Viharsarok népe, 1955. december (11. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-04 / 285. szám
1938 deeembar 4-, vasárnap l/iUaitai&U Hifit hez a darabhoz az emberanyag is. Mindig ugyanazokat az arcokat látjuk, egyszer paraszt, egy» szer huszár szerepben. Ez egy kissé bántó. Maszkirozás talán segítene, de idő nincs rá. Sorolhatnánk még tovább a hiányosságokat, s minden azt bizonyítaná, hogy nem volt érdemes a „János vitéz“ előadására vállalkozni. Többet nyújtott volna közönségének a színház, ha kiállításban igénytelenebb, s a színészek képességét tekintve megfelelőbb darabot mutatott volna be, — jó előadásban. Meg kell várni, hogy egy nagy előadáshoz adva legyen minden feltétel addig pedig: keveset, de jót a közönségnek! 3. A rendezés elgondolkodtató... Világos, egységes elképzelést nem sejtetnek az egymás után pergő képek, s a kiindulási pontot sem lehet kibogozni. Nagyjából három részre tagolódik az előadás — ennyit megállapíthatunk. A helyes vonalhoz legközelebb — úgy tűnik — a harmadik felvonás van, amelyre többé-kevésbé a meseszerűség jellemző. A második felvonás elrugaszkodás a mesétől, de az élettől Is. Különösen szembetűnik ez a francia királyról kinyilvánított elgondolással kapcsolatban. Az első felvonás pedig annyira hétköznapiasan reális ízű, hogy minden, ami belőle következik, idegen tőle. Több helyen az apróságok kidolgozása is elhibázott vagy erőltetett. (Gondoljunk csak a boszorkány és a csősz földről való feltápászkodásának jelenetére — ennek a játéknak már a fele is majdnem sok lenne.) Vannak a rendezésnek figyelmet érdemlő vonásai is, de eapk a lényeges momentumoknál történt balfogások miatt nemigen jöhetnek számításba. S mindezeken tűi — nem a rendezőknek kellett volna idejében megállapítani azt, hogy a „János vitéz.“ követelményeinek nem felel meg a rendelkezésre álló színész-anyag?... Egvébként Daniss Győzőtől kissé túlzott volt az a szerénység, hogy az előadás rendezésében való tevékeny részvételét Dénes Tibor neve mellett nem jelezt-ette a színlapon! 4. Az előadásnak három szereplője nyújt teljesen elfogadhatót: Pataki Béla, Bajthay Gabi és Olgyai Magda. Énekben, játékban egyaránt jeleskednek mindhárman, de az nyilvánvaló, hogy ők nem válthatják meg az egész előadást — még három fecske sem tud nyarat csinálni! Sőt .minél jobbnak tűnik alakításuk, annál rosszabbnak a többieké. Ruttkay Mária nem hibás abban, hogy csak a harmadik felvonásban tud boszorkányt a színpadon megjeleníteni;. az első felvonásban teremtett miliő csak vén szipirtyót fogad be. Beck György tehetségéből is különb francia király megformálására telne, ha nem tévedne a legképtelenebb túlzások útjára. Jelenetei közül csak egyet vessünk papírra:, . harisnyát köt a trónon (nem baj), de aztán meglátja, hogy leesett egy szem, lehajol, felveszi és visszateszi a helyére. Ugyan? Ennyit csak kabaréban engedhet meg magának a színész. Olyan királyt kellene alakítania, amilyet az egyszerű parasztember fantáziájával annak idején elképPaprikáskrumplit főzött. Nehéz szaga összevegyült a lanyha büdös pipafüstjével. János lépett be a konyhába. Erzsi rávitte savó,színá szemeit. — Láttad? — kérdezte. János az asztal mellé ült. — Láttam — és déli kenyér- morzsát rakosgatott a szájába. — Milyen? — állt vele szembe Erzsi. — Jó... Fekete. Erzsi a tűzre tett. János cigarettát sodort. — Te vagy az, Jani? — szólalt meg az öreg. — Én — és megnyálazta a Cigarettát. Erzsi szembenit vele. János rágyújtott. — Az az élet, amely tavaszával kezdődik, boldogabb lesz? — kérdezte remegő hangon Erzsi. János nem felelt. Többször szippantott és gyorsan a levegőbe fújta. Erzsi felállt. A tűzhelyhez ment. Megkavarta az ételt. f'isend volt. Sokáig. Csak a ' lángban pattogott a rozsé. — Nyomorban születtem. Te is — búgott fel hirtelen, szomorúan Erzsi hangja. — Szolgáltunk egy megdöglött világot. Te is, én is. Küzdöttünk. Amíg nem leltünk egymásra, külön-külön. A mindennapi kenyérért.... Amikor összejöttünk... tervezgettünk. Álmodoztunk új életünkről. Csinos konyháról. *zén. új szobabútorokról... rádióról... örömről. Életünk örömeiről, — szavai keserű köny- nyekbe fuUtak. — Ne sírj, az úristenit! — csapott csontos öklével az asztalra János. — Hál tehetek én róla?... Hát oka vagyok én?!... — Nem is te vagy az oka — és szelíd volt a hangja. — Engem már megevett a nehéz élet. Én már beleöregedtem az életbe. Nekem már nincs reményem az új élethez sem. — Akkor miért léptél be? — kérdezte csendesen az öreg. — Miért? — kérdezte János és rámeredt. — Nem tudom... Az öreg felült. — Ha én harmincéves lennék, én tudnám... És te is tudod!... Érted?! Tudod! Az öreg szeme tűzben égett. János fáradt szeme belemélyedt. Úgy érezte, hogy ettől a szemtől jóleső meleg folydogál a leikébe. * A kék égről langyosan ■ mosolygott a koratavaszi nap. A tsz-ben szántottak. János az eke szarvát markolta. Nyílt előtte a föld, mint a könyv lapja. Tekintete a barázdába tapadt. Olvasott belőle. Szeme tűzben égett. Karjaiban élettől duzzadó izmok feszültek. Lelkében meleg életár folydogált. Látta a jövendőt. A csinos konyhát. A szép bútorokat. A rádmt.„ És egyszer csak azon vette magát észre, hogy fütyörészve baktat az eke után. zelhetett. Humora sokkal egészségesebb lenne... A második felvonásban — mint a francia királylány udvarihölgye — Ben* de Györgyi hívja magára a figyelmet. Helyes az elképzelése (hízelkedő, kényes, vén dámát játszik), de ezt jelenetekre kellene leépítenie, mert előfordul, hogy olyankor is játszik, amikor nem kellene, s így azt az érzést kelti, hogy a többiek közül való kitűnés a szándéka. 5. Az előadás egészének értékeléséhez hasonlóan, a táncbetéteket sem az abszolút tökéletesség mértékével mérjük. Abból indulunk ki, hogy a tánckar olyanokból tevődik össze, akik még életükben soha, vagy csak néhányszor táncoltak színpadon. 8 amit most produkálnak — menüett, tündértánc —, mégis elég mutatós, szórakoztatói Faragó Ellyé a betanítás érdeme: nem valószínű, hogy akárki fel tudna mutatni — szinte teljesen kezdő táncosokkal — néhány hét alatt ilyen eredményit Bohus Klárinak főleg az első felvonásbeli tánca árul el elég sokat tehetségéről: mozgása könnyed, pilleszerű s nem az önmutogatásra, hanem az egyes motívumok minél kifejezőbb és teljes kidolgozására törekszik Faragó Elly harmadik felvonásbeli koreográfiája kissé problematikus: két egymástól elhatárolható részre tagolódik, a két szólótáncos tündér produkciója között nincs megfelelő átvezetés, összekötő kapocs. Gondtalanságot, vidámságot, boldogságot fejez ki ez a betét, s ennyi elegendő is Tündérország hangulatának a kialakításához. Faragó Elly szólószáma — mindentől elvonatkoztatva — szép teljesítmény, de kifejezésmódja erőteljesebb és illusztrisabb a Kelleténél. Uhrin Károly mindkét táncosnőnek méltó partnere. örsi Tóth László í 6. Kacsóh Pongrácz „János vitéz“ című operettje zeneileg haladó hagyományainkhoz tartozik. 1904-ig, amikor Kocsóh Pongrácz ezt az operettjét megírta, magyar tárgyú és magyar zenei operett nem volt — az addigi magyar operett zeneszerzők a bécsi operettet utánozták, több-kevesebb sikerrel. A „János vitéz“-zel megszületett az új magyar operett, s az első előadástól kezdve óriási sikert aratott és visszhangot keltett az egész társadalomban. Joggal nevezhetjük klasszikus magyar operettnek, mert 50 év után is értékállónak bizonyult. A darab zeneileg nagy követelmények elé állította a színházi énekeseket, a zenekart, s a kórust is. Ennek a követelménynek a Jókai Színház előadása részben feklt meg. A címszerepet játszó Bánffy Frigyes, szép, csengő tenorhan- gú — hanganyagával azonban nem tud mindig megfelelően bánni és időnként bizonytalanul íntonál. Az Iluska szerepét játszó Olgyai Magda hangja a halk részeknél különösen szép, hangosabb éneklésnél azonban veszít a szépségéből. Sok művészettel adta elő az első felvonás első dalát. Bagó szerepében Pataki Béla egyike volt a legjobbaknak. Bariton hangja különösen mélyebb fekvésben, szép. A francia királykisasszonyt alakító Bajthay Gabi zeneileg nehéz szerepét kitűnően oldotta meg. A kórus azonban nem tudott megfeleni a követelményeknek: állandó bizonytalanság volt érezhető és sokszor függetlenítette magát a zenekartól és a karmestertől. A zenekar — létszámához képest — kielégítő teljesítményt nyújtott. A zenekari anyag azonban nem volt megfelelően erre a kis létszámú zenekarra átírva. Ennek az volt a következménye, hogy sokszor hiányosnak, üresnek hangzott és nem adta vissza a szerző által kívánt zenekari hatást. Kalmár Péter lelkiismeretesen végezte a betanítás munkáját és lendületesen vezette az előadást. Különösen a második felvonás zenei része volt kiváló. IfJ. Südy Ernő Néhány gondolat... A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban jutott eszembe, amit most leírok. Dómján József fametszeteit csodáltaim... Spartacus-sorozatot, amelynek minden példánya egy-egy nagyszerű remekmű; a galamb-sorozatot, amely különféle motiválásokkal laghőbb vágyunk szimbólumát variálgatja; a természet vadvirágaiból összeállított, sztepompás csokrot, amely a természet kristálytiszta, üde levegőjét leheli az emberre; a szocializmus építésének legnagyszerűbb momentumait megörökítő képeket, amelyek tele torokkal zengik a munka, az ember hősi erőfeszítésének dicső himnuszát. Álltam a terem közepén, szerettem volna kicserélni valakivel azokat az érzéseket, amelyeket Dómján József művészete ébresztett fel bennem, de csak egy fázós kisdiák sétálgatott a képek előtt. Szomorú lettem: éreztem, valakiket terhel azért a felelősség, hogy Békéscsaba" sokezer lakosa közül egy egész délután csak ketten néztük meg Dómján kiállítását, hogy senkivel nem beszélhetek például arról — mi a titka annak, hogy a normálisnál háromszorta vastagabb láb nem tűnik torznak a képen, s arról, hegy egyformán értünk-e egy-egy művet: szerettem volna tudni, hogy Lepke és a hernyó címet viselő metszet azt mondja-e másnak is, amit nekem — azt, hogy pusztulást és megújulást szimbolizál.:: Egyedül kellett nézgelődnöm. Mikor beírtam nevemet a látogatási naplóba, megszámoltam, hogy a kiállításnak egy hétnél több idő alatt hány látogatója volt. Szánalmasan kevés, szégyellem leírni, hogy pontosan mennyi. Aztán kerestem azoknak a neveit, akik azért kulturális életünk vezetői, hogy a város dolgozóit a művészetek értékelésére és pártolására is kötelességük lenne nevelni. Egynek sem találtam ott a nevét. Aztán kerestem az üzemek kultúrfelelőseinek a kézjegyét — hiába. Ha ők nem nézik meg, hogyan hívhatnák fel mások figyelmet a kiállításra? Legalább lelkiismereffurdalásuk lenne... — Iászló mm Varjú Irma zongoraestje Nem véletlen, hogy alig telt el egy hét Alexandru Nikolae román fuvolaművész csabai vendégszereplése óta és máris újabb zenei' eseményről számolhatunk be. A békéscsabai Bartók Béla Állami Zeneiskola dicséretes műsorpolitikájának köszönhető, hogy városunk zenekedvelő dolgozó társadalma szebbnél-szebb, minden igényt egyaránt kielégítő, művészi élményeknek lehet részese, s hogy ezek révén egyúttal alkalma nyilik művészetek legjavának megismerésére is. Ezúttal Békéscsabán nemigen ismert művésznő lépett a hangversenydobogóra, akinek viszont annál nagyobb neve van országos és külföldi viszonylatban. Élenjáró zongoraművészeink egyike, Varjú Irma adott hangversenyt 1-én a zeneiskola nagytermében. Az első pillanatban ki hitte volna, hogy ez a finom, légies külső oly igazi otthona az érzelmek ezerszínű árnyalatának, hogy lírai lágyság és mindent magával ragadó drámai erő olyan nagyszerűen megférnék egy művészkebelben Hangversenyműsorának első száma, a romantikus schuman- ni képzeletből született David- sbündlertanze, a zeneköltészet- néke hatalmas poémája — először zendült fel Békéscsabán. Különösen időszerű ez most. amikor Schumann halálának 100. évforulójálhoz közeledünk. Ezt a 18 tételből álló művei, amelyet Magyarországon is ritkán lebet hallani, a mítosz világa, élő és képzeletbeli hősök harca hatja át. Lágy érzelmek és viharzó indulatok gazdag tárháza. Mély átéléssel, nagy kifejezőerővel adta elő ezt a misztika határain járó, hosszú és nehéz művet; Liszt Tarantellája Itália pompás vidékeire vezet bennünket. Nápoly vagy Velence színes hangulata árad a melódiákból s egy-egy gyöngyöző futamnál mintha a sziklaostromlő hullámok csobbanását hallanánk, talán épp ott, ahol a nagy zeneköltő állt boldog hitvesével:;. Vagy a dühöngő bórát utánozzák a mélyben dörgő akkordok? Ki tudná megmondani? Akárcsak a Tarantellát, azE- dúr Polonaise-t Is fényes technikával adta elő a művésznő. Ezt Liszt művei előadásának méltánylásakor külön ki kell hangsúlyoznunk, hiszen köztudomású, hogy Liszt művészete magában foglalja a legvírtuó- zabb technikai készséget is; Kodály Marosszéki táncaiban a székely nép érzésvilágát, szélsőségesen változó hangulatait keltette életre nagy meggyőző erővel. A vissza-visszatérő alaptéma a népi dalkincs jelentőségét kívánja hangsúlyozni. Ez a mű különösen nagy tetszést aratott. A szűnni nem akaró vastaps, amely hű kifejezője volt az elragadtatásnak és nagyrabecsülésnek, egymás után többszőr is visszacsalta a zongorához a művésznőt, s búcsúzóul még felcsendült a Beethoven Contra- tánc és Chopin e-moll keringfl- je, amit lelkes tapssal köszönt meg a hálós közönség: Varjú Irma zongoraművésznő nagysikerű hangversenye újabb fényes eseménye volt városunk zenei életének. Úgy érezzük, hogy ebben a felejthetetlen műélvezetben mindenkinek részesülnie kellett volna. Nagypirit! Sándor
