Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-14 / 38. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. február 14., péntek PÁRTÉLET A békéscsabai MÁV pályafenntarté pártszervezetének életéből A bonni kormány politikája a csúcstalálkozó megtartása ellen irányul Igen sok szó esik manapság a párttagság aktivitásának szükségességéről, hogy a párttagok kötelessége segíteni a párt- és a kormányhatározatok végrehajtását. íHa valaha fontos volt erről beszélni, akkor most az ellenforradalom után a súlyos károk helyrehozása, az életszínvonal emelése és szilárd megalapozása céljáéból különösen fontos. A munkásosztály hatalmát, népgazdaságunk (fejlődését az imperialisták nem Szívesen látják és minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek akadályt gördíteni elénk. Az jMDP feloszlatása után, 1956. ok- Jtóber 29—30-án megalakult nálunk az MSZMP szervezete és az ■ott tevékenykedő elvtársaknak köszönhető, hogy a sarkadi cukorgyár dolgozni tudott, mert biztosították a cukorrépa vagonba rakását és elszállítását. November 6-án felvet.ük a kapcsolatot a párt megyei és városi intéző bizottságával és ezután megkezdtük a harcot a vasút ellenséges elemektől való megtisztításáért. E harc közben erősödött pártszervezetünk, mely létszámban az MDP-szerve- zetnek csak 57 százaléka, azonban egységben és erőben messze túlszárnyalja. Az alapszervezet taggyűléseire minden elvtárs eljön, még a szabadságon lévők is. Ez azt bizonyítja, hogy a párttagok viszonya a párthoz megváltozott. Jelenti azt, hogy a taggyűlésen napirendre kerülő legaktuálisabb kérdések megtárgyalásáról egyetlen párttag sem akar elmaradni. S a taggyűlések légköre mindig harcos, bátran, egyszerű szavakkal mondják el az elvtársak véleményüket — úgy a pártvezetésről, mint a szakmai vezetésről, — bírálnak személyre való tekintet nélkül. A bírálatokat, helyes önbírálat is követi, igyekeznek a hibák kijavítására. Amíg az MDP Idején a bírálat leginkább csak az egyszerű dolgozókat érte, most számos bírálat hangzik el a felsőbb szakmai és pártvezetésben dolgozók munkájáról is. Sajnos azonban az ilyen bírálatok még nem minden, esetben találnak önbírálatra. A decemberi tagkönyv- kiosztó taggyűlés után a tagság Orosházi járási tanácstagok február hónapban tartandó fnpadüórái Február 17-én, Tótkomlós községiben Sutyinszki András; február 19-én, Csanádapáca községben Dumitrás Mihály; február 19-én, Békéssámson községben RácZ Sándor; február 19-én, Pusztaföldvár községben Szegvári Pétemé; február 21-én, Csorvás községben Varga Ádám; február 21-én, Nagyszénás községben Tatár József; február 25-én, Gerendás községben Rajtár János; • február 26-án, Gádoros községben Ungi Imre; február 26-án, Kardoskút községben Bella József; február 26-án, Nagykopáncs községben Tuska Pál. Dumitrás Mihály VB elnök minden hétfőn délelőtt 9—12 óráig tart fogadóórát hivatalos helyiségében. javaslata alapján a vezetőség elhatározta, hogy minden párttagot pártmunkával biz meg. Az MDP idején tapasztaltak alapján úgy határoztunk, hogy akik túl vannak terhelve, azokat egyes munkák alól felmentjük és azokat vonjuk be a munkába, akiknek azelőtt nem volt megbízatásuk. Ezt a tervet a januári taggyűlésen megbeszéltük és a tagság nagy többsége pártmunkát kapott. így többek között Langsádli elvtárs és Szalóczi elvtárs pártíel- a dalként kapták, hogy az asztalos és lakatos részlegeknél foglalkozzanak az ott dolgozókkal, köztük az olyanokkal, akik a munkafegyelmet megsértik, hogy a tervteljesítésben a lemaradást a negyedév végéig fegyelmezett munkával megszüntessék. Apárt- alapszervezet taggyűlésén bírálták a vezetőséget, mert nem ellenőrzi a párttagokat, nem számoltatja be őket, hogyan teljesítették párt- megbizatásukat. A taggyűlés hangulata azt mutatta, hogy a párttagságtöbbsége nem vonakodik a pártmunkától, sőt Gáspár János ás Kocsmáros Mátyás elvtársak elmondották, hogy ők úgy látják, többet is tudnának dolgozni, ha a vezetőségtől a megfelelő irányítást megkapnák. Ennek a szellemnek a kialakításához, a pártbizalmiak jó munkája is sokat segített; Pénzes Béla elvtárs munka közben is állandóan foglalkozik a csoportjába tartozó párttagokkal és a pár- tonkívüli munkásokkal. Meghallgatja a dolgozók panaszait, észrevételeit és igyekszik azokat elintézni, vagy eljuttatja a panaszaikat a pártvezetőséghez. Hasonlóan dolgozik a többi pártbizalmiv és párttag Is. A párttagok és funkcionáriusok nem hangzatos frázisokat puffogtatnak, hanem nyíltan és őszintén 'eszélnek és példásan dolgoznak. Koszorúzási ünnepség a főváros felszabadulásának 13. évfordulóján Budapest felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából, csütörtökön délelőtt koszorúzási ünnepséget rendeztek a szovjet hősök Szabadság téri emlékművénél. A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bizottsága nevében Bor ka Attila és Csikesz Józseíné, a budapesti pártbizottság titkárai, a fővárosi tanács részéről Bartos István és dr. Pesta László, a végrehajtó bizottság elnökhelyettesei)i a budapesti szovjet nagykövetség képviseletében J. I Gromov rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a Hazafias Népfront nevében dr. Harrer Ferenc, a budapesti népfront bizottság elnöke és Schütz Árpád, a budapesti népfront bizottság titkára helyezett koszorút az emlékműre. Virággal díszítették a talapzatot a szovjet városparancsnokság és a KISZ budapesti bizottságának képviselői, továbbá a fővárosi üzemek és intézmények küldöttségei is. A MÁV pályafenntartó alapszervezet tagsága a dolgozók legjobbjaiból tevődik össze. Az alapszervezet megalakulásakor a vezetőség, de maga a párttagság is őrködött a párt tisztasága felett. A pártszervezet, a szakszervezet és a szakmai vezetők összhangban dolgoznak a párt politikájának megfelelően a termelékenység e* meléséért. A munka eredményes-* sége abból is látható, hogy 1957. II. félévében a termelésben kiváló dolgozók közül huszonötöt a szakma kiváló dolgozói oklevélre és egy heti fizetésre javasoltunk. A termelés pártellenőrzésében ugyan vannak eredményeink, de akad még bőven javítani való is. Párttagjaink ismerik a vasutat, ismerik a termelést, azonban, hogy a hibákat jobban észre vegyék és ú- jabb eredmények elérésére is képesek legyenek politikai tudásuk fejlesztésén kívül szakmunkásképző tanfolyamot Indítunk. A meglévő anyaghiányból adódott nehézségek leküzdésére pedig brigádot szervezünk. Az elfekvő a- nyagok feltárásával és az anyag helyes elosztásával sok eddig megoldatlannak látszó problémát kell megoldanunk. A munkafegyelem további megszilárdítása és a balesetmentes szolgálat ellátásáért a legfejlettebb elvtánsakból egy társadalmi ellenőrző brigádot szervezünk. A párt feladatok végrehajtását elsősorban az ellenőrzés tói vábbi javításával biztosítjuk. Bánfi Adám, párttitkér, Azt mondják róla, hogy Csárdaszállás „legpolitizálóbb” embere. Szemben lakik a tanácshá- zával, menjen csak be hozzá; Szeret nagyon politizálná, úgy hogy abba sem hagyja és... és — mindenre van ellenszava. Jó, bemegyek. Az újságíró, azért újságíró, hogy beszélgessen az emberekkel, ismerje meg őket... Csendes az udvar, csak a sok .aprójószág csipog, hápog, csapkod a „néptelen“ udvaron. Kinek is van kedve a megolvadt sarat taposni? Ha nincs dolga, beül a duruzsló kályha mellé, s ha öregebb nemzedékbeli: szu- nyókázik, ha fiatalabb: könyvet vagy újságot böngész. Valószínű, így van mindenütt. Igen, csak valószínű! Kun András már a hetvenet tapossa, s könyvet olvasgat! S mit?! Kurt Mór eck: „Korunk erkölcse”-t, mely könyv jól fűszerezett női aktokkal és pajzán epizódokkal. — Újságíró vagyok, bátyám, gondoltam, ha ráér, beszéljen az életéről, mondja el véleményét a mostani helyzetről. — Hogyne érnék rá, nem dol- f gozom már, meg most egyedül is Tudott dolog, hogy Adenauer a NATO párizsi ülésszakának Idején „békülékeny hangokat pengetett", de az azóta eltelt időszak azt Igazolta, hogy a kancellár „békdlékenynek" látszd magatartása nem volt egyéb, politikai cselfogásnál. Ezt bizonyltja az a tény is, hogy a csúcstalálkozó két legfőbb ellenzője a washingtoni és a bonni kormány. Az Is egyre jobban nyilvánvalóbb, hogy a bonni kormánykörök egyre nagyobb szerepet vállalnak az amerikai Imperializmus háborús politikájának megvalósításában. Adenauer legutóbbi rádióbeszéde Is azt bizonygatta, hogy a kancellár teljes elutasítással és ellenszenvvel kíséri a kelet—nyugati csúcsértekezlet gondoA nyugatnémet közvélemény élesen bírálja Adenauer kancellár állásfoglalását. A „Die Welt” című befolyásos polgári tap különösen élesen teszi fel a kérdést; „Mit ajánl a kancellár az összes elutasított tervek és javaslatok helyett? Vajon akad-e valóban egy o- lyan vakmerő nyugati vezető, akinek lesz bátorsága azt állítani még most is, amikor az egész erópolitika romba- dölt, hogy csupán fegyverkezésre és vagyok, az anyu&ka Berénybe ment orvosságért, magas a vérnyomásom... No, üljön csak le... Titkos céljaim voltak. Titkos? Nem is az, de ha mór azt beszélik, hogy szeret ellenkezni, gondoltam, vitatkozunk majd egy és másról. — Miből él Kun bácsi? Mert betegséggel és öregséggel tényleg nem megy már a munka... — No látja, az embereknek is ez fúrja az oldalát:—Ez a vén Kun, mi a fenéből él olyan jól? Olyan öregek már, hogy alig tudnak totyogni, s jól élnek... niből?! Hát magának megmondom. Jól élünk, pedig az anyuska is beteg volt a lelkem s most sem tud dolgozni. De van mindenünk... Nézzen csak széjjel... Megnéztem jól mindent. Csinosan berendezett kis parasztszolba, szőnyegek, heverő. A kemence mellett könyvespolc, sok-sok könyvvel. A mellékfalakon festmények, a főfalon két nagy képkeretben az ifjúkori Kun András és felesége. — Jöjjön velem, megmutatom a kamrát... Legalább másfél disznó felfüstölve, vagy lesózva. vagy bélbe Utál, a német kérdésben pedig nem hajlandó semmiféle közeledésre. A bonni politikai körök aktivizálódása folytán Nyugat-Németország az USA elsőszámú partnerévé lépett elő s befolyása az Atlanti Szövetségen belül megnövekedett. Bonn mindent megtesz, hogy a Bundeswert atomfegyverekkel szereljék fel és készségesen beleegyezik, hogy az ország területén rakétakllövö állomásokat építsenek, Ezzel az európai feszültség élezését vonja maga után. Bonn agresx- szív politikáját bizonyltja az is, hogy indoklás nélkül elutasította az atommentes övezet létrehozását javasló Rapacki-tervet. szövetségre van szükség, hogy a szovjeteket engedményekre kényszerítsék? Nem tudjuk elképzelni, hogy akadhat ilyen államférfi.” Ügy látszik azonban, hogy Adenauer kancellár pályázik erre a szerepre, mert az elutasított tervek és javaslatok helyett igyekszik az erőpolitika folytatására és mereven elutasít minden kísérletet a nemzetközi kérdések békés úton való megoldását illetően. töltve függ a mennyezetről. — Szóval jól élünk — kinél újra hellyel a szobában. De — — nem járom a kocsmát! Ne* kém jó itthon, olvasunk, beszélgetünk anyuskámmal. Hizlalunk disznót, apró jószágunk is akad, meg egy kis tengerink is volt a- zon a három holdon, s megvagyunk jól. Aki ma nem henyéli el magát, annak van mindene. Fiatal korunkban azért mi is dolgoztunk ám... Mert én is voltam napszámostól a cselédig minden. De azt merem kérem mondani büszkén, hogy apám valamennyi gyerekének saját háza van! Es újra visszanyúl az élet történetébe, az apja kubikusságát, a kilencszázhat06 forradalmi időket rajzolja képekben, aztán a fogságról beszél, ahova a Tanácsköztársaság bukása után került. És újra visszakanyarodik: — Nézzük meg kérem, hogyan él ma az, aki megbecsüli magát. Azelőtt? A kutyais! enit, négy gyerek járt egy pár cipőben felváltva az iskolába. Most? A volt cselédnek ilyen cipő, o- lyan cipő, emilyen ruha, amolyan ruha — amit akar, minden van. Érdekesek az emberek. Kun bácsi Is mindezt tudja, látja, s összeteremíd, aki próbál itt a megélhetés nehézségeiről beszélni, meg azt mondia néki - Ne járj Nem tudtam szóra bírni...