Viharsarok népe, 1955. október (11. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-19 / 246. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! r K. Gondoljunk erre is! Ma: Megyei totó AZ M DP BÉKÉSMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1955. OKTÓBER 19., SZERDA Ara 50 fillér XI. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM Hadd lássák a kívülállók Mikor Tóth György — az orosházi Táncsics TSZ tagja — a kukoricasor végére ért a töréssel, felnézett az égre. A nap már felette volt. — Jó lesz ebédelni — határozta el. Körülnézett. Ádász Ferenc bácsit látta meg. — Nem jön ebédelni, Ferenc bácsi? — kiáltott oda. — Dehogynem... — hagyta helyben a kérdezett. Mindketten a fa alá telepedtek. Nem azért, mintha olyan meleg lett volna, mint inkább megszokásból. Kenyér, füstöltszalonna, meg alma került elő. — Van még odahaza belőle? — mutatott a szalonnára Ferenc bácsi. — Kerül még ..-.Jó hízót vágtunk tavaly — felelt Tóth György. — Én is mondogatom az asz- szonynak: három évvel ezelőtt nem gondoltam még, hogy ilyen hízó lesz az ólban, mint most. És jut még októberben is füstöltszalonna a kenyér mellé. Mert tudod, hiába volt 14 hold, nem tudtam úgy gazdálkodni, hogy mindenem legyen. — Mi is éppen erről beszélgettünk odahaza — mondja Tóth György miközben szép vékonyan szeletelte a szalonka mellé az almát. — Az asszony eleinte sopánkodott, hogy a 12 holdat behozom a szövetkezetbe. Most meg annak örül, hogy nem hallgattam rá. Hiszen előlegben 21 mázsa búzát kaptam, s még várok tizet. A búzán kívül már három és fél mázsa árpát és néhány „apróságot“ kaptam. Mi tagadás, a 12 hold után nem volt ennyi jövedelmünk. Pedig ugyancsak dolgoztunk. — Idén 315 munkaegységet szereztem. Vgy tervezzük, ha megkapjuk, ami jár — bevásárolunk. Nagykabátokat, ruhákat, cipőket és csizmákat veszünk. Hadd lássák a kívülállók, hogy telik a Táncsics-belieknek. — Mi a múlt évben ruházkod- tunk fel — szól közbe Ádász Ferenc bácsi. — Hatvanöt éves vagyok, a feleségem se sokkal fiatalabb, ami ruhánk van, elég lesz míg élünk. Most amit kapunk, takarékba akarom tenni. Úgy sem volt még a bankban soha pénzem. Jó lesz arra gondolni, hogy erre a pénzre mindenkor számíthatok. Még beszélgettek egy ideig. Ádász Ferenc bácsi után Tóth György is cigarettára gyújtott. Mindketten felálltak, s elindultak, hogy folytassák az abbahagyott munkát. Már mindketten megkezdték a törést, de még arra gondoltak, hogy pár évvel ezelőtt ebédidő alatt bizony a gondokról, bajokról esett szó. De azóta sokat változott minden . i, ** Lipcsei Mária •m Több téglagyár teljesítette éves nyersgyártási tervét A Békés megyei Téglagyári Egyesüléshez tartozó téglagyárak közül elsőnek a Gyulai Téglagyár teljesítette éves nyersgyártási tervét. A Mező- herényi II. sz. Téglagyár október 11-én teljesítette a nversgy ártási kőszivacs -tervét. Ebben az évben terven felül még körülbelül 500 köbméter kőszlvacsot gyárt a népgazdaság számára. Persze ehhez szükséges, hogy a műszakiak gondoskodjanak megfelelő fűrészporról, mert csakis a műszaki feltételek segítik a dolgozókat a terv túlteljesítéséhez. Az Orosházi II. gz. Téglagyár október 14-én teljesítette éves nyersgyártási tervét. Ebben az évben terven felül mintegy 500 000 nyerstéglát akarnak gyártani, amelyből körülbelül 20 családi házat lehet felépíteni. A Mezőberényi I. sz. Téglagyár sem maradt el sokkal a tervteljesítésben. Október 14- ón éves nyersgyártási tervét teljesítette. Terven felül 3000 téglát gyárt még. E téglagyár ebben az évben új, korszerű présházat kapott, amelyben már járatják a gépeket. így a második ötéves terv első évében jó gépekkel, korszerű berendezésekkel sikeresen teljesíthetik a tervet. Még ebben az évben kétezer négyzetméter szárítószin építkezését is megkezdik. így javul a minőség is, mert a nyerstégla nem kerül a szabadba és nincs kitéve az időjárás viszontagságainak. Az Orosházi I. sz. Téglagyár dolgozói azonban nem büszkélkedhetnek azzal, hogy teljesítették éves nyersgyártási tervüket. Még közel egymillió téglával adósak. Az idő sürget és a hátralévő napokban bizony fokozni kell a munka iramát, mert várható, hogy rövidesen fagy lesz és megakad a nyersgyártás. Hámori Pál, Békéscsaba. Békés megyei Téglagyári Egyesülés. A község minden dolgozó parasztja kötött kukori^aéí’tékesítési szerződést Almáskamaráson nem okozott különösebb nehézséget a kukoricaértékesítési szerződés kötése. Mivel előzetesen elbeszélgettek velük, egyetlen dolgozó paraszt sem akadt, aki a rendeletnek Versenyre hívták a Hajdú-Bihar megyei begyűjtési állandó bizottságot Hétfőn délelőtt ülést tartott a megyei tanács begyűjtési állandó bizottsága. A beszámolót követően az összesereglett tanácstagok több fontos határozatot fogadtak el. A többi között azt, hogy propagandát fejtenek ki a törés után nyolc napon belüli kukoricabeadás teljesítéséért, s az igen elharapódzott mezei lopások megfékezésére társadalmi összefogásra szólítanak fel. A megbeszélést ünnepélyessé tette, hogy az állandó bizottság tagjai — csatlakozva a Tolna megyei begyűjtési állandó bizottság felhívásához — november 7 tiszteletére versenyre hívták a Hajdu- Bihar megyei Tanács begyűjtési állandó bizottságát. A kihívás leglényegesebb pontja, hogy a kukoricabegyűjtési tervet, s vele együtt a kukorica szabadfelvásárlási előirányzatot megyei vonatkozásban száz százalékig teljesítik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáig. Elmondta: Tóth Gábor, a békési Szabadság TSZ agronómusa ellenszegült volna. Valamennyien hallgattak a kormány szavára, • e hét elejéig több mint 100 mázsával teljesítették túl a község tervelőirányzatát. Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy Kd LirtCT ' I többen cselekedtek úgyr, mint MNl/Ot'élöt ^>fCÍss Ferenc, az I. típusú Űj Élet Kovács Istvánná, az éudfődi TSZCS nyolcholdas tagja, aki Béke TSZ tagja 1951 óta. Min- egymaga 22 mázsa kukoricát den évben lelkiismeretesen ki- adott el az államnak, 240 lövette részét a közös munkából, dittos £r0ll Kora tavasztól késő őszig a ________________________________________________________________ növ énytermesztében dolgozik. ‘ az mndsz termelési felelőse, Holdanként egy mázsával több búzát termelünki^ Isméi gyarapodott segíti asszonytársait. A szövet- [ " p„ kezethez való ragaszkodását munkája bizonyltja. 1952-ben 321, 1953-ban 290, 1954-ben 321 munkaegységet szerzett. A múlt év ősze óta mostanáig majdnem 200-ra szaporodott a munkaegységek száma. A 200-as munka- egységmozgalom úttörői közé tartozik. * Szabó Ttóza is az endrődí Béke TSZ tagja már négy év óta. Szeretik a szövetkezetiek, mert becsülettel helyt áll munkájában. 1952-ben 315, 1953-ban 256, 1954-ben 335 munkaegységet szerzett. A múlt év őszétől mostanáig majdnem 180 munkaegységet írtak javára; kétszáznál most is több lesz. Csak Termelőszövetkezetünk tagsága lelkes munkával takarítja be a termést, s közben a vetéssel is iparkodunk, hogy mihamarább földbe kerüljön a vetőmag. Az őszieknek mintegy 50 százalékát már elvetettük, 110 hold búza, 30 hold őszi árpa és 7 hold takarmánykeverék vetésünk már szépen zöldéi. Tavaly november 15-én fejeztük be a vetést, az idén azonban — bár a kukorica érése hátráltatja a munkát — a hónap végére szeretnénk mindent elvetni, mert tudjuk, ha időben