Békés Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-11 / 59. szám
BÉKÉS MEGYÉI NÉPÚJSÁG 3 Két város és két község határában III ~ Hogyne vetettünk volna — Minden nap több szövetkezeti tag Kukoricamoly-tenyésztők Orosháza irányába alig hagyjuk el a Békéscsabai Gépállomást, nagy gondatlanság tűnd k a szemünkbe. Vagy öt-hat keskeny parcellán silányra nőtt, lábon hagyott kukorioaszár meredezik az ég felé. Nem nagy érték, hiszen mellnyi magasra se nőtt. Viszonl nagy lehet az a kár, arai a lábon hagyott szárban elszaporodó kukoricamoly okoz. A Növényvédelmi Kutatóintézet becslése szerint az ország területén mintegy 700 ezer mázsa, ■ 100 ezer sertés hizlalásához elegendő kukoricát puszít el a kukoricamoly. Az agráregyetem rovai'tani tanszéke szerint még többet, mert a moly által megfertőzött kukoricacsövek súlya 17 százalékkal kevesebb mint az egészségeseké. Nem tudom kik hagjrták lábon a kukoricaszárat az Orosháza felé vezető műút jobboldalán, s mi a céljuk vele. Tény az, hogy ha nem vágják le, s nem tüzelik el (másra nem való úgysem), a moly rajzása előtt, akkor sok már a. elpusztított kukorica „szárad'“ leikükön. Ahogyan vesszük Csorvás határában aludni látválaszolják hárman is egyszerre. Aztán Joós Antal magyarázza, hogy 408 ablak alatt paprika, káposzta, uborka és sok más féle mag csírázik már. Most igyekeznek elkészíteni a többi melegágyat is, mert csaknem 1000 ablak alá vetnék. Időbeni figyelmeztelés A Dózsa kertészete a gépállomás kerítése mellett van. Átmegyünk oda is. A gépek nagy része kijavítva, üzemképesen várja a „startot“. A hangulat bizakodó, lesz annyi munka, hogy csak győzzék, nem úgy, mint tavaly. A 3004-es kormányrendeletben biztosított kedvezmények hatására sok gépi munkát igényelnek a tsz- ek. A körzetbe tartozó 13 tsz közül hét már megkötötte a szerződést. Nem is csak három normálhold munkára kataszteri holdanként, mint amennyi után kedvezményt biztosit a rendelet, hanem 3,5—4,4 narmálholdra. A gépállomás vezetői már biztosra veszik, hogy legalább 500 hold négyzetes 500 hold ikersoros kukorica kapálást végeztetnek géppel a tsz-ek. Az iketnsoros kukorica mind nagyobb területet hódít, mert csak egyszer kell kézzel kaMondtam is nekik: emberek, hát olcsóbb is. jobb is a gép. De hát hiúba beszéltem nekik, ök fizettek nekem 200 forintot egy hold vetőszántásért, én meg 92 forintot a gépállomásnak. A szólás-mondás szerint az a szegény, aki nem tud gondolkozni. Nos, azok az emberek nagyon „szegények” ilyen szempontból, akik kétszer annyit fizetnek a traktorszántásnál gyengébb lófogatú szántásért. A Varasd és Söjtör között épített villamos-távvezeték átadása során a szombati varasdi ünnepség után, vasárnap sor került a söj- töri transzformátorállomás átvételére. Marin Cetínics, a Horvát Nép- köztársaság Végrehajtó Tanácsa tagjának vezetésével jugoszláv kormányküldöttség érkezett a Zala megyei Söjtörre. Ott volt Csen- terics Sándor nehézipari miniszterhelyettes vezetésevei a magyar kormány küldöttség. Regős Alajos, az Országos Villamos Távvezeték Vállalat igazgatója üdvözölte a két kormányküldöttséget. (Tudósítónktól): A sarkad! járásban egyre több belépő családdal szaporodik a termelőszövetkezetek tagsága. Az elmúlt hónapban a sarkad! Lenin Tsz-be 15, a sarkadi Dózsa Tsz- be 11, az okányi Üj Élet Tsz-be 10 és a kötegyáni Kossuth Tsz-be 9 család lépett be. A járásban összesen február hónapban 52 család, 78 taggal választotta a nagyüzemi gazdálkodás útját. Az általuk bevitt földterület 129 kh„ amelyből szántó 99 kát. hold. így Hisszük — mondot ta többek között —, hogy ez a villamosener- giaszolgáltatási együttműködés ú- jabb lépést jelent a két ország barátságának, együttműködésének további elmélyítése útján. Rövid ünnepség után a vendégek megtekintették a transzformátorállomást, majd ellátogattak Hévízre és Badacsonyba. (MTI) jelenleg már a 13 termelőszövetkezetben 621 család dolgozik, 799 aggal, 5838 kát. hold földterületen. Az alacsonyabb típusú mező- gazdasági termelőszövetkezeti csoportok is fejlődnek. Az elmúlt hó* napban alakult Mezőgyán községben egy új termelőszövetkezeti csoport Dózsa néven. Ezt a termelőszövetkezeti csoportot 22 család alakította meg 98 kát. hold földterületen. Ezzel már 18-ra e_ nelkedett a sarkad! járásban lévő termelőszövetkezeti csoportok száma A termelői társulások és szakcsoportok részére nyújtott nagy támogatás hatására egymás után szerveződnek a járásban a különböző társulások. Az elmúlt hónapban alakult meg Sarkadon egy rizstermelő és géphasználati szakcsoport. Zsadányban két szakcsoport is alakult egy hónap ilatt. Egy kender, borsó, cukorrépa, vegyes termelési szakcsoport 34 taggal, 201 kát. holdon, és egy öntözéses takarmánytermelési szakcsoport 12 taggal, 18 kát. hold földterülettel. Az újonnan alakult termelői társulásokkal együtt már 8 szakcsoport működik a járás területén. ?U'feQ' IcC Kukk Imre A magyar és a jugoszláv kormányküldöttség átvette a söjtör! transzformátor állomást is szott a táj a' március 6-i napsütéses, csípős, szeles időben. Sokáig csak eleséget kereső éhes varjúcsapatokat ..jattunk a végtelen t4*. jón. Sehol egy Jel, ami a tavasz,, a száintás-vetés közeledtét hirdetné... Aziaz, hogy mégis. Az egyik tanya melletti jókora területen frissen hordott trágyakupacokat pillantottunk meg. Előbukkant a trágyahordó kocsi és rajta egy fiatalember, Kecskés György. — Nagyon szalmás ez a trágya — jegyeztem meg, amint odaértünk. k — Egy része eléggé szalmás, clehát csak ősz óta volt szarvasban, nem tudott összeérni. — Miért nem vártak még vele? — Azért mert kell a here alá. Aztán ez is jobb, mintha semmit se szórnánk rá. "•— Annál valamivel jobb, de csak valamivel. Talán kevés az állatállományuk, hogy nem győzik kivárni, amíg a trágya megérik? — Ahogy vesszük. Két lovat, két csikót, két tehenet és két borjut tartunk a 12 holdon. Disznóféle is van még vagy 15. Eztán fial a két koca. Nem mondtam ki, csak gondoltam, hogy bizony olyan Kecskésék gondolkodása, ahogyan vesszük. Szorgalmas kertészek Az orosházi Dózsa Tsz hatalmas [öldtáblájáigérve megint nem látunk földeken dolgozó embereket \Tem is igen lehet még. A reggeli ‘agy felengedett az enyhe napsii- ésben, s úgy ragad a föld, mint \z olvasztott szurok. A Dózsa Tsz .5 holdas konyhakertészetében a- :onban mozognak, dolgoznak vagy létén. Jobbára 50—60 éves idős sníberek szegei getik, trágyával is földdel tömködik a melegágy tereteket. — Vetettek már az üvegek alá? pálni, a többit egészen olcsón elvégzi a gép. Az orosházi Űj Élet Tsz az összkukorica területet, 200 holdat ikersorosan veti. A Dózsa Tsz egyelőre csak 65 holder iUIi . próbálkozik meg az ikersoro&saJ. A gépállomás körzetébe tartozó négy földművesszövetkezet is ’ megkapta már a szabad kapacitás keretet. Nem duzzogott neki egyik sem, hogy sok. Azt mondták, hogy igyekeznek leszerződtetni az utolsó normálholdig. — Aztán nagyon lelkiismeretes munkát végezzen a gépállomás — mondják —■, mert ezt az évet másik követi s az idén dől el a jövő évi szerződtetés sorsa Is. A íraktor neki, ő meg másnak szántóit Nagyszénás határában látjuk az első szántást végző dolgozó parasztot, Balázs Györgyöt. Elég mélyen jár az eke a nedves földben, de hát bírja a két erős muraközi ló. — Nem jobb lett volna az őszszel felszántani? — kérdezem a kis alacsony, 60 év ráncolta arcú gazdától. — Bizony jobb lett volna — feleli akkurátusán. Meg is trakt.o- roztattam volna úgy, mint azt a nagy táblát amott ni Dehát nem tud ezen forgolódni. — Ilyen két erős lova van, mégis traktorral végeztette a mélyszántást? — Azzal én, még ez alá a búza alá is — mutat a szép zöld vetésre. — Mit csinált a lovakkal, potyára etette Őket? — Nem a, fuvaroztam velük, mert 7 hold még akkor sem tartana el két ilyen lovat, ha velük szántatnám Is. Az én földemet a traktor szántotta, én meg a másokét, akik nem szeretik a gépet. Néhány sor termelőszövetkezetünkről A március 1-én megtartott közgyűlésünkön 44 családot és három családtagot fogadtunk magunk közé. így 47 becsületes dolgozóval és 174 hold földdel gyarapodott termelőszövetkezetünk. * A Hazafias Népfront kezdeményezése nyoméin a községi tanács hozzájárulásával termelőszöve1.- kezetünk központjáig három kilométer járdát csináltunk társadalmi munkával. Termelőszöve t- zetümk tagjain kívül a környékben lakó egyéni dolgozó parasztok is segítettek a járdaépítésben Sokat tett a járdaépítésért Varga Béla, a Hazafias Népfront elnöke. Csóka László Béke Tsz, Csabacsüd. A Lottó 10. heti húzásán a 24, 43, 62, 82, 85-ös számok kerültek ki a szerencsekerékből, öttalálatos szelvény ■— eddigi értesüléseink szerint — még nem akadt s így a négytalálatos szelvényekre egyenként 200 ezer forintnál több nyeremény jut. Egy 200 ezer forintos Lottó-szelvény tulajdonosa Pasek Ferenc battonyai italbolt- kezelő is. A 8. hét tórgynyereményei közül jutott néhány értékesebb nye- •emény megyénkben is. Az LH 09 779 számú hatrevatos Lottó- zelvérmyel egy békéscsabai £o- odó perzsaszőnyeget nyert. U- yancsak Békéscsabára került egy rany Dóxa karóra és két 5000 fo- ■intos vásárlási utalvány. Egy Tattonyán eladott háromhasábos •■zelvónnyel férfi kerékpárt nyerek. Ágynemű utalvánnyal húzták íi egy szarvasi fogadó LH 010 029 I számú szelvényét. Egy sarkad: fo- | gadó pedig az 5 723 602 számú szelvénnyel varrógépet nyert. Megyénkben tovább növelik a mesterséges termékenyítő állomások számát 1957-ben megyénkben az ossz tehénállomány 23,6 százalékát, 1958- ban pedig, közel 40 százalékát mesterségesen termékenyítik meg. A két fő állomáson (Békéscsaba, Mezőhegyes) 27 tenyészbikát tartanak. Ezek kiváló termelékenységű szülőktől származnak és számúik elegendő ahhoz, hogy 36 fiókállomást spermával ellássanak. Ebben az évben. Kamuion, Mu- ronyban, Mezőmegyeren, Békne- gyeren, Ecsekfalván és örmény- kúton állítanak fel fiókállomásokat, hogy ezekben a községekben s belterjes irányba fejlesszék a szarvasmarhatenyésztést. Három évvel ezelőtt járta ki Csáti Gabi a nyolcadik osztályt Csanádapá- cán. Amikor belecsöppent a szabadabb életbe, akkor nem is tudta hirtelenjében, mihez kezdjen. Egy ideig édesapjának segített cementvályúkat önteni. Nem bírt azonban megbarátkozni ezzel a foglalkozással. Valami másra vágyott. S lassacskán megérlelődött benne az elhatározás: — Kereskedő tanuló szeretnék lenni — állt elő az egyik nap a kéréssel. — Semmi akadálya. Te tudod, mihez van kedved. Magadnak választod — e- gyeztek bele szülei fiúk kérésébe. Több se kellett Ga- bínak. Alig várta, G A hogy felvegyék valahová tanulónak. Elment a földművesszövetkezethez érdeklődni, hogy felveszik-e. Nem volt szerencséje. Nem volt felvétel. Nem esett kétségbe. Aztán egyszer hallotta, hogy Sabjányi Mária vegyeskerske- dő éppen tanulót keres. Megörült a jó hírnek, s 1955 szeptember 14-én leszerződött három esztendőre. Szinte élvezte a tanulással járó sok tennivalót. Már a kezdet kezdetén meglátszott rajta, hogy jó kereskedő válik belőle. Eljárt, s most is őt küldik áruért Békéscsabára, Orosházára. Nyugodtan rá lehet B bízni a pénzt. Mindig pontosan elszámol Az iskolában is —» Békéscsabán —, ahová elméleti oktatásra jár be, otthon pedig a pult mögött Is kitűnik rátermettségével. Az idén januárban, amikor a megye 210 kereskedő tanulója letette a félévi vizsgákat Békéscsabán, akkor ö is ott volt köztük. A sok jó közül is egyike lett a legjobbaknak. A megyei tanács kereskedelmi osztálya dicséretben részesítette a vizsgákon elért kitűnő eredményéért. Mivei érte ezt el? Könnyű rá a felelet. Szorgalmával. Mert Gab1 arre sem rest, hogy vasárnap is. amikor mások semmittevéssel vagy éppen szórakozással töltik idejüket, elővegye a könyvet és tanuljon. Még néhány hónap s eltelik a tanulóidő. Segéd lesz — szakmunkás. Tervei vannak, s ezekről szívesen beszél:*— Tudom, hogy még sokat kell tanulni. Éppen ezért, ha csak egy mód lesz rá, szeretnék Békéscsabára kerülni. Ott o- lyan szép üzletek vannak. Minden vágyam az, hogy én is ott dolgozzak. Aztán meg szeretnék sportolni is: futballozni — árulja el féltett titkát. Maid elválik. Mindenesetre csak jól járhat vele az az üzlet. ahová kerül... Podina Péter