Viharsarok népe, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-16 / 218. szám
1955. szeptember 16., péntek ViUate.axoU Vléfit _ Esőben, szélben haladt át megyénkén a XVI. magyar kerékpáros körverseny Csütörtökön reggel hatalmas viharos eső zuhogott Debrecenben a rajt előtt. Éppen elállt kissé az eső, amikor a nagy verseny harmadik szakaszának rajtjához gyülekeztek a versenyzők. Nagyon nehéz volt az előtte való napon is a verseny, eső, sár, tömlőszakadás akadályozta a kerékpárosokat. Debrecenből pontosan 10 órakor indult el a 66 főből álló mezőny. Először 40 km-es betonúton vezetett az irányvonal. Nagy ellenszélben váltott vezetéssel sokáig együtt ment az egész mezőny, a robbantási kísérleteket sorra leszerelték. Az út tovább részén 5 főből álló boly robbantott: Csikós. Dómján, Holényi, Simó, Sere. A kavicsos úton rengeteg volt a tömlőszakadás. Viharos, ellenszeles esőt kaptak minden félórában, amiatt a jelzett időpontnál félórás késéssel haladtak át Békéscsabán. 1. Simó, Budapesti Építők; 2. Csikós, Budapesti Vörös Lobogó; 3. Albert, Budapesti Kinizsi; 4. Sere, Budapesti Dózsa; 5. Csömör, Budapesti Honvéd; 6. Dómján, Budapesti Dózsa. Az első kettőnek 2,5 perc előnye volt. A többi versenyző hol szétszórva, hol bolyban haladt át. Békéscsabán mintegy 3000 néző fogadta és lelkesen megtapsolta az átfutó kerékpárosokat, akik a Jókai utcán haladva, a frissítő-állomáson élelmet és hűsítőt vettek magukhoz, hogy aztán nyeregbe ülve megtegyék a hátralévő 100 km-nyi utat. Az első három átfutónak az MTSB tiszteletdíjakat adott át, (illetve csak a kísérőjüknek, mert a versenyzők nem álltak meg). Jöttek a versenyzők egymás után, mindenkinek kijutott a tapsból. Nem mozdult egy néző sem. Nézték ezeket az igazi sportembereket, akik esőben, szélben, sárban szívósan taposták a pedált, maguk mögött hagyva sok-sok kilométernyi távolságot. Nagyon sok sportág dédelgetett játékosának, versenyzőjének kellett volna látnia ezeket a sporthősőket, sokat tanulhattak volna tőlük ... „Figyelő“ Megyei válogató úszóverseny Békéscsabán A megyénk úszósportjának fejlődése érdekében a megyei TSB Hajdú- Bihar megye válogatottjával találkozót szervezett, amelynek I. fordulóját szeptember végén Békéscsabán, majd a visszavágót Debrecenben bonyolítják le. A Megyei Úszó Társadalmi Szövetség szeptember 18-án délelőtt 10 órai kezdettel Békéscsabán, az Árpád- uszodában válogató jellegű megyei versenyt rendez, amelyen a megye nyolc sportkörének összes élvonalbeli versenyzője részt vesz. Az úszóverseny után vízilabda villámtorna lesz. A „Szabad Ifjúság“ vándordíjért folyó, uszodák közötti verseny értékelése folyamatban. Előreláthatólag országosan ismét az elsők között lesz megyénk. ^ Gyulai anyakönyvi hírek Születések: Réder András és Kővágó Anni fia András, Jakó Károly és Boríts Rozália leánya Rozália Katalin, Berndt Sándor Mihály és Mészár Margit fia Sándor, Mózer Mihály és Gyeb- nár Anna leánya Éva Julianna. Halálesetek: Boldog László 2 hónapos, Nyikora Péterné sz. Barkóczi Anna 80 éves, Hack Ferenc 66 éves, Németh Mária 89 éves. Szarvasi anyakönyvi hírek: Születések: Ferencsik Gábor és Po- dani Erzsébet leánya Erzsébet Mária, Molnár János és Petrovics Zsuzsanna fia László, Késmárki Mihály és Po- lónszki Zsuzsanna fia Mihály László, Kozák Alajos és Mrena Emerencia leánya Erika Emilia, Krajcsovics András és Szpisjak Anna leánya Anna Judit. Házasságot kötött: Deák József Pre- vara Judittal. Békési anyakönyvi hírek: Születések: Pocsai Lajos és Kovács Eszter fia István Gyula, Püski János és Kun Julianna leánya Magdolna Julianna, Tóth Imre és Kovács Ilona fia Tibor, Pálfi Sándor és Polgár Mária fia János, Kiss Sándor és Kiss Margit fia Sándor Imre, Sztána István és Víg Terézia fia István, Zsigmond Nándor és Széles Jolán leánya Éva Ágnes, j Vígh Sándor és Kosztrjukova Ilona ! fia Sándor, Szegedi Endre és Egeresi | Anna leánya Ilona Anna, Pap Sándor és Fejér Ilona leánya Mária, Komáromi László és Hajdú Julianna fia László, Mojsza Károly és Horváth Margit fia Károly, Nagy László és Hajnal Zsuzsanna leánya Erzsébet, Szatmári Imre és Varga Sára fia László, Nagy László és Kispál Ilona fia László. Házasságot kötöttek: Kelemen Mihály és Hegedűs Julianna, Lipták Pi- kó János és Molnár Mária. Halálesetek: Ju~t Lajos 68 éves, Nagy Mihályné sz. Marti Erzsébet 87 éves, Rácz Gábor 79 éves, Szabó Sán- dorné sz. Kovács Zsófia 75 éves, Nyíri András 71 éves. Apróhirdetések Gépésztechnikust keres állandó alkalmazásra a Bánya- és Anyagipari Egyesülés, Békéscsaba, Sztálin út 50. Aszfaltútépítő Vállalat békéscsabai építésvezetősége állandó útépítő munkára felvesz kubikosokat és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Kazinczy u. 3 számú barak. A Szöllősl Állami Gazdaság traktorosokat és vizsgázott vontatóvezetőket azonnali felvételre keres. Jelent* kezni kinnt a gazdaságban lehet. 125-ös Csepel motorkerékpár sürgősen eladó. Megtekinthető: Csorvás, Batthyány u. 17. 1 darab szalagfűrész, vasállványos eladó: Gyula, Kossuth tér 27 sz. Elveszett férfi kiskabát 13-án a vonaton. Megtalálója értesítse Berényi Lajost, Mezőberény, V., 408. Egy jókarban lévő Puch és egy 100-as segéd Csepel motorkerékpár eladó: Endrőd, Kossuth u. 17. (udvarban). Szarvason, Somogyi Béla u. 31 alatti félház eladó és a Nádasdi-dűlőben 1127 négyszögöl földemet bérbeadnám, vagy eladnám. Megbízott: Dr. Csicsely Mihály, Szarvas. Középkorú férfi segédmunkást felvesz a Békéscsabai Ruhagyár. Békés megyei Jókai Színház tájelöadásai: Szeptember 17-én Békésen 20 órakor: Nászutazás. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békés megyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Bíró József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szabadság tér 19. Telefon: szerk. és kiadóhiv, 22—96. Bm. Nyomdaipari V. békéscsabai telepe Felelős nyomdavez: Kendra György. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 forint. MOZI BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ. Békéscsa* ba. Szeptember 15—21: Gróf Mont* Christo, n. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békés- ! csaba. Szept. 15—21: Romeo és Júlia. TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Szeptember 16—19: Veszélyes fuvar. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula, Szeptember 15—18: A kis szökevény. PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Szeptember 15—19: Nyári valcer. I BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Szeptember 15—20: Gázolás. TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ. Szarvas. Szeptember 15—18: Hamlet. BÁSTYA FILMSZÍNHÁZ. Békés. Szeptember 15—18: A félelem bére. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Gyo* ma. Szeptember 14—16: Amikor a mezők virágoznak. Labdarugó bajnoki mérkőzésekre tippelhet a toto e heti szelvényén. A 37. fogadási hét eredményei: 60 fogadó ért el telitalálatot, és nyert egyenként 9057 forintot. 11 találat =» 372 forint. 10 találat = 50 forint. Totózzon! Nyerhet! ÄG. Építőipari Vállalat (Békéscsaba, Szt. István-tér 8.) felhívja az építőmunkásokat, hogy egyösszegű munkautalványozásban vállalt munkákra leszerződve jelentkezzenek. Külön fizetünk minden egyéb juttatást — hazautazás, különélés — a kollektív szerződés előírásai szerint. | Hétfő | Kossuth Rádió ^ 8.10 Zenekari hangverseny. 10.10 Orgonaművek. 10.30 Óvodások műsora. 11.00 Cperarészleíek. 11.30 Haward Fast regényének ismertetése. 12.10 Srtauss: Keringőszvit. 12.41 Kemény Egon: K:\nsz- nodoni hősök — szvit. 13.01 Magyar népdalok és nóták. 14.15 Úttörő-hír a dó. 14.40 Húsz perc szórakozás. 15.10 Heti zenés kalendárium. 16.00 Ifjúsági fejiörő. 16.25 Fiatalok muzsikája. 16.40 Kaposy Andor énekel. 17.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30 Üzenetek az Országos Mezőgazdasági Kiállításról. 18.00 1055 december 31. Elkészül-e határidőre az első magyar kokszoló? 18.20 Magyar szerzők kórusművei. 18.40 „Fáklya." Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.02 Bemutatjuk új operafelvételeinket. 20.20 Forr a bor. Móricz Zsigmond színművének rádióváltozata. 22.15 Tíz perc külpolitika. 22.25 Az Oslói Filharmonikus Zenekar játszik. 23.35 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 0.10 Cimbalomszólók. Petőfi Rádió 14.00 Operarészletek. 15.00 Délutáni szórakoztató hangverseny. 16.00 „Lészen ágyú..." Részletek Kókai Rezső daljátékéból. 16.30 Népi együttesek, népi énekesek műsora. 17.00 Kórushangverseny. 17.25 Ljepin: Halló, Moszkva — filmrészletek 17.50 Magyar muzsika. 18.20 A magyar munkásosztály helyzete az ellenforradalom első éveiben. 18.40 Charles Imbert énekel. 19.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30 Irodalmi műsor Bartók Béláról. 20.30 Sporthíradó. 20.40 Operaáriák. 21.12 Népzene. 21.40 Szlovák népballadák. 22.00 Esti muzsika. Kedd | Kossuth Rádió 8.10 Magyar népi muzsika. 9.00 Indulók. 9.16 Üttörő-híradó. 10.10 Klasszikus ouerettmuzsika. 11.00 Lányok, asszonyok... 11.15 Knyipper: Katonadalok — szvit. 11.30 A Berlini Rádió fúvósegyüttese Játszik. 11.40 Szuronyok. Tóth László elbeszélése 12.10 Ifj. Veres Károly és zenekara játszik. 12.49 Kuruc dalok. 13.00 Üzenetek az Országos Mezőgazdasági Kiállításról. 13.30 Részletek Nedbal operettjeiből. 14.15 Hangverseny gyermekeknek. 15.10 Magyar művészek operahangversenye. 16.00 Az Ifjúsági Rádió irodalmi folyóirata. 16.40 A tizenhetedik század kórusmuzsikájából. 17.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30 Szív küldi szívnek szíves^). 18.00 Beszélgetés az Eötvös Lo- ránd Tudomány Egyetem DISZ-bIzottsáSzeptember 19-töl szeptember 25-ig gänak titkárával. 18.20 Osztrák népdalok és táncok. 18.45 Hanglemezek. 19.02 Tánczene. 20.20 Bartók összes zongoraműveiből. 21.00 Robert Burns versei és dalai. 21.40 A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. 22.15 Népzene. 23.00 Előadóművészeink Mozart hangversenye. 0.I0 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Petüfi Rádió 14.00 Népek zenéje. 15.00 Halló, itt Berlin! 15.30 Schumann: III. szimfónia. 16.00 Verbunkosok, magyar nóták. 17.00 Kama- lazene. 17.30 Bartók Béla a népek barátságáért. 17.45 Tánczene. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Verdi: Traviáta. Opera három felvonásban. 21.00 Pillantás a nagyvilágba. 21.05 Népzene. 22.00 Zenekari hangverseny. | Szerda | Kossuth Rádió 8.10 Operarészletek. 10.10 Muzsikáról — mindenkinek. 10.30 Óvodások műsora. 11.00 Kórushangverseny. 11.30 Magyar hősök a szovjet irodalomban. 12.10 Tánczene. I3.00 A nyírségi homokon. I3.20 Népek dalaiból. 14.15 Üttörő-híradó. 14.40 Kamarazene. 15.10 Uránmezők felé: Borovi János rádiójátéka. 15.50 Zenekari hangverseny. 16.40 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.10 A Belügyminisztérium népi zenekara játszik. 17.45 Nemzetközi kérdések. 18.00 Közös dolgainkról... 18.15 Szív küldi szívnek szívesen. 18.45 A virágzó mezőgazdaság útján. 19.17 Jó munkáért — szép muzsikát! 20.20 Lakatlan sziget. Vidám zenés társasjáték. 21.20 A közétkeztetésről. Rádiókommentár. 21.30 A Magyar Rádió tánczenekara játszik 22.15 Tíz perc külpolitika. 22.25 A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 23.50 Könnyű zongoramuzsika. 24.00 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Petőfi Rádió 14.00 Művészlemezek. 14.40 Kellemes szórakozást. 15.20 Operettekből. 16.20 Szép Ernő két elbeszélése. 16.40 Bura Pál és zenekara játszik. 17.20 Mi újság a tudomány és technika világában? 17.40 Kamarazene. 18.30 Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. 18.50 Operettrészletek. 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.00 A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének kamarakórusa énekel. 20.20 Sporthíradó. 20.40 Operarészletek. 21.20 Orvosi tanácsok a magas vérnyomásról. 21.30 900 • millió... 22.00 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 22.30 Hacsaturján „Álarcosbál” című szvitje. 22.53 Könnyű muzsika. | Csütörtök; Kossuth Rádió 8.10 Zenekari művek. 10.10 Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 10.50 Szimfonikus .táncok. 11.30 Afrikai néger mesék. 12.10 A Német Rádió ajándékfel- véieleiből. 13.00 Operettrészletek. 14.15 A Rádió Gyermekújság műsora. 15.10 Népek zenéje. 15.25 Az épülő kommunizmus nagy országában. 15.55 Fúvószene. 16.10 Hétköznap a Közraktár utcában. 16.40 Szív küldi szívnek szívesen. 17.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 17.25 Egy falu — egy nóta. 17.55 Pillantás a nagyvilágba. 18.00 Tanácsaink életéből... 18.20 Magyar szórakoztató muzsika. 19.02 Ifjú Figyelő. 19.30 Táhczene. 20.20 Részletek Gounod „Faust” cfinű operájából. 21.00 Szülőknek —- nevelésről. 21.20 Amerika és Ázsia népeinek zenéje. 22.15 „Európa hangversenytermeiből ” 23.07 Irodalmi műsor. 0.10 Rácz Béla és zenekara játszik. Pető!» Rádió 14.00 Zenekari muzsika. 14.40 Népzene. lb.20 Sándor Judit énekel. 16.00 Szórakoztató zene. 16.30 Zeneszerzői arcképek. — Bartók. 17.25 Népi együttesek műsora. 17.45 Miért nevezzük a gépgyártást a nehézipar szívének? 18.00 Beethoven kamaraművei. 18.45 Pettyes. Zenés vígjáték három felvonásban. 21.43 Sporthíradó. 22.03 Vidám kórusok. 22.17 Zenekari muzsika. | Péntek Kossuth Rádió 8.10 Színes népi muzsika. 9.00 Dalok. 10.10 Hegedűmuzsika. 10.30 A rakoncátlan őzike. Túri András meséje. 10.50 Az Okos Mackó. 11.00 Lányok, asszonyok... 11.20 Filmdalok. 11.30 Népszerű vfgoperákból. 12.10 Ej, haj, gyöngyvirág... j 12.35 Üj^prő-híradó. • 13.00 Tánczene. 14.15 I Az egri' népi zenekar játszik. 14.40 Olasz kamaramuzsika. 15.10 Jersov könyvtára. Elbeszélés. 15.30 Operettdalok és kettő- | sók. 16.00 Orosz nyelvtanfolyam kezdők- j nek. 16.20 Fiatalok sporthíradója. 16.40 Ligeti György: Szólószonáta gordonkára. 16.50 Diana Eustrati énekel. 17.10 „A közös gazdálkodás útján." Előadás. 17.20 Alkotó ifjúság. 17.30 Szív küldi szívnek szívesen. 18.00 A répától a cukorig