Békés Megyei Népújság , 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-22 / 68. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAQ WS7. március 82., péntek Pártélet ★J A párt Dévaványán is vezető erővé fejlődik December elején a megyeszente cák szerint rakják, hogy az akti- | ga most úgy dolgozók, hogy a kö- megmoziduló ellenfowadaJíná tény- vak névszertrvt kapják meg, kit j zel jövőbep, ahol már megfelelő a kedés Dévaványán is késleltette a kell felkeresnóök. Hogy mennyire j létszám, megalakítsák az alapszer- pártszervezet kibontakozását. Ügy j igenjük a párttagok azt, hogy fel- vezetet így hamarosan sor kerül mondják a községi MSZMP helyi- j keressék, erre már több példa volt.' több tsz alapszervezet létrehozásá­•égében tartózkodó eMáreak: „A j ^ újonnan jelentkező elvtár- ■ra- fa a D6asa. a Vörö« Csil­decembeni események nagyon ——-----——------------------------i tag, az Új Világ Tsz-ekben, a Rizs­sa k legtöbbje elmondja, azért hántolótal(n & a Télagyárban. nem jelentkezett eddig, mert várta, hogy valaki szóljon neki, hogy jöjjön újra a párttagok sorába. megrázkódtatták a pártszerveze-j tel.“ Dévaványán is, éppen úgy, mint: máshol, a támadás fö pontja a) pár: helyiség volt. Persze, ezzel I együtt járt a párttagok meglelem- i Kíése is. Aat akarták, hogy a kom- j Ügy mondják, hogy egyes élvtár- ro-uT,istáknak elvegyék a kedvüket jsak szinte megsértődve beszélnek lattői, hogy valaha is párttagok le- ; arról, hogy őt miért nem keresték gyének. Ez a megfélemlítés csak ’ fel, mint mondták: talán rám már idög-óráig tartott az elvtársaknál.1 nincs szükség? December utólián, január elején : Az ilyen és ehhez hasonló meg­mér újra benépesedett a párthe- (jegyzésekből a dévaványta« elv tár- 1 lyiség. Igaz, nem olyan létszám- | sak levonták a tanulságot és el- mal, mint a volt MDP. határozták, hogy felkeresik az ar­A pártszervezés fontos felada­tai mellett nagy gondot fordí­tanak a községben lévő . gazda­sági munkákra is. A tsz-ek, a­hol még pártszervezet nincs, a községi intéző bizottságtól kér­nek segítséget most a tavaszi munkák kezdetén. Ez a segít­ség meg is látszik a községben. hiszen a tavaszi gabona nagy része már a földben van. Közel 600 volt MDP tagból ja- j na érdemes MDP-tagokat és meg- nuár "elején alig százan jetarT- I kérdezik, van-o szándékuk tovább-í* * “sen sokat segítettek az in­———77——--------------———: 1űa is párttagnak maradni. Az el- ! bizottság tagjaa a tsz-eknek. —­at-' Pe ma mar joval j múlt hete® egyik alkalommal 14 j Üt főleg a vetőgabema beszerzésé­töhb a tagok száma. A már- elvtárs intéző bizottsági tagok ; vel voltak problémák. A tez-tagok ciusi taggyűlésen az alapszerve- és a legaktívabb párttagok — fel- ! nem a széthurcolt fajtiszta vető­zetekben újabb 60 személy át- ! keresték a Szabad Nép Tsz volt! magot hozták vissza. Ezért a párt igazolása felett döntenek ;MDP tagját és elbeszélgetésük i intéző bizottság tagjai sokat be­------------------------------ után többen kertek áájdeutkezésu- ; szélgetett a tsz-tagokkal és arra t-mrti tM.f he (c,enre’/ncnl a spon két és nemsokára megalakították kérték őket, hogy-saját érdekükben 32 termelőszövetkezeti alap-, is a lehető legjobb vetőmagot biz ;tosítsák. Ma már 12 tagja van a Sza- j \ dévavó-nyai községi párt inté- bad Nép Tsz MSZMP szerveze- ző bizottságának tagjai még járat­lanok a pártvezetésben. Most jár­tentkezését Dévaványán a községi ™n.WPtpt intéző bizottság tagjai. Becsülettel teljesítették pártépítési feladatu­kat az elváraik és hétröl-héíre nö­vekszik az alapszervezeíek tagiét- izáma. A napokban az egyik helyiség- i ben az intéző bizottság tagjai asz- j tatra hajolva a volt MDP< tagok kartonjait válogatják. Külön itt- | »—«-mattá rémek és a márciusi taggyűlé-,-----: . ' . .———,, i jak azt az utait, amelj'en halad­se n ujafeb hat elvtars felvételé- : ............... tő i döntenek az alapszervezet |. A pártszervezet intéző bizottsá- •—o­nunk kelL A kezdet, az elindulás jó, de még jobb lesz, ha a járási intéző bizottság ehhez megadja a megfelelő segítséget. Ssáx új lakás, szálloda, öt emeletes magtisztító épül Békés megyében 230 Isz-asszony és leány ülteti a dughagymát A tavasz bőköszöntével meg­élénkültek az építkezések Bé­kés megyében, ahol száznál több áj lakást adnak majd át * dolgozó családoknak az idén. Békéscsabán a város szívében folytatják a bérház építését, s negyvennél több lakást építe­nek őszig. Az Állami Építőipa­ri Vállalat a Mezőhegyesi Ál­lami Gazdaság dolgozót részé­re a méntelepen 27 kétszobás, fürdőszobás, vízvezetékes la­kássá alakítják át a környékben lévő nagy épületet, azonkívül tizenegy ikerlakásos, kétszobás, összkomfortos családi házat építenek, ^jnelyek a tervek szerint júniusban már elkészül­nek. Békésen az úgynevezett „DU- bőgőt” a \'olt pénzügyőr-lakta­nya épületét szálloda-étterem­mé építteti át a földmfivesszö- vetkezet. Az emeletes, húsznál , több szobás, családi kényelem­mel tervezett szállodát a nyá­ron már át akarják adni ren­deltetésének, sőt az éttermét májusban megnyitják. Még az idén be akarják fe­jezni az Orosházán épülő öt­emeletes. mintegy 10 millió fo­rintos költséggel létesülő kor­szerű magtisztító őzem építé­sét is. Sarkadon A Fekete-ér környékén fekvő, az országban elsőnek alakult sarkacíl Le­nin Tsz földje kitünően alkalmas vö­röshagymatermelésre. Nem égy évben | értek már el 110—120 mázsás átlag hagymatermést a szövetkezet szorgal­mas tagjai. Az idén 30 holdon terme- i ük ezt a jól Jövedelmező növényt. A i morzsalékos, gondosan megművelt ta- | lajba 200 asszony és lány ülteti a dughagymát ezekben a napokban. Ugyancsak Sarkadon a Dózsa Tsz- ben ( holdon termelnek vöröshagy- , mát, • naponta 35—10 asszony tevé- ; ténykedik a hagymaföldeken. Mind- i két tae-ben a hagymatermelés továb- | bi munkáit is a nők vállalták, • r > — «»«* c c >« c 1 annakidején András bűmö­egfatván, idézve la Európát“. Hagy is történt? Is­merje meg mindenki. Itt kön yrv égetéssel kezdték. Amelyik könyv­nek piros vált a fedele, tűzbe dobták, válogatás nélkül. Utána vezetősé­get választottak, azaz Görgényú, T. Szilágyi, Lődd Tibor és a többiek megváiasztstóék magu­kat vezetőknek, mert hát ki kezében állna jobban a hatalmi pálca, mint az övékében? Ezután hozzá­fogtak a kommunisták leváltásához, « termelő­szövetkezetek feloszlatá­sához — és éltek, élde­géltek... — Megvédjük a falut* — szólt a hadiparancs —, nemzetőrséget kell *zer­ogy is történt ^ Ecsegfaiván ,Egy tank — egy ember" véznái Szervezitek is, és pa­rancsnoka egy rikkaszr fásért; elitéit egyén lett. — A nemzetőrség fel­adata — igazította el a nemzetőrség tagjait Gör- gényi — az lesz, hogy az oroszok ellen megvédjük a falut. — De az oroszok nem... — Kuss! Itt a mai nap­tól én parancsolok! — ordított Görgényi az egyik nemzetőrre, aki azt a véleményét akarta el­mondani, hogy az oroszok őket nem bántják. U- gyanis, ő nem a szovje­tek ellen lépett a nemzet­őrségbe, hanem a rend fenntartásáért. A „vezérkar“ ezután intézkedett. Görgényi, Harmathi, Szabó Dezső, Kiss Károly előkészítet­ték a benzines-palacko­kat. — Gyerünk megtölte­ni! — szólít újra a pa­rancs. Igen ám, de Romos Lajos, az anyagrafotáros tiltakozott. — Én nem adok ben­zint erre a célra... — El Innét! — s őt Is félreélfliftották. —« M M •• >-< M M M > — Figyeljenek ide! — kiáltott: a parancsnok a nemzetőrökhöz y- hall­gattam a „Szabód Euró­pa“ adását. Azt az uta­sítást adta, hogy száll­junk szembe az oroszok- kiaä, mert annyi tankjuk úgy sincs, mint ahány jó magyar van. Tehát ne sajnálják az életüket sem... Persze, hogy nem men­tek bele a nemzetőrök, hanem otthagyták a kör­mönfont társaságot így aztán nem sikerült a tervük véghezvitele. De Ecsegfalva lakossá­ga megismerte legalább őket, azokat, akik az ő vérükön akartak „meg­gazdagodni“, hatalmat szerezni. És azóta utálják is őket. jobban a kutyá­nál. V. T. Ülésezett a Megyei T A Békés Megyei Tanács 1957- ben az első ülését szerdán tartot­ta A tanácsülésen a megye mező­gazdasági helyzetéről, s további feladatokról, valamint a megye pénzügyi helyzetéről tárgyaltak. Az ülés első napirendi pontja­ként Szentiványi Sándor, a me­gyei tanács végrehajtó bizottságá­nak elnökhelyettese számolt be. Előadásában az ellenforradalom okozta károk ismertetése során el­mondta, hogy a megyében az ősz­szel mintegy 26 ezer kát. hold bú­zaföld maradt vetetlenül, amit ta­vasziakkal, főleg kukoricavetéssel kell pótolnt Majd arról szólt, hogy az utóbbi években a terme­lőszövetkezetek tervezésénél a ká­ros módszerek és bürokratikus in­tézkedések gátolták a tsz-ek egészséges fejlődését. Az elköve­tett hibák ellenére paraszt ássunk megszerette a közös gazdálkodást. Ezt bizonyítja az. hogy bár az el- ’enforradalmi erők nagy károkat okoztak a termelősritoetk esetek­ben, mégsem tudták fegyverrel sem kiölni a parasztságból a kö­zös gazdálkodás gondolatát, mert a korábban felbomlott termelő­szövetkezetek közül már mintegy hatvan újjáalakult. A termelőszö­vetkezetek egy része pedig szi- árdan állt a külső nyomás ellen. Ebből joggal következtettünk ar­ra, hogy a dolgozó parasztság sze­reti a közös gazdálkodást. örömmel állapíthatjuk meg — mondotta Szentiványi elvtárs —, hogy a régi és új termelőszövet­kezetek tagságának munkafegyel­me az utóbbi időben megjavult. Ennek oka, hogy a tsz-ekből, bár sok becsületes, jószándékú tag lé­pett M, mégis zömmel a hangos­kodott:, a munkafegyelmet lazítok hagyták ott a közös gazdálkodást, másrészt tvdig maguk a tsz-ek tagjai «áriák ki. A gépál lomásokon Is nagy volt az ellenforradalmi erők tevékeny­sége., Eltávolították a gépállomá­soktól a becsületes, jó szakembe­reket és ol.van vezetőket válasz­tottak, akik nem a termelés prob­lémáival foglalkoztak, hanem sztrájkot szerveztek ás a le nem dolgozott munkabérek kifizetését szorgalmazták. A gépállomások munkáiéban ezért van nagy le­maradás. Különösen az őszi mély­szántást hanyagolták el. Egyéni dolgozó parasztoknak a gépállo­mások kis területen végeztek mélreaánttoÉ A mezőgazdaságban a további feladatokat is meghatározta a ta­nácsülés. A megye pénzügyi helyzetéről és adópolitikájáról Árus Tibor, a megyei tanács végrehajtó bizott­ságának titkára adott tájékozía- ást. Elmondta, hogy az október 23-át követő események a taná­csok költségvetési munkáiéban is éreztették hatásukat. Egyes köz­ségekben az ellenforradalmi erők által eltávolított végrehajtó bi­zottságok helyett létrehozott ^for­radalmi munkástanácsok“ külön­böző bérügyi intézkedéseket is el­rendeltek. Több helyen törvényel­lenesen bérrendezéseket haitottek végre és segélyeket folyósítottak. Ugyanakkor a megye teriiWén az 1956. év negyedik negyedében a lakosság nem fizetett adót. Ez év első negyedében is egyes tanácsok adóbevételi teiv'’v teHesttésével lemaradtak. Majd az adópolitika jelenlegi ál­lásáról szólt Árus elvtárs. Kormá­nyunk a begyűjtés, a kötelező biz- osítás, a gyermektelenek adója, valamint a mezőgazdasági fejlesz- ; tési járulék eltörlésével komoly kedvezményeket nyújt a lakosság­nak. Az adott kedvezmények mel­lett, az adófizetési kötelezettség változatlanul fennáll. Az adózók tehát az 1966. évi fennálló hátra­lékukat kötelesek megfizetni. Pénzügyi szerveink először a ne­velés, a meggyőzés eszközével igyekezzenek az adófegyelem hely­reállítását biztosítani. Nem mel­lőzhetjük azonban a kényszerítő eszközök alkalmazását azokkal szemben, akik anyagi érjük elle- 1 nére megtagadják adófizetési kö­telezettségük teljesítését. A pénzügyi szervek munkájá­ban komoly szervezés történt az elmúlt hónapban. Községi pénz­ügyi csoportok alakultak. A pénz­ügyi munkák helyes viteléhez, valamint az adóterhelések igazsá­gos és megnyugtató kialakításá­hoz feltétlen szükséges, hogy a hi­vatalból rendelkezésre álló ada­tokon felül az adózók bevallásai­kat határidőre adják be. A ház­adó bevallások határideje már le­járt és érmék ellenére sokan nem tettek eleget Az ilyen mulasztá­sok következménye a gyakori pa­nasz, mivel a hivatalból rendelke­zésre álló adatok alapján állapít­ják meg az adó összegét, mely nem segíti elő a helyes adózás ki-i alakítását, j Személyi változásokról is tár- 1 gyalt a tanácsülés. Kávási Ferene, j aki a megyei tanács végrehajtó ’ bizottságának elnökhelyettese volt, tisztségéről lemondott, s a tanácsülés lemondását elfogadta, és helyette Laukó Györgyöt java­j soíta, aki jelenleg a Nógááá Me- gyrei Tanács végrehajtó bizottsá­gának elnöke. Majd a tanácslag- í Sággal összeférhetetlen magatar-* I iá* miatt több tanácstag visszahí- I vasát javasolta a tanácsülés és I ügyeik vizsgálása céljából bizott- ! ságot hozott létre, í A tanácstagok ezután több kér­dést intéztek a megyei tanács ve- ; zetőihez és a válaszok megadásá- ' vai ért véget a tanácsülés. Időjárás A Meteorológiai IntAzet jelenti máé eins 2l-*n, csütörtökön délben: A meleg kissé mérséklődik. f As Atlanti Óceánon elhelyezkedő nagy ki terjedésű ciklon előoldalán az 1 eddigi enyhe levegő után valamivel hűvösebb légtömegeket szállít Európa | középső területei fölé. így e területe- j ken felhősebb, szelesebb lett az idő, de jelentősebb csapadék sehol nem : hullott. Európa keleti részén még j mindig tart a hideg idő, így még ma i reggel is nrtnusz 29—25, sőt helyen- ] ként minusz 30—35 fokos minimumot [ mértek. i yf j Várható időjárás pénteken estig: I változó felhőzet, legfeljebb néhány J helyen fűtő zápor, esetleg zivatar, : élénkebb északnyugati, nyugati szél, holnap mérsékelt légáramlás. A nap­pali hőmérséklet kissé csökken. Vár- I ható legalacsonyabb hőmérséklet éj- : jel 4—7, a legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken IC—19 fok között. GYULA I olvasóink figyelem! Hirdetéseket lapunk részére felvesz Erdei Rezsöné töiiőtolijavító Gyula, Városház u. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom