Békés Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-25 / 302. szám
6 JÓZSEF ATTILA BETLEHEMI KIRÁLYOK Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta — biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem Segíts, édes Istenem! Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Ügy hallottuk, m egszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat morékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szere csen y király. Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kém szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakét kívánok! Ezen nevet Nyuyat-Európa Kit bocsátanak be Amerikába? Irta: lohn Steinbeck Részt veszek a Pen Club tokiói kongresszusán. Nem értettem, miért Japánban tartják ezt a kongresszust. Sohasem voltam még ott, s egy kissé nyugtalanított, hogy oda kell utaznom. Ezért elbeszélgettem az öreg Pen-rókákkal erről az ügyről. Azt mondották, itt az ideje, hogy egyszer már a Távol-Keleten is ülésezzen a Pen Club. Megkérdeztem ezután, vajon az Egyesült Államokban mikor tartott a Pen Club kongresszust. Az Egyesült Államokban? Sohasem! Hiszen nem is képzelhető el, hogy Amerikában a Pen Club kongresszust tartson. Vajon miért? — kérdeztem tovább. — Mert az írók első garnitúrájának nagy többsége nem kapna beutazási engedélyt, — hangzott a válasz. E tényből kiindulva gondolkozni kezdtem olyan történelmi személyekről, akiknek soha semmiféle reményük sem lehetne arra, hogy a szabadság honába valamikor is bejussanak. Végül is nekiültem és összeállítottam egy listát. Név: Az elutasítás oka: Ad áru Erkölcstelenség: Káin, Gyilkosság; Noé, Alkoholizmus, állatkínzás; Dávid, Felbújtás államcsínyre; Homérosz, Vak, a közösség terhére lenne; Julius Caeser, Zendülés, nyilvános botrányokozás; Szent Péter, Békétlenségre való nyilvános izgatás, gyújtogatás; Leonardo da Vin- j ci, Beteges hajlam; Michely Angelo, Politikai emigráns, lázadó; Boccacio, Pornográf mű szerzője; Petrarca, Erkölcsien életmód; Dante, Lázitó; Giordano Bruno, Lazító, veszélyes elméletek hirdetője; Francois Villon, Rablás, úton?illás; Voltaire, Lázító; Napoleon, Rovottmúltű; Dumas, Néger beütés; Luther, Nyilvános felbújtás békétlenségre; Robin Hood, Rablás; George Washington, Felkelő. Ez nem tréfa. Törvényeink értelmében a* említett urak egyike sem látója hatna az Egyesült Államokba. Az a személy pedig, akinek igazán semmi esélye sem lelietne az amerikai vizűm megszerzésére: Jézus Krisztus! Az ellene szóló vádak a követ- j kezők: Felbújt és felkelésre, békét- j lenségre való izgatás, az ország béké- | jenek megbontása, menekülés a kor- j mány hatásköréből. Érdekes és elrettentő játék ez. A másik szórakoztató Játék: vajon > kit látnak nálunk szívesen? Nem szí-; vesen gondolok rá. Három kép a Jókai Színházból CALLEGARI: MEGPERZSELT LÁNYOK Nagy sikerrel játsza a Jókai Színház Caüeaari Gian Paolo: „Meg-, perzselt lányok” című bűnügyi drámáját. Három képünk, három jelenet a dara óból; Marcella — Simon Erika, és Lel- lo Masehiari — Sárosdi Rezső, a rendőrségen. Az éle szemű riporter Franco Tavasé» ét a menekült lány Nadia Gregoric Mastropaoloné szalonjában. Stefanik Irén és Gyű* ricza Ottó. Az igazság kiderül! Mastropaolé asszony megtörik a rendőrbiztos ke. resztkérdéseámeii, súlya alatt. Maat* ropaoló asszony -• Ruttkay Mária, ét rendőrbizios -^r Pagonyi Nándott » Mi lesz veled Mamóka? Arcát millió ránc barázdálja. A szeme sugara már megtört, szomorú. Fején színevesztett kendő, vállán ugyanolyan, ruhája fekete, kopott és néhol rongyos is, elnyűtt cipője sarat dagasztott, — ilyen ez a nénike, akit az újkígyóst tanácsházán a titkár szobájában ismertem meg. Amikor benyitottam az irodába, a tanácstitkár gondokba merülve nézett maga elé, úgy hallgatta az ö- reges, kapkodó szóáradatot, mely betöltötte az egész szobát. Szótlanul leültem, figyeltem és amit hallottam, azt lejegvzem most. — Sohse jártam én még itt.,, de már nem tudtam hova menjek Csak csúfolnak, gúnyolnak, ki akarnak dobni Nem kellek már senki* nek. Mit tetszik gondolni, most mit tegyek? — A szociális otthonban talán lesz hely. El« megy oda a néni? Ezt a tanácstitkár mondja, mire a szegény öregasz- szony mit is mondhatna mást, mint a következőket; — A szegényházba?.;i Mit bánom én, csak in« nen vigyenek el. — Nem szegényház a? nénikém, nincs már o- lyan. Szociális otthon az, mindenük megvan azoknak, akik ott laknak: Hogy később miről e- sett szó, hogyan panaszkodott a néni — egyszerűbb ha elmondom én magam. ' űzv. Gergely István« né, született Kucsera Mária 76 éves, öreg mamóka ül a tanácstitkár irodájában. 1891 december 17-én született. — Akkor ma van a születésnapja nénike! — mosolyog a tanácstitkár; — Máma?... Tudja isten lelkem, nem nézem én már a kalendáriumot. Más úgyse tartja számon, én meg elfelejtettem..De meséljük csak tovább a történetet! A mi mamókánk, özv. Gergely Istvánná férje régen elhalt már, s nagyon e- gyedül hagyta asszonyát. Volt egy lánya, meg egy fia, az egyik Pusztaottlakén, a másik Újkígyóson; Újkígyóson a lánya él és a lány ura elcsalta magukhoz az ö- reg mamókát mézes-má- zos szavakkal, mondván! „jobb dolga lesz magának nálunk, mint akárhol”. Bizony régen volt ez, és azóta Szűcs József, a veje nagyon megfeledkezett erről. Ma már tehernek érzik az öregasz- szonyt és mindenáron el akarják űzni a háztól. A nénike most a fiához szeretne menni Puszta- ottlakára, de a szociális otthonba is szívesen elmenne. — Ha már nem kellek a gyerekeimnek, jobb lesz ott; Egy hetvenhat éves ♦let jutott idáig. Nem szomorú ez? Pedig egészen biztos, hogy mindent megtett a gyerekeiért, amikor még életerős asszony volt, hiszen az édesanyák mindent megtesznek. — A fiam az biztos befogad, csak a lányom.:j nem tudom, miért nem kellek neki. Felcsillan megtört fényű szeme ie: „Pedig tessék elhinni, még most is olyan szép necceket tudok csinálni, hogy a- kárki megnézhetné! Szomorú ez a kicsi büszkélkedés, de Mamókának már csak ez az ö* röme, Mit mondjunk még? A tanácstitkár intézkedik. Megvizsgálja majd a körülményeket és ha úgy látja jobbnak, szociális otthonba utalják Mamó« kát. — Ne féljen, jó dolga lesz, — biztatja a tanácstitkár, csak várni kell néhány napot. Amikor „jónapot lel« kém” köszöntéssel az ajtó felé tipeg és megfogja a kilincset, megáll egy percre még. — Mondtam a vejemnek, hogy elmék olyan helyre, ahol sohse vol« tam, mert elcsapott engem.,, Hova menjek kenyér nélkül télire?.), Sohse voltam itt, hogyia találok ki? A tanácstitkár kikisé- rl. — Erre Mamóka, csak vigyázzon, mert nagy a sár, el ne csússzon. Utánanézünk. Mi lesz veled Mamóka? Ne félj, segítenek rajtad. Sasa Ervin