vetünk, gazlesz az aratásunk. Az tettekkel bizonyítgatják, hogy szeretik a közös gazdálkodást. üdvözölni lehet az ilyen szór- J id6n blizából 12 máz3a vo]t a galmas asszonyokat leányokat holdankénti ádagterm&ünk. Ez. akik szavak helyett tettekkel . , ., zel nem vagyunk megelegedve, mert többet is teremhetne a föld. Ehhez csak az kell, hogy megadjuk a földnek, ami jár, és hogy a talajelőkészítést is a legjobb minőségben elvégezzük. És ebben nincs most hibái Tavaly alig-alig trágyáztunk néhány holdat. Az idén 40 holdat trágyáztunk meg istállótrágyával, mert kalászos után kellett e területem a búzát elvetni. Nyolcvan hold nitrogénben szegény földterületre műtrágyát szórunk ki. A szövetkezeti belépők zöme a tsz-t választotta A múlt héten sem hagyott alább megyénkbe« a szövetkezetbelépés. Háromszázharminckét család 377, tagjával, 1159 hold földdel lépett az új élet útjára. 8 ami igen örvendetes, a belépők többsége a termelőszövetkezeti gazdálkodást választotta. A 337 belépőből mindössze 83 lépett a tszcs-be. Nagyobb arányú belépés a gyulavári Felszabadítók Hagyatéka TSZ-be volt. Itt 15 egyéni parasztot fogadtak maguk közé a szövetkezet gazdái. Említésre méltó még a zsadányi Üj Barázda TSZ, ahol 11 fővel gyarapodott a taglétszám.- A BÉKÉSCSABAI MÁV ffi- tőháznál csaknem másfélmillió forintos költséggel korszerű fürdő-, mosdó-, öltözőhelyiséget építettek a helyi fűtőház dolgozói és a Békéscsabára befutó mozdonyok vezetői és fűtői részére. A vetőmagot gondosan megtisztítjuk és csávázzuk, s utána jól előkészített talajba vetjük el. Ügy gondoljuk, az idei jobb munkánk eredményes lesz. s jövőre holdanként legalább egy mázsával takarítunk be többet az Ideinél. Ez 280 hold búzavetésünknél csaknem három vagon többletet jelent, 8 e szép eredmény eléréséhez meg is van minden lehetőségünk. az almáskamarási Saliai TSZ taglétszáma A napokban megtartott terv- és költségvetési vitájuk alkalmával Ismét gyarapodtak az almáskamarási Saliai Termelőszövetkezet tagjai. Nyolc egyéni paraszt felvételi kérelmét fogadták el, közöttük Dóczi János és Tóth János középparasztokét, akik egyízben már voltak tagjai a szövetkezetnek, de az egyéni gazdálkodás újbóli megízlelése arra ösztönözte őket, hogy végérvényesen a közösségi életet válasszák. Szerződéskötés ..albérletben11 A Minisztertanács határozatának megjelenése után a MÉSZÖV nyomban felhívással fordult a földinűvesszövet- kezetekhez — támogassák hatékonyan a kukorieaértékesítési szerződések kötését. Vagyis, a földművesszövetkezetek aktívái keressék fel a termelőket, s győzzék meg őket az állatni felvásárlás fontosságáról. Bizonyos, hogy ennek a feladatnak eleget tenni nem a legkényelmesebb dolog. Ezért a mindenkor kényelmet keresők most is módját ejtették további semmittevé91 suknek. A Szarvasi Földmű vesszőre tkezet emberei például így okoskodnak: — Minek vesződnénk a kukorica* szerződéskötéssel, mikor a begyűjtésiek ezt sokkal könnyebben megcsinálják? Hogy a könnyebbséget mire értették, azt rövidesen tudatták az érdekeltekkel. — Hozzátok úgyis bejönnek a dolgozó parasztok a törést bejelenteni. Nem szakadtok belé, ha mindjárt szerződtettek is a felesleges kukorica átadására. — Szó se róla... — hagyták rá a begyűjtés emberei. így kerültek át a földinűvesszövetke- zetnek kiadott szerződéskötési tömbök a begyűjtésiek kezébe. S mindezek után is tiszta a földművesszövetkezetiek Ielkiismerete. Hogy elmaradt az általuk végzendő felvilágosító munka, hogy meggyőzés helyett rábeszélésre adják feleslegüket a termelők? — cseppet sein aggasztja őket. Ügy vé'ik, egy a fontos: valaki foglalkozzon a szerződéskötéssel rajtuk kívül. S ez megvan.