Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-15 / 39. szám
flklfS MIGM/ Világ proletárjai egyesüljetek: Hej, ate, afatoOH? I | MUNKÁSOK, PARASZTOK POLITIKAI NAPILAPJA M58. FEBRUAR 15., SZOMBAT Ara 50 fillér III ÉVFOLYAM, 39. SZÁM Élenjáró földművesszöveikezelek és szövetkezeti dolgozók Békéscsabán pénteken, a MÉSZÖV székház termiben ülésezett a íöidművesszövétikezebefc megyei választmánya-. Az elmúlt évi eredményekről és az időszerű feladatokról Nun Mihály, a MÉSZÖV igazgatóságának el női te tájékoztatta a több, mint félszáz jelenlévőt. Az előadó többéit között elmondotta, hogy az elmúlt év utolsó hónapjaiban a megyében több, uniót 9 ezer új taggal gyarapodtak ,* földmű vesszövetkezetek * így jelenleg 108 ezer tagot számlálnak A befizetett részjegy alap egymillió háfomszázihamiwicki'lence- ear 800 Ft-ai emelkedett. Hangsúlyozta, hogy ez mindössze egy ne* gyedév eredménye. Ebből láthatják; hogy ha az év első hónapjaiban is lelkiismeretesen foglalkozna lt ezekkel a kérdésekkel, ma sokkal szebb e- redményekkei dicsekedheímetk. (Békés megye földmüvesszövetke- seieinek az össz befizotett rész- tegyalapja ezzel meghaladja az öt és félmillió forintot. A tátjáealkozásoa különösen «ok szó esett a földművasswávetkeze- tek megnövekedett feladatairól, a különböző szerződéses termelés és % gépi munkák segítéséről. Értékelték az elmúlt évben meghirdetett tagszervezési és részjegybefizetési verseny eredményeit is a a legjobb FJK., föidművesszö- vefkezetek. és az élenjáró tagok között 19 ezer forint értéket osz- rotáak szét részben pénzben, részben pedig tárgyjutalom címén. Többek között, a muronyi föl dm ü- vesaaftvetkeaet 5000 forint jutalmat kapott, Koós István igazgatósági tag egy világvevő rádiót, Tunkli Mihály mosógépet, Fucker Lajos kerékpárt, Juhász Nagy András fényképező gépet és Petényi József tűzhelye: kapott jó munkája elismeréséül. A választmányi ülés ez évre újból meghirdette a versenyt s a legjobbak megjutalmazására 30 szer forintot fordítanak. A választmányi ülés megvitatta az elmúlt évi mérleget és a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti Központ átszervezésének problémáit is. Hattagú vasutas küldöttség.. A magyar szakszervezetek XIX.^ kongresszusán a MÁV Szegedig Igazgatóságához tartozó vasutaso-^ kát hattagú küldöttség képviseli^ majd. Mivel az igaaga.óság több^ megyére terjed ki, ezért az egyes^ megyékből is utazna!: küldöttek a,? kongresszusra Békés megye vas-, utasait Vajda János (Békéscsabai? MÁV állomás) vonatkísérő képvi-J sell, e nagyjelentőségű tanácskozá- ? son. Jólsikerült jelDerűlátás Moszkvában a csúcstalálkozó lehetőségeit illetően A szovjet főváros politikai köreiben általában derűlátóan ítélik meg a csúcstalálkozó megrendezésének lehetőségét. Bár mindezideig Jugoszláv vendégek érkeztek a liéscsaüai nemzetközi galamb-kiállításra Békéscsabán szombaton délelőtt 10 ómkor kétnapos magyar- és jugoszláv nemzetközi galambkiállítás nyílik a helyi vigadó termében. A kiállításon a tiszántúli magyar, valamint jugoszláv tenyésztők sok#tsáz, féként gazdasági célokra tenyésztett galambjait mutatják be — negyven fajtát, a piciny sirálykáktól kezdve az óriás húsgalambokig — azonkívül baromfiakat, házínyitlakat is kiállítatlak. A jugoszláv küldöttek: Vojiszlav Drinjovszki, a jugoszláv baromfitenyésztő szövetség' főtitkára, Bartha Pál, az újvidéki baromfi- tenyésztési szövetkezet ügyvezetője és Alekszander Todorov, a zren- janini mezőgazdasági szövetkezet baromfi- és galambtenyésztési osztályának vezetője pénteken este hatvan ketrec galambbal megérkeztek Békéscsabám. A jugoszláv vendégeket nagy szeretettel fogadták Békés megye galambtenyésztői. Évrol-évre emelkedett a termelés megyénk háziipari szövetkezeteiben Rövidesen megkezdődnek a megye háziipari termelőszövetkezeteiben a vezetőségválasztó közgyűlések, melyeken egy évi munkájú- kit, eredményeiket is értékelik majd a szövetkezeti tagok. Megyénkben nyolc háziipari szövetkezet működik. A termelés minden évben nagyobb és nagyobb méreteket öltött. Az öasz/ter- tnelés három egymást követő esztendőben a következőképpen alakult: GyorsUif a Lollii ez évi itieiedik sorsolásának nyerőszámairól A Sportfogadási és Lottóigazga- cóság pénteken délelőtt 10 órákor tartotta meg Székesfehérvárott, a városi művelődési ház nagytermében a Lottó ötvenedik, jubileumi sorsolását, amely egyú ttal az idén a hetedik sorsolás volt. A hetedik sorsolásra hárommillió öiszááhanninchétezer hatszáz- li aszó négy (S 5S7 621) sz<s>; vény érkezett be, ami rekord az ötver. hét »'«ti.. E héten ötös találat esa- téu mintegy egymillió négyszáz- ezer forint nyereményt kap a Szerencsé« nyerő. A Lottó ez évi hetedik sorsolási tsk nyerőszámai1, 7. 1U. 41, 60 1955- ben 35 687 000 forint 1956- ;»:: 43 475 000 forint 1957- ben 72 622 000 forint Sok szép művészi terméket állítanál: aló szövetkezeteinkben. A megye legjelentősebb háziipari szövetkezeteiben, a békéscsabai és a békésiszentandrásá htsz-akben készülnek a csodás szépségű perzsa és torontáli szőnyegek, melyek világszerte hirdetik a magyar asz- szonyok és leányok bámulatos ü- gyeaségét. A múlt évi jó eredmények eléréséhez. az áruellátás javításához jelentősen hozzájárult az orosházi, a tótkomlós! és a szarvasi szövetkezet w. A Gyomai HTSZ, melyben kizárólag kesztyűt kötnek — s azt teljesein az exportigények kielégítésére — csaknem kilenc millió forint termeiéit értéket ért el tavai)’. A Békési Kosárfonó HTSZ is kiváló eredménnyel zárta a múlt évet. A háziipari szövetkezetek szorgalmas tagjainak készítményed ott lesznek a brüsszeli világkiállításon is. A S-zárvasi HTSZ által készített fazeka« népművészeti remekek sokaságát mutatják majd be Brüs:'- szelben, a magyar pavilonban. laTfsoxól íjmepségek, ialaTftoxóli a Szovjet Hadsereg évfordviója alkalmából A Szovjetunió minden részén nagyarányú ünnepségeket, talál- lwzókat' rendeznek a szovjet hadsereg fennállásának 40. évfordulója alkalmából. Moszkvában a szovjet hadsereg központi házában például a szovjet főváros fiataljai több Ízben találkoztak a Szovjetunió hőseivel, egyes kimagasló katonai tettek végrehajtóival, a hadsereg magasrangú parancsnokaival. A szovjet főváros dolgozóinak képviselői megismerkedtek azokkal a hős búvárokkal, akik a múlt év végén kiemeltek egy elsüllyedi katonai tengeralattjárót. A városokban és falvakban igen sok előadást rendeznek a szovjet hadsereg történetéről, győzelmeiről. Az előadásokat sokhelyütt ünnepi kiállítással kapcsolják egybe. Az évforduló alkalmából országszerte megrendezik a katonai irodalom ünnepi hetét. Óvodások farsangi Jelmezbálja Gyulaváriban Február 16-án, vasárnap délután Gyulavári község kultúrtermében rendezik meg « kis óvodások bed- ve* farsangi műsoros jelmezbáljukat. nem ismeretes még a szovjet kor mány álláspontja MacMillan, angol miniszterelnök válaszát illető' en, a szovjet fővárosban működő újságírók véleménye szerint szovjet részről igen behatóan tanulmányozzák MacMillan álláspontját s valószínűleg már egészen rövid időn- belül válaszolnak üzenetére. Moszkvában hangsúlyozzák, hogy a nemzetközi közvélemény sürgetően követeli a csúcstalálkozó megrendezését. Emlékezteinek arra, hogy Dulles, amerikai külügyminiszter, aki eddig időnyerés céljából ragaszkodott a külügyminiszteri előkészítő értekezlet megtartásához, most a közvélemény nyomására kénytelen volt változtatni álláspontján. Bár az amerikai kormány —amint az Dullesnek sajtóértekezletén elmondott szavaiból kiderült — az alapvető kérdésekben még mindig .nem hajlandó elismerni, hogy politikája nem járhat eredménnyel a nemzetközi feszültség enyhítése tekintetében, Dullesnek ez a megváltozott álláspontja már önmagában is igazolja. hogy a Szovjetunió békés javaslatai milyen mély visszhangra találtak nyugaton, s hogy a hidegháborús politika újabb vereséget szenvedett. A szovjet főváros poltikai köreiben egyébként igen nagy figyelmet szentelnek annak, hogy mind Európában, mind pedig a Közel-Keleten szélesedik az atommentes övezet megteremtését követelő mozgalom. Megfigyelők véleménye szerint az atommenbes öveset megteremtését a Szovjetunió a csúcstalálkozón a legelső kérdések egyikeként kívánja megvitatni. mezbálat rendezett, nemrég a Békés- J csabai Szönyegszo-y vő Háziipari Sző- T vetkezet. Képüti- § kön a sok tapsot* kapott török ba- ^ sát látjuk, csinos $ háremhölgyeivel. ^ * * * ... ' * k óz iskolán kívüli gyermek- nevelésről előadásokat, vitaesteket rendeznek Békéscsabán Békéscsabán, a Hazafias Népfront és az MSZMP városi bizottságának kezdeményezésére előadásokat, vitaesteket rendeznek az iskolán kívüli gyermekek nevelésének elősegítésére. A szülők és a pedagógusok találkozóin a még nem iskolaköteles és a már iskolát végzett gyermekek helyes neveléséről szakemberek tartanak előadást a sz.ü- löknek. Az érdeklődök kérdéseire tanácsokat adnak, s a gyakorlati éle í tapasztalataiból együttesen megbeszélik a fontos teendőket. Az első vitaestet 19-én a A’andháti úti iskolában. 30-án a Vízműépí tőipari Technikumban tartják, s ha beválik, a továbbiakban havonként megrendezik. Szívesen szállnak meg a békéscsabai vasutaslaktanyában A Budapest, Szeged, Vésztő ős másfelé — Békéscsabán áthaladó — kiküldetésben járó vasutasok szívesen veszik igénybe a békéscsabai MÁV állomáshoz tartozó vasutaslaktanya vendégszobáit Szívesen azért, mert az épület korszerű, minden igényt kielégít, valamint állandóan példás a rend és a tisztaság. Várható időjárás Enyhe, párás, helyenként ködös idő. Néhány helyen kisebb esőj Mérsékelt légáramlás. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel három-hat, legmagasabb nappali hőmérséklet szombat-in 18 —15, helyenként 12 fok alatt. Távolabbi kilátások: Az enyhe idő tovább tart. A ménesbirtok múltbeli cselédeinek életével is megismertetik a mezőhegyesi ifjúságot A Mezőhegyes! Állami Gazdaság tizenhárom KIS Z-alaps/ervezetőben, a gazdasági körzetekben, a helyi pártbizottság és a KISZ veaseíőség tagjai előadássorozatban Ismertetik a járás munkásmozgalmi hagyományait és a nagy mé- neabfriok feudális rendszerbeli cselédjeinek, ifjúmunkásainak egykori nyomorúságéi helyzetét. Így a rádióval, könyvtárral, kényelmesen berendezett, folyóiratokkal, újságokkal, társasjátékokkal ellátott kulturális termekben, szálláshelyeken sokszáz. a gazdaságban dolgozó fiatal ismeri meg hajdani elődjeinek nehéz sorsát, s ««által jobban megbecsüli ét- értékeli maid mai életét