Viharsarok népe, 1955. november (11. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-15 / 268. szám

4 VUtfMOtok VUf* 1955. november 15., kedd A Felszabadulási Emlékmű megkoszorúzása november 7-én áldozó szovjel liősök sír­jaira. Békéscsabán a ko­szorúzás! ünnepségen a párt, az állami és tö- megszervezeiek meg. ei és helyi vezetői, az üze­mek, iskolák, hivatalok képviselői virágerdővel borították a Felszabadu­lási Emlékművet és a szovjet hősök sírjait. A DISZ MB Végrehajtó- biz.oMsáíácak koszorúja. November 7-én, a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 38-ik évfordulóján Békés me­gyében is mindenütt a hála és szeretet virágait helyezték megyénk dol­gozói a szovjel emlék­művekre, a hazánk fel­szabadításáért életüket Elhelyezik a Békés megyei Párt-végreliajtóblzottság ko­szorúját. PÁRTtLIT Szudámé pártcsoportja A füzesgyarmati kommunisták segítik a D!$Z-szervezeteket nem csoda, hogy a fiatalok hall­gatnak a hívó szóra, hogy Szécsi Erzsébet 10, Németh Róza pedig 22 fiatalt szervezett már be. Az október 27-i taggyűlésen is hat új tagot vettek fel, most újabb ki­lenc jelentkező van, akikkel a tsz ifjúsági szervezetének taglétszáma százra emelkedik. „A Központi Vezetőség kötelezi j a mírt valamennyi tagját... hogy a maga hatáskörében, képességei­nek megfelelően, a rendelkezésre \ álló eszközöket felhasználva, se- j gítse és támogassa az egész ma- I gyár ifjúság nevelésének ügyét, a j DISZ munkáját“ — hangoztatja az ifjúság közötti munka meg ja- ! vitásáról szóló KV-határozat. A továbbiakban többek között egyik fő feladattá teszi a DISZ , tagiét- J számának jelentékeny növelését, j Nézzük meg, hogyan va- j lósííják meg a Központi Vezető­ség fenti határozatát a párttagok, j a párt- és gazdasági vezetők Fü­zesgyarmaton? A községi párt-végrehajtóbizott- j ság szeptemberben fontos határo- ' zatok-at hozott, amelyek nyomán párta! ^szervezetenként hat-hat tagú, a DISZ-szel foglalkozó bi- ! zottságQkgt hoztak létre. Ezeknek j a bizottságoknak a tagjai azt a feladatot kapták, hogy elsősorban i azokkal a fiatalokkal foglalkozza- j nak, akik elmaradtak a tagsági díjjal, és azokkal, akik még nem | tagjai az ifjúsági szövetségnek. Egy másik határozat a pártszerve­zetek gazdasági felelőseinek köte­lességévé tette, hogy állandóan se­gítsék a DISZ gazdasági felelősö­két. A hozott határozatok egyre szebb eredményekben öltenek tes­tet. A gépállomás pártszervezete nemcsak a hattagú bizottságot és a gazdasági felelőst, hanem a párt- csoportbizalmiakat is megbízta a DISZ munkájának segítségével, a fiatalok nevelésével. A pártcso- portbizalmiak együtt keresik fel a fiatalokat a DISZ csoportbizalmi­akkal. Ennek nyomán az eddig »0—55 százalékos tagdíjfizetés ok- tóberben már 80 százalékos volt. A Vörös Csillag TSZ-ben a hat­tagú bizottság munkája, a párt- szervezet, s a tsz vezetőinek ál­landó segítsége, valamint több if­júsági vezető és DISZ-tag lendü­letes, jó szervezőkészsége nyomán ugrásszerűen növekszik az új DISZ-tagok száma. D. Tóth Ferenc j elvtárs, párttitkár szinte a fiata- j lók minden taggyűlésén megjele- i nik. Legutóbb az elnök és az agro- nómus is részt vett. A tsz vezető­sége sportfelszereléssel és 4200 fo­rintos tangóharmonikával ajándé­kozta meg a DISZ-szervezetet. Az j ilven törődés és gondoskodás után A községi pártbizottság által október közepén összehívott DISZ aktívaülésen az ifjlísági ve­zetők általában arról számoltak be, hogy az egyre több erkölcsi segítség mellett, egyre több anya­gi támogatást is kapnak. Például a gépállomás röplabdával és asz­talitenisz-ütőkkel ajándékozta meg a Petőfi TSZ fiatalságát. Ok­tóber 31-én a pártbizottságon megtartott alapszervezeti titkári értekezleten a párttitkár elvtár­sak további segítséget ígértek a DISZ-nek. A községi alapszerve­zet vezetői, Karacs és Lexi elv- társak, valamint Makra elvtársnő feladatot kért a területi DISZ-tit- kártól. Párttaggyűlésen több idős párttag is segítséget Ígért a DISZ- nek. Jól jön a segítség, mert bő­ven van feladat, hiszen a terü­leti DISZ-szervezet működik leg­gyengébben. Az aktivitás hi­ányát a DISZ-titkár azzal indo­kolja — véleményünk szerint jog­gal —, hogy helyiségükben gabo­nát tároltak, emiatt nem tudnak szervezeti életet élni, tanulni, szó­rakozni. Segíteni kell e probléma megoldásában a községi pártbi­zottságnak. A további tagszerve­zés, a fiatalokkal való jó foglal­kozás segítése végett gondoskod­jon a DISZ-szervezet helyiségé­nek kiürítéséről is. Másrészt a községi pártbizottságnak fel kell mérnie, hogy hány fiatal nem tag­ja még Füzesgyarmaton az ifjú­sági szervezetnek. Különösen sok tennivaló van a tagszervezésben a területi DISZ-szervezetnél, ahol az Aranykalász TSZ fiataljai­nak levá’ása után mindössze 55 fiatal maradt. A Vörös Csillag TSZ DISZ-szervezete felmérte, hogy a tsz-ben hány fiatal nem tagja még a szervezetnek és esze­rint tervszerűen foglalkoznak ve­lük. El kell érni, hogy hasonló tervszerűséggel történjen a tag- szervezés minden szervezetben. — Kukk Imre — Délután két óra, vége az első műszaknak. A Békéscsabai Kö­töttárugyár egyik irodahelyiségé- ! ben kis csoport gyülekezik. Már öten-hatan beszélgetnek, de úgy lászik, hiányzik valaki, mert vár­nak. A beszélgetők számbaveszik a hiányzókat. — Igen, ketten igazolatlanul vannak távol — jegyzi meg az egyik élénk szemű fiatalasszony. — Ráczné még mindig olyan súlyos beteg? — érdeklődik vala­ki. — Erről is beszélnünk kell ezen a pártcsoportértekezleten. — A helyeslő választ meg sem kapta, amikor még két fiatalasszony lé­pett be és nyomban jött Szudár- né, a pártcsoport bizalmija is. Nem azért tette be Szudárné utol­sónak az ajtót, mert elkésett. Nem. Csak még az öltöző előtt szólt egyszer a tagjainak, hogy hol tartják meg a pártcsoport meg­beszélést. Szudárné, ez a 35 év körüli asszony, keresetlen szavaikkal, de magabiztosan üdvözölte a csoport tagjait. — Csoportértekezletünk nem lesz hosszú, de összehívása szükségessé vált — mondja. — ; Úgy érzem, hogy nekünk, párttagoknak kell megmagyarázni, hogy miért vált szükségessé a ] részbeni átállás a férfiing-gyár­tásról pulóver és egyéb kisebb kötöttholmik készítésére. Sokan nem értik meg, hogy az előirány­zott tervünket e cikkből nagyrészt teljesítettük, sőt, túlteljesítettük: A kötöttáru, pulóver készítési ter­vünkkel lemaradtunk: Mi hát most a legfontosabb. Az, hogy ki­egyensúlyozzuk termelésünket. Tervünket nemcsak globálisan, de Dicséretet érdemel A Magyar Népközímsaság Mi- nisztertánácsának 165/1950. MT. sz. rendelet® kimondja: a száz, vagy ennél több munkást fog­lalkoztató üzemekben; vállalatok­nál, hivatalokban, kötelesek a társadalombiztosítási Ügyeket — mint üzemi-kifizetők — saját maguk intézni. A rendelet sze­rint az említett létszámú válla­latoknál meg is vannak az üzemi kifizetők. A baj ott van, hogy sok helyen nem megfelelően dol­goznak. Hogy az üzemeknél, vállala­toknál, hivataloknál a társada­lombiztosítással járó munkát megjavítsuk, az SZtK Békés me­gyei Alközpont szocialista mun- kaversenyt Indított november 7 tiszteletére a megye összes üze­mei, hivatalai ügyintézőinek be­vonásával, a jobb társadalom­biztosításért. A november 7-i versenysza- kasz idején a következő üzemek, vállalatok ügyintézői végeztek legjobb munkát: a Békéscsabai Kötöttárugyárban Stefanik Ju­dit, a Békési Kosáripari Válla­latnál Csonka Mihály, a Békés megyei Tatarozó Vállalatnál Szá­lai László. Ezek az elvtársak a vándorzászló elnyerésével pénz­jutalomban is részesültek. Az említett három elvtárson kívül dicséretet érdemel még a Békéscsabai István-malom, a Bé­késcsabai Terményforgalmi Vál­lalat és az Orosházi Kiskereske­delmi Vállalat ügyintézője, akik lelkiismeretes munkájukkal igye­keztek elvégezni a rájuk bízott feladatot. Lakatos Béla ügyintéző Békéscsaba, SZTK Alközpont. részletekben is teljesíteni kell. Ne­künk mind a két cikk gyártása fontos export. Sokan a párton- kívüliek közül nem értik meg ezt. Ami feladatunk, hogy a szalagunk­ban dolgozókkal megértessük, mennyire fontos most a pulóve­rek gyártása. — Igen sokan csak találgatnak, vajon miért kell a megszokott munkadarab helyett más cikket gyártani. Addig pedig csak rej­tély marad, amíg mi, párttagok meg nem magyarázzuk. Persze mi is csak úgy tudjuk, ha egy ilyen csoportgyűlésen közösen megbeszéljük — jegyzi meg Vi- czián Pálné. — Úgy látom, i bun­danadrág gyártásánál sok a visz- szamaradt áru. Ez nem a rossz munkából adódik, hanem abból, hogy kicsi a helyiség és piszkoló­dik. Szennyes anyagot meg nem vesznek át. Javasoljuk, hogy a kész anyagot ne ott, a varrodában raktározzák, hanem keressenek megfelelő helyiséget. A pártcsoportbizalmi helyesel, s feljegyzi a javaslatot. Szóltak még vagy négyen, de valamennyien helyeselték az átállás fontosságát Kaszács Andrásné még azt is mondta, hogy dolgozzon ki a párt­csoport olyan javaslatot, hogy ez a csoport érje el a legtöbb cérna­megtakarítást: Hulladékot, selej- tet pedig ne gyártsanak. Még ígé­retet tett, hogy 5 maga ebben a negyedévben megtartja a 145 szá­zalékot. Jobbnál-jobb javaslatok hang­zottak el. Nem szűkölködtek ott a bírálattal sem. Máthé Mátyásné az alapszervezet vezetősége nevé­ben megdicsérte a kis kollektí­vát. — Mint egy kisebb család, úgy összeforrt hosszú idő óta — mon­dotta. — Ismerik egymás problé­máit, nehézségeit. Jártasak a po­litikai életben. A kis kollektíva éle­tébe mégis hiba csúszott a múlt héten. A pártcsoport valamennyi tagja be van osztva pártoktatásra. Az első foglalkozáson a csoport tagjai közül két elvtársnő hiány­zott. Nem volt ott Vicziánné, Kun- né. A csoport tagjai itt, az érte­kezleten bírálták azért a két elv­társnőt, hogy nem jelent meg a foglalkozáson. Kunné kicsit res- tellte, de elmondta, hogy eddig még sohasem járt pártoktatásra és nagyon félt attól, hogy nehéz lesz a politikai iskola. A csoport tagjai szinte valamennyien egy­szerre ígértek segítséget. Kunné csak annyit mondott: „Köszönöm, többet nem fogok elmaradni a foglalkozásról.” Gút Mária, a DISZ Petőfi-isko- lánál mutatkozó nehézségekről be­szélt. Javasolta az alapszervezet részéről ott lévő elvtársnőnek, hogy kérjék számon a Petőfi-is- kola második évfolyamának veze­tőjétől, miért nem tartotta meg a foglalkozást. Gút elvtársnő, mint párttag, DISZ-vezető, arra kél a csoportbelieket, hogy beszélgessenek a fiatal DISZ-tagokkal, mert sokan hanyagolják a tagdíj- fizetést iS. Rövid idő alatt több mindenről beszélt a kis kollektíva. Közösen egy akarattal határozták el, hogy meglátogatják a betegen fekvő Rácznét — a csoport egyik tag­ját. A bizalmi elvtársnő már ed­dig is volt nála többször. A meg­beszélést azzal zárták le, hogy kö­zösen meglátogatják a Békéscsa­bán tartózkodó atomvonatot, hogy az ott látottakat is felhaszná” ás­sák agitációjukban. — Cs. — Elvtársi segííség Október Í1 Varga István főmérnök elvtárs befejezte a napi munkáját, s elindult otthonába pihenni, új erőt gyűjteni a riíásnapi munkához. Odahaza a rádió mellé ült, hogy meghallgassa a híreket. A bemondó hangja felrezzentette álmodo­zásából : „Komáromi Lajos, a szocialista munka hőse, a Klement Gott- wald Gyár marósa, két évvel ezelőtt egy újítást dolgozott ki a nu Tőkésekre. A* elgondolása alapján gyártott késekkel percenként egy kiló anyagot lehet forgácsolni. Komáromi elvtárs javaslatát hasznosnak tartották a Szovjetunióban is. Elismerően■ nyilatkoztak róla és már használják. Hazánkban mégsem törődnek Komáromi eivtárs újításával, két év alatt nem akadt egy olyan ember, aki el­készítené az újfajta marókést." Varga elvtárs megdöbbent a hír hallatára. Ilyen szégyent! Nem lehet így bánni egy újítással — háborodott föl. Varga elvtárs, aki minden idejét az új, korszerű technika megismerésére fordítja, el­határozta: segít Komáromi elvtársnak! 1777-77“ - íj\ Alig várta, hogy beérjen az üzembe, s mindjárt be­[UKtQPer 1Z| S7£|j a hallottakról a művezetőkkel: — Mi a véleményetek? Meg tudnánk csinálni az újfajta maró­kést? — Persze, hogy meg, addig kísérletezünk, amíg nem sikerül — mondták. Azonnal megírták a levelet a Rádiónak: „Elvtársak, mi szíve* sen elvállaljuk, hogy segítségére leszünk Komáromi Lajos elvtárs­nak. Elkészítjük az újfajta marókéseket. Kérjük, közöljék vele is elhatározásunkat.“ IfUrí ' k iTÍ A Rádió az egész országnak hírül adta az örömhírtJ _] „A Békéscsabai Fo? gácsoló szerszámgyárban szíve­sen elkészítik Komáromi Lajos elvtárs marókéseit.“ Varga elvtárs választ sem várva elutazott, hogy szemtől-szembe megismerje Komáromi Lajost, a szocialista munka hősét és megbe­szélje vele a gyártást. Értékes volt ez a találkozás. Komáromi elv- társ megmagyarázta, hogy ő nem nyolc, hanem csak négy és két élű marókéssel dolgozik. Ennek előnye, hogy gyorsabb a munkafo­lyamat. Sokat beszéltek az új techikáról Is, melynek bevezetéséért mindketten küzdenek. Komáromi elvtárs a beszélgetés végén bol­dogan nyújtotta át a rajzokat. — Fogadják el és jó munkát kívánok hozzá — így búcsúzott. A Forgácsolószerszámgyár dolgozói terven felül gyártják ezeket a marókéseket. November — Sietünk vele nagyon, hisz sokat késett két évig — mondja a főmérnök elvtárs —, az adott szó pedig kötelez bennünket. T-né.

Next

/
Oldalképek
Tartalom