Viharsarok népe, 1955. október (11. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-09 / 238. szám
1953. október 9., vasárnap 6 ViUaisaiók VUpt lOík LAJOS: Apám Szemével cirógatta a földet, Szivéből a vágyak messze szálltak. Ügy menl volna, de mégis maradt még, Mert a rögük búcsúzára vártak. Szomorú volt, min, k is tagad tűim, Hisz annyiszor megrabolta az élet! Hátha most. — mikor túllépett delén —, Csalogató ösvény útra tévedt? Lz a kis föld volt fél életen át Az álmodozott jólét reménye, Bs délibábot kergető múltja Belrtopla félelmét, szivébe. Hogy hátha nem igaz, mit látott a szem, Mely bűvészként varázsolta eszét, S nem egyéb, mint szépített valóság Cimborái szájából a beszéd. De hiúba üldözi a kétség! Adott szavához most is hű marad, Mert már régebben lent ült lelkében Kristálytisztán a végső akarat. S mikor belemarkolt a földbe, Mégis feltörő könnyeit nyelte, Hiszen olyan nagyon súlyos volt az, Mintha egész világot emelne. Ott állott, s dörzsölte tenyerében Azt a porhanyös, fekete rögöt, Mintha jövőjét vetné szelíden Szórogatta az apró göröngyöt. Bedig az elrepült évek hulltak S érezte, ami jön, valami más, Mert az élet új harcot parancsol — Ki ezt nem érti, az lesz a hibás, tgy morzsol gáttá múltját az apám, Szemébe tűnt újra a délibáb, S fölötte közös csapatban, mint 5, Nagy útra készültek a vadlibák. FENYVESI ANDRÁS: Költői hitvallás Régi és mégis örökké zengő húrokon, Uj ütemekben dohban elétek egy szív; Piros hangja — bár ifjún — bátor csatákra hív Az életért, mit úgy félt ellenség s rokon. Szent harcot vívnak a létért ember és a vers. Hiszen rájuk is ezer gyilkos lény támad; Éltük aggódott, értük irt mindenik század, S értük kiáltok én is — veled, hogyha mersz. Nem a hitványát ’Védeni,+ (azt ne védje senki!) Nem vágyom megdicsérni, ami pusztuló, De büszkén vallom mindazt, ami másnak is Jó, S elfogadom a szépet, ha más ajka zengi. De, ha magasztos bókkal csak magad emeled, Vagy — szégyen miatt — nem szól egy dal sem rólad! Ne várd, hogy bárki is higgye hitetlen szódat; Nem hordhat büszkén aranybabért a fejed. Csak akkor ölelhet át hű gyámodként e kor, Ha tágra nyílt szemekkel járod a földet, Ahol az ember még — embert szüntelen ölhet, Mert a kezében tőr van, s a vére ettől forr. Eegyen a versed „Megállj !“-t kiáltó harsogás, Ne hagyjon senki vállán új halál-kaszát, Hisz a gyár és iskola s a szép faluk, tanyák, Városok — mind csak békét akarnak, soha mást! Ha arról dalolsz, ki földünk hajában fésül, Vagy arról, aki gépek gyomrában kutat, Vagy éppen arról, ki szellemével töri az utat! Akkor te sem maradhatsz babérok nélkül, Saját arcodat az ország tükrében nézzed, S az ország gondja is a te gondod legyen. Emberek hitét és vágyát ápold szüntelen, S a jövőjükről is szólj igazat, szépet. Ezeket valljad, ki tollat forgatsz a közért, Ezeket hirdesd, költő: népek csatára! ... Én is felvarrtam lelkem új zászlajára, S most elhoztam, bár erre még senki sem kért. Bontsátok ki e zászlót és nézzétek meg jó!! Alatta ott van a hevülő szívem. Ifjú érzések árját most elétek viszem Benne; hallgassátok meg, hisz őszintén dalol. BÓNUS ISTVÁN: Az én sátorom Ha megjöttek a tavaszi szelek, S fény csillant tanyánk vaksi ablakán: Vetések közt ezer munka várta, S napestig görnyedt, dolgozott apám. Anyám serényen a nyomában járt, S tán' saját földről házról álmodott, Míg fázva kuporgott s ujjaival Tépte a buján zöldelő gyomot. Kendőjéből sátort csinált nekem, Hogy megfogja a csípős szeleket. Alóla néztem, nagy kerek szemmel A sejtelmes, kék tavaszi eget. Hallgattam a bogarak neszeit, Figyeltem a vadméhek 6zavára, S láthatatlan, könnyű bársonyával Betakart a határ némasága. A csönd álmot szitált rám s még láttam Nehéz szempillám barna fátyolán, Hogy féltő szemmel vissza-visszanéz, S édes derűvel mosolyog anyám. ,•. U V Móricz Zsigmondi Nem élhetek muzsikássá nélkül — Színházkritika — Az elmúlt évadban létrehozott' peremén megnyílt új színház je-' nem fér a bőrében. Ez az alaki- budapesti József Attila Színház 1 ^"tőségéről zengedeztek. A kér- ; tasa arra figyelmezteti a rendezőt, elés hívatlanul is előtolakodik: mi j hogy erdemes vele továbbra is Móricznak ezzel a darabjával nyi- vojt ennek az 0ka? Ahhoz, hogy ! foglalkozni. Annál is inkább, mi- tóttá meg kapuit. A lapok renge- j megtaiaijuk rá a feleletet, nem vei Kosa Irénnek ez volt az első teget írtak az előadás után, de ér- i kep nagy tudomány és ördöngős ! színpadi szereplése. A harmadik dekes módon nem annyira az j ügyesség. A „Nem élhetek muzsi-j kellemes meglepetés Bende Györgyi Pólika alakítása. Nem kifogástalan játékával emelkedik ki az együttes többi tagjai közül, hanem lelkesedésével, ö is most lé, pett először színpadra. Ilyen nagy vou. A „Nem elhetek muzsikaszó S7e,.epben a rutin hianya, a gya. előadásról, mint inkább a város j kaszó nélkül“ Móricz Zsigmond életművében különleges helyet nem foglal el, ellenkezőleg — be sem illik abba. Ennek boncolgatása során azonban könnyen el lehet jutni a nagy író művészetének csorbítgatásáig. A kritikusok ezt a kockázatot nem vállalták, s inkább a szép előadás tehetséges alkotóit dícsérgették és önfeledten nvoézták az új pesti színház megnyitását, a darab gyengéire pedig ártatlan célzásokat tettek csupán. Mosolyogtató volt ez a túlzott óvatosság, mert hiszen éppen maga Móricz adja kezünkbe darabja helyes értékeléséhez a kulcsot. Pályájának arról a szakaszáról, amelyben a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“ született, évekkel később így írt: „Folyton a falu úri osztályának élete körül járt a toliam, de ezt a világot erőszakkal bájosnak, kedvesnek, finomnak, valami normálison felüli, habsze ríien tatni...“ Vagyis: Móricz ekkor még nem réndelkezett az élet bonyolult jelenségeinek helyes megítéléséhez szükséges eszmei alappal Így csak olyan műveket sikerült írnia, amelyekben, ha bemutatásra került is az úri világ, nem olyan az, amilyen’ a valóságban nélkül“ címűben is megrajzol egy szeszélyes, bolondos magyar dzsentrit, de sokkal inkább rokonszenvesnek ábrázolja, mint megvetnivalónak. S az a világ, akorlatlanság természetszerűleg szüli a hibákat, — á felszabadult mozgás nála is hiányolható és az elég sűrű érzéshullámzásokat nem Imindig tudja megfelelően, a kellő melyet ebben a müvében megjele- különbségbeli árnya,ásokkal kiférni. nem viseli magan az elkerül- i jezésre juttatni( de szívvei-iélek- hetetlen pusztulás sötét belyeget, ,.el nagy odaadással játszik> s ez nem mutatja meg a maga undo- , sok mindent pótol Mindenesetre ntó mivoltjaban az úri osztályok , üven bemutatkozás feltétlenül testen a már eltüntethetetlen hullafoltokat: Éhben a művében nem az igazi Móricz mutatkozik be. A „Nem kellemes meglepetés... Füzessy Ottó megérdemelt si kert arat a főszerepben: Balázst, ezt a nyírségi dzsentri fenegye- élbetek muzsikaszó nélkül csak j rekek ak; nem tud muzsikaszó annyit mond, hogy „abeug Tisza ngjkül élni addig, amíg felesége Kálmán, mert szegre akasztotta a nem énekel vele egyet> a darabot bihari pontokat és hogy „muzoi- :VgVe hasonlítási alapul, hitelesen kaszó nélkül kell élnie a dzsent- f0rmálja meg. Az a hibája, hogy rínék, mert máskülönben az ikta- nem mindig tart lépést az elő_ u normálison reiuu naosze- t6 megyei irnokának szűkös ke- adas tempójával és játéka sok- n normálison jetuti, naosze nverét eheti élete végéig“. Balazs b , . jk,7„n~ _ „ , ;plp_ kellemesnek akartam bemu- |, - darab h5se ! _ kikerEetF 1 moza.kszeru, - egjes jeleis a daran nose ítiKergeti j netei kozott nincs szoros ílleszházából a cigányokat, mihelyt si- | kedés. Olasz Erzsi kedvességgel, kerül „kerékbetörnie akaratos vonzó színekkel és vénasszonyos kis feleségét... Ezzel szemben a , naivsággal rajzolja meg és teszi történelem azt igazolja, hogy a dzsentrit semmi sem menthette meg a pusztulástól. Világos tehát, hogy a kor valóságának nem hiteles, hanem szépített képét adja a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“. Az igazságot Móricz nem ebben, hanem a „Kivilágos kivirrad- tig“, az „Úri muri” és a „Forró mezők“ című műveiben írta meg. (Nem is említve a még ezeknél is nagyobb alkotásait.) Ennek megállapítása nem kisebbíti Móricz Zsigmond írói nagyságát, sőt, emlékének éppen akkor adózunk kellő tisztelettel, ha megmutatjuk, hogy a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“ rózsaszínű" idilljeiből emelkedett a félfeudális Magyar- ország minden rothadtságának megelevenítőjéig. Az elmondottakból következik, hogy a mai nézőnek nem mond valami sokat a darab. Az előadás célja így csak a szórakoztatás lehet. Itt azonban önkéntelenül kínálkozik a kérdés: hasznosabban A rendezéssel kell kezdenünk, ■ abban ugyanis, hogy Móricz nem éppen remekbekészült szín rokonszenvessé a jó öreg Pepi nénit. Ruttkay Mária Zsani néniie uralkodó, valóban kifejezi, hogy 5 az egyedüli „férfi“ a házban, de az érződik, hogy rutinra, s nem átélésre van építve a játék. Czeg- lédy Sándor Mircse cigánya azokat a szavakat juttatja eszünkbe, amelyeket a Vojtina ars poetikápadi művének előadása elég jól j iában Arany János mondótt a kó1' tőknek: „Hazudj költő, de rajt ne fogjanak!“ Nem történik sikerült, Vas Károly főrendezőé az . . .. .. oroszlánrész. Jól választotta ki a j fogjanak!“ Nem történik kegyeszereplőket, bátran - s eredmé- etsertes’ ha Thalia pap|ait a ko1* to szavai alapjan arra figyelmeznyesen — kísérletezett a fiatalokkal és finom érzékkel csoportosított minden játékot, beszédet, megnyilvánulást a darab főkonf- liktusá köré. Egyedül az első felvonás nem üti meg a mérté- j Mircséje mulatságos, de nem igaz két: a segédszínészek nem tud- figurai _ hihetetlenségig elstili- ják kellőképpen érzékeltetni a há- zált műcigány, akit megelevenít, romnapos dáridó mámorát, —| Ne felejtse el, mögötte a bandában, egyébként a bonyodalmat biztos valódi cigány is van! Lajos bátetjük: úgy hazudjatok, hogy észre ne vegyük! Czeglédy Sándort rajta csíptük: kézzel vezeti a megoldódásig. Különösképpen a szigorú következetesség figyelemreméltó munkájában: egyik jelenetet a másikból szórakoztató darabot nem talál- bontja ki úgy, hogy belső össze- tak? Móricz darabjai közül ezt , függés legyen a kettő között. Nem ítélték a békéscsabai színpadon mindig sikerül, de ha a színésze- való bemutatásra legalkalmasabb- , két továbbra is erre neveli, né- nak? No, de ezen már nem lehet j hány bemutató után jelentősebb segíteni, nézzük az előadást... 'eredményt tud felmutatni. Az előadásnak van néhány kellemes meglepetése az egyik — Lenkey Editnek a töb- ! sikere mellett —, hogy igazi sze- bi közül kiemelkedő jó alakítása: repkörét felesleges a Tánja-féle a legaprólékosabb gondossággal alakokban keresnie. Másik keltemegalkotott Mina nénijével szám- mes meglepetéssel a kis Kosa Irén talanszor őszinte nevetésre deríti a közönséget. Nem a „ziccerszerep“ adta lehetőségeket használja ki, hanem teljesen azonosul a süket vénasszony lényével, s pillanatra sem esik ki szerepéből. Lenkey Editet most már véglegesen meggyőzheti ez az eredmény — a Bradákné szerepében aratott esi szerepének megoldása nem ad a színésznek nehéz feladatot, — különösen Daniss Győzőnek nem: neki sajátos adottságai vannak a szimpatikus öregurak megformálásához. Lajos bácsija kedves, rafinált vénember, az a hibája csupán, hogy néhol erőteljesebben kelti a pozőr hatását, mint a szerep szerint kellene. Padur Teréz — a hétköznapinál jóval harsányabban ugyan, de — szinte teljesen önmagát adja Kisvicákné helyett. Apró játékai érdemelnek figyelmet. Zólyomi Jenő ízes be„ ., ... .... ,. [ széddel és parasztosan darabos szolgai. Binkeje jól sikerült figu- I ra: Mina néni mellett a legtöretle- j mozgással igyekszik észrevetetni nebbül végigvitt alakítás. A sze-j az öreg Petákot. Bajthai Gabi Ve- rep lényegére nagyszerűen ráhibá- ronikája borszagú, tűz és erotika. zott — a serdülő lányban lávaként kavargó féktelen erőket mutatja meg kifejezően. Olyan az a kis fruska, akit színpadra hoz, akire azt szoktuk mondani, hogy Az epizódszereplők “ közül még Szirmai Otti, Szuhai Balázs és Mérei József dicsérhető. örsi Tóth László
