Békés Megyei Népújság , 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-29 / 74. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG W51. március 29s., péntek (Folytatás az 1. oldalról.) Köszönet a testvéri segítségért m szocialista tábor minden országának és népének! Köszönet a segítségért mindenekelőtt a Szovjetuniónak, a szovjet népnek, amely újból vére hullásával is védelmezte a magyar függetlenség szent ügyét! (Hosszantartó taps.) — Kedves eJvtársak! Szovjet barátaink! Pártunk és kormányunk megszívlelte a történteket és fontos tanulságokat vont le az ellen- forradalmi támadásból Mindenekelőtt szükségesnek tartjuk, hogy a leghatározottabban szembeszálljunk a pántról szóló lenini tanítások revíziójának mindenfajta kísérletével. (Taps.) Szükapeesnek tartjuk, hogy az eszmei politikai és szervezeti egység feltétlen biztosításával építsük és erősítsük a immkéso«ztáiy forradalmi marxista—leninista pártját, a proletariátus diktatúrájának vezető és lenn tartó erejét Claps.) — Arra a tapasztalatra Jutottunk, hogy ft pártnak at munkásosztály íét- viszonyított nálunk kialakr't. túlzottan glétszáma egészségtelen és káros. — Véleményűink szerint a Magyar Szocialista Munkáspárt ma egészségesein fejlődik. Ereje elsősorban abban van, hogy novem ber 4-e után ez elüenforradalommal folytatott fegyveres, politikai és eszmei harcban szütatett újjá. A pártvezetés, őrizkedve a ezektáns elzárkózás múltbeli hibáitól, a pártépítós egészséges vonásait igyekszik megóvni és továbbié jílésztend. Döntő feladatának tartja !’annak biztosításért, hogy Ez a körülmény is egyik oka annak, hogy a Magyar Népköztársaság, a szocialista tábor egysége további erősítésének és a szocialista tábor vezető erejével, a Szovjetunióval-való barátságnak eltökélt és törhetetlen híve, (Taps). Az MV/Ifi* a proietarinternacionaiizmus elvi alapján áll a párt tagjai valóban csak kommunisták legyenek^ meggátoljon minden frakció« cso- poz~tcs'-!ást a párton belül, kiküszöböljön minden idegen befolyást és erősítse a párt egységét. (Taps.) — Tapasztalataink alapján különös figyelmet fordítunk az államról, a proletárdiktatúráról szóló lenini tanításokra. — Erősítjük a proletárdiktatúrát, népköztársaságunk államát a szocialista demokratizmus to-‘ vábhi elmélyítésével a néptömegek kerti ‘ A dolgozó tömegeket általában, a munkásosztályt pedig különösen a múlthoz kénest, sokkal inkább be kell vonni a párt állásfoglalásainak. az államhatalmi szervek határozatainak kialakításába, a m-mkáshalalom aktív védelmébe, és az osztály ellenség elnyomásának megvalósításába. (Taos). — Erősítjük a pxóletóirdffi^fetúrát a munkás-paraszt ál1am védelmében az osztói vétlenség belső, és | imperialista külső aknamunkájával szemben. — A szocialista tórraucaom vi- j szonylag 'békés fejlődése, az a tény, | hogy a burzsoázia politikai és ad- ! minisztratív erejét, valamint káKüzd minden olyan ellenséges eszmei és politikai törekvés ellen, amelynek célja a szocialista országok kapcsolatainak lazítása. Küzd még akkor is, ha ez a törekvés úgynevezett „nemzeti kommunizmus“, „Sztálinbatanítás” vagy bármely más címszó alatt jelentkezik. A proJetáriniemacionalizrmis elvei vezetnek bennünket a világ valamennyi kommunista és munkáspártjához fűződő viszonyunkban, úgyszintén a mun- ! kásosztály más szervezeteihez való kapcsolatainkban. — Az ellenforradalommal szem- i beni harcban nagy erkölcsi és politikai támogatást jelent számunkra, magyar kommunisták számára jaz a tudat, hogy a Francia Kom- I munisták Pártjától a japán és indonéz kommunisták pártjáig mindazok a kommunista pártok, a- melyek állást foglaltak a magyart országi eseményekkel kapcsolatban, helyeslik harcunkat és politikailag támogatnak* bennünket. .vommurusta eszme harcosaivá. A régi úri ellenforradalmi Magyarország már 37 éve küzd a proletárdiktatúra ellen, annak megsemmisítéséért. Az új népi és szocialista Magyarország szintén 38 éve -harcol azért, hogy a proletár- diktatúra országa legyen. A régi irt Magyarország ebben a több — Cgy gondoljuk, hogy dicső történelmi hagyományokra tár ínaszkodunk és a magyar kom- évtizedes harcban megsemmisült. maoistáknak sok megpróbáltatást látott nemzedékei támogatnak bennünket. — A forradalmi munkás-paraszt kormánynak van olyan tagja, aki már a polgárháború éveiben az Ura’ban, a vörös partizán osztagokban harcolt a cári tisztek ellen. Nem kevés olyan vezetőnk van, aki az 1910-es rnartyőzött a Magyar Népköztársaság. Magyarországon proletárdiktatúra van és az is marad a kommunizmus teljes győzelméig. (Hosszantartó, lelked taps.) Az úri Magyarország 38 éve a nemzetközi imperializmusra támaszkodik. A szocialista Magyar- ország a nemzetközi proletárszoligyar proletárdiktatúra idején a daritásra és annak első megtestem agyar vörös hadseregben harcolt. Vannak olyanok, akik a Horthy-fasizmus ideién az il'e9ült á’lamára, a Szovjetunióra! (Nagy taps). Kérem, fogadják testvért üdvözletünket és kézszorítágáiis pártszervezetekben dolgoz- sunkat. Igaz barátok voltunk, vagyunk és leszünk a jövőben is. (Hosszantartó taps). lak és vannak olyanok is, akik a felszabadulás után lettek a Ezután IV. A. Uulgaayin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szólalt fel Beszédében többek között a kö_) — Amint azonban ismeretes vetkezőket mondotta: (folytatta — Magyarországon az — Magyar elvtársaink szemé- .egész élet átalakítása a háború súlyéban — mondotta — forrón kö- lyos következményei közepette — Mint központi bizottságunk szentjük a testvéri magyar népet ment végbe. Ennek folytán sok ne- dereit jórészt meg tudta őrizni, fo- februárt határozata* megállapítot- , é6 a Magyar Szocialista Mimkás- hezség vetődött fed. Ezeket még ta, sajnálattal tölt el bennünket, Párt0*’ amelynek vezetésevei Ma- súlyosabbá tették az ország előző kozott éberségre kellett volna, hogy kötelezze magát a pártot, de az egész munkásosztályt, a dolgozó nép széles tömegeit is. — Drága áron szerzett történelmi tapasztalat ma arra int bennünket, hogy a proletárdiktatúra elnyomó oldalát is erősítsük és a dühödt osztá! yeHenség, valamint útjának egyengető! számára követelt szabadság és demokrácia kérdésében egy hajszálnyit se engedjünk. (Taps). — A burzsoá nacionalista ellan- fonradalomimai és trz ennek utat- kaput nyitó revízióaiizmuseal i folytatott harcunk egyik központi I kérdése: a proletárnemzetköziség, ezen belül hogy a Jugoszláv Kommunisták | gyaronszág dolgozói, miután a Szövetségének egyes vezetői és a Szovjetunió segítségével szétzúz- jugoszláv sajtó Pártunk és hazánk táík * nemzetközi és a belső reak- fontos- kérdéseivel kapcsolatban erőit és megvédtéx a népi de- dentajta ellenforradalmárok, akiolyan álláspontot foglaltak el, «- | mokcatfeus 1-and vívmányait, a ket ay jmpenaijgta pi-opaganda és mellyel szemben elvi kifogásaink.; f’Z.ocializmus nagy táborána mm- ügynii!iség uszított, minden .módén országával együtt tovább haladnak a szocialista úton. — Pártunk és a szovjet nép mindig nagy együttérzéssel viselte- ^ terje(taBtettófc Fő erőle tett a magyar nép iránt, tamo- ...... , . ... gáttá a nemzeti függetlenségért, a tőkések, nagybirtokosok és intervenciósok lármából való fel- szabadulásáért vívott harcában. a Szovjetunióhoz való viszonyunk kérdése — A Szovjetunióval való viszonyunkat — különösein a nemzeti f ügget! enséggel és kereskedelmi szerződéseinkkel kapcsolatban — rágalmazta és támadta az osztályéi1 "n ség. A nemzeti függetlenség kérdésében az igazság az, hogy a magyar nemzeti függetlenség ügyének nagyobb barátja és erősebb támasza a Szovjetuniónál — annak fennállása óta — nem volt és ma sincs. (Nagy taps.) A Szovjetunió, hívein Lenin külpolitikáiéhoz, mindenkor támogatta a magyar nemzeti függetlenség ügyót. — A második világháborúban leverte Magyarországról a Hitlcr-fasiszta megszállók' bilincseit, segítette nemzeti függetlensége elnyerésében a'magyar népet, amely már 400 éve állott harcban a Habsburgok, maid a fasiszta Németország elnyomásával szemben. —Végül most, az 1956-os imperialista ellenforradalmi támadás leverésében nyújtott támogatásával ismét Segített megvédeni a magyar nemzeti függetlenség nagy ügyét. (Taps). — Ha az elmúlt években a két ország kapcsolatában elő is fordul« tak egyes olyan formai hibák, a- melyek zavarták a szovjet—magyar viszonyt, a .Szovjetunió, vagy a Magyarországon tartózkodó szovjet katonai egységek sohasem sértették szuverenitásunkat, a magyar nemzeti függetlenséget, ellenkezőleg, minden erejükkel védték és támogatták azt. (Naay taps). —A szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok kérdésében az igazság az, hogy a Szovjetunió mindenkor nagyarányú önzetlen és jelentékeny segítséget adott a Magyar | Népköztársaságnak, ami komoly anyagi áldozatetet jelentett számára. — 1956-ban Magyarország kivitelének 72 százalékában ipari kész- I árut szállított a Szovjetuniónak. Ugyanezen éviben behozatalunk a Szovjetunióból 85 százalékban nyersanyag és félkészgyártmány volt —■ Az elmúlt tizenkét évben a magyar népgazdaság nyersanyagszükségletének jelentős részét a | SzovjetuTúó biztosította. Ezzel nagymértékben segített abban, hogy a magyar ipar ez idő alatt ja korábbi színvonalnak több mint háromszorosára emelkedjék. — Mindez azt bizonyítja, hogy a magyar—szovjet kapcsolót a maj gyár nép létérdeke és e baráti vi- ' szörny haszonélvezője elsősorban a Magyar Népköztársaság, a dolgozó magyar nép. — Véleményünk szerint a szocialista tábor országai között a protetárinternacioaalista kapcsolat áHami és partvonal en egységes egészet képez, mert a szocialista országokba« a munkásosztály van hatalmon, annak külpolitikája érvényesül. Ezért nem tartjuk elfogadhatóinak a szocialista országok egymás közti viszonyában az állami és pártkap- csoiatok olyan mechanikus szétválasztását, amely szerint elképzelhető volna, hogy két szocialista ország ideológiai vonalon harcol, állami vonalon viszont jól együttműködik egymással. (Taps.) A Magyar Népköztársaság a múlt évi ellenforaaláírni támadás súlyos időszakában a szocialista labor egységének, e tábor egységes támogatásának köszönhette, hogy a létét fenyegető veszélyt leküzd- . hette. vannak, amellyel nem lehet egyetérteni. így nem érthetünk egyet Karcúd j és Popovics elvtárs nézeteivel, amelyek szerint Magyarországon a múlt évben forradalom volt. A marxizmus—leninizmus szerint a proletárdiktatúra politikai szervezetének megváltoztatása céljából végrehajtott fegyveres puccskísérlet neve: ellenforradalom. (Taps). Nem értjük, hogy Kardelj és Popovics elvtársak nem veszik észre, j gyar „ép a háború utáni években vagy ha észreveszik, nem zavarja j kivívott, őket, hogy az októberi magyar események értékelésében Dulles, a Szabad Európa és az Amerika hangja köziismerten nem marxista értékelésével azonos álláspontot foglalnak el és hirdetnek. — Táosonlökéopen nem fogadhatjuk el azt az álláspontot sem, amely szerint a maryar kommunisták hiábavaló erőfeszítéseket tesznek, amikor a pártot régi formájában akarják újjászervezni. Marxista-leninista meggyőződésünk szerint marxista-leninista párt és ennek vezetése nélkül a munkás- osztály nem harcolhat felszabadulásáért, még kevésbé gyakovezetőségének nagy hibái. A népköztársasággal szemben ellenséges elemek, álcázott fasiszták és mindem felnagyították a vezetés hibáit, szították a nacionalista szenvedélyeket és szovjetellenes rásütéseiket a munkásosztály diktatúrája, a népi hatalom ellen irányították. \,%r- Ezzel összefüggésben külön heti meg kivívott hatalmát. (Taps). — Viesza kellett utasítanunk Kardelj elvtársinak azit az annak idején elhangzott javaslatát is, hogy a népköztársaság állami hatalmát építsük a népi hatalom el- lén fegyveres provőkációtókttl támadó úgynevezett központi és területi munkástaináosókira. — Meggyőződésünk szerint a proletárinternaeioruibzinus a nemzetközi munkásosztály és az emberi haladás nagy ereje, amely minden zsákutcába vezető nézetet is leküzdvse halad előre a maga egészséges fejlődésének útján. __ ... .....-Tisztelt elvtársak! Kedves lel,e aPul° vagyontól Jött barátaim! Néhány fontos kérdésben vázoltam nézetünket. Távol j áll tőlünk, hogy bármiben is té- j vedhetetlennek, va-gy hibátlannak j tartsuk magunkat. De itt olyan ta- I Bulganyin ezután emlékeztetett kell szólni arról a sötét szerepről, a Magyar Tanácsköztársaság dicső amelyet a magyarországi éllenfor- harcaira, szólott a horthysta el- fadalom kirobbantásában az áruló 'nyomás időszakáról, majd azokról Imre Losonczy-esoport játa vívmányokról, amelyeket a ma- szolt. — Vitathatatlan tények meggyőzően bizonyítják, hogy Diagy Imre kommunista álarcban már jói ul az 1956. októberi események elölt tulajdonképpen a magyar nép ellenségeit szolgálta ő és csoportja „a szocializmus épí- rópai béke és biztonság is. tésének új irányzata“ hamis zász- — Ebben a bonyolult helyzetben laja alatt tulajdonképpen abba az a magyar munkásosztály maga irányba vitte a dolgokat, hogy köré gyűjtötte az ország egészsé- gyengítse az ifjú népi demokra- ges erőit, megalakította a forra- t iik'us államot és letérítse -a szoeia- dalmi munkás-paraszt kormányt lista útról. ; és harcra mozgósította a népet a A csoport igazi arculata akkor fasizmus ellen. A Szovjetunió tárult fe’ teljesen, amikor Nagy testvéri segítségével szétzúzták áz ellenforradalmi zendülést. — Az a segítség, amelyet * Szovjetunió és fegyveres erői internacionalista kötriességiíket .teljesítve, nyújtottak Magyarország dolgozóinak, lehetővé tette, hogy kiküszöböljék a fasiszta rendszer visszaállításának veszélyét. megőrizzék az, ország nemzeti függetlenségét és szocialista vívmányait, lehetetlenné tette, hogy Magyarország területén hídfőállást létesítsenek az európai szocialista államok ellen. — Itt különösen azt kell hangsúlyozni, hogy a szocialista tábor valamennyi orszáaa teljes egyöntetűséget és megbonthatatlan ősz- szétartást tanúsított abban a kért Imre hatalomra jutott. — Mindenkinek emlékében él- j _______ ____ nék még a tragikus, tavalyi októ- 1 rolha l osztálydiktatúrát és őriz- béri napok, amikor Nagy Imre és Losanczy emberei nyütan megpróbálták szétzúzni a népi demokratikus állam alapjait. Nagy Imre csoportja hatalomra jutva, olyan körülménveket teremtett, amelyek között hor- thysták és mindenféle fasiszta söpredék teljes cselekvési szabadságot nyert és véres terrort szervezett a magyar munkásosztály forradalmi erői, a kommunisták és minden becsületes hazafi ellen, aki a népi hatalom védelmére kelt, — A magyarországi eseményekre visszatérve, meg kell áltapíta- hogy a feeyven* ni, hogy a Nagy Imre—Losonczvuasztalatokról van szó, amelyeket drága áron szereztünk és amelyea kommunizmus ellenségeinek. Ők jobban reménykedtek, hogy e csoport segítségével fasiszta rendszert vezetnek be Magyar- országon. visszaállítják a régi, földesúri-kapitalista rendszert. — Ilyenformán Magyarországon ket a szocialista forradalom ügye a dolgozók hatalma és a dolgozók tavára szeretnénk becsületesen és szocialista vívmányai halálos, vekommunista lel ki ismeretünk rint hasznosítani. sze- szélybe kerültek: ugyanakkor komolyan veszélyeztetve volt az euerők segítséget nyújtottak Magyarországnak, és a magyar eseményekkel összefüggő többi kérdés megoldásában. — A magvar események újból eszünkbe vésték, hoev a mnn- kásosztáivnak és minden dolgozónak ál'andóan meg kell őriznie maeasfokú forradalmi éberségét, és a legnagyobb figyelemmel kell kísérnie a szocializmus ellenségeinek cselszövéseit.