Békés Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-29 / 201. szám
6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. augusztus 29., csütörtök Csapon, az első állomáson meleg szeretettel fogadtak bennünket. Kimondhatatlan öröm ért, amikor megtudtam, hogy lehetőség van kiutazni a Szovjetunióba, s részt vehetek a VI. Világifjúsági Találkozón. így tagja lettem az „Expressz“ Ifjúsági Vállalat 126 főnyi csoportjának. Öröm volt- ez számomra, mert vágyamat, hogy szabadságomat külföldön tölthessen!, beteljesülni láttam, öröm volt azért is, mert olyan országba utazhatok ki, ahol még nem jártam. Szovjet emberekkel eddig csak nagyon keveset beszélgettem. Különös érzés volt arra gondolni, hogy hazánktól több mint kétezer kilométerre utazunk. És számomra a legnagyobb örömöt az jelentette, hogy én is ott lehetek az öl) világrész ifjúságának minden eddiginél nagyobb találkozóján, ö- rültem, hogy egy olyan országba utazhatok, melyről már eddig o- lyain sokat hallottunk és hogy most személyesen győződhetek meg azok valódiságáról. Most megismerhetem a szovjet embereket közelebbről is, megláthatom hogyan dolgoznak, hogyan szóranap azonban mégis élményekkel volt gazdag és oly mélyen nyomot hagytak, hogy azokat soha sem lehet elfelejteni. A továbbiakban leírom milyen volt ütünk, hogyan fogadtak bennünket, mit láttunk és milyen élményekkel tértünk haza. A 126 főből álló csoport nag» izgalommal várta az indulás idejét. Ez érthető is hiszen nagy ré< szűk még nem is járt külföldön, részben, mert fiatalok, részben mert a múlt rendszerben erre nem volt tehetőség. Ha volt is közöttünk olyan, aki már járt, az katona, vagy hadifogoly lehetett. Itt meg kell jegyezni, hogy idősebb elvtársak is voltak közöttünk. A magyar területen utasaink úgy utaztak, mintha csak a szomszédos faluba utaznának, de mind nagyobb lett az érdeklődés, amint a határ felé közeledtünk. Milyen érzés átmenni a határon, elhagyni a magyar földet, külföldi országba utazni? Ilyen dolgokon nem sokáig gondolkodhattunk, mert vonatunk már'is elhagyta Záhonyt Meleg barátság alakult ki a homlokán pettyet viselő hindu nővel. koznak, hogyan fogadják a baráti és más országok küldöttségét. Ilyen gondolatokkal indultunk útnak. Hogy mindezekre kimerítő választ kapjunk az a pár nap, melyet kint töltöttünk, kevés volt. E- zek tanulmányozására hetek, sőt hónapok kellenének. S így csak ízelítőt kaptunk mindezekből. A 12 napos távoliét alatt Moszkvában csak hat napot tölthettünk, a többi utazással telt el. Ez a néhányés átgördült a Tisza-hídon szovjel területre. Megérkeztünk Csapra. Már itt érdeklődtünk bizonyos dolgok iránt. Megtudtuk, valótlan az a hír is, hogy csak 40 kilométeres körzetben szabad korlátlanul közlekedni. Erről később meg is győződtünk, mert Moszkvában nem egy fiatallal beszéltünk, akik minden különösebb engedély nélkül jöhettek Moszkvába. Itt a hivatalos formaságok után felszálltunk a minden kényelemre C ló ti Jegyzetek ^ berendezett moszkvai hálókocsikba és azon indultunk tovább. Hamarosan útunk legfestőibb tájai, a Kárpátok következtek. A Kárpátok magas csúcsait, a szűk völgyeket, az alagutakat, a völgyben lévő településeket és kis falvakat sajnos csak körvonalaiban láthattuk, mivel úgy „kifogtuk“, hogy úgy oda, mint vissza hajnali szürkületben utaztunk. Ezen átjutva Ukrajna sík föld-1 jét szemlélhetjük. Olyan ez, mint a mi alföldünk, mint a mi pusztaságaink. Végeláthatatlan sárgá búzatáblák, végeláthatatlan ke- resztsorok, hatalmas kukorica é.l cukorrépatáblák váltogatták egymást. Itt már eltűntek a nadrág- szíj-parcellák és csak itt-ott lehet egy-egy kis darabka, háztájihoz hasonló területet látni. A végeláthatatlan táblákat erdővédő sávok szakítják meg. Lvov, Kijeiv, nagyobb városok után vonatunk tovább robog és átjutunk az Orosa Szövetséges Köztársaság területére. Itt hasonló kép tárul elénk. A sunk vissza az útra és az úton szerzett benyomásokra. Már az úton feltűnően sok női munkaerőt láttunk. Vezetik az autót, villamost, mozdonyokat. Sok a női kalauz, a vasúti pályaőr. Érdekes volt megfigyelni vonatunknak a pályaőrökkel való találkozását. Míg vonatunk mellettük elhaladt, feszes vigyázállásban kinyújtott kezükben összecsavart sárgaszínű zászlócskát tartottak. Ugyanezt tették a kalauzok is az állomásokon a vonat indulásakor. A fütyül- getések és kiáltások helyett némán kiálltak a kocsi lépcsőjére és a sárga kitartott zászlócskával jelezték. hogy minden rendben, a vo- nat indulhat. Jóleső érzés volt az a figyelmesség, melyet a kalauzok az utasokkal szemben tanúsítottak. Többször megfigyeltem idős kalauznőnket, és örömmel néztem mindannyiszor végig, hogy min- den állomáson elsőnek megy ki a lépcsőre és a kezében lévő portörlővel végigtöríi a lépcső korlátját. Ezt minden állomáson megisméKényelmesen berendezett moszkvai hálókocsikon utaztunk. táj képe csak utunk második felében változik meg. Mocsaras, lapos, erdős vidék köszönt bennünket. A brianszki erdő térségébe érkeztünk. A sík területeket itt már fehértörzsű nyír és juharerdő váltja fel. Ebben az óriási erdőben, mely akkora, mint Magyarország, egy teljés napig utaztunk. Óriásnak tűnik ez az erdő, ha arra gondolunk, hogy maga a Szovjetunió területe 238-szor akkora, mint Magyarország, nem időzünk tovább e gondolatnál. Ez erdő neve már régóta ismerős előttünk. A II. világháború alatt nagy harcok színhelye volt. Ezen az erdőn keresztül és ugyanezen a vasútvonalon, melyen most mi utazunk, szállították a németek a lőszereket Moszkva ostromához. A partizánok támadásai miatt az erdőt a németek a vasút mentén több helyen kiirtották, hogy a partizánok támadásait nehezebbé tegyék. A háború nyomai már eltűntek, de az itt-ott még felbukkanó sírok arról tanúskodnak, hogy itt valamikor nagy harcok lehettek. Az erdőt elhagyva rohamosan közeledünk Moszkvához. Itt már sűrű földszintes 'faházikók fogadnak bennünket, de meglepő, hogy e faházakon mennyi a televíziós antenna. Valóságos antennaerdő. Még fel sem ocsúdtunk a csodálkozástól, máris azon vesszük észre, hogy emeletes házak között robog vonatunk. Ez már Moszkva! — mondják többen. Igen! Végre háromnapos út után megérkeztünk. Vonatunk befutott a „Kijevi” pályaudvar üvegcsarnokába. Mielőtt továbbmennénk, tekinttelte. Még véletlenül sem felejtette el. Ez a mi szemünknek szokatlan, de kellemes látvány volt. Ugyancsak szokatlan volt fülünknek a mozdonyok hajókürt-szerű,, de annál sokkal riasztóbb hangjelzése is. A fogadtatással csak később szeretnék foglalkozni, de már most el kell mondanom, hogy már a' csapi állomáson meglepetésben volt részünk. Már itt virágcsokrokkal, meleg kézszorításokkal, öleléssel fogadtak bennünket A vonaton is feltűnt, hogy milyen szívesen fogadnak bennünket. Szívesen elbeszélgettek velünk. Kissé gyanakodva néztem az egyik fülkéből felém integető, emelkedett hangulatban lévő szovjet elvtár- sakra, amint ajtajuk előtt elhaladtam. Meglátták nyakamban a fotó „apparátot“ és kértek, fotózzam le őket ott a borospohár mellett. Ez meg is történt, sőt címüket is megadták, hogy küldjék nekik a képekből. Amikor ők az én címemet kérték, hirtelen nem tudtam mire gondolni olyan nagy zajt csaptak. „Áá! Vengersz- ki?“ — tört ki belőlük. Mindjárt hellyel kínáltak. A bizalmatlanság most már feloldódott. De a barátság még csak most kezdődött. Érdeklődtek utazásunk felől is, de főképpen a magyarországi esemé- nj'ek iránt. Beszélgetés közben megtudtam azt, hogy egyikük ott volt az októberi harcok idején Budapesten. Barátaim a legközelebbi vasútállomásnál „erősítést” vettek fel a legkülönbfélébb italokból, narancsból és csokoládéból. Az italkülönlegességek közsött a jó tokaji is ott ékeskedett. Itt borozgatás közben ismerkedtem meg azzal a szóval, hogy „druzsba“ — „barátság“, melyet később Moszkvában millió torok zengett. Vonatunk kényelmes fekvőhelyekkel, mosdóval, vízvezetékkel, rádióval volt ellátva. Megérkeztünk Moszkvába. Már az állomás előtt találkoztunk külföldiekkel, szoknyás skótokkal, fehérruhás egyiptomi lánnyal, homlokán pety- tyet viselő hindú nővel. A barátság hamar elmélyült már itt is. Az állomáson öt autóbusz várt bennünket, mely az ott-tartózkedás alatt végig rendelkezésünkre állt. Első útunk természetszerűleg a szállóhoz vezetett. Szállónk mesé- beillő volt. A 30 emletes „Ukrajna” szállóban minden kényelmet megtaláltunk. felső emeletekről gyönyörű kilátás nyílt Moszkvára. Szólni kell itt a nagyteljesítményű liftekről is. A 18—20 személyt befogadó lift pillanatok alatt fent volt a legfelső emeleten. A liftek gyors mozgása mindnyájunknak szokatlan volt. A liftek mozgása egyesek szerint a repülőgép zuhanásához hasonlított. Az indulást senki sem állta meg szó nélkül és indulásnál olyan volt a lift, mint a nyüzsgő méhkas. liftek tartózkodási helyét az épff letbein a földszinten elhelyezett jelzőtábla mutatta. Ez állandóan jélzi, mikor melyik emeleten van a lift, és merre tart. Meg kell még említeni, hogy lépcső" csak az épü- tek alsó részében van. A felső emeletek forgalmát kizárólag liften bonyolítják le. Étkezésünk a „Metropol“ szállóban volt. Az első benyomás vég- telein kedves volt itt Is. Amint beléptünk, a zenekar azonnal magyar nótát kezdett: „Minek a szőke én- nékem“ dallamára valamennyiünk füle tágabbra nyílt. Kezdetben furcsának tűnt, hogy az étkezés nem levessel kezdődik. A levest valahol a végefelé tálalták fel, ha egyáltalán szerepelt az étrenden. Az oroszos ételek nagy részét hamarosan megszoktuk. Sok volt tűk a halkülönlegesség, kavi^7 szardínia, káposztaleves, nyelv és egyéb különlegesség. A vaj, sajt előételek állandóan asztalunkon voltak. Volt ezenkívül asztalunkon tojás, csirkesült, sertés- és borjúsült. Szóval volt miben válogatni. Az első étkezésnél megfogadtuk, hogy „mindent megeszünk, ami nem mozog”. Ezt olyformán be U tartottuk, hogy ha nem is ettünk meg mindent, de mindent megkósA lányok az állomáson autó- grammot kértek tőlünk. toltunk. Nem azért, mintha nem ízlett volna, hanem mert olyan bőven volt minden asztalunkon. Még csak annyit, hogy ott a főétkezés a vacsora, reggeli és csak azután jön az ebéd. Egy-egy étkezésnél 15—20 féle ételt raktak asztalunkra. Tehát nem szenvedtünk hiányt. (Folytatás következeik.)