Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-15 / 39. szám

4 BfifvfiS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. február 15., szombat Még egyszer a Bognárné Több mint eg) millió forint nyereség a tat ársánc gazdaságban A Kertimag- és Gyógynövény­Bizonyára sokan emlékeznek még a múlt óv Július 13-án la­punkban megjelent „Miért bánnak (gy Bognár Károlyné ötgyerme- ke* anyával, a Békéscsabai Kis­kereskedelmi Vállalat vezetői ?" című cikkünkre. Akkor minden­áron e! akarták tanácsolni, mert orvosi javaslatra könnyebb mun­kát kért a vállalattól. Mit érde­kelte a vállalat egyes vezetőit az bt gyermek (az egyik 14 éves, rr.eiv születése óta panalizisben szen­ved), az édesanya sorsa. A szer­kesztőség ekkor megvédte Bog- nárnét. Azonban ne h Így je senki, hogy ezzel lezárult Bognárné Ügye. Sőt! Bognárné fényt derít a „csencselóare" Az említett oikk u;én ugyan megkapta Bognárné az 1. sz. áru­dában a pénztárosi munkakört, de ezzel egyidőben az idegekre me­nő pergő tüzet is. Gondoskodtak étből kezdve arról még inkább, hogy ne legyen nyugta. Kovács László — mintha valaki utasítást adott volna neki (?) ok nákül zak­latta. S mindég bizonyos megjegy­zéseket tett: „...na most már bol­dogabb ugye, hogy megjelent a cikk?...”, vagy .....mikor megy leg­kö zelebb újra a szerkesztőségbe? Egyébként gondoskodok arról, hogy ne sokéig legyen Itt..." (Saj­nos, majdnem valóra váltak Ko­vács szavai.) És mintegy három hónappal ez­előtt valóban újra megjelent Bog­nárné a szerkesztőségben, sírva, feizakíatott idegekkel. — Nem bírom tovább ezt a szörnyű állapotot. Baj lesz ebből. Börtön lesz ennek a végé zo­kogott Bognárné. — Kovács László érudavezető és Jakab Er­nő, mint helyettese hitelbe ad ki árut sorozatosan és zárás után pe­dig az üzletbe maradnak, idegen személyt is visznek be — és a ké­ső éjszakai órákiig isznak a bolt készleteként elraktározott duga­széit italokból. Mit gondol, mi lesz ebből, ha rájönnek...? Mind- annyiánkat bíróság elé állítanak... Nekem öt gyermekem van, ón nem akarok másokért börtönbe kerülni. Ezután a szerkesztőség felhívta az ügyészség figyelmét a jelzett «sebre. A nyomozás igazolta — és mégis— a Békéscsabai Városi Ügyész­ség meghallgatta Bogmárnát, A beszélgetést nyomozás követte 8 az ügyészség a vizsgálat során megállapította a társadalmi tulaj­don hűtlen kezelés^, azt, hogy Kovács László árudavezető hosz- szú idő óta hitelben adott ki áru­cikkeket a Sertéstenyésziő Válla­latnak és Koszti János piaci árus­nak. ...Megállapítást nyert at Is — olvas­hatjuk az ügyészségi iratból —, hogy Kovács beosztottjaival az áruda rak­tárában több alkalommal Italozott. Volt olyan eset Is, amikor Idegen sze­mélyeket vitt magával a raktárba. Ko­vács több esetben a vásárlókat Is be­csapta, mert többet számolt az áruk­ért, mint az államilag megállapított ár* volt. Megtörtént az Is, hogy Ide­gen személyt alkalmazott a kiszolgá­lásban és az árucikkek mérésében. Az Ügyészség szerint a társadalmi tulaj­áén hűtlen kezeléséből adódik a több, «Iliit 4« 124 forint hiány. Majd ezt olvashatjuk az ügyész­ségi irat másik részéből: ni,.Ezért javasoljuk, hogy lováé» fciszló árudavezetöt a vállalat fegvel- «ttlleg sürgősen vonla felelősségre és ügyről vezetői beosztásából váltsa le, mert a kezelésére bíxott társadalmi tulajdont hötlenül és hanyagul kezelte. De he­lyettesét, Jakab Eniót Is fegyeimlleg vonják felelősségre és Jelenlegi beosz­tásából helyezzék alacsonyabb mun­kakörbe. Szükséges e személyeket kü­lönböző árudákba elhelyzenl, hisz a munkatársak csaknem mindegyike Ko­váccsal együtt Italozott az árudában." Lehetőség volt, hogy tőrlesszenek a „régi adósság" cimén Az ügyészség megállapítása u- tán gyorsan cselekedtek a Kiske­reskedelmi Vállalatnál. Kovácsot és Jakabot áthelyezték — kártérí­tés kiszabása nélkül— más áru­dában. S Bognárné legnagyobb meglepetésére — mint az áruda ..szarkáinak leleplező je” — Is meg­kapta december 7-én a következő szövegű áthelyezési papírját aján­lott levélben: „Érces item a kartács mit, hogy a Munka Törvénykönyv 1J3. paragrafu­sának 1. pont, b) bekezdése alapján IMI. december 16-i hatállyal a 4. az. árudába helyezem át pénztárosi mun­kakörben, havi 730 forintos alapfizetés­sel. SZABÓ ANDRÁS igazgató. Puff neki! íme, Bognárné fej­be verése a múlt évi „nyugihatat- lanságáért", meg «miért szóvá merte tenni a Kovács féle kor­rupciót. Nagyszerű „játszma’1: egy ő bgyermek.es kommunista asszony feljelentést tesz egy korrupt tár­saság ellen, és ezért „hálából" a leiepiezőt ugyanúgy büntetik, mint a társadalmi tulajdon her- dálóit. Nem rossz, de Bognárné- nak az ilyet meg kell szokni. Igaz, nem nyugodott bele a törvénysér­tő áthelyezésibe, fellebbezett a vál­lalati egyeztető biaottsághoz. Ezt javasoltuk neki mi is, amikor sír­va felkereste a szerkesztőséget. Közben beszéltünk telefonon Sza­bó igazgatóval. Törvénytelennek mondtuk ki a Bognárnéval szem­ben} eljárást. — Kérem, az ügyészség java­solta, hogy mindenkit helyezzünk más helyre, — kaptuk a választ. -- Különben is Bognárné nemrég durván beszélt az egyik vevővel, meg aztán értesülésünk szerint, ő is vitt egyszer hitelbe haza árut... (?) Őszintén szólva, csak ilyen vá­laszt képzeltünk el: hivatkozni az ügyészségre, noha a nyomozatii jegyzőkönyvben csak a Kovács- féle társaságról olvadhatunk. Ar­ról egy szó sem volt, — persze nem is lehetett —, hogy a felje­lentő és ártatlan Bognárnál is át SZOMBAT, FEBRUÁR 15 Kossuth Rádió 8.10 Zenekari hangverseny. 9.00 Úttörő-híradó. 9.23 A Gyermetoná- dió műsora. 9.40 Pergő ritmus... 10.10 Operett- és filmzene. 10.50 Hófergeteg, 12.10 Gyöngyösi Rác* Géza és zenekara játszik, Lontai Rajnai’ László énekel. 12.50 Mi van a könyvesboltokban? 13.05 Igor herceg. 13.50 Hirdetőoszlop, 14.00 Tánczene. 14.30 Odysseus ka­landjai II. rész. 15.10 Kórusaink életéből 15.30 A nemzetközi mun­kásmozgalom időszerű kérdései. 15.45 Könnyű muzsika. 16.10 Élő­szóval — muzsikával. 18.13 Szív küldi szívnek szívesen 18.33 Otto Klemperer Mozart-szimfóniákat vezényel 19.50 Jóéj szaké:, gyere­kei! helyezni, meg kell büntetni. A* igazság kiderült A vállalati egyeztető bizottság csák természetes, Jóváhagyta az áthelyezést, illetve Bognárnét el­utasította. (Hisz’ az igazgatóval szembekerülni ugyebár még sem ajánlatos.) Hirs Miihály, az egyez­tető bizottság elnöke konokul meg is jegyezte ülésezés közben: „Ta­lán azért lett beteg Bognárné, mert nem akar a 4-es árudába menni?” (Ugyanis az idegtépő hu- za-vona közben Bognárné beteg lett és azóta is az orvost, a kór­házat járja s már több, mint 60 injekciót oltottak belé — valószí­nű, nem passzióból.) A vállalati egyeztető bizottság döntése után tovább fellebbezett Bognárné. Január 27-én a Megyei Területi Egyeztető Bizottság vég­leg döntött ügyében s a követke- kező indokolással visszahelyezte régi munkahelyére: „...Az áthelyezés törvénysértő, mert a vállalat azt nem indokolta meg, csak a törvényhelyre hivat­kozott. És a becsatolt iratokból megállapítást nyert, hogy Bognár­né áthelyezése nem népgazdasági érdekből történt. Ezt a vállalat e- gyeztető bizottságának jegyző­könyve sem tartalmazza. Még az sem állapítható meg, hogy Bog­nárné az 1. sz. árudában történ­tekért felelős lenne, vagy elköve­tésében valaha részt vett volna. Egyébként hozzánk hasonlóan, a Megyei Tanács Kereskedelmi Osz­tály vezetője sem látott népgazda­sági érdeket fennforogni Bognár­né áthelyezésénél." Véget ér-e excel a zaklatás? Ki merné azt válaszolni, hogy véget? Hisz’ a napokban Bognár­né újra elkeseredetten panaszolta, hogy még el sem foglalta munka­helyét — csupán vásárolni volt az árudában — és máris durva, gú­nyos szavakkal Illette aa új áruda­vezető. Ügy fogadta, mint egy „leprást”. Sőt valaki azt is meg­súgta Bognáménak: vigyázzon, mert a központban azt hallotta, hiába helyezte vissza a Területi Egye7.tető Bizottság, hamarosan megtalálják a módját, hogy kívül tegyék a „szűrét". S mindezt azért, mert a korrup­ciót, a nép vagyonának herdálá­sát felfedte és megfelelő helyen kék! 20.23 Párizsi nagymama, 21.40 Sporthíradó. 22.15 Táncoljunk! Tanácstagi fogadóórák Békéscsabán Tanácstagi beszámolók Béké- csabán: A 29. és 38. számú váro­si választókerületben Fajó János és Ványai János tanácstagok Szarvasi és Szt. Láazló utcai isko­lában) február hó 17-én hétfőn este 6 órakor — adóügyi ismertetéssel együtt —, a 34. sz. városi választókerületben Kud- lák András tanácstag február 23- án, vasárnap délután 2—4 óráig, Szabolcs utca 25. szám alatt, a Jövőben pedig minden hó utolsó vasárnapján hasonló időpontban fogadóórát tart, Békéscsaba Városi Tanács VB mezőgazdasági osztálya felhívja a lakosság figyelmét, hogy február 15-ével a fakitermelési engedé­lyek kiadását megszüntette termelő Gazdaság tatársánci ü- zemegységében 1958. február 26- án, az 1957-es gazdasági évről készített mérlegbeszámolót Is­mertetik a dolgozókkal. Az 1000 holdas gazdaság az aprómag- és gyógynövény termelésében 1957­A Sarkadi Járási Tanács január hónapban tartott ülésén hozzájá­rult, hogy az eddig Sarkadhoz tar­tozó meggyesi részt Sarkadkeresz- túrhoz csatolják. A községi tanács már készíti az adatfelmérést, me­lyét a hozott határozatokkal együtt felterjesztenek a Népköztársaság Elnöki Tanácsához. + BALESETVÉDELMI kiállítási rendezett az orosházi DÁV feb­ruár 10 és 14-e között a villany- telep kultúrtermében. A hasznot és tanulságos kiállítást sok gyer­mek és felnőtt nézte meg. + Endrödön vendégszerepei a gyo­mai gimnázium színjátszó csoport­ja február 16-án, vasárnap. A mű­velődési otthonban Balogh József tanéi- rendezésében Móricz: Légy jó mindhalálig című színművét mutatják be, o. SARKADKERESZTURON feb­ruár 10-én ifjúsági estet rendeztek. Az ifjúsági esten mintegy 120—130 fiatal vett részt. + Az orosházi villanytelep és a nagy malom dolgozói összevont pártnapot tartottak a villanytelep kultúrtermében február 14-ént pénteken délután 5 órakor. BÉKÉS MEGYEI JÓKAI SZÍNHÁZ Február 15-én este fél 8 óra kai, LILIBARÖNO TÁJELÖADAS Bélmegyeren, február 15-én este fél 8 órakor: DEÁK GYÖRGY A BÉRKOCSIS Kondorosi anyakönyvi hírek: Születések: Launinyecz Mátyás és Jurák Judit fia György, Kovács Károly és Opausziki Zsuzsanna le­ánya Mária, Szebegyinszki János és Tóth Zsuzsanna leánya Erzsé­bet, Janis Márton és Medvegy Ju­dit fia Sándor, Valleska László és Köteles Anna leánya Anna Julian­na. Házasságkötések: Színtan János és Mólnál’ Zsuzsanna, Kecskeméti Sándor és Demosáik Judit. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Kiadja az MSZMP Békés megyei Végreha j t óbizc ttsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Békéscsaba, József Attila u. 4., I. emelet: Telefon: 22—98 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Felelős nyomdav.: Kendra Gvörgy ben kimagasló eredményt ért el. Eddigi adatok alapjá-n a gazda­ság 1957-ben aprómag és gyógy- növénytermelésből, valamint az általános termelésből, több niint egymillió forint tiszta nyereség­re tett szert. Az orosházi Hazafias Népi ont- bizottság, a városi békebizc; ísájJ éa a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság február 16-án délelőtt fél 10 órakor a Petőfi Művelődési Ház­ban béke nagygyűlést rendez. A nagygyűlés előadója: Darvas Jó­zsef az Országos Béketanács kül­dötte. A FELSÖNYOMÁS1 Állami Gazdaságban 350 holdnyí nitrogén­ben dús talajra, melyben őszi ka­lászos van vetve, holdanként 150 kilogramm szuperfoszfátot szórtak, + Nemzetközi galamb-kiállítás nyí­lik február 15-én, szombaton Bé­késcsabán a Vígadó nagytermében A kiállításon a békéscsabai és t noviszádi tenyésztők díszes, hús- ( és röpgalambokat mutatnak be. + OROSHÁZÁN — az ország leg jobb keltetőállomásán — február 13-án rakták be az első tojásokat a keltető gépekbe. t "f" Á BÉKÉSCSABAI, V. kerületi nőtanács vezetősége február 16-án, vasárnap délután 3 órakor az V. kerületi pártszervezet helyiségében jteadélutánt rendez. SZABADSÁG MOZI, BÉKÉSCSABA Február 13—16: Nem volt hiába. Kezdés: h.: s, 8, v,: ». 6. I órakor. BRIGÁD MOZI, BÉKÉSCSABA Február 13—16: 101-es sas. Kezdés: h.: fél 8, té! 8, v.: fél 4, Cél (. tél 8 órakor. TERV MOZI, BÉKÉSCSABA Február 13—16: Karneváli éjszaka Kezdés h.: fél 6, fél 8, v.: tél 4, fél *■ fél 3 órakor. PETŐFI MOZI, SARKA» Február 15—17: Csodacsatár. Kezdés: ti.; 8, v.: 4, 6 és e órakori PARTIZÁN MOZI, OROSHÁZA Február 13—16: Kisfiú és a varázató Kezdés: h.: fél «, fél 8, v. és ütmet» nap fél 4, fél 8, fél 8 órakor. BÉKE MOZI, OROSHÁZA Február 13—16: Külön mákom. Kezdés: h.: 5, 7, v.: !, B, 7 órakor# ERKEL MOZI, GYULA Február 14—16: Két anya. Kezdés: h.: fél 8, fé: 8, v.: té! I, tél «. fél 8 órakor. PETŐFI MOZI, GYULA Február 13—18i Elveszett vőlegény« Kezdés: hétköznap > és 7 órakor, vm sár- és ünnepnap: 8, 8, 7 órákon TÁNCSICS MOZI, SZÁRVÁS Február 13—1*: Nehéz kesztyűk. Kezdés: h.: 8, 7. v.t S, 8, 7 órakor! VÖRÖS OKTÓBER MOZI; MEZÖKOVÁCSHÁZA Február 18—17; Csigalépcső. Kezdés h.: 7, v.i 3, S. 7 órákon SZABADSÁG MOZI, GYOMA Február 15—17: Egymásra talállak. Kezdés: h.: 8. v.: 4. 8 és 8 Órákon ADY MOZI, 8ZEGHAI.OM Február 15—17: Hogyan fedezték fsf Ámerlkát. Kezdés, h.i 7, v.i 8, A 7 órakor; BÁSTYA MOZI, BÉKÉS Február 13—16: A negyvenegyedik. Kérdés h. 8 6 v.- 4. 8. * Órakor. azt szóvá tétbe? fiaik us Imre, R ADIŐMŰSOR Sztílelés—házasság—halálozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom