Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-14 / 38. szám

1950. .február 14., péntek BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Nevetni jó... TÖRTÉNELEM ÖRÁN — Ma, fiúk Mária Teréziá­ról fogunk tanulni. Ez a ki­rálynő az ezerhétszázas é- vekben élt, — mondta a ta­nár, majd szórakozottan hoz­zátette: — már meghalt. Persze, erre az egész osz­tály elkezdett nevetni. A ta­nár pedig nagy szigorral az osztályra förmedt: — Jellemző a maguk lelki­világára, nevetnek, amikor halálesetről van szó! A FÖLD EREJE A tanító bácsi a föld von­zóerejéről beszél. Észreveszi, hogy Pista nem nagyon fi­gyel, ezért felhívja: — Mondd csak, fiam, mi­lyen ereje van a földnek? Pist feláll és kis gondolko­zás után beszélni kezd: — A földből igyekszik ki­felé az erő. Biztosan minden­ki evett már tormát, hagy­mát, erős paprikát. Ezek mind a földből nőnek ki, és bennük is lehet érezni a föld erejét. AKTUALIZÁLT FELELET Petőfi Anyám tyúkja cí­mű költeményéről tanulnak a gye. ekek. Az órán részle­gesen megbeszélik a vers ^Pondanivalóját. A következő órán a tanárnő Piroskát hív-: ja ki felelni. Megkérdezi tő­le. hogy a tanult versben mit ír le Petőfi. — Petőfi Sándor az Anyám tyúkja című versében — fe­leli a kislány — leírja a tyúkhoz való viszonyát. FOGAS KÉRDÉS Az általános iskolában , a köHSeő" madarakról beszél- ” getnek. A tanító néni meg­magyarázza, hogy a költöző madarak csak itt fészkelnek és költenek. Egy kisfiú nagy komolyan feláll, és kérdezi: — De mit csinálnak akkor a madarak, ha ott jön rájuk tojhatnék? Jótanács a vasárnapi ebedhez A pulyka feldolgozása A megtisztított pulykát pár na­pig hideg helyen, vagy jégen tart­juk, így húsa porhanyósabb lesz. A pulyka aprólékéból a húsleves­hez hasonlóan levest főzünk. A mellehúsát a csontról lefejt­ve, hosszában szeletekre vágjuk, besózzuk és kirántjuk, vagy sza­lonnával megtűzdelve egybe meg­sütjük és vékony szeletekre vág­va. melegen, vagy hidegen talál­juk. Hátrészéből, combjaiból pör­költet készíthetünk. Legfinomabb azonban az egy­be sült pulyka. A pulyka comb­jaiban vastag inak vannak, ame­lyeket sütés előtt, harapófogó se­gítségével kihúzunk, így a comb-' jai is puhára sülnek. Legjobb pe-. csenvét a teljesen kifejlett, hízott pulyka adja. A pulykát lesózzuk kivül-belül és egy óráig sóban állni hagyjuk. Előbb fedő alatt 20 percig, kevés víz hozzáöntéséve) pároljuk, azután 10 dkg forró zsírt ráöntünk, sütőbe tesszük és gyakori locsolgatás mellett, több­ször megforgatva pirosra sütjük. Sütési ideje 2—2 és fél óra. Sze­letelés előtt állni hagyjuk. A combokat két részre is vághat­juk. Ha még maradtak benne vastag inak, sütés után is kiszed­hetjük. Mellehúsát a csontról le­fejtjük és hosszában vékonyra szeleteljük. Burgonyapürére vagy rizsköretre rakjuk a hússzelete­ket, az eredeti alakhoz hasonlóan összeállítva. Nincs nő, aki szive mélyén ne vágyódna azután, hogy szép legyen, önmagát csapja he, aki ezt tagadja. Szerencsére, az ön­ámítás kiment a divatból. Nyu­godtan megvallhatjuk hát, hogy szeretnénk csinosak lenni A tö­kéletes szépítőszerek, a plasz­tikus operációk korában: ma­napság tulajdonképpen csak egy valami áll ennek útjába. Ez a valami a kor. Bármily lelkes hívei vagyunk is a testápolásnak, a kozmeti­kának, tisztában kell lennünk azzal, hogy nincsenek csodák. A harmincontúli asszonyból a világ legtökéletesebb orvosa, masszőrje, kozmetikusa se va-' rázsolhat tizenhatéves barna kislányt. Könnyen varázsolhat azonban jól ápolt, energiái tel­jében lévő, viruló nőt. Ehhez mindenekelőtt egész­ségesnek kell lenni. Az elha­nyagolt, de örökké vissmtérő nátha, s a velejáró dagadt orr, a nem gyógyított krónikus szemgyulladás, a nem kezelt gyakori jőfájás, mind, mind a szépség rovására megy, Nem is beszélve azokról a szekréciós zavarokról, amelyek olyan nyo­r~ Egyszerű, szép otthoni ruhák A közeledd tavasz az otthoni nagytakarítások ideje is. Nagyon fon­tos, és jó, ha minden háziasszony készít vagy készíttet magának meg­felelő, kényelmes háziruhát. Itt közölt rajzunk bárom háziruhát ábrá­zol. Tessék, háziasszonyok, — lehet választani! 7 Csak a hgUú itdeUli Milyen lesz a tavaszi kosztüm- divat, miféle anyagról, fazonról kezdjünk álmodozni, tervezgetni? Nagyon divatosak (s az üzletek­ben is megjelennek lassacskán) a lazaszövé6ű kosztümanyagok, egy- színűek és nem túl élénk mintás tweedek. Aki „egyetlen” kosztüm­jének szövetét akarja beszerezni, annak a tavaszi divatszínt, a drap­pot, vagy a mindég szép szürkét ajánljuk. A klasszikus kosztüm; kabátja kicsit lezser, neun olyan túlzottan rövid, mint tavaly (idén a szoknya lett egy kicsit kurtább), — kuMkosztümtoen a háromnegye­des még a hétnyoleadosnál is di­vatosabb. A legdivatosabb dísz: az érdekes zseb és a szép gomb. HETI ÉTRENDÜNK Vasárnap: Májkrémleves, kolbásszal disz- nókaraj párolt káposztával, sült burgonyával, tiroli pite. Hétfő: Savanyútojásleves, spenót bun- dászsemlével, burgonyával. Sedd: Kaszásleves, borjúpörkölt galus­kával, savanyúsággal. Szerda: Zöldbableves (konzerv), túrós­tészta. Csütörtök: Húsleves, töltött paprika (befőtt paprikából). Péntek: Lencseleves, káposztás- és tú­rósrétes, Szombat: Karalábéleves, rakott burgonya. mókát hagynak rajtunk, hogy azokat a legdrágább kúra sem tünteti el. Általában — szögez­zük le hamar — a testápolás a vérkeringésnél, az emésztésnél, a belső rendnél kezdődik. Aki­nek egészsége jó, akinek belső szervei tökéletesen működnek, a legegyszerűbb testápolástól is virul. Könyv ajánlatunk Kántor Zsuzsa: Práter utca Kép Kantor Zsuzsa: Práter utca című kötetéből , Megtévesztett 14—17 éves fiúk bele­keverednek az ellenforradalomba, s fegyverrel a kézben harcolnak egy utcai taiáz tétigétf. -Y.é#ül fel-, ismerik a valóságot a hazug 'jelszavak" mögött. PIHEN A KERÉKPÁR Pihen a két kerék, Jóskám benn az ágyban; Vörheny vörös foltban, Izzó tüzes lázban. Pihen a két kerék Küllők' nem feszülnek; Nem tartják a súlyát a Fürge gyermek testnek. Pihen a nyereg, a Hajtókarok állnak, Nem zümmög a zaja a Két pergő pedálnak. Pihen a lánca és Álmosan fogja át A hajtókerekek Olajos, apró fogát. Pihen a macskaszem, Álmosan hunyorít, S tán betegen fekvő Gazdájáról álmodik. Pihen Jóska is, a Fehérpámán fekve, S álmában ugrik a Pihent kerekekre. Vincze József gÍAÍfi\Oii ív sv ir>£jüí*t iyí Kedves Gyerekek! Papp Katalin, Bélmegyerről írt levelére válaszom a következő: Örülök, hogy tetszett az a két könyv, melyet ajándékként küld­tem. Arra kérlek, mutasd meg a tőlem kapott ajándékot iskolaitár- saidnak, és kérd meg őket. hogy írjanak hozzám levelet. + Mocsári Mihály, Medgyesegyhá- za, Tanya 234. sz. alól azt írja, hogy levelezőm akar lenni. Ennek semmi akadálya, csak rendszere­sen írj, főként arról, hogyan ta­nulsz és mivel töltőd szabadidődet. + Janurik Mária, örménykút (VII. kerület 617. sz.) Igazán-szép leve­let küldtél. Leveledből megértet­tem, hogy őrsvezetői tanfolyamon voltál. írj máskor is, de most már főleg arról, hogy az örménykúti úttörők hogyan dolgoznak. + Molnár Erzsi, Szarvasról a szlo­vák iskolából írt. Kérésed sajnos nem teljesíthetem. Legközelebb, jobban figyeljétek a rádióműsort + Gellai Mária, Békéscsaba, Szarvasi u. 3. sz. alól írt. Azt írja. hogy az üdülés előkészítése nagy gondot jelent számunkra, mert még ilyet nem csináltak. Arra kérlek benneteket, hogy taná­raitok tanácsait fogadjátok meg, akkor biztos jól sikerül az üdü­lés előkészítése. + Tippel Anna, Mezőhegyes Belső­kamrásról küldött, hozzám levelet tanulj szorgalmasan, szeresd paj­tásaidat és segítsd a naladnál gyengébb tanulókat. Ha jól ta­nulsz, majd akkor megajándékoz­lak. + Bencsik Erzsébet, Vésztő, Kos­suth u. 09. sz. alól írt, Ne hara­gudj Erzsikém, hogy még csak most válaszolok leveledre. Sziép pályát választottál, amikor azt írod, hogy gyermekorvos szeret­nél lenni.. Tanulj szorgalmasan, írod, hogy szeretnél a gyermek­város egyik lakójával levelezni, de nem tudod a címüket. Figyelj! Cí­mük a következő: Gyermekváros, Fót. + Kocsor Anna, Békés, Borosgyán X., 69. sz. alól érdeklődik, hogy hol működik textilipari, vagy édesipa­ri technikum. Annuskám! Több VIII. osztályos pajtás érdeklődött már eddig is tőlem, a különböző középiskolák és technikumok fe­lől. A Művelődési Közlöny 1957. december 15-i számában megtalál­hatjátok az összes hazai techniku­mok és középiskolák jegyzékét. Forduljatok bizalommal az igaz­gató bácsihoz, aki felvilágosít ben4- neteket a továbbtanulás lehetősé­geiről. • Kedves Gyerekek! Várom leve­leiteket: Dörmögő Dömötör Címem: Dörmögő Dömötör, Nép­újság Szerkesztősége. Béké« v>a, irodaház. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom