Békés Megyei Népújság , 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-17 / 89. szám

1957. április 17., szerda. BfiKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Ilit tegyen a megbántott férj? iiim<nii.>iH<iliiiii!iiii<i;intittiiiiiuiuiiHiiuiiii!iutHiiiiiiiimiiiiiiiimuiii<iiiimniiiufiiiiiiiiiiiufHimiiiiiiiiiiuHiiiiimiiiiiitiiinitiinimiiuiiitiiitii Nyugatra szökött, itthagyta férjét és gyermekét — mást visszajött Nehéz megbocsájtani annak, aki egyszer megbántott ben­nünket. A sors számtalan örö­möt, de talán ugyanennyi meg- bántást hoz valamennyiünk éle­tében. S — lehet öröm, lehet hántolom — mögötte ember, vagy emberek, tehát valaki van. Ha a „valaki“ közelebb áll hoz­zánk, a bániás természetesebb, fájóbb, sértőbb, elviselhetetle­nebb. Ha távolabbi, vagy ha ismertebb „valaki“, bánt meg, sosem fáj úgy, mert hiszen idegentől az emberi ösztön sosem vár annyi jót magairánt, mint is­merősétől, rokonától, vagy ép­pen szeretettjétől. Akit szere­tünk, attól nem várunk csak jót, hiszen azért szeretjük, mert jó hozzánk, és ha bánt, nehe­zebb a megbocsájtás is. Ennyi bevezető úgyhiszem elég is az alábbi történethez, melyről úgy gondoljuk beszélni kell, vitatkozni, hiszen az élet, sőt a házasélet hozta magával. N. Béla mondta el a történe­tet, a maga és felesége történe­tét. N. Béla 1955-ben vette felesé­gül H. Júliát. Julia szép, csinos lány volt. Szerelte a könnyű életet, szeretett szórakozni, tán­colni. Az élet nehezebb részét nem ismerte. Szüleitől mindent megkapott és így a gondot nem is ismerhette. Mindössze 11 éves volt, amikor jött a férfi, N. lói eddig is részletre szerezhették be a téli tüzelőt. A szövetkezeteit Szerették egymást? ök sem tud­ják. Talán inkább csak szere­lem volt köztük. De ez fiatalos, és mégis mély, nem szalmaláng. A 24 éves férj és a 17 éves fiatalasszonyka harmonikus életet éltek. 1956 januárjában kisbaba született. A szerelmet és a már létrejövő tartalmas szeretetet most már egy kisfiú pecsételte meg. Sokkal több gond most sem nehezedett N. Bélánéra. Férje jól keresett, neki dolgoznia nem lceüett, csupán a gyermekkel volt elfoglalva. De valami mégis megváltozott. Mig azelőtt csak­nem esténként „kiruccanhat­tak“, most ezt a gyermek meg­akadályozta. így ezután leg­többször otthon ültek, eleinte mégcsak olvastak, később azon­ban már unatkoztak. így telt az idő októberig. Nem tudni miért, az unalmas lekötöttség miatt, vagy az anyá­ban feltörő kalandvágyból az októberi események után, de­cemberben az asszony nyugat­ra szökött. Gyermeleét az any­jánál hagyta, s még férje dolgo­zott, egy napon itthagyta a családot. Bűn? Természetesen, hogy az férjével szemben, az egyéves gyermekével szemben, és bűn a házasélettel szemben! N. Bélának fájdalmas volt a csalódás, a megbántás. Emel­lett szégyalte is a dolgot. szövetkezetek dolgozói is részesül­hessenek a kedvezményes tüzeld- ! ellátásiban. A Belkereskedelmi Minisztérium húszezer TÜKER­Julia március végén azonban váratlanul visszajött. A csalódás, vagy a szeretet, az anyai ösz­tön, vagy a kalandvágyának ki­elégülése hozta haza? Ki tudja. Hazajött, most itthon van. — Mit csináljak vele, váljak el tőle? Kérdezi N. Béla — de hiszen még most is szeretem...! íme a történet. Valóban mit csináljon N. Béla? Azt hiszem könnyebb azt válaszolni, hogy váljon el tőle, mert, aki kévés Itthagyni férjét és gyermekét, aligha lehet az életben jó anya. Ez a könnyebb. De sok másról is szó van itt. Nemcsak arról, hogy a férjben örökké élhet a gyanú: miért hagyott el? Meg­csalt-e? Kivel volt? De nemcsak ezt, mást is látni kell N. Béta a keserves gyanúk ellenére is szereti, még ma is szerelmese feleségének. Olyan gyerek-asz- szonyról van szó, aki szökéséig az életnek csak egy parányi ré­szét ismerte: a jót. És még egy, ami talán a legfőbb: mi lesz a gyerekkel, milyen lesz a gyerek sorsa, ha most elhagyják egy­mást? Mit tegyen hát N. Béla? Ehhez hasonló történet szám­talan van életünkben. Ha nem is minden esetben nyugatra tá­vozik a feleség vagy a fér), de meggondolatlanul elhagyják egy­mást, kisebb vagy nagyobb ösz- szetűzések követlteztében. Ké­sőbb azonban szeretnék az egé­szet visszacsinálni. Az egyik fél természetesen mindig megbán­tott. Megbocsájtson-e? Ha igen, tud-e hinni azután párjának? Segítsünk dönteni kedves ol­vasóink N. Bélának és a többi­eknek, anélkül, hogy beavatkoz­nánk magánéletükbe. Józan ésszel, mert több esetben nem­csak a szívről, és nemcsak az érzelmekről van szó, hanem a gyerekekről, tehát a társadalom­ról is. V. T. dolgozói azonban ebből a kedvez- , utalványt a rendelkezi- I menyből kimaradtak. Az OKISZ ! gjjjjQ-e. Tízezer utalvány már el- i intéző bizottságának közbenjárd- jutott a szövetkezetekhez, a továb- *ára a kormányszervek most le- bi tízezret pedig most osztja szét hetővé tették, hogy a kisipari ' az OKISZ. Béla és összeházasod1ok. Kevese&bgonddal járaz idén a tüzelőbeszerzésaszövetkezeti dolgozóknak— Kaphatnak Tukeruialványt is Az üzemek és vállalatok dolgo­FIGYELEM 1 Termelőszövetkezetek, dolgozd parasztok, termelők! Igen előnyös feltételek mellett köthető fisz őhíz lalási szerződés a Békés megyei ÁUatforgalmi Vállalat felvásárlóinál 1957 szept. 30-ig. 300 Ft előleget, a súlynak és minőségi osztálynak megfelelő, kedvező árat kap a termelő minden lekötött 50—• 280 kg súlyú, legfeljebb 18 hó­napos, hizlalásra alkalmas üsző­borjúért, ha az üszőt nem vem­hes állapotban, legalább 350 kg- os súlyban, II. oszt. minőségben adja át. BÉKÉS MEGYEI ÁLLATFORGALMI Április 17-én este 7 órakor: A szent láng Bérletszelvény érvényes. * j Felsőnyomáson, április 17-én este 7 órai kezdettel: Nem magánügy AAAA/WWWWWWWWSe Dévaványai anyakönyvi hírek Születések: Mikula Gyula fiú, Papp Erzsébet leány. Házasságkötés: Várad! Tibor és La- patinszki Piroska. | Halálozások: Tórh Bálint 83 éves, ! Kürthy Zsigmond 75 éves. Orosházi anyakönyvi hírek Születések: Borók Imre és Hódi Má­ria Rozália leánya Erika, Bodrogi Já­nos és Héjjá Emilia fia János, Ber­hencz József és Tóth Anna fia Jó­zsef, Antali Károly és Novák-Jánosi Margit fia László, Vasvári János és , Hrabovszkl Ilona fia György Béla, I Kárpéti János és Gabnai Erzsébet Má­ria fia Miklós Péter, Szász István Fe­renc és Ambrus Erzsébet Piroska leá­nya Kornélia Erzsébet, BJelik István és Kovács Ilona Zsuzsánna leánya Ilona, Németh Mihály és Giballa Ko- I zália leánya Ibolya Anikó. | Házasságkötések: Koska Imre és : Lázár Julianna, Menezdorf János és ! Bella Rozália. i Halálesetek: Iglicz Jénosné Horváth \ Rozália 84 éves, ilzv. Bacsur Mihályné Fazekas Julianna 78 éves, Lehman Já­nos 58 éves, 7 Citrom, jánoskenyér, pácolt hal A húsvéti ünnepekre felké- szardínia is kapható majd a szült a kereskedelem. A ^ Bé- szokásos húsvéti árucikkeken késcsabai Kiskereskedelmi Vál­lalat közlése szerint citrom, já­kívül. A citromnak kilója 21, a noskenyér, pácolt hal, olajos jánoskenyérnek 20 forint lesz. Felrobbant a lőszer a kesében Kiskunfélegyházán H. I. 12 j is szerzett. Amint bele akarta éves kisfiú egy katonai pisz- erősíteni a csőbe a lőszert, fel- tolycsövet talá# amelyhez fá- sérülésekkel ból tusát faragott. Az így ősz- * szeszereit fegyverhez töltényt kórházba szállították. Negyvennyolc swvezet van a megyében Békés megyében eddig 48 rásban és az orosházi járásban KISZ-szervezct alakult kö“! 5-S jól működő KlSZ-szerve- 1300 taggal. Békéscsabán 18, J sarkadi járásban 6, gyulai já- zet van. fiz első negyedévben: 1,222.751 nozüátaoaté Békés megye filmszínházai­ban az első negyedévben 1 mil­lió 222 ezer 751 néző gyönyör­ködött az új hazai és külfödi filmalkotásokban. A legtöbb Újít» kiállítás A MÁV 1957-ben is — im­már hatodszor — rendezi meg országos újító kiállítását. 1946 óta a vasutas dolgozók 119 ezer újítási javaslatot dolgoztak ki, ebből 35 ezer bevált, ami 241 ' nézője a „Ha a világon min­denki ilyen volna”, a múlt évi Cannesi filmfesztiválon nagy­díjat nyert francia filmnek volt. nyílt Sícgedcn ! millió forint megtakarítást eredményezett. • ! A kiállításon 214 nagy jelen­tőségű újítás szerepel — ki- I csinyített modellben. Védjék a munkások egészségét a talajjavítónál A szarvasi vásártér északnyugati javított gépek próba járatását el- sarka mellett egy kopott U-beíű- lenőrzik. Öröm, jókedv, dal röp- re emlékeztető ház van. Gazdája pen ajkukról, amikor egy-egy ki- a módosabb emberek közé tartó- javított gép jól működik és elhagy- zott. Jelenleg két lakóit és a Dob- ja a „nagy garázst.“ (A vásártér recend Talajjavító Vállalat szarvasi szabadtéri szereldéje értendő. A üzemének motorjavító részlegét saéraf.V találjuk itt. A szobáikból szerelő-1 ''Ezek az emberek megtették kö~ műhely, raktár, a nyitott folyosó-! telességüfeet. Munkájuk után meg- ból pedig szerelőcsarnok lett. Az becsülést, megértést várnak. Ezzel udvaron üzemanyag, szemét és, viszont a vállalat vezetősége szű- ócskav&s-telep. Az egész helyiség- 'kosén bánik. Még az egészségügyi re a zsúfoltság jellemző. j rendszabályban előírt kötelezeti­Az alig két és félméter széles „«f? tefnek eleget‘ A^' folyosón nagy teljesítményű fe-j«“ mncs 80-as traktorokat, munkagépeket !«■«««* és mosoporrilátásró •• k-tanak ugyanúgy megfeledkeztek, mint J ■ ! mosdótálról. Mindössze egy mos­A betonúiról és környékéről a dótál Van csak, pedig őt főnél jó- forgószél gyakran porfelhőt ragad ,vai több ember dolgozik a gépek magával és lerakja a szétszedett, javításán. Az emberek a központ gépekre. A hengerbe nem egyszer, fúkaifeodásával nem értenek egyet porszemek kerültek, melyek az (hozzátehetem: mi sem). Nem töb- üzemeltetés során zavarokat okoz- bet, mint a rendeletben előír tak. Helyesebb lenne partédéit mosdóíelszereléyeiket kérik. Min- helyen a gépek szerelését végezni. | den bizonnyal három-négy mosdó Ehhez viszont némi átalakításra [ tál beszerzése nem okozna rófize- lenne szüléséig. jtést a vállalatnak. E kérdés telje­A dolgozókat valóságos színes- sitéséhez csupán emberség szüksé- bőrű emberekké festik az arcuk iz- j ges. Ebben viszont szintén fukar a zadságára telepedett olajos por- vállalat vezetősége, szemek. De boldogok, amikor a ki-1 (D. K.j ......................................................................................1.............................,WI Pó tszerződések cukorrépatermesztésre A Békés megyei cukorgyárak cukorrépa szerződtetés! területé­ből a csökkentett tervek ellenére csaknem 5000 hold hiányzik. A Sarkad! Cukorgyár szerződtetés! tervét csütörtökig 82,2 százalékra, a Mezőhegyesi Cukorgyárban 79,4 százalékra teljesítették. Ha ezt a lemaradást cukorgyáraink behozni nem tudják, akikor megyénkben annyi cukorral gyárthatnak keve­sebbet, amennyi egy ezer lako­sú város évi ellátásálhoz szüksé­ges, A lemaradás azzal indokolható, hogy a kimondottan repatermesatő vidékeken, mint például Gyula, Újkígyós, Csanádapáca, Ceorvás és Gerendás környékén számos földdel rendelkező gazda a tavalyi cukorrépa területének felét sem szerződtette, a magasabb répaárak és jelentős kedvezmények ellenér« sem. Figyelemreméltó azonban az hogy megyénkben egyre többen látják a cukorrépatermelés fon­tosságát és pótszerződéseket köt­nek a cukorgyárakkal. A Felső­nyomási Állam! Gazdaság félszáz holddal nagyobb területen termel cukorrépát a tavalyihoz képest. A makói Úttörő Tsz pedig 80 holdról |100 holdra növelte cukorrépa ve- j tésrterületét. Az utóbbi napokban a Halaspuszíiai Állami Gazdaság, csütörtökön pedig a füzesgyarmatí Aranykalász Termelőszövetkezet közölte a cukorgyárral, hogy tiz- tíz holddal növelik cukorrépa ve­tésűket. A füzesgyarmatiak eddig is ki­tettek magukért. 600 holddal na­gyabb területet szerződtek, mint tavaly. Tóth János okányi kö­zépparaszt is példát mutat, két holdon vállalt .cukorrépa-termesz­tést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom