Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-08 / 33. szám

EitelíS M£GU/ Világ proletárjai egyesüljetek! MUNKÁSOK, PARASZTOK POLITIKAI NAPILAPJA. 1908. FEBRUÁR 8., SZOMBAT Ara 50 fillér III. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM ti Kisipari Szövetkezeti Kölcsönös Biztosító intézet ebben az étben bét gyermekintézmény építését kezdi meg Az egyik Meaúkövesden épül 'és házhelyet a helyi tanács adott feozzá. Az óvoda a tervek szerint «nég ebben az évben megnyílik, s A Matyó Háziipari Szövetkezet dolgoz,óinak gyermekeit helyezik ®1 benne. Sátoraljaújhelyen a nyolc-száz tagot számláló szabcszövetkezet kérésére épül óvoda, bölcsőde. A beruházásból és a működés költ­ségeiből a szövetkezet is részt vál­tál. Sátoraljaújhelyen az építke­zés áthúzódik a jövő évre is. Előkészületek a Mezőgazdasági Kiállításra Az 1958. szeptember 12—28 kö­zött megrendezésre kerülő Magyar Mezőgazdasági Kiállításnak és vá­sárnak számos nemzetközi esemés nye is lesz, így nemzetközi borki­állítás, borverseny, gépkiállítás éa lovasverseny. A kiállítási iroda ezen a héten küldte el a meghívót és a részvételi szabályzatot a népi demokratikus államoknak és a kü­lönbőz» külföldi cégeknek, intéz­ményeknek. Mivel az előzetes ér­deklődés is jelentős, összesen 1300 meghívót küldtek ki az érdekel­teknek. Az idegenforgalmi szervek már­is'-megkezdték a felkészülést a ki­állítás ideje alatt hazánkba érke­ző küifödiek jó ellátására' és szóra­Hunkásvédeimi, egészségügyi, szociális és ku^urális létesítmények távlati tervei a 41. sz. Autóközlekedési Vállalatnál A Békéscsabai 41. sz. AutóifQZ- iekedesi Vállalatnál a vállalat igazgatója, műszaki osztályveze­tője és a szakszervezeti bizottság elnöke — egyetértésben — olyan tervet dolgoztak ki, amelyben az 1958—1960-as években létreho­zandó szükséges munkásvédelmi, egészségügyi, szociális és kulturá­lis létesítményeket határoztál: meg. Bár tudnak arról, hogy a tervek - szerint komplex telephe­lyet építenek részükre, azonban annak elkészültéig feltétlenül szükségesnek tartják — ha ideig­lenes jelleggel is — a jelenlegi te­lep fejlesztését. A békéscsabai forgalmi ás mű­szaki telepen, a gyomai és oros­házi főnökségen kerékpárszínre van szükség. Több mellék-, für­dő-, öltöző-, pihenő- és melegedő- helyiség hiányzik a telepeken, a- mit szintén ezidő alatt szeretné­nek megvalósítani. Biztonsági o- kokból szükségesnek tartják a békéscsabai forgalmi telep térvi­lágításának megvalósítását, — eddig már több baleset volt en­nek hiányában —, az irodahelyi­ség és a gumiszerelő műhely bő-, vitásét. A műszaki telepen az ü- zemi balesetek megelőzésére, biz­tonsági berendezéseket helyeznek majd el a szerelőcsarnokban, he­gesztő- és festőműhelyt létesíte­nek, mivel jelenleg mindkét mű­velet a műhelyben történik, ami tűzrendészet!, egészségvédelmi és biztonsági szempontból - nem en­gedhető meg A nemrég átalakított üzemi ét­kezdében mosogató- és tálalóhe­lyiséget szeretnének biztosítani, valamint bővíteni az ebédlőt — itt tartják az üzemi értekezlete­ket, kulturális rendezvényeket Is, — az étkező-, tálaló- és mosoga­tóhelyiséget — az épület ala­csony volta miatt — szellőző b»- tendezéssei látják majd el. Az. orosházi főnökség megnöve­kedett gépkocsiállománya miatt a műhely területét bővíteni szeret­nék, mert * korábban nyolc-tíz j^rmű javítására épült műhely­ben jelenleg több mint hú.->z gép­kocsi karbantartását végzik, így a túlzsúfolt műhely nem felel meg a baleseti, biztonsági és tüzrendé- I szeti előírásoknak. I Szintén balesetelhárítási és e- gészségügyi szempontból fontos­nak tartják, hogy Gyomán és O- resházán akkumulátortöltő he­lyiségeket építsenek, mivel ez a munka jelenleg a javítóműhely­ben folyik. Az itt felsorolt tervek reálisak, megvalósíthatók, s csak a leg­szükségesebb létesítményeket fog­lalja magában, melyet az erre fordítandó összeg — 561 000 forint — is bizonyít. Télen is öröm a fotózás — Parancsoljon, asszonyom, ez a legújabb típusú szovjet kisfilmes gépünk! — mond­ja Tyrmauer And­rás, az OFOTÉRT gyulai boltjánál: vezetője. — Télen is ö- rönt a fényképe­zés! — Ez igaz! A bolt télen is nagy forgalmat bonyo­lít le. Ható. csúszik a szán. és vele a : Karváthék Lacija és a Mókus ku- y: !ya. Ugye, érdemes télen is fotózni?!fg Sód: Ilyen kellemes es örömteli || pillanatot örökíthetünk men Jó szórakozást, Laci1 KÉPEK a virág-birodalomból koztatására. Többek között bala­toni körutazásokat szerveznek szá­mukra. A megyei, a járási és a községi tanácsok a jövő héten megkapják a részvételi és bírálati szabályokat a szeptemberi mezőgazdasági kiál­lításra és vásárra. A jelentkezések ugyanakkor megkezdődnek és március 31-ig tartanak. A kiállításon részt vehetnek ter­ményeik, termékeik állataik, e- gyéb eredményeik bemutatásával az állami, kísérleti, tan- és céigaz- gaságok, mezőgazdasági termelő­szövetkezetek, termelőszövetkeze ti csoportok, termelői szakcsoportok, mezőgazdasági társulások, gépállo­mások, mezőgazdasági jellegű in­tézmények, szövetkezetek, egyesü­letek, vállalatok, üzemek, vala­mint a kiváló termelői vagy te­nyésztési eredményt elért, egyéni­leg gazdálkodó dolgozó parasztok. Jelentkezhetnek a kiállításra a mezőgazdasággal kapcsolatos tevé­kenységet folytató ipari üzemek, belkereskedelmi vállalatok, kis-és háziiparosok, földművesszövetke- zetek és mezőgazdasági újítók is. A: részvételi szabályzat megha­tározza azokat a kedvezményeket, amelyek a kiállításon és vásáron való részvétellel járnak. A te­nyészállatokat a vásáron 21 száza­lékos kiállítási felárral vásárolják fel. A bemutatott legkiválóbb, te­nyésztési és termelési eredménye­ket díjazzák. Intézkedés történt a szállításról, a kiállítók élelmezési | költségénél és az egyéb kedvezmé- | nyékről is. A Gyulai Kerté­szeti Vállalatnál gyönyörű ciklá­menekkel és ame­rikai szekfűkkel ékes minden ü- vegh'áZ; Sok ezer cserepes virágot •visznek innen az ország távoli vá­rosaiba is, és mindenütt az ott­honok díszévé vál­nak. Képünkön Job­bágy Zoltánná két szép ciklámen cse­repet mutat. Az egyik piros, a má­sik hófehér. Na­gyon szépek!... A mesterséges po­rozás körültekintő' munkát kíván. Gál András, a Kertészeti Vállalat igazgatója naponta meglátogatja az üvegházakat, és tanítja, neveli a ker­tészet tudományára a fiatalokat. V. gyárak tíz is félmillió párnál több cipőt készítenek ebben az évben a hazai vásárlóknak — Növekszik az export is lesz elegendő gyermekcipő Mit várhat a lakosság a cipőipartól ebben az évben? — Erre a kérdésre kért választ az MTI munkatársa a könnyű­ipari minisztérium illetékes igaz­gatóságán. Mint ismertes, sok ci­pő készül a helyiiparban és a szö­vetkezeteknél is, többségét azon­ban az állami nagyipar adja, s a számok alapján biztatóak a kilá­tások. Először is afelől nyugtatják,meg a szülőket a cipőipari igazgatóság vezetői, hogy elegendő gyermek­cipő lesz: a tavalyi négymillió pár helyett félmillió párral töb­bet gyártanak. Elsősorban a leg­keresettebb számok, a — 23—26- os cipők — mennyiségéi növelik. Az ifjúsági cipőgyár és a kecske­méti cipőgyár az idén először ké­szít a kicsik számára gyógybeté- tes cipőket. Ennek a sarkát is meghosszabbítják, hogy jobban tartsa a lábat. A gyógybetétes gyermekcipőkből az első ötvenez­ret még ebben a negyedévben az üzletekbe szállítják. Már megta­lálhatók a cipőboltokban a bordó vixosíbőrből készült" iskolacipók, amelyeket főleg a vidéki szülők kívánságára, bőrtalppal láttak el. így korcsoiyacipőnek is megfelel. Ebbői a tartós cipőből 129 009 párt gyártanak az Idén A nyárra úgy­nevezett szlipp eljárássá! — be­vont talp- és sarokréssze! — csi­nálják a színes szandálokat a kis­lányoknak. A tervek szerint a gyárak 1953­ban 10 650 000 pár bőrcipőt adnak át a belkereskedelemnek. Él® 426 000 párral több, mint a ta­valyi mennyiség. Ezenkívül 1 423 000 pár vászon- és tornacipő készül, s gyártanak hatvanezes papucsot Is. A papucskészítés ed­dig a helyiipar feladata volt, de most a gyárak is bekapcsolódnak, hogy a keresletet kielégítsék. A nők kedvében járnak azzal is, hogy kívánságuk szerint, a divat* nak megfelelően, 90 000—100 000 pár tűsarkú és körülbelül ugyan* ennyi trotőrsarkú körömcipőt w gyártanak. Újdonság lesz a krepp* talp egyik , változata, a színes, át* tetsző, formába öntött transzpa* rens gumitalpas női cipő. A Tisza Cipőgyárban megkezdik a pehely* könnyű, mikroporózus gumitalp al­kalmazásának kísérleteit. Az új talp súlya fele lesz a réginek. Erre az évre a cipőipar export* feladatai is megnőttek. A tavalyi 800 ÖOO párra! szemben most két* millió párnál is többet exportál­nak. A magyar rámán varrott ci- p"k felveszik a versenyt a cseh­szlovák és a német cipőkkel, eze­ket külföldön is szívesen viselik. Az export növelését lehetővé te­szik részben a belkereskedelem nagyobb raktárkészletei, részben pedig azok az új gépek, amelyeket tavaly, éppen a kivitel fokozása érdekében, a külkere* ~ <te'e:n szezv-v be az {párnái.

Next

/
Oldalképek
Tartalom