Viharsarok népe, 1955. november (11. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-22 / 274. szám
1955. NOVEMBER 22, KEDD Ára 50 fillér r-----------------------^ Áll andó feladat a pártcsoportok erősítése Ma: Sportoldal V._________________> X I. ÉVFOLYAM, 274. SZÁM Világ proletárjai egyesüljetek! Genf - állomás az egymást kővető tárgyalások sorában Most, hogy a genfi konferencia konkrét megállapodások elérése nélkül véget ért,, szükségszerűen felvetődik a kérdés: mi lesz ezután? Vajon véget ért a július óta tartott és világszerte mély megkönnyebbüléssel és őszinte örömmel fogadott genfi szellem? Újra visszatérünk a hidegháborúba, újra gyülekezni kezdenek a háborús fenyegetés sötét fellegei? E kérdésekkel reálisan szembe kell néznünk. Reálisan csak úgy tudjuk azonban felmérni a genfi konferencia várható következményeit, ha előbb arra a kérdésre keresünk választ, hogy miért nem sikerült konkrét megállapodásra jutni a külügyminiszteri konferencián. Fölösleges lenne most elismételni a háromhetes értekezlet vitáit. Röviden csupán ennyit: az európai biztonság kérdésében a Szovjetunió javaslatainak eredményeként valóban közeledtek az álláspontok. A nyugatiak azonban az európai biztonság kérdését alárendelték a német kérdésben kötendő megegyezésnek. Ezt. a megegyezést pedig kizárólag oly alapon voltak hajlandók megkötni, hogy az egész Németországban tartandó választások után egész Németországot fel kell fegyverezni és hozzá kell kapcsolni az atlanti szövetséghez. Vagyis a nyugatiak azt követelték a Szovjetuniótól, segítse elő, hogy a német militarizmust talpraállítsák, majd bevonják egy olyan katonai csoportosulásba, amelyet kezdettől fogva a Szovjetunió ellen hoztak létre. Ami a leszerelés és a tömeg- pusztító fegyverek eltiltását illeti. kezdettől fogva látható volt, hogy a nyugatiak nem is törekednek kompromisszum elérésére. Erről tanúskodik az a körülmény, hogy egyrészt saját korábbi javaslataiknak is hátat fordítottak, másrészt csaknem kizárólagosan a leszerelés ellenőrzésének kérdését helyezték előtérbe, magáról a leszerelésről pedig csak mint másodrangú problémáról beszéltek a konferencián. Hátra marad végül a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok kérdése. Elegendő egy futó pillantást vetni a nyugati javaslatokra és máris kiderül: e javaslatok nem a két világ gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak szorosabbá tételét — vagyis minden politikai közeledés alapját — kívánták megkönnyíteni, hanem az ellenséges propaganda „szabadságát“, a behatolás „vizummentes- ségét” akarták biztosítani. Olyan tételek — pontosabban szólva olyan feltételek — voltak ezek, amelyeket a Szovjetunió saját érdekében és Európa biztonsága érdekében nem fogadhatott el. Ma már elegendő értesüléssel rendelkezünk annak megállapításához, hogy a nyugatiak eleve tudták, hogy álláspontjuk elfogadhatatlan. „Teljesen valószínűtlen — írta a New York Herald Tribuneban az egyik legna^ gvobb tekintélyű amerikai publicista, Walter Lippmann —, hogy Dulles valóban azt gondolta, hogy a szovjet elfogadja a mi feltétele inket. Mégis, amikor a második genfi értekezletre ment, arra a feltevésre késztette az amerikai [ népet, számítson arra, hogy a Szovjetunió úgy kezd majd eljárni, mintha hajlandó lenne elfő' i gadni feltételeinket.“ Bizonyos, hogy a Genfben előterjesztett szándékosan negatív | nyugati javaslatok megszületésé- i nél nem kis szerepet játszottak a júliusban vereséget szenvedett, de még mindig elegendő befolyással rendelkező hidegháborús erők. A nyugati magatartás további és talán legdöntőbb összetevőit abban a körülményben kell keresnünk, hogy az amerikai, angol és francia vezetőkörök részben az előbb említett erők hatására, részben, mert egész háború i utáni politikájuk bizonyos stra- j tégiai elképzelésekre épült, nem , tudnak és a jövőtől való félelem miatt, nem is mernek kimozdulni az erőpolitikára alapozott elképzeléseik bűvköréből. A döntő kérdés: valóban kudarcot szenvedett-e Genf széllé' me ezen az értekezleten, valóban I eredménytelennek, bizonyult-e a tárgyalások politikája? Határozott nemet kell mondanunk erről. Az, amit Genf szellemének ne- , vezünk, mély realitásokba van I beleágyazva: a nemzetközi erőviszonyok realitásába, a nemzetközi közvélemény és a népek megegyezési akaratának realitásába, j Ezt a két hatalmas erejű valóságot pedig nem változtathatja meg I az a körülmény, hogy a külügyminiszterek ez alkalommal nem jutottak konkrét megegyezésre Európa nagy és sorsdöntő kérdéseiben. Hadd hivatkozzunk újra a New York Herald Tribune szemleírójára, Walter Lippmannra: „Ha a genfi szellem azt jelentette, hogy a mi feltételeinket fogják elfogadni, akkor természetesen a genfi szellem halott. De a genfi szellem ebben az értelemben lényegében soha nem is létezett és veszélyes feltételezni, hogy így létezett. Az igazi genfi szellem annak az egyetértésnek a következménye, amely azon a tényen alapul, hogy nem lehet háborúval fenyegetőzni és így nem szükséges félni olyan háborútól, amelyben a nagyhatalmak vennének részt.“ Vagyis, Genf csak állomás volt az egymást követő tárgyalások hosszú és fáradságos útján. Minden reális lehetőség megvan arra, hogy ez az út előbb, vagy utóbb a kérdések konkrét megoldásához vezessen. A nemzetközi közvélemény tisztánlátásán és aktivitásán, a népek békekövetelő erején múlik, hogy ez az ^előbb, vagy utóbb“ mikor következik be. Meleg szeretettel köszöntötte Mezőhegyes a szovjet parlamenti küldöttséget Szombaton, a déli órákban érkezett meg Mezőhegyesre a Szovjetunió Legfelső Tanácsa parlamenti küldöttsége, melynek tagjait a Munka Vörös Zászló Rendjével kitüntetett állami gazdaság dolgozói szívből jövő szeretettel köszöntöttek. A küldöttség fogadásán megjelent Biró József elvtárs, a Megyei Pártbizottság első titkára és Diósai György elvtárs, a megyei tanács elnöke is. A zászlódíszbe öltözött kultúrházban Benézik Sándor, Kossuth- díjas sertéstenyésztő és Keserű János, a Munka Vörös Zászló Rendjével kitüntetett igazgató számolt be a gazdaság eredményeiről. A küldöttség tagjai érdeklődve hallgatták a beszámolókat, majd több kérdést intéztek a gazdaság igazgatójához. Különösen érdeklődtek a takarmány-, elsősorban a kukoricatermés eredményeiről, a tej- és húshozam alakulásáról, a jövedelmezőségről. Dzsava- hisvili elvtárs, a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke a termelési költségek, Jenyutyin. elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja Kamenszki Területi Bizottságának első titkára a takarmány értékesítéséről, Tyitov elvtárs, az Ukrán Kommunista Párt Harkovi Területi Bizottságának első titkára a tejhq- zamról érdeklődött részletesen. Ezt követően a küldöttség tagjai helyszínen tekintették Vasárnap megalakult Társulat Békés Békéscsabán vasárnap délelőtt megalakították a Magyar Történelmi Társulat Békés megyei csoportját. A Bartók Béla Állami Zeneiskola nagytermében rendezett alakuló gyűlés Simon Péternek, az MDP pártfőiskolája tanárának „A Békés megyei földmunkásmozgalom az 1890-es évek első felében“ című előadásával kezdődött. Oltvai Ferenc, a Szegedi Állami Levéltár vezetője „Az 1905—7-es forradalmi válság Békés megyei eseményei“-ről, Hanzó Lajos Kos- suth-díjas szarvasi pedagógus pedig a „Mezőgazdasági munkástelepítés és vándorlás a Tisza—Körös vidékén“ című tartalmas munkájából olvasott fel. A sikeres előadások után a jelenlévő történészek — túlnyomó többségükben pedagógusok — megalakították Békés megyei csoportjukat. A viharsarki történészek fellendülő munkájához a Békés megyei és békéscsabai pártbizottság nevében Lipták Pál, a Magyar Történelmi Társulat részéről Spira meg a tehenészetet, a borjúneveidét, a sertés- és bikaállományt, végül pedig a hírneves méntelepet látogatták meg. Valamennyi helyen sokat érdeklődtek a dolgozóktól, Omarova elvtársnő, a Szövetségi Tanács elnökhelyettese, tervező főmérnök Szabó Eszter kiváló állattenyésztővel beszélgetett el hosszasan. Érdeklődött a nők helyzetéről, életéről. Dzsava- hisvili elvtárs a bérezésről, a munkamegosztásról kérdezett részletesen a fejőgulyásoktól. A borjúnevelde fehér köpenybe öltözött női dolgozói virágcsokrokkal halmozták el a küldöttség tagjait. A látogatásról visszatérve Keserű János elvtárs meleg szavakkal mondott köszönetét a küldöttség tagjainak azért a támogatásért, melyetj a Szovjetunió 8zovhozainak tapasztalataival nyújtott, majd Pegov elvtársnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége titkárának, a küldöttség vezetőjének átadta a gazdaság dolgozóinak emléktárgyait, egy állatfejjel díszített cigarettssze- lencét és a küldöttség minden tagjának egy-egy díszalbumot. Pegov elvtárs köszönetét mondott a szívélyes vendéglátásért, az ajándékokért, majd elmondotta, hogy a Mezőhe- gvesi Állami Gazdaságban bevált módszereket terjesszék el a többi állami gazdaságban és a termelőszövetkezetekben is. a Magyar Történelmi megyei csoportja György ígért segítséget és adott útmutatást. Iványi Gergely, a TTIT Békés megyei csoportjának titkára és dr. Bónis György szegedi egyetemi tanár, a Délalföldi Történész Csoport elnöke szintén támogatást ajánlott fel és sok sikert kívánt. Szólásra emelkedtek a történeti kutatók soraiból is. Többek között dr. Maday Pál tanár és Mengyán György gimnáziumi igazgató igen értékes szaktanáccsal és javaslattal támogatták a kutató munkát. A Békés megyei történészek a továbbiakban beszámoltak munkatervükről. Nagy feladatra vállalkoztak. Elhatározták, hogy a harmadik pártkongresszus útmutatása alapján eltüntetik hazánk történelmének Békés megyei fehér foltjait. Feltárják és közkincs- csé teszik a dolgozó tömegek évezredes küzdelmének,, harcainak történetét, a munkások és parasztok forradalmi megmozdulásainak, mozgalmainak eddig rejtett, hiteles forrásait. Azon leszünk — mondotta befejezésül —, hogy az önök tapasztalatait, mindazt a jót, amit itt láttunk, elterjesszük a Szovjetunióban is. További sikereket kívánva a küldöttség tagjai elbúcsúztak a mezőhegyes! dolgozóktól és visszautaztak Budapestre. • • Ot esztendeje 1950. november 16-tól 22-ig tanácskozott Varsóban a Béke Híveinek II. Világkongresszusa. A békeharcosok e találkozója jelentős állomása a világot átfogó nemzetközi békemozgalom történetének. Jelentős volt ez a kongresszus azért, mert irányt szabott a világ békeerőinek további munkájához. Az elmúlt öt év sok békeharcos ‘sikere bebizonyította, hogy a varsói kongresszus célkitűzéseit a népek valóra akarják váltani. Az öt évvel ezelőtt tartott varsói kongresszus egyik fontos ténykedése volt az a felhívás, a- melyet valamennyi ország parlamentjéhez intézett a Béke Híveinek II. Világkongresszusa. E felhívásban arra szólították fel a parlamenteket: fogadjanak cl békevédelmi törvényt. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok, köztük hazánk is, azóta már megalkották a béke védelmének törvényét. A nyugati, kapitalista országokban nem hoztak törvényt a béke védelmére. Szabad és büntetlen a háborús uszítás a sajtóban, rádióban, a propaganda minden területén. Országaik népei azonban egyre kevésbé adnak hitelt a reakciós körök rágalmainak, nem utolsósorban a nemzetközi békemozgalom hatására, amely a nemzetek kölcsönös megismerését és barátságát hirdeti. Ennek a világot átfogó mozgalomnak vezérkarát, a Békevilágtanácsot is az öt esztendővel ezelőtti varsói kongresszus hívta életre. Ennek tagjai sorába a mi hazánk békeharcosai képviseletében Andics Erzsébet, Lukács György és Péter János került. A békemozgalom, amely a varsói kongresszus óta nagy utat tett meg, az ötéves évfordulón sem pihen meg, hanem rendületlenül tovább folytatja a har- coí az emberiség szebb jövőjének megteremtéséért. Az elmúlt öt esztendő során a világ minden táján milliók és milliók csatlakoztak korunk nagy mozgalmához és olyan kiváló államférfiak, tudósok, művészek vesznek ma részt a békemozgalom tevékenységében, akik még a varsói kongresszus idején gyanakvással, idegenkedve figyelték harcunkat. A békemozgalom hirdette mélységes emberi igazságok tért hódítottak és meggyőzték az emberiség nagy részét ügyünk igazáról, a béke megvédésének lehetőségéről.
