Békés Megyei Népújság , 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-15 / 111. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! MUNKÁSOK, PARASZTOK POLITIKAI NAPILAPJA 1951. MÁJUS 15., SZERDA Ara 50 fillér II, ÉVFOLYAM, 111. SZÁM A békési kommunisták megvédik a párt egységét Fekete Pál ellenforradalmár tárgyalásának első napja Ma; Totó-útmutató rVNAAAAAAAWWVWWVWWVWW^AAAAAWWVWWWWVWVWWWVNA/WVWWWWWS Népünk, hazánk javára Hazánk életében igen nagy jelentőségű az a tanácskozás, amelyet szombaton fejezett be az országgyűlés. Az egész ország nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísérte munkáját. Az érdeklődés a- zért volt olyan nagy, mert a dolgozó nép által megválasztott képviselők olyan kérdéseket tárgyaltak meg, amely népünk ügyét szolgálják. Az országgyűlés most lezárult ülésszaka nagy történelmi jelentőségű, mert az ellenforradalom felett aratott győzelem jegyében zajlott le. Tisztázta azokat a körülményeket és okokat, melyek előidézői voltak az ellenforradalom kirobbantásá- sának, társadalmi rendszerünk megdöntésére irányuló imperialista" törekvésének. Fény derült arra a hazaáruló tevékenységre, melyet Nagy Imre és csoportja fejtett ki osztályellenes nemzetellenes politikájával és azzal, hogy tevékenysége alatt kibontakozott a fehérterror, a haladó erők vandál gyilkolása. E tények ismeretében az országgyűlés egységesen elítélte az októberi ellenforradalmi felkelést, a tőkés rendszer és a fasiszta állam visszaállítására tett kísérletet. „Az országgyűlés tagjainak többsége — mint azt Kádár elvtárs mondotta — a népi demokratikus hatalom, a népi demokratikus állam híve azzal a belső tartalommal, hogy ennek az államnak biztosítani kell a szocialista társadalom felépítését1. Az országgyűlés munkájának nagy eredménye, hogy hitet tett — a proletár internacionalizmus szellemében — hazánk függetlenségét biztosító, további haladásunkat elősegítő szocialista országok testvéri összefogása mellett, a szovjet-magyar barátság mellett. Allástfoglalt a szocializmus és a béke jogos önvédelmi szer^ ve. a varsói szerződés mellett. Jóváhagyta az országgyűlés azokat B az intézkedéseket, amelyeket a forradalmi munkás-paraszt kormány ^ tett az ellenforradalom által okozott károk rendbehozására. A képviselők hozzászólásaikban a legnagyobb elismerés hangján szólották a kormány munkájáról, mert határozott intézkedéseivel megteremtette hazánk függetlenségét, megvédte dolgozó népünk tizenkét éves harcának eredményét, szocialista vívmányainkat. Intézkedései nyomán megszabadult dolgozó népünk a munkanélküliség rémétől, az infláció veszélyétől. Elhárította intézkedéseivel azt a teljes gazdasági romlást, melybe a nemzetközi tőke és magyarországi kebelbarátai taszítani akarták hazánkat. Ezt kormányunk a dolgozó nép és elsősorban a magyar munkásosztály támogatásával érhette el. Támogatta a magyar nép a kormányt, mert látta, hogy intézkedései a dolgozók érdekeit, az ország, a szoci- lismus édekeit szolgálja. Támogatta, mert feliienerte annak a veszélynek nagyságát, melyet az ellenforradalom jelentett. Az országgyűlés pedig a dolgozó nép kívánságát fejezte ki akkor, amikor bizalmat szavazott a kormánynak, és támogatását adja mun kajához. Az országgyűlés befejezte munkáját, tanácskozásait. Módosította az alkotmány egyes pontjait, törvényeket alkotott. Munkája azonban ezzel nem merült ki. A törvények végrehajtása, gazdasági életünk szilárdítása, vívmányaink védelme és továbbfejlesztése még előttünk van és nagy feladatot jelent. A döntést meghozták a nép küldöttei és most a megvalósításon a sor. A szocializmus ügye, dolgozó népünk felemelkédésének ügye szorgalmas és kitartó munkát kíván. Küzdelmet a megbújó ellenforradalmi elemek ellen, küzdelmet anyagi javaink növelése mellett. A döntés megszületett és most az a legfontosabb, hogy a döntést — mint Kádár elvtárs mondotta — azután becsülettel álljuk és hajtsuk végre, népünk és hazánk javára. Élénkülő népfront-mozgalom megyénkben Megyénk minden részéből érkeznek a hírek élénkülő népfront- mozgalmunkról. A múlt héten ülésezett a szeghalmi és az orosházi járási népfront-bizottság elnöksége, ezen a héten pedig a békési és j a gyomai járási népfront-bizottságok elnöksége ül össze, hogy meg- | tárgyalja a legidőszerűbb kérdéseket. Örvendetes, hogy az MSZMP járási intéző bizottságok is több h ilyen napirendre tűzték a népfront-mozgalom kérdéseit és sok segítséget adtak ahhoz, hogy a népfrontok minél szélesebb tömegek aktív mozgalmává fejlődjenek ki és hathatós segítséget nyújtsanak szocializmust építő népünknek. Már több község népfront-bizottsága is ülést tartott, ahol meg-; tárgyni*-.'<v időszerű mezőgazdasági és kulturális kérdéseket. Követendő példa A Sarkadi Gépállomás tíz holdon terül el. Az üzem belső rendjén most dolgoznak. Az udvaron közlekedő gépek részére körforgalmat valósítanak meg. Utakat építenek (kőtörmelék alapra salakot hordanak.) Az épületek és utak által elfoglalt terület 1,5 hold; 8,5 hold nem volt hasznosítva. A gépállomás vezetőinek határozata alapján hat hold kukoricát, 2 hold fü- vas-vörösherét és 0,5 hold tavaszi árpát vetettek eh A termést eladják, ezzel is növelik a jövedelmezőséget. Gyuláról Sarkadra vezető mű- ót két oldalán a szanatóriumi bejárót elhagyva, a hatalmas nyárfákat az elmúlt hetekben kidara- boltáík. Ezt a munkát a Budapesti Farostlemez Gyár dolgozói irányították! Az elmúlt években megyénkben nagy gondot fordítottak a hivatalos szervek a fa kitermelésére, csak különleges esetekben engedélyezték a fák kiszedését. Most a Farostlemez Gyár lerontotta az eddig nehezen megvalósított rendet. Többen már ezt a megjegyzést tették: az állami vállalatnak ezt is lehet? Hasznosabb lett volna a téli időszakot erre a célra fordítani, mert a jelenleg folyamatban lévő mezőgazdasági munkáktól szakították el a dolgozókat. Lehet, ezt a vállalat tudja, ezért tart csak a törzsre igényt. Az ágak, gályák, vesszők, és a tuskó azoké, akik kifűrészelik az élő fát. Illetékesek nem gondolnak arra, hogy ezzel a módszerrel a nemzetgazdaságnak kárt okoztak? Csírázóképességvizsgálat A Mezőhegyest Délti- teántoíli Cukorrépanemesítő és Növénykísérleti Telep laboratóriumában Temesvári Mária tlíenőrzi a cukorrépa osírázók épess égét. Megnyílt a „Kína művészete" kiállítás Békéscsabán, vasárnap déli 12 órakor ünnepélyes keretek között nyitották meg a Munkácsi Mihály Múzeumban a „Kína művészete” kiállítást. A megnyitó ünnepségen Dobrovits Aladár, az Országos Iparművészeti Múzeum igazgatója és Lin Je, a Kínai Népköztársaság nagykövetségének kui- túrtanácsosa mondott beszédet. Mindeketten hangoztatták a kínai és a magyar nép barátságának nagy jelentőségét. Lin Je külön megemlékezett arról, hogy örömmel jött Békéscsabára, ahol lehetőség nyílik számára arra is, hogy megismerkedjen a város kulturális életének eredményeivel. A megnyitó ünnepségen közel háromszázan vettek részt, és ugvaneny- nyien hallgatták meg délután 5 órakor Horváth Tibor, a Keleíázsiai Művészeti Múzeum főigazgatójának előadását is Kína művészetéről. Az első napon közel ezer látogató tekintette meg az értékes és érdekes kiállítás anyását. Veszedelmes bűnözöl fogtak el Szolnokon Néhány nappal ezelőtt feljelen- j é~ nem tudott szabadulni tőle. Kites érkezett a szolnoki rendőrség- derült| hogy a Margh néven re Jakab Jószefné cigányasszony ellen. A panaszos özv. Hovodzák mert kuruzsl° ciganyasszonvnak Jószefné elmondotta, hogy a ci~ ' henicsak özv. Hovodzákné az gányasszony hónapok óta zsarolta ' egyetlen áldozata. Irányított lövedékeket kap Tajvan? New-yorkd jelentés szerint az lehet majd kilőni. Amennyiben a Egyesült Államok olyan irányító terv megvalósul, első ízben törté* iövedékeket szándékozik Tajvan nik meg, hogy irányított lövedék- szigetekre küldeni, amelyeket egység állomásozik a Távol-Kele. több száz kilométernyi távolságra ten. Bíróság előtt a debreceni ellenforradalom egyik vezetője Dede László okleveles vegyészt,: lenforradalom időszakában elkőa Debreceni Tudományegyetem vetett bűncselekményei után, ja- , , ,. ,, . nuárban is tovább szervezte a* tanársegédet ellenforradalmi bún- egyetemisták egy osoportját, akilc tények elkövetése miatt bíróság újra akarták kezdeni a vérontást» elé állították. Dede László az el- A tárgyalás folyik. Kultúrakfivák megbeszélése A Békés megyei Tanács művelődési osztálya tegnap a kúltúr- mumkások részvételével megtárgyalta első negyedévi munkáját és megvitatták a kultúr politikánk legidőszerűbb és legégetőbb kérdéseit. Mii látunk a budapesti ipari vásáron ? A május végén megnyíló budapesti ipari vásár egyik érdekessége lesz a balatonfüredi hajógyár bemutatója. A városligeti tavon a gyár felvonultatja csaknem valamennyi hajótípusát, így a Kacsa, a Kalóz, a Dingi, a Sikló és a Moly típusú vitorlásakat is» Ezenkívül bemutatják a kétpárevezősöket, kajakokat és horgász- csónakokat is. Ahol az önköltség csökkentését tények bizonyítják Az urkuti mangánérc bányászok különösen jó munkát végeztek az elmúlt hónapban. Szigorú takarékosságot vezettek be, s ennek az eredménye már is megmutatkozik. Áprilisban csökkentettél« az önköltséget és 54 forinttal olcsóbban termelték tonnánként a mangánércet, mint az előző hónapokban; „Baráti látogatás1* A londoni Daily Milrror-ban jelent meg a következő cikk: „A* amerikai haditengerészet 900 lövésze szállt partra Beirutban.“ A hatodik flotta főparancsnoka kijelentette, hogy csupán „baráti^ látogatásra érkeztek. Ugylátszik, az amerikai katonai vezetők nem ismernek határt a közvélemény lebecsülésében. Mit szólna Dulles, ha 900 szovjet katona kikötne a nyugat-indiai Haiti szigeten, mely ugyanolyan távolságra van az USA-tól, mint Beirut a Szovjetuniótól? Dolgoznak a romániai írók Romániában „Bánsági üzenet“ címmel rövidesen mintegy kétszáz oldalon megjelenik a temesvári és aradi hírlap munkájának legújabb gyűjteménye.