Békés Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-30 / 25. szám

1958. január 39., csiitörÜVk BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 GYERMEKSZINHÁZ Mi, nevelők azt tartjuk, hogy a gyermekekért hozott őszinte lel­kes fáradozás mindig meghozza gyümölcsét. Ha úgy, miként a Jó­kai Színház hálát érdemlő együt­tese, a társadalom minden nép­művelési szerve aktívan kapcso­lódik a gyermeknevelés sok fá­radtságot igénylő, de jóval több szépséget és örömet nyújtó köz­érdekű munkájába,akkor ifjúsá­gunk is képes lesz a reá váró nagy feladatok megoldására. Az a hír járja, hogy Űj Rezső és Honti Sándor szerzők újabb ze- zés meseoperettekkél rukkolnak élő, így például a Piroska és a Farkassal, meg a Csipkerózsiká- val. Murony község, az állami gazdaság és a környező tanyavilág aprónépe nevében mi, muronyi pedagógusok arra kérjük- a Jókai Színházatj- bogy >ha-ezeket a da. Dél-Tiszántúl legmodernebb tüdő­szanatóriuma él, fejlődik és emberek százainak adja vissza egészségét — Vasárnap délelőtt a Gyulai Jó zseí Attila Szanatóriumba:» —■ A nagyváradi és az aradi erdők utolsó vonulatai ölelik körül a gyulai- József Attila tüdőszanató- riurpot. Ilyenkor télen megder­medt, kristály-csillogású hó súlyo­zódik a fák ágain, lépteink alatt fagyosan csikorog, de benn, a szanatórium osztályain kellemes meleg és ragyogó tisztaság fogad­ja a látogatót, öt ven esztendővel ízelőtt közadakozásból kezdték építeni ezt a tüdőszan-atánu- mot, persze igen szerény anyagi eszközökkel, úgy; hogy alig néhány épületben kezd­ték meg a gyógyító munkát an­nakidején. Százötven férőhellyel rendelkeztek csupán és ha össze­hasonlítással kezdjük, azonnal meg kell mondani, hogy ma már 360 ágyas ez a szanatórium és az ország legjobban felszerelt ilyen intézetei közé tartozik. A főépület folyosóján dr. Hutter Károly főorvos, igaz­gatóhelyettessel találkozunk, ö invitál be irodájába, ahol sok ér­dekes dologról tájékoztat bennün­ket. Való igazság az, hogy Vala­mikor 50 évvel ezelőtt nagyon szerény kis intézet volt ez. A fej­lődés nálunk is a felszabadulással kezdődött, én is 1946-ban kerültem 'de, a sebészeti osztályra. Mielőtt további tapasztalatain­kat megírnánk, el kell monda­nunk, hogy dr. Hutter Károly az ország egyik leghíresebb tüdőse­- ’ *• . '*>01V♦ íjó o ' bész specialistája, és beszélgetek közben szerényen említi meg, hogy 10 év alatt közel 6 ezer mű- ‘étet végzett. Még kimondani is sok, hót még hatezer tüdőműtétet végrehajtani, melyeknél kompli­Hirdetmény. Békéscsaba Városi Tanács VB Kereskedelmi Cso­portja értesíti a város lakosságát, hogy a szokásos havi vásár az országos vásárra való tekintettel elmarad. Helyette február 3-án •lesz országos állat- és kirakodó- vásár. Száz évnél régebben szlovákra fordított Lilla-dalokat találtak A Békés megyei Könyvtár híres ritkaságai között, Haán Lajosnak, Békéscsaba egykori tudós evangélikus lelkészének Autóközlekedési Vállalat vezetői figyelmébe ajánlom I Már szinte az egész megyében sei javítani lehetne a helyzeten. Patakfalvi István, és történetírójának a hagyaté­kában Csokonai Vitéz Mihály szlovák nyelvű verseire buk­kantak. A Lillához írott dalokat 1850-ben fordította szlovák nyelvre a nagy költő hajdani tisztelője, akinek személyében magát Haán Lajost sejtik. Az értékes kéziratot Csokonai ha­lála százötvenharmadik évfor­dulóidnak napja alkalmából, kedden kiállították a P*k*s me­gyei Könyvtárban. káltabh és nehezebb orvosi mű­veletet keveset lehet találni. — Negyvenhatban 24 ággyal, később, 49-ben 80 ággyal bővült a szanatórium. Űj műszereket, modern gyógyászati eszközöket, műtőfelszerelést, túlnyomásos al­tatót kaptunk és 1952-re értük el az a szintet, hogy az ország leg­modernebb tüdőszanatóriumai kö­zé emelkedtünk és a legkompli­káltabb műtéteket is el tudjuk végezni. -- ■ •« ■ - ■•' De 1952-ben sem állt meg a-fej­lődés. A szanatórium önerejéből hidrofóros vízellátó-berendezést készített, saját eWrrruiteleppel is rendelkezik és az áramellátás bár­milyen zavarát azonnal meg tud­ják szüntetni. A hirofóros víz­ellátó berendezést a szanatórium műszaki részlege készítette és an­nak értékét világosan bizonyítja az, hogy a műszakiak nyolcezer forint prémiumot kaptak. Tervek, gondok — Terveink? Tervünk az van bőven. Most azokat mondom el, amelyek minden bizonnyal meg­valósulnak. Áprilisban 1 millió 300 eZet forintos'beruházással két­emeletes, 12 lakásos személyzeti lakóházat építünk és ha az építő vállalat is úgy akarja, októberre már beköltözhető lesz valamény- nyi. Tervünk az is, hogy az or­vosok létszámát felemeljük, hiszen a legnagyobb gondunk és -problé­mánk az, hogy orvos-státuszaink nincsenek betöltve és ez inpgyon nehezíti a tudományos munkát, ak együtthaladást ' listáinak új módszereivel, egyszó­val: a fejlődéssel. Rövid beszélgetésünk sokain meg tudjuk azt is, hogy az ellenforra­dalom idején sok zűr-zavar kere­kedett a József szanatóriumban, melynek fő kiinduló pontja az ak­kori igazgató volt. Ebből adódott később az, hogy a szanatóriumnak igen rossz híre volt az orvosvilág­ban és senki sem akart itt dol­gozni. — Ennek a hatása még most is nagyon érződik. Legjobb, ha né­hány példát mondok, — folytatja dr. Hutter Károly főorvos — Ci­nege András főorvos az egyik 100 ágyas osztályon egyedül dolgozik, sem ad junktusa, sem beosztott or­vosa nincs. Kérem, ma, vasárnap van: én is itt vagyok, mert ügye­leti szolgálatot tel j ékítek'. Hogy mikor érünk rá tudományos mun­kára? A külföldi irodaim tanul­mányozáséra? Nagyon ritkán. Pedig ez is fontos! És mégis megteszik, — nagy erőfeszítései árán, — de minden új, tudomás nyos módszert felhasználnak. A napokban új. gyógyszert próbáltál! ki és átvették a francia orvosiro« dalomból több gyógyítási eljárásig — így élünk, dolgozunk. De örö­münkre szolgál, hogy munkánk egyre er&knényesebb és rövide­sen elérjük azt, hogy a Dél-Ti­szántúl legnagyobb tüdő intézmé­nyévé fejlődünk és még többet tiidunk tenni a tbc elleni küzde­lemben. Körséta a szanatóriumban Dr, Zoltáy Zoltán adjunktussal látogatjuk meg a különböző osz­tályokat, a műtőt, a. röntgen szo­bákat; a konyhát, éttermet és a könyvtárat is. — - Most építünk be egy hiper­modern röntgengépet, — magya­rázza dr. Zoltáy, — és meg is néz­zük az új „masinát". Ez Íven! A magyar ipar büszkesége az új gép, melyét a zágrábi nemzetközi vá­sáron állítottak ki és onnan szállí­tották a Jőszei szanatóriumba. A műtőben Bánki Imre műtős csatlakozik hozzánk, megmutat mindent, — a hárpm hete érkezett elektromos gépeket, az új magyar gyártmányú, altatógépet. — Eddig a vásárhelyi kórház­ban dolgoztam, — mondja —, de itt, a József szanatóriumban is jól érzem magam. Sok munka van itt 'iá; de a gyógyítás mindenütt szép feladat, és egész embert kí­ván. '-5 Aii> ofeétáiyokon: tisztaság, térid; megelégedettek, 'jóüaz ellátás, a bánásmód. A konyhán a vasárnapi ebéd készül, meggy­leves. sülthús, burgonyapüré éa csokoládétorta. Az étterem hatal­mas, ott rendezik meg hetenként kétszer a filmvetítéseket is, a könyvtár hétfőn, kedden és szer­dán van nyitva és közel ezer kö­tet könyvből válogathatnak a be­tegek, Ha megunják a könwcrlva- sást, mindén ágy fölött ólt a ve­zetékes rádió hallgatója és máris jelentkezik: Kossuth Rádió, Buda­pest. A nagyváradi és az aradi erdők utolsó vonulatai ölelik körül a Gyulai József Attila Szanatóriu­mot. 50 évvel ezelőtt né­hány szerény kis épület volt csal* itt, s ma már az ország eevik leemodemebb intézetévé fejlő­dött Ha pedig minden sorúink megoldódik, Dél-Tiszántúl tüdő- gyógyászati központja lesz, és me­gyénk büszkeségei Sa«s PrviíS ^WSKAVVVAVV\AVSAAeA^OVVtfVWWWV\A/U*VVe/V^AeAVVUWVhiVUVVWVVVWVVVVVWtvWV\AVNWVVLAAAVVVVVV x Apróhirdetések Elcserélném gyomai egyszoba-kony- Gyulán hasonlóval, érdeklődni: Gyula, Galamb u. 16. hold fold fel­szántva. Cím: Ince pápa u. 66. 'r. Ku^zka János ügyvéd, az oros- Msd ügyvédi munka közösség tagja ''‘»orvás községben ügyvédi működé­sét megkezdte. Kedden, pénteken és »asámap a logkerseő dolgozók ren­delkezésére áll. Medgyesegy házán, Árpád u. 2. sz. alatt egy darab 4—« lóerős MTA mo­tor eladó. A Békés megyei Fövényvédő Állomás Tarhos telephellyel, gyakorlattal ren­delkező^ autószerelőt keres. Fizetés, megállapodás szerint. Jelentkezés a telephelyen. A Csárdaszállási Állami Gazdaság ke­res azonnali belépésre ácsmestert. Fi­zetés megállapodás szerint. Jelentke­zés a gazdaság központjában. Tanárslagi fogadóórák Tanácstagi fogadóórák: A 102. számú városi választókerületben Liker László tanácstag 1958 ja­nuár 3t-én, pénteken 4—6 óráig és ezután minden hó utolsó pén­tekjén hasonló Időpontban, a Kastélyi szőlők 2068. tanyaszám alatt fogadóórát tart. Választól javaslatait, kéréseit, panaszait meghallgatja, azokra válaszol, il­letve azokat a végrehajtó bizott­sághoz. továbbítja. Kéri, hogy vá­lasztói bizalommal keressék fel a fogadóóra alkalmával. Eladó Gerendáson, Liszt Ferenc utca 3. sz. utcafrontos, beköltözhető, 400 négyszögöl telki! ház. Aki harmónlkáznl akar tanulni, jelent­kezhet a békése—-bai zeneiskola iro­dájában (Szabadság tér 4. Telefon: IS —39.) Szereti a jó könyvet? Ügy keresse fel a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Antikvái* Könyvesboltját BÉKÉSCSABA, Szent István tér 3. alatt, ahol a leg-« jobb SZÉPIRODALMI, TUDOMÁNYOS, IFJÚSÁGI és egyéb könyvekben válogathat. ANTIKVÁR Könyveket készpénzfizetés mellett VESZÜNK, nagyobb mennyiség esetén (vidékre is) házhoz megyünk. — Telefon: 20—36.

Next

/
Oldalképek
Tartalom