Békés Megyei Népújság , 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-30 / 99. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. április 39., kedd Értelmiségi dolgozók! Hűen a néphez és a hazához, tudásotok legjavát latba vetve, dolgozzatok a szocialista kultúra és tudomány felvirágoztatásán! Megkerült a zászló Már tűvé tették az egész üzemet a szép, nagy selyem nemzetiszínű zászlóért, de. hiába, senki nem látta, senki nem tud róla semmit. Pedig mennyire hiányzik. Hiszen május el­sején a felvonuláson ott volna a helye az első sorokban a test­vére, a nagy piros zászló mellett. Már egy pár május elsején eddig is egymás mellett hirdették a nemzeti és a nem­zetközi összefogás jelképét és most egyszerűen hült helye Igaz, nem most tűnt el, még az októberi napokban, de most jöttek rá, amikor a május elsejei előkészületen dolgoztak. Min­denkit megkérdeztek, de mind hiába. Már valósággal nyomo­zást folytattak érte. Tegnap reggel az egyik munkás a hóna alatt egy piszkos, gyűrött, pókhálós zászlót hozott elő. Mivé lett a szép zászló, — csodálkoztak a körülállók. Honnan hozta — kérdezték. — Az üzemhez nem messzire az egyik család kamrájából került elő, — mondja kissé les >jtva. Az hitték, hogy ha van egy nemeztiszinű zászlójuk, nagyobb hazafiak lesznek. Per­sze arra nem gondoltak, hogy a lopás nem a leghazafiasabb dolog. Május elsejei előkésxuletek iiHHiiHiiiiHiiiiiiiiiiiiHiiiitiiniHiimttimimiMiiiiimmmiiiimniHiHiiiHiiuiDutHimtiiHHimmiimiHiMHnmiimimminin — Laptársaink írják — VAS NÉPE: Uraiújfalutoan a pártszervezet, a KISZ és az úttörő fiatalok lelke­sen készülnek május 1 megünnep­lésére. A KISZ és az úttörő fiata­lok máju6 1 előestéjén fáklyás, il­letve l«mpiano6 felvonulást ren­deznek. Május elsején délután gazdag sport- és kultúrműsor, es­te és éjjel pedig mulatság és tánc lesz. SOMOGYORSZÄG: A Vaskonvbinát is ki veszd ré­szét a megyeszente folyó munka­versenyből, amit május elseje tisz­teletére indítottak. A magyar ru­hás, táncos, énekes ünnepi felvo­nulás után kerül majd sor a ver­seny értékelésére, a 2000^,'JÓM és a 700 forintos jutalom kiosztásá­ra. kOzépdunAntúli NAPLÓ: Veszprémiben, a színházkertiben rövid ünnepi gyűlés lese. Délben megkezdődnek a sportműsorok. Délután 2 órától a szabadtéri színpadon a városi kul tárház tánccsoportja és zenekara, vala­mint az általános iskolák és a zeneiskola ad vidám, kedves, szó­rakoztató műsort. Este a Vörös Hadsereg téren utcabál lesz. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ: Május elsején Debreceniben a délelőtti felvonuláson a város 16 sportkörének, közel 600 sportoló­ja — ió Idő esetén — sa inpompás mezekben sportáganként vonul fel a munkásság seregszemléjén. A menet élén három Debrecenben Fillérből Március hó végéig újabb 70 ezer forinttal növelték megtaka­rított tőkéjüket a Békés megyei általános és középiskolák diákjai. Az eredmények elérésében a kö­vetkező iskolák jeleskedtek: A kislétszámú iskolák csoport­jában messze megelőznek min­denkit a nagykopáncsi tanyai g3rerekek. Náluk március végéig 67.10 Ft-tal emelkedett az egy fő­re eső átlagbetét. A Békéscsaba határában lévő Fürjes-tanyai is­kolánál 42.85, Nagymegyeren 41.15, Kertészszigeten 22.88 Ft a gyermekek egyénenkénti átlaga. A középlétszámú iskolák sorá­ban most is Végegyháza vezet 47.50 Ft-os átlagbetétjével. Lő- kösházán 30.61, Kondoroson a II. sz. Iskolában 17.05, Békéscsabán a III. sz. iskolában 11.56 az egyé­nenkénti átlag. A nagylétszámú iskolák sorá­ban megelőzi a többieket a me- zőkovácshózai, ahol 19.62 Ft a ta­nulók egyénenkénti megtakarí­tása Gádoroson 17.44, Bé­! született olimpikon: Hódos Imre, Németi Gyula ée Tóth Lajos ha­lad majd. CSONGRAD MEGYEI HÍR­LAP: A Szegedi Eceetgyár dolgozói, az üzemi MSZMP al apszervezet kezdeményezésére munkaversenyt indítottak május 1 tiszteletére. A versenypontok között a szebb és tartóseibb ecsetek gyártása mellett helyet kapott a murnkafegyelem példás betartásának, a munkaidő legjobb kihasználásának követel­ménye, s a munkahely tisetóntar­tása, valamint a gépek gondos karban tartása is. PETŐFI NÉPE: Kiskőrösön Körös Gáspár, a járási tanács VB elnöke mond ün­nepi beszédet. A gimnázium ta­nulói májusi verseket szavalnak. Este ünnepi előadás lesz a járási kultúrotthon nagytermében. A gimnázium színjátszó csoportja j Csokonai: Csongor és Tünde című színművésből ad elő részleteket, a í 1 isztiklub zenekara, a honvéd azín- | játszó csoport, a tiszti iskola rig- mustorigádia és a gimnázium tánc- csoportja is szerepel. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG: A bátaszéki BúziaStalász Tsz fia­taljai nagyszabású majálist rendez­nek a tsz-taeok részére, ahova több egyéni fiatalt is meghívnak. Május 1-én a tsz nemrég alakult kultúr-, illetve tánccsoport 'a is szerepel majd.- forint késcsabán, a IV. sz. általános is­kolában 13.59 Ft a tanulók fejen­kénti átlagbetétje. A megye középiskolái közül a szeghalmi gimnázium diákjainak 32.14, a gyulai tanítóképző növen­dékeinek 18.19 forint a fejenkénti átlaga. Május 1-én Tűzze a szíve fölé a mun­kában szerzett kitünte­téseit minden dolgozó, így illik a munka ünne­pén, mondja Szűcs Lajos, a Békéscsabai Vasipari Vál­lalat műszaki vezetője, majd az üzemi munkások lelkes május elsejei készü­lődéséről még elmondja: Felkészültek a felvonulás­ra a nagygyűlésre. A nagy­gyűlés után az üzem dolgo­zói május elsejei hagyomá­nyos táborhelyükön, a Kö­rös-parton sátort vernek, ahol bőséges ebédet készí­tenek. Az ebéd után tánc­zene szórakoztatja az ün­neplőket. Az üzem dolgozói méltó- i ( an készültek május 1-re a termelési eredményeikkel is. Az első negyedéves ter­vüket teljesítették és az április havi tervet is telje­sítik. Egyforma ruházatban, egy szívvel, eg-y akarattal A Békéscsabai Baromfikeltető Vállalatnál is észrevehető, hogy közeledik május elseje. Az egyik üzemrészben már készülnek a fel. írások, lehet, hogy most nem köl­tenek annyit dekorálásra, mint más években, de ötletesebbek szebbek lesznek. Az űzetni dolgozói vállalták, hogy a vasúti híd Barnevál felöli résizét kidekorálják. Az üzem be­járata előtt is szép jelképes de­korálásra készülnek. A bejárat előtti részen egy nagy májusfa lesz a régi szokáshoz híven, mely jelképezi május elsejét. Tervükbe van, hogy a felvonu­lók valamennyien fehér köpeny­ben mennek és hirdessék, hogy az élelmezés dolgozói közé tartoznak Zászlót és feliratokat visznek. A felvonulás után délután 2 óraikor az üzem kultúrtermében kezdődik a szórakozás. Lesz itt in­ni- és ennivaló, liba-kac&asült és reggelig tartó tánc. — Orvosi ügyeletes szolgálat Békéscsa bán: május 1-én dr.Mátyus László, Dó zsa György u. 36, az V. kerületben ór. Szikszai István téglagyári rendelő. MOZGÓ-PARK Nem földrengésről, vagy valamiféle földcsuszamlásról, csupán arról van szó, begy Békéscsabán, a Kertészeti és Köztisztasági Vállalat május 1-én egyik felvonuló kocsiján egy miniatűr tökéletesen kialakított parkkal fogja bemutatni, hogy városunkban a közeli években milyenné kívánják formálni a ligeteket és széles utcáinkat. Ebben a kis alkotásban, melyet a dolgozók társadalmi munkában készítenek — apáimétól kezdve, helyet kapnak a legkülönbözőbb számpompás, élő virágok gazdag változatai. A vállalat a felvonuláson jelképezni kívánja három fő részlegét. A mű parkkal, a kertészeti részleget, a szökókúttal és a gyógyfürdőt ábrázoló ko­csival a fürdő-részleget és a legújabb korszerű gépesített utcaseprű-géppel a köztisztasági-részleget, A vállalat részlegeinek dolgozói versenyeznek, hogy melyik részlo fosa ki legjobban majd magáért. iiitmiii, .....................ni............................... A bemutató előtt Karinthy Ferenc „Eíer című drámájáról é v w Időjárás Várható időjárás kedden estig: váltó zó felhőzet, néhány helyen kisebb zá­por, esetleg zivatar. Mérsékelt délkeleti déli szél. Meleg idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet éjjel 8—11, legmagasabb nappali hőmér­séklet kedden 24—26 fok. Több mint IOO hektoliter sör Május 1-án, a nagy ünnepen sokunkat az foglalkoztat, hogy vajon lesz-e elegendő ital és étel j itt, Csabán május 1-én. A Vendéglátó Vállalat vezetői- ! vei beszélgetve, megnyugtató vá- ! laszt kaptunk. Május 1-ére a vállalat több mint 100 hektóliter sört kíván , forgalomba hozni. Borban és í egyéb italféleségekben sem lesz hiány. A vállalat május 1-én megnyitja ' a ligeti sörkertet. Ezen kívül még négy sátorban mérik majd a 31- 1 get külántoöaő részén az italt. E­zekjben a sátrakban leltet majd kapni, frissen sült kolbászt, lán- gost és 1 acipecsenyét is. Az édes- I ségről és cukrászsüteményekről a j vállalat cukrán,üzemének külön í sátra gondoskodik. Remélhetőleg a gyerekeknek sem kell majd tólakodniok, mert öt mozgó fagylaltárus is kirnt lesz a ligetben. üt* a Szabadság térem az ifjú­sági ház előtti KISZ-bál résztve­vőiről sem feledkezett meg a vál­lalat, itt is lesz egy jól felszerelt sátora a vállalatnak. ( gyilkosság! Feljelentés érkezik a * rendőrségre. Meggyilkoltak egy csecsemőt a megszületés órájában. A feljelentés Szabó Anna, 17 éves lány ellen szól. Az 6 gyermekét ölték meg. KI a bűnös? Ki a felelős ennek a kis embernek a haláláért? íme, az „Ezer év“ című dráma tör­téneti magja. Ezer év! Mi jut eszébe az embernek, ha ezt hallja? Nem hi­szem, hogy valakinek is ne a sokat emlegetett „dicsőséges“ magyar ezer év jutna eszébe. Milleneum! Ezer éves Magyarország! A Hősök terén az emlékmű! A kirá­lyok hosszú sora... Md köze tehát a fenti történetnek a címhez? Sok! Annyi, amennyi az élet egy pillanatának az élet folyamatá­hoz. Történelem-e az, hogy 1953-ban meggyilkoltak egy gyermeket? Azt, hogy bizonyos emberek, adott körülmények között cselekvésükben milyen megoldást választanak, mindig a társadalmi körülményei^ ^^rozz^k meg. Meg kell néznünk tehát, hoj?y hol történ*? — kik tették? ■ • ■ • »óü Budapest belső városát egy hatalmas gyártelep övezi. Ezen kívül vagy leg­feljebb a gyárak és a város között úgynevezett lakótelepek létesültek. K ik kerültek ide ezekre a tele­pekre? A nagyobb rész az elmúlt évtizedek fa­lusi nyomorából jött, hogy a gépek zakatolásával üldözze ki a füléből a dobszó zengését, vagy mert ..Ameri­kát” látott a gyári műnk ás lehetőségei­ben. és szerencsét Próbálva jutott ide. A kisebb rész itt már mint munkás- gyermek nőtt fel. Az ilyen telepek nagy része nyomortanyává süllyedt. Valami szennyes pocsolya volt itt, a házak között, amit nem lehet kikerül­ni, és a házak olyan közel vannak, hogy az emberek egymás életébe kénytelenek belátni. Hosszúak az ár­nyékok, és ide húzódik be a falusi elmaradottság és a városi gonoszság. Babonás szenteskedések, kuruzslás az egyik oldalról, szélhámosság, munka- kerülés, prostitúció a másikról. Kifelé söpörték a várost és minden szenny itt akadt. meg. a csiri7.es nyo­mor világában. Ez volt az a hely, a- hová könnyű volt bejutni, de többé soha ki nem engedte, akit befogadott. Ez hát az ezer éves nagy csindarafr- ta másik oldala! Tehát dialektikusán vizsgálva az életet, a gyónnék halála éppen úgy történelem, mint a népek harcai, a királyok bukása. I rT1örténelem, mégpedig a ma tör* j **• ténetéhez is hozzátartozó, hi- 1 szén a gyilkosság 1953-ban történt. Eb- ! ben az időben már sok helyről eltűnt a nyomértairya, de a szelleme élt és ! ma is mérgez. Elég volt-e a nyilvános !házak megszüntetése, a munkalehető­ségek kiszélesítése, felhívás a tanulás j lehetősége? Nem* Ezeknek ''az embereknek az igényeit is a környezetük határozta meg, tehát lelki életüket kell meg­lehetőségére ? De hogyan? Ez az a kérdés, amirá még az elmúlt tizenkét eszetendőbeiv nem adtunk kielégítő választ. Ezért ! történhetett meg ez a tragikus gyér- i mekgyiikosság, amelyért nemcsak az 1 ezer évet, de a mi tizenkét évünket is j felelősség terbeM, ha nem is közvetle- ■ nül a gyermek haláláért, de indító- ! okáért, Szabó Anna körülményeiért, életformájáért, múveletlenségéért. I o C zabó Anna egy lágymányosi la- j ^ kótelep lakosa nővérével együtt. Nővére „mással“ van elfoglalva, nem sokat törődik a húgával. Anna egye­dül van, nagyon egyedül. Megismer- \ kedik egy férfivel és közeledését i egyedüllétében örömmel fogadja, vég­re tartozik valakihez. Később, — I mint nővére öt évve-l azelőtt — te­herbe esik. A férfi nős, és Anna sorsa i először ijedtség, aztán öröm és mikor- ! a férfi otthagyja, altkor már kétség- | beesés. | Bontakozik közben egy másik szerHÉ • lem is, amit Anna eddig észre sem® vett. Érzi, hogy ez lenne az igazi, de most már késő. | Meg keli szabadulni a gyerektől — , így születik meg a gondolat, amit tetfl ] követ. lindul a tragikus eseménysoro- zat. Mi lesz Szabó Annával? Hogy ítélkeznek felette? Mi lesz a sze­relmével? Mivé lesz ő maga? Ez a dráma tartalma. Anna hagyja, hogy sodoTja az élet, ;amíg egy tragikus esemény fölrázza és az eddig béna, tehetetlen ember, megteszi első önálló cselekedetét, a- mely egy tisztább élet felé indulást, a boldogság reményét jelenti... Az „Ezer év“ rendezése nem köny- nyü feladat. Úgy gondolom, ennyit mégis ei keHett mondanom, közölnöm a darabról leendő közönségünkkel a bemutató előtt. HORVATH ÁRPÁD rendező. Megtalálták Kőszegen Gottfried Lehmann kapitánv síriát Dr. Horváth Boldizsár gim­náziumi tanár hosszas kutató­munka után megtalálta a kő­szegi temetőben Gottfried Leh­man ezredkapitány sírját. II. Rákóczi Ferenc 1701-ben Leh­mann segítségével szökött meg a wienerneustadti börtönből. A kapitányt ezért az osztrák had- vezetőség felnégyelte, testének egy részét Kőszegen szögezték ki, majd ott hántolták el. A történelmi társulat Vas megyei csoportja emléktáblával akarja megjelölni a sírt. .4 vidéken dolgosok személyi igazolvá­nyainak érvényesítése Békéscsabán Azoknak a dolgozóknak a személyi j (Munkácsy utca 4 sz.) Az igazolványok igazolványát, akiknek állandó lakásuk Békéscsabán van, de vidéken doigoz- rak, a munkaszüneti napokon érvé- , nyesi« » városi rendéi, kapitányság *>on *“» ór4i* «“*»*»»*16. érvényesítése május első vasárnapján kezdődik és minden munkaszüneti na-

Next

/
Oldalképek
Tartalom