Békés Megyei Népújság , 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-01 / 50. szám
1951. március I., péntek fi Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes Központi Bizottságának ülése , i (Folytatás az 5. oldalról.) (egyetemista, diák) rétegekből tevődték össze. Egyes dolgozó rétegek ideológiai megzavarását, a párt, a szocializmus erőinek megbénítását mindenekelőtt Nagy Imrééik idézték elő antimarxista, revizionista, valójában a proletárdiktatúra tagadását jelentő burzscá-naeiona- lista, szovjetellenes nézeteikkel. Nagy Imréék a revizionista nézetekkel egy frontba kerültek az imperialista burzsoáziával, s október 23-a előtt az ellenforradalom előőrseinek, a november 4-i fordulat után pedig utóvédéinek szerepét töltötték be. A szocializmus erőinek tömörítése az elmúlt két és fél hónap alatt azért haladt viszonylag gyor. san és sikeresen előre, mert a párt a tömegek előtt nyíltan fellépett a Nagy Imre-csoport által képviselt revizionista nézetekkel szemben és magasra emelte a marxizmus—leninizmus, a proletárdiktatúra, a proletárnemzet- köz'ség áfraluk elárult zászlaját. A köze'múlt eseményeinek megítélésében a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeteiben elvi- politikai egység alakult ki. Párttag- nk egyre világosabban látja a Nagy Imre—Losonczy-csoport áruló tevékenységét és az a véleménye, hogy sikeres előrehaladásunk előfeltétele a jövőben is az lesz, hogy e csopor* antimarxista nézeteit véglegesen felszámoljuk. Amilyen mértékben sikerült ezt a feladatot megoldani, olyan mértékben szabadítjuk fel a dolgozók m téves?;ett rétegeit az ellenfor. radalom eszmei-politikai befolyása alól, és tömörítjük őket újra a néphatalom védelmére és a szocializmus építésére. A revizionista nézetek elleni harcban indult meg, k'-íőlyfic'még ma is a munkásosztály régi szervezeteinek, a szakszervezeteknek a megszilárdítása. A párttól és a munkás-paraszt kormánytól „független" szakszervezetek, valamint a munkásállammal szembeni sztrájkjog reakciós követelését visszautasítottuk. A munkástanácsok jelentékeny része megalakulásuk után még hosszú ideig az ellenforradalom tartalékerőit képezte. A területi munkástanácsok feloszlatása óta azonban a munkástanácsok általában komoly pozitív fejlődésen mentek át s ma már kezdik betölteni népgazdaságunk fejlődésében hasznos szerepüket. Hasonló eredmények mutatkoznak az ellenforradalom tömegbefolyásának visszaszorításában más területen is. Különösen nagy eredménynek kell tekinteni a magyar bányászok helytállását. A széntermelés fokozatos emelkedése, gyáraink és üzemeink folyamatos munkájának biztosítása s ezzel a munkanélküliség veszélyének elhárítása szintén jelentősen hozzájárult az ellenforradalom politikai befolyásának csökkenéséhez s a szocializmus erőinek további tömörítéséhez. A szocializmus biztos támaszai azok a termelőszövetkezetek. amelyeket az ellenforradalom támadása sem tudott megingatni; Örvendetes az is, hogy az ellenforradalom nyomása alatt szétesett termelő-szövetkezetek nagy számban újiászerveződnek. Mindez meggyőzően bizonyítja, hogy a 'termelőszövetkezeti mozgalom, a szocializmus mélyen begyökereződött a maevar falu életébe. Az élet általános konszolidálásának ez a viszonylag gyors folyamata is bizonyítja, mennyire alaptalan az ellenforradalmi elemeknek az az állítása, mintha befolyásuk a dolgozók soraiban szilárd lenne. A tények azt mutatják, hogy ha a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség egy része az ellenforradalmi támadás | kai befolyása alól. munka megfelelő politikai élőké- 1 gozó nép bizalmára. Ugyanakkor napjaiban meg is volt zavarodva,! Az ellenforradalom ideológiájá- szítésének kérdéseit a napirend- örvendetes módon kitűnt az is, a többség kitartott a szocializmus | nak, pártellenes, munkásosztály- re kerülő konkrét kérdéseket és hogy az előbbieknél jóval naés a népi államhatalom mellett. A ellenes, szovjetunióellenes néze- határozzák meg a pártcsoport gvobb azoknak a száma, akik kodolgozók átmenetileg megtévesz- teinek („nemzeti kommunizmus", tagjaira kötelező egységes állás- I rábban nem voltak ismert politi! tett része is, pártunk felvilágosí- „semlegesség" stb.) végleges meg- pontot. kai vezetők, de az ellenforradalom tó munkája, az ellenforradalmi | semmisítése pártunktól komoly j 8. A Központi Bizottság üdvözli támadása idején a szocialista for- ; ténykedések lelepleződése és a né- | további eszmei munkát és politi-‘a Hazafias Népfront megyei kép- radalom hűséges védelmezőinek pi hatalom megszilárdulása ered- | kai agitációt. követel. A folyamat viselőcsoportjainak már megkez- bizonyultak. Helyes, ha az ilyen ményeként, vagy már kiszabadult, meggyorsítása érdekében folytat- dett működését. A képviselőcso- (emberek szerepet kapnak a Hazavagy pedig kiszabadultban van ni kell aktívaértekezletek, nyilvá- porfok ülései általában igen pozi- fias Népfront legmagasabb vezető az ellenforradalom eszmei-politi-inos pártnapok, gyűlések tartását, tivek. Hasznos tevékenységet folg- szerveiben is. Szükségessé vált az j tat máris a Magyar Népköztársa- '■ is, hogy a Hazafias Népfront vérén az elmúlt két és fél hónap alatt jelentékeny eredményeket ért el. A közrendet és közbiztonságot, melyet az ellenforradalmi fegyveres bandák és e bandákban nagyszámban aktivizálódott, börtönből kiszabadított fasiszta és közönséges bűnözők megbontottak és veszélyeztettek, sikerült helyreállítani. Ezt követően az országban i megindult a közlekedés és a mindennapi termelőmunka folyamata rendes mederben folyik. E munkában a belügyi és honvédségi szervek — azokon belül \ság és választóik javára képvise- 1 zetésében, különböző szerveinek jlőí munkája során a képviselők \személyi összetételében változta- egész sora. Javasoljuk, hogy a tásokat hajtsunk végre és a nép- képviselő csoportok munkáját a front munkájába nagyobb mérvonjanak be a népha111. Az államigazgatás és államhatalmi szervek munkája A kormány tevékenysége az or- \ kormány irányító tevékenységét, ,,,, _____ __ .......... _ _ sz ag életének rendbehozatala te- ! hogy a Minisztertanács s a külön- Hazafias Népfront helyi bizottsá- tőkben böző állami szervek kielégítően ga\ továbbra is rendszeresen irá- tatomhoz hű különböző pártállású megoldhassák a rendes kerékvá- nyítsák. lés pártonkívüli személyeket, gásba került államélet sokrétű A Központi Bizottság vélemé-; A Hazafias Népfrontot a Mafeladatát. Az ország életének sta- nye szerint szükséges a Hazafias | gyár Szocialista Munkáspárt Köz- bilizálása elerte azt a fokot, ami- : Népfront Országos Tanácsa, vala- pohti Bizottsága, mint a komrau- kor az államigazgatási szervek mint annak Elnöksége munkájú- nista és pártonkívüli hazafiak tö- működése mellett időszerűvé vált nak megindítása is. j mörülését nagyra értékeli és enaz államhatalmi szervek rendes,! a súlyos próbatétel idején a nek megfelelően úgy véli. hogy be alkotmányos tevékenységének ■ népfront szerveiben működő veze- kell töltenie az ország közéletében megkezdése, illetve folytatása. [ tők közül néhányan magatartá- azt a megtisztelő helyet, amely A kormányzati és államhatalmi sukkal méltatlanná váltak a dől- megilleti, szervek munkájával kapcsolatban! __, „ a következő intézkedésekre van! A g'ilzd.IKSkj* I Hl II13 1‘H szíi’ksé&c* I * I A magyar népnek, a munkások- j kedés és kereskedelem vonalán, a 1. Szervezettebbé kell tenni a nak, parasztoknak, értelmiségiek- | termelés s a gazdasági élet helyreminisztériumok, főhatóságok, va- nek a párt és a kormány kezde- \ állítására általában, mint ezt a különösen a karhatalmi szervek j lamint a budapesti és megyei ta-: niényezése nyomán elért egyik gyakorlati élet igazolta, helyesek megállották helyüket; híven nácsok vezetőinek irányítását, iá-j döntő sikere az ellenforradalmi voltak, teljesítették kötelességüket. Foko- jékoztatását és feladataik p.llátá- támadás következtében megbé- zatosan javítják munkájukat a,so közben több segítséget kell nult termelőmunka megindítása kezdetben bizonytalankodó igaz- [ nyújtani részükre. {és a gazdasági élet helyreállítása. .ságügyi szervek is. Az államigaz-j 2. Az államigazgatási szervek': A termelőmunkában a bányász gatási szervek (minisztériumok, j munkájának további javítása ér- j elvtársak haladnak az élen. A tanácsok) munkája is jelentős ha - dekében a jelenlegi helyzetben | széntermelés lendületes emelke- ladást ért el. Mindennek eredmé- J különösen fontos a vezetés meg- í dósé, a napi 60 000 tonnás terme- ! nyeképpen a kormányszervek és erősítése. \ lésá színt elérése a gazdasági élet a tanácsigazgatási szervek irányi- j 3. Főleg három területre kell, vérkeringése megindításának lag- ; tó munkája s ezzel együtt tekin- ; nagy figyelmet fordítani: a) a! főbb előfeltételét teremtette meg. télyük az állampolgárok előtt közoktatási és kulturális, b) az A széntermelés emelkedése nyo- a meglazult munkafegyelem, a megszilárdult. j állami tervezés és gazdasági ve- \ mán megindult a normális terme- teljesítménybérezés indokolatlan Ehhez hozzájárult, hogy az el-jzeíés, ej. a belügyi, honvédelmi és; lés mind a nehéz-, miméh'a kőny* ; felszáipolása. a teljesítmények I lenforradalommal szembeni éré- igazságügyi kérdésekre. j nyűiparban. A mezőgazdasági tér- csökkenése és a teljesítőképesség ilyes adminisztratív intézkedések-! 4.“Mind az államigazgatási, j melés a dolgozó parasztság szór-! rossz kihasználása következteben kel párhuzamosan az éllamigaz- mind a társadalmi munka teriile- . galmas munkája eredményeként nagymértékben emelkedtek. így az Sikereink mellett látnunk kell hiányosságainkat, is. Még hozz1 sem kezdhettünk a korábban súlyos tehernek érzett bajok orvoslásához, már újabb nehézségek jelentkeznek. Az ipar termelési költségei az ellenforradalom előtti időkhöz képest, részben az indokolt béremelések, még inkább azonban egyéb okok, éspedig főleg :u .r- gatás terén is komoly lépés történt a bürokratizmus csökken .é- séxe. A minisztériumok egy részének összevonása, a központi hivatalok tisztviselői létszámának mintegy 45 százalékos, a megyei és járási tanácsok apparátusának ten meg kell tenni minden szűk- , nagyobb törést nem is szenve- ! államnak az iparból a korábbinál séges intézkedést, hogy a mun- j dett. A vasút, valamint a közle- jővai kevesebb a bevétele. De a kásorseg, amelynek szervezése j kedés és szállítás más területen j meglazult állami fegyelem követ- ezekben a napokban kezdődik az j a személy- és teherforgalom hely- j kéziében csökkent a lakosság adóüzemekben, a bányákban, az állami gazdaságokban és termelő- szövetkezetekben, a munkás-pa} mintegy 40 százalékos csökken- j raszt államunk, szocialista ren- ! tése — helyesen — a községi ta- dünk és népünk vagyonának erős nácsölt tisztviselői létszámának i védelmező erejévé váljon minden mintegy 4500 fővel való növelésé- j ellenforradalmi támadási kísérlet- vei együtt került, illetve kerül; tel szemben. végrehajtásra. | 5. Az ország törvényes rendjéI A határozott megtorló rendsza-!ne^ helyreállítása lehetővé és bályok alkalmazása az ellenforra- ! egyben szükségessé teszi, hogy kalmárokkal szemben s ezzel egy-i“„ Magyar Népköztársaság lecj- idejűleg az állam bürokratikus ki- j föbb államhatalmi szerve, az növéseinek lefaragása erősíti a országgyűlés minél előbb mey- diktatúrát az osztályellenséggel! kezdie törvényhozó tevékeny sé- szemben és ugyanakkor biztosítja ! ®ét. Ennek elősegítésére az or- a szocialista demokrácia tovább- ; szággyülés valamennyi szervének ' fejlesztését a dolgozó tömegéit ja- ; haladéktalanul el kell kezdeni iV£ra :munkáját. Az Elnöki Tanácsban i Habár az ellenforradalom döntő ; a kormányban dolgozó pártta- I vereséget szenvedett és kudarcra t/ok kezdeményezzék azoknak a !van ítélve minden provokációs kísérlete, a jövőben is szükség van I az állami szervek és a dolgozó ! nép éberségére és elszántságára az I ellenforradalom minden mozgolódásával szemben. Az ellenforradalom erői ; ugyanis, amelyeket a nyugati im- jperialista körök anyagi eszközökkel és uszító propagandahad járattal támogattak és támogatnál?, nem adták fel a harcot. Szétszórt erői illegalitásba vonulva, titkosan szervezkednek, újabb provokációkkal próbálkoznak, rém- és álhírek terjesztésével igyekeznek ! gátolni a nép békés, alkotó munkájának fejlődését, a sebeik be- I gyógyításának munkáját. Január- ban például a krelikális reakció a 1 hitoktatás ürügyén politikai tá- ; madást szervezett az Iskolákban a népi demokratikus rendszer ellen. jelentéseknek és törvény javaslatoknak kidolgozását, amelyeket az alkotmány szerint az országgyűlés elé kell terjeszteni. 6. A budapesti, megyei, járási és a helyi tanácsok (Budapest és más városok kerületi, illetve a községek tanácsai) a törvényben előírt módon és hatáskörben készítsék elő s hívják össze teljes ülésüket. 7. A Magyar Szocialista Munkáspárt azon tagjai, akik az országgyűlésben s annak különböző bizottságaiban, a tanácsi szervekben s a tanácsok végrehajtó bizottságaiban tagként helyet foglalnak, a megfelelő pártszervek irányítása mellett az említett állam- hatalmi szervek munkájának megkezdése előtt üljenek össze, alakítsák meg pártcsoportjukat, tárgyalják meg az alkotmányos reállt és állandóan fejlődik. A ; fizetése is. Ezeket a hiányosságo- közellátás a rendkívüli esemé- • ^at sürgősen ki kell küszöbölnünk nyék ellenére mindvégig kielégí-1 ahhoz, hogy a baráti országok tő volt, sőt sok téren meghaladta nagyszabású segítségét ó-s/e. ;;<v- a korábBi évek színvonalát. i felhasználva, tartósan biztosítani f Az állami bolti kiskereskedelem tudjuk a vásárlóerő és az árualap; ez év januárjában 10 százalékkal.! egyensúlyát, a költségvetés egyen- a szövetkezeti kiskereskedelem 22'gulyát és a külkereskedelem egven- százalékkal több árut adott el, súlyát, s ily módon megvédjük mint a múlt év januárjában. j népünket egy esetleges pénzrom- A közellátás színvonalának j j^s veszélyétől. fenntartásában, a gazdasági vérkeringés megindításában, az ország fizetőképességének biztosításában saját erőfeszítések mellett döntő szerepe volt a testvéri szocialista országok segítségének. Különösen a szovjet nép a gazdasági segítségnyújtás terén is igen nagy részt vállalt magára. Február 1-ig a testvéri országokból 700 millió forint értékű segítség érkezett, s további 200 millió forint értékű segítség szállítása indult meg hazánkba. Még a térítés nélküli segítségnyújtásnál is nagyobb értékű támogatást jelent számunkra a szocialista országok által nyújtott, illetve kilátásba helyezett mintegy 300 millió dollár értékű áruhitel, továbbá a Szovjetunió 60 millió dollár. Kína 25 millió dollár összegű szabad devizában nyújtott hitelsegítsége. Népünk munkája és a szocialista országoknak a proletárinternacionalizmus szellemében nyújtott testvéri segítsége, együttesen hozzásegített bennünket ahhoz, hogy pénzünk szilárdságát biztosítsuk, s a nagyobb arányú munkanélküliséget elkerülj ük. A Központi Bizottság megállapítja, hogy az Intéző Bizottság és a A Központi Bizottság véleménye ............. sz erint az államigazgatási szervek | fi BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG jzeí^ kormányintézkedések I Mindez elengedhetetlen feltétele annak, hogy teljes erővel hozzájárulhassunk népgazdaságunk termelési szerkezetének átalakításához, a gazdasági vezetés decentralizálásához, megjavításához, valamint a leg- haladottabb ipari országokkal szemben fennálló technikai elmaradottságunk felszámolásához és ezzel biztos alapot teremtsünk legfőbb célunk, a dolgozó nép életszínvonalának és életkörülményeinek további következetes javítása számára. Gazdasági téren a kommunisták és főleg a kommunista vezetők fő feladatai ma a következők: 1. A szocialista bérezés elvének helyes alkalmazásával, a teljesítmény nélkül történő bérkifizetések megszüntetésével, a munka- fegyelem megszilárdításával és a termelés ésszerű megszervezésével biztosítani kell a munka termelékenységének növelését és a termelési költségek lényeges csökkentését. 2. Vissza kell állítani a? adófegyelmet, biztosítani kell a lakosság adóinak pontos befizeté^éh 3. A szocialista tervgazdaság érvényesítése rr.ellw. i munkája területén erősíteni kell a Minisztertanács által kezdeménye- gyének (Folytatás a 7. oldalon. az ipar, a mezőgazdaság, a közle-