Viharsarok népe, 1955. december (11. évfolyam, 282-308. szám)

1955-12-01 / 282. szám

A Z MD P BÉKÉS MEGYEI PÁR T B 1ZO TT S ] ÁGÁN A K.LAP.3A 1955 DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Ara SO fillér XI. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM Tanuljunki elvtársak! Hetekkel ezelőtt meg) étikben is megkezdődött a pártoktalás. A legtöbb helyen kielégítő a hall­gatók megjelenése, a foglalkozá­sok. a tanulás színvonala. De csak azokon a helyeken, ahol a propagand isták lelki isméié térsé­gé, jó felkészülése és türelme párosul a hallgatók szorgalmával, tanulási kedvével. Köröstaresán a marxizmus-le- ninizmus alapjai tanfolyamon sem egészen párosul ez a két kö­vetelmény. Vári elvtárs, a pro­pagandista pedagógus foglalkozá­sát jellemző lelkiismeretességgel készül fel az előadásra. Állandó­an kutatja, milyen módszerek­kel teheti világossá, érthetővé az | anyagot, hogyan kristályosíthat­ja ki legjobban a tanultakat a hallgatókban. A legutóbbi fog­lalkozást azzal kezdte, hogy né- j hány kérdéssel felelevenítette az elvtársakban az előző foglalkozás anyagát. Ebből következően a ha'lgatókban jobban felidéződtek az azóta tanullak, s igen jó, a gyakorlati életből, az álszenve­dett kapitalista rendszerből vett ; példákkal egészítette ki válaszait ! különösen kovács Andrásné elv- társnő és-Szilágyi Dezső elvtárs. Hasonlóiul tanuljon minden elvtárs. Nem magolásra, betűrá- gásra van szükség, hanem arra. hogy minden párttag világosan és tisztán lássa, s megtudja ma­gyarázni a társadalom fejlődésé-] nek. a szocializmus előretörésé- } nek törvényszerűségét. Ezt ismer- i te fel Szilágyi Sándor elvtárs aj fenti foglalkozáson elhangzott vi- j ta után. amikor felmerült a kér- ! dós, hogy miért kell tanulnunk a marvizuius-leninizmus tudomá­ny át. hogy miért követte egy­mást szükségszerűen öt terme- j lési mód, illetve társadalmi csak a könyvet sem vették ke­zükbe, nemhogy tanulnának, s a foglalkozásokon részt vennének. Köröstaresán megpróbálkoztak azzal, hogy a rendszeresen meg­jelenő elvtársak felkeresik a no- tóriusan elmaradókat. Értek is el eredményt, de keveset, mert egy ­részt nem tudták eléggé megma­gyarázni, hogy a kommunisták számára milyen életbevágóan fon­tos tudományt tanulnak, másrészt fontos beosztásban lévő elvtár­sak és hozzátartozóik elmaradása ellensúlyoz minden meggyőző ér­vet, vagvis az egyszerű hallgatók jogot formálnak az ilyen példa nyomán a nem tanuláshoz. Geszten Sólyom Sándor elvtárs rontja a hallgatók tanulási ked­vét, a foglalkozások színvonalát azzal, hogy legutóbb is a szemi­nárium megkezdése előtt egy fél­órával látott hozzá az előadás el­készítéséhez. Milyen lehet egy ilyen összekapkodott, futtában megírt előadás? Színtelen, szag­talan, zavaros, elvi hibáktól hem­zsegő valami, amiből nem lehet tanulni, ami utón az a kérdés ágaskodik a hallgatókban, hogy «eljöjjek-e a következő foglal­kozásra?» Nem lehet úgy tanulni elv­társak, Ka nem vesszük elő a köny vet, ha nem jegyzetelünk és nem jelenünk meg pontosan a foglalkozásokon. Nem lehet úg\ tanítani, hogy lebecsüljük a hall­gatókat és egy rövid fél óra alatt összezagyválunk egy előadásnak csúfolt valamit. A szervezeti sza­bályzat nem írja elő, hogy ki. milyen úton-módon szerezze meg a kötelező marxista-leninista kép­zettségét. A párt nem teszi fel­tétlen kötelességévé minden párt­tagnak a különböző tanfolyamon való tanulást, önként jelentkez­rendszer. »Most már megtudom ] magyarázni azoknak, akik bi- j zony(alantodnak és attól tarta­nak, hogy hazánkban visszatérhet helett minden elvtárs arra az ok­tatási formára, amelyiket leg­megfelelőbbnek tartotta. S aki jelentkezett, aki propagandamun­Kösxöntjük lapunk új olvasóit! A mai nappal megyénk vala­mennyi községében számos dol­gozó első esetben kapja úgy kéz­be a Viharsarok Népét, mint. la­punk új előfizetője. örömmel üdvözöljük ebből az alkalomból új olvasóinkat. Kér­jük őket, szeretettel olvassák la­punkat, mondják el, vagy írják meg észrevételeiket, véleményü­ket, lapunk szerkesztésével és tar­talmával kapcsolatban. írják meg a munkahelyükön, falujukban lé­vő problémáikat, illetve eredmé­nyeiket, tekintsék magukénak a lapot, bírálataikkal, leveleikkel vegyenek részt annak szerkeszté­sében. Ajándékot kaptak A Békéscsabai Forgácsolószer- számgyár vöröskeresztes szervezete elhatározta, hogy egy olyan isko­lát patronál, ahol működik az if­júsági vöröskereszt-szervezet. Vá­lasztásuk a Luther utcai 7. sz. is­kolára esett. Az iskola részére el­sősegélynyújtó ládát vásároltak, amit teljesen felszereltek. Hat méter függönyanyaggal is meg­ajándékozták őket. Az ajándékot Csendes Józsefné és Zelenyánsz- ki Ádám, az üzem vöröskeresztes aktívái adták át az iskolának. Deák Gyuláné, városi vk.-titkár. Román íilmküldöifség látogatása Komán filmhét volt megyénkben, s ebből az alkalomból a városokban és több községben a román filmművészet leg­szebb alkotásait játszották a filmszínházak. A filmhetet az tette még ümiepéJy esőbbé, hogy a hazánkban tar­tózkodó román film- küldöttség megyén k egyik túlnyomórészt ro­mán nemzetiségű közsé­gébe, Elekre is ellátoga­tott. A küldöttség tisz­teletére rendezett ün­nepségen részt vett Bíró József elvtárs. a Me­gyei Pártbizottság első titkára és Dióssi György a Megyei Tanács elnöke is. Beszédet Kavási Ferenc elv társ, a Megyei Tanács VB elnökhelyettese mondott. A küldöttség egyik tagja Edgar Elian, a bufteai filmközpont igazgatója is felszólalt, s a két nép- kulturális kapcso­latokban elmélyülő ba­rátságáról mondott me­leg szavakat. Fenti ké­pünk őt ábrázolja. A községi filmszínházba., rendezett ünnepséget vacsora követte a kul- túrházban. A vendégek jártak már ma­gyarországi tartózkodá­suk alatt hazánk több vidéki városában, de — ahogy ők mondták — sehol nem érezték magukat olyan otthonosan, olyan jól mint éppen Eleken. A vendégeknek ajándékokat nyújtottak ál külön a megye és külön a község dolgozói nevében. Középső képünk éppen azt ábrázolja, amint Tatiana lekel, a »Kürtös unokája* és a »Pirkadás« című román filmek női főszereplője azt szép fonott- kazettát s/.em­Kiilönleges halkonzerv érkezett A Moniimpex külkereskedelmi vállalat próbaképpen, most elő­ször vásárolt halkonzervet Kíná­ból. Százezer doboz különleges kínai halkonzerv érkezett, amely már kapható a csemegeboltokban. A hosszú út alatt, annak ellené­re, hogy kétszer haladt át az egyenlítőn, a hűtőhajóban megtar­totta eredeti, jó minőségét; Ha a magyar közönségnek ízleni fog a kínai készítmény, további szállít­mányokat rendelnek; lélgeti, amely et a kui- lúrház kézimunka szak­köre készített számára. A vendégek román népi zene- és énekszámokat megörökítő hangleme­zekkel kedveskedtek. Az itt közölt kép azt ábrá­zolja, amint Edgar Eli­an az ajándékozott le­mezeket bemutatja a kultúrbázban öss: c e;eg- (Csapó László felvételei); lett érdeklődőknek. a múlt rendszer. Most már tu­dom, hogy semmiképpen sem le­het a regi, az ellentétekkel ter­hes kapitalista rendszert vissza­állítani. Mintuhogyan eddig min­dig fejlettebb társadalmi rend­szer gy őzött az alarsom abb. a termelőerők fejlődését gátló társadalmi rendszer felett, ép­pen oly an törvényszerűen -győz a szocializmus előbb-utóbb az egész világon a kapitalizmus fe­lett.« Ez a törvényszerűség a marx­ista-leninista tudomány alapja. S etuiek a tudomány nak az elsajá­títása becsületbeli és társadalmi kötelessége minden párttagnak, szoknak is, akik Köröstaresán, Geszten és megyénk más közsé- feiben meg - s átek azzal, hogy feliratkoztak altatásra, de még- i kát vállalt, az szavát adta a ta­nulásra, illetve a tanításra, ezért pártszerötlen lenne bárki részé­ről, ha nem törekedne adott szava teljesítésére. Most egy ik legfőbb kötelessége minden párttagnak, hogy naponta legalább egv félórát szenteljen a tanulásra, készüljön fel és je­lenjen meg mindenkor a foglal­kozásokon. Tanítsák egymást az olt kialakuló eleven vita közben, emeljék minél magasabb színvo­nalra politikai képzettségüket, sajátítsák el minél jobban a ina rxizmus - leni niznuis tu domá - nyát. Tanuljunk, képezzük ma­gunkat elvtársak, hiszen a párt­ért, a dolgozó népünkért, a meg­dönthetetlen igaz ügyünkért, a szocializmus győzelméért tanu­lunk . Az új olvasók ezreiért A dévaványai népnevelők jó munkája eredményeként a gyomai járás az első lapunk terjesztésében A legutóbbi értékelés óta jelen­tős változások történtek egy-egy járás lapterjesztési munkájában, több hely en ezekben a napokban kimagasló eredményeket értek cl a Viharsarok Népe terjeszté­sében. A járási, községi pártbi­zottságok, népnevelők, pártmun­kások és a postások jó munkája eredményiéként újabb száz és száz dolgozó lett olvasója, előfizetője lapunknak. Megyénkben ma már alig van olyan község, ahol kisebb, na­gyobb mértékben ne bővült volna lapunk olvasótábora, örvendetes esemény ez lapunk életében. Nem egy járás vagy község a terjesztési feladat első ütemének célkitűzését teljesítve, ma már a következő ütem munkáját tervezi, készíti elő. így van ex többek között Dévaványán, Lő* kösházán, Méhkeréken és még számos községben. A napokban javult a lap terjesztésével kap« csolatos agitáció az orosházi) gyulai járások és Békéscsaba^ Orosháza városok területén. A járások sorrendje a terjesztési eredmények szerint: % 150,0 l. Gyomai járás 2. Szeghalmi járás 140,3 3. Békéscsaba város 110,5 4. Orosházi járás 110,3 5. Gyulai Járás 107,0 8. Szarvasi járás 90,0 7. Sarkad! Járás 85,0 8. Mezőkováosházi Járás 63,0 9. Békés! Járás 83,0 A megye legjobb községet: 1. Dévaványa; 2. Lőkösháza; 3. Nagykamarás; 4. Reíormátuskovácsháza; 5. Méhkerék; 6. Füzesgyarmat; 7. Kunágota; . 8. Bókésszentandrás; t. Gerendás; 10, Mezöberény, A megye legjobb postahivatalai: 1. dévaványál, 2. szarvasi; 3. békésszerttandrási, 4. filzesgyarmatk 5. gyulai, S. gyulavári, 7. reformátuskovácohány. 8. köröstarcsal; 9. dobozi, 10, Békéscsaba 1-. számú postaldv**

Next

/
Oldalképek
Tartalom