Békés Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-13 / 266. szám

ÉHEZÉS MTGMT/ VttAg proletárjai egyesüljetek! MS'?. NOVEMBER 13., SZERDA Ära 50 fillér II. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM Mai számunkból! l ibán a belterjes, jövedelMesaúb gazdálkodás felé ★ Mái 48801 lei Irázavetés hiányzik megyénkben * la; 'íí»ió*íUmuia(4> Ä KOMMUNISTA NEVELES ALAPJA AZ ELVHŰSÉG Kommunista pedagógusok aktíva értekezlete A Magyar Szocialista Munkás­párt Békés megyei Végrehajtó Bi­zottságának Ágit. Prop. Osztálya kezdeményezésére megyénk kom­munista pedagógusai, s a népmű­velés más területéről való kom­munisták november 11-én, Békés­csabán, az MSZMP Békés megyei Bizottsága épületének tanácster­mében aktívaértekezletet tartot­tak. " SÍELIK KÁROLY elvtárs, a megyei pártbizottság ágit. prop, osztálya részéről ismertette a köz­oktatási és kulturális életünk so- ponkövetkező íeladatait. A mai (kommunista tanácskozásnak — mondotta — az a célja, hogy kö­zösen megbeszéljük, mit kell sür­gősen elhagyni, hogy a jövőben még hatékonyabban és céltudato­sabban dolgozhassunk. Ugyanak­kor mérlegre kell tenni azt is, hogy a májusi aktíva óta mit vé­geztünk el a megjelölt feladatok­ból. Majd így folytatta: Iparúink több ágazatában a múlt év októ­ber előtti állapotnál kedvezőbb eredményeit születtek. A mező­gazdaság szocialista fejlesztése bem megy erőszakosan. Azonban világosan kell látnunk, hogy pár­tunk álláspontja továbbra is a mezőgazdaság szocialista átalakí­tása és nem. törekszik az egyéni parasztgazdaságok konzerválásá­ra. A fejlesztést természetesen nem a parasztság termelési ked­vének meggátlásával, hanem a termelőszövetkezetek hatékonaybb segítségével kívánja megvalósíta­ni Eredményeinkhez hozzájárult éWkjs, hogy honvédségünk és bel­ső karhatalmunk munkája minő­ségileg fejlődött. Mi, kommunis­ták ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem lehet addig a dolgozók de­mokráciáját eredményesen ki­terjeszteni, amíg a közéletet meg nem tisztítjuk a káros elemek­től. Mindezekben a feladatokban erős, egységes, átütő erejű párt kell és az meg is van. Bielik elvtárs ezután a követ­kezőket mondotta: Számunkra fontos kérdés, hogy fokozzuk esz­méink hatásosságát az irodalom és művészet terén is. Ugyanis meg­történt az a hiba, hogy az óhajt, az eljövendő! felcseréltük a va­lósággal, aminek következtében egész művészetünket általában szocialistának érték^tük. Nem lát­tuk elég pontosan a meglévő elté­réseket és ebből adódóan a ránk háruló nevelési feladatokat, E munkában arra is kell töreked­nünk, hogy efek jórészét az érde­keitek közreműködésével küzdjük le. Ehhez eázm2i-szakmai igényes­ség kell és a tömegek ilyen irányú nevelése. Nem mindig az a helyes, amit a tömegek követelnek, ha­nem azt kell megvalósítani, amit az igazság oldala mond. A jövő­ben is lesznek adminisztratív in­tézkedések, de azokat ismer­tető agitációnak kell megekmota Be fgv lesz a jövőben azért is, hogy ezek az intézkedések ne ál­talánosságban sújtok, hanem konkrétak legyenek. Az irodalom életére térve, azt mondotta, hogy szükséges a szocialista társadal­mat építő magyar nép életének valóságfeltáró írói, riporteri munkája. Megyénkben a Békési Üzenet a kísérleti számok után megállt, A kezdeti számoknál a viszonylag szűk kör érthető volt. Ma már azonban megérlelődtek a feltéte­lei annak, hogy a kört bővítve, színvonalasabb példányszámok je­lenhessenek meg. A színházra térve, így folytatta: Az ellenforradalom eszmei hullá­mai legtöbb ideig ennél az intéz­ménynél maradták fenn szerve­zett formában. Ma már egészséges erők fejlődtek ki. De tévedés len­ne azt gondolni, hogy munkájuk simán megy. Ennek tudhatok be a jelentős változások a sokoldalú műsorpolitikéban és az április óta bemutatott darabok színvonalá­ban. A továbbiakban az előadó az ön­tevékeny csoportok műsorirányí­tásának a kérdésével foglalkozott. Majd arról szólott, hogy a közok­tatásban a konszolidálás hamar megindult, de inkább szélességé­ben mintsem mélységében. Szá­mos vitás kérdés tisztázása még hátra van. Az iskola külső képén az látszik, hogy különösebb problémák nin­csenek. a fejekben azonban van még zavar, több mint gondol­nánk. A középiskolai tanárok és az ifjúság passzivitása sok prob­lémára és megoldandó feladat­ra hívja fel a figyelmet. Nem most. de korábban sem volt fenntartható az az állapot, hogy a szocializmus erői hallgatásba kényszerüljenek a középiskolák­ban. Ha középiskoláink eszmei stabi­litását csupán szervezeti úton pró­báljuk megoldani, komolyabb e- cedmónyékre nem számíthatunk.- Először magunkban kell tisztázni és tisztogatni, s aztán követelni a tanuló ifjúságtól is. A középisko­lák jelenlegi állapotában — mely semmiképpen sem nevezhető he­lyesnek ás megnyugtatónak —■ hozzájárult a felügyelet nem ki­elégítő munkája. Itt arra gondo­lunk, hogy a középiskolai felügye­let munkájában túlzott szakmai, oktatástani, didaktikai ieénves- ségre szorítkozik és nélkülözi az elemi pártosságot. Arról győződ­tünk meg, hogy a politikai neve­lésnek úgynevezett direkt módsze­rét vizsgálják csak meg. mely sze­rintünk nem is nevezhető ooliti- kái nevelésnek, mert az állami tantervben előírt kötelesség. Nem képezi a felügyelet vizsgálatának tárgyát a pedagógusok önképzé­se, társadalmi élete és egvas kér­désekről vallott felfogása. A-nem kielégítő politikai mun­kái mutatja az is — mondotta Bielik elytárs —, hogy a KISZ működéséről a középiskolákban többféle felfogás uralkodik a pe­dagógusok körében. Ez a KISZ szükségtelenségét valló nézetektől az avantgárd izmusig számos for­mában megnyilatkozik. Különösen gyenge a KISZ-en belül működő leányok segítése. Egyes iskolák­ban, mint például Mezőkovácshá- zán, Orosházán, Szarvason a gim­náziumokban gyenge a KISZ tá­mogatása. Az általános iskolákban kedve­zőbb a helyzet. Az általános isko­lai felügyelet is igényesebb és szé­lesebb körű vizsgálódást tart, mint a középiskolai. Bár a legfőbb po­litikai vonal képviselete még ja­vításra szorul, lényegesen beha­tóbb munkát végeznék, mint a kö­zépiskolákban, Szükségéit látnánk annak, hogy a szükségszerűen adódó értekezleteken felhívnák a nevelők figyelmét a legszüksége­sebb politikai és társadalmi vo­natkozású problémákra. Bielik elvtárs a továbiakban a művelődési osztály kommunistái­nak munkájáról többek között azt mondotta, hogy a kommunista igazgatóik és nevelők együttes munkájára van szükség ahhoz, hogy a művelődési osztállyal együtt a fennt felsorolt néhány kérdésben jelentős haladást lehes­sen élérni. Nem akármilyen kam­pánnyal. hanem türelmes, céltuda­tos és kitartó, felvilágosító mun­kával tudjuk csak a fentieket megvalósítani — mondotta. A kommunista nevelők között a politikai tájékozottság gyenge. És ennek következtében a párton- kívüli nevelők körében sem ki­elégítő. Vannak olyan esetek is — mondottá —, amikor kellő tá­jékozódás hiányában, vagy az osztályérzék eltompulása kö­vetkeztében nem a fő feladatra irányítják a nevelőtestületen be­lüli politikai munkát. Sőt, egyes esetekben megengedhetetlen elv- telenség tapasztalható. A munkastílusról szólva, elmon­dotta, hogy a párttal való szoros kapcsolat nem a mindennapi gya- karlat gépies ellenőrzésében van. A pedagógusok körében sokan még így fogják fel a párt irányí­tást, ahelyett, hogy a legelső lé­pés*, a szervek jó és részleges tá­jékoztatását megtennék. Kommu­nista pedagógusainknak elsősor­ban kell eldönteni azt, hogy mi­lyen elvi és módszertani elveket valljanak bizonyos feladatok po­litikai légkörének megvalósításá­hoz. Meg kell beszélniök, hogyan mozgósítsák a kommunistákat és a pártonkívülieket. Sajnos, egye­sek úgy gondolják, hogy a párt végezze a maga agltációs felada­tait, a tanács megint a saját prob­lémáit és minden más intézmény is, és ebbe ne avatkozzék a párt. A pártirányítás tagadása a szocia­(Folytatás a 2. oldalon.) Megalakult a 70. új Békés megyei szakcsoport Buchi n A Békés megyei földmű vessz (»vetkezetek tagjai egyre világo­sabban látják, hogy a tijjeilegnek megfelelően a legjobban jöve­delmező növények termelésére, va ;y állattenyésztésre szervezett tár­sulások, a közös munka milyen e'én,vökkel jár. Az utóbbi hónapok­ban számos községben alakuli bo rsómag, vöröshagyma, zöldség, öntözéses vöröshere és egyéb növény termelésére szakcsoport. Ja­nuár óta a napokban alakult meg Békés megye 10. mezőgazdasági szakcsoportja. Bucaán 12 gazda határozta el, hogy saját harminc hold földjén közös erővel telepit kapás lucernát, magfogás céljára. Ezzel Békés megyében — méhészeket is beleszámítva — összesen 205 szakcsoportot tartanak nyilván a földművesszövetkézelek. Leningrádba utazóit a magvar tömegszer vezetek küld öt t sége A szovjet fömegszervezetek j meghívására több napja Moszkvá­ban tartózkodik a magyar tömeg-! szervezetek hüszonöttagú kiil-1 döttsége, amely részt vett a Nagy ■ Októberi Szocialista Forradalom! 40. évfordulójának megünneplé-! són. A küldöttség tagjai között ott I vannak a szakszervezetek, a Magyar mezőgazdasági küldöttség utazott Varsóba A Kölcsönös Gazdasági Segítés i Tanácsa Állandó Mezőgazdasági Bizottsága november 11-35 között; Varsóban megvitatja a fajtaössze- hasonlító kísérletek módszertanát, a nemzetközi fajlaregiszter össze-! állításának és vezetésének alap-1 •l elveit, valamint a tanácshoz tar-i tozó országok közötti* szorosabb együttműködést a nemesített vető­magvak elszaporítása és forga-: lombahozatala terén. Az értekez­letre Soós Gábor, a Földművelés- j ügyi Minisztérium Növényterme­lési Főigazgatósága vezetőjének! vezetésével kedden magyar szak­emberekből álló küldöttség uta-j zott Varsóba. (MTI) KISZ, az Országos Nőtanács, az Országos Béketanács és a Ma­gyar Szovjet Baráti Társaság kép­viselői. Meglátogatták a moszkvai Vö­rös Proletár Gépgyárai, a Tretya­kov képtárat, a Gorkij-Lenin em­lékmúzeumot, s megtekintették a Kreml nevezetességeit. A magyar küldöttség vezetői megkoszorúz­ták a Lenin-Sztálin Mauzóleumot* A küldöttség tagjai felvették * kapcsolatot a szovjet testvérs/.er- vezetekkel is. — Csaknem tíz éve, hogy utol­jára Moszkvában jártam — mon­dotta Szakasits Árpád, a küldött­ség tagja — és őszintén elmond­hatom, hogy magával ragadó vál­tozásoknak vagyok most tanúja. Mások lettek az emberek is: vidá­mabbak, őszintébbek, nyugocjtab- bak. Ezt tapasztaltam az ünnepi felvonuláson is, amelynek kato­nai része — valamennyi más jelenlévővel együtt — rám is óri­ási benyomást tett. Az együtt fel­vonuló családtagok, munkatársak, barátok őszinte öröme, magabiz­tossága kézzelfoghatóan bizonví« tóttá, milyen óriási utat tett meg az elmúlt évek során a Szovjet­unió. A magyar tömegszervezetek kül­döttsége egyébként hétfőn az esti órákban Leningrádba utazott. (MTI) ÜNNEPÉLYESEN MEGNYÍLT A SZOVJET ZENEI HÉT A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulómnak magyarországi ünnepségei során hétfőn este at Erkel Színházban ünnepélyesen megnyitottak a szovjet zenei hetet. Az ünnepi hang* versenyen megjelent ßiszku Béla belügyminiszter, kállai Gyula mű- velődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Doleschall Frigyei egészségügyi, Trautman Rezső építésügyi miniszter, továbbá a mm gyár kulturális élet számos más kiváló képviselője. Jelen voltak a hangversenyen P. T. Kotnarovnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsa elnökhelyettesének, a SZKP Központi Bizottsága póttagjának vezetésével a hazánkban tartózko* dó szovjet kormányküldöttség tag'jai, s ott voltak a hazánkba érke- zetf szovjet művészdelegáció tagjai is. Megjelent az ünnepségen 3. Ny. Csernyákon, a Szovjetunió magyarországi követségének tané- cső»«, * * budapesti diplomáciai képviseletek számos képviselője. A megnyitó beszéd után került sor Kavozak zongoraművész hangversenyére. A közönség nagy elismeréssel, sok tapssal fogadta a kiváló szovjet művész játékát. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom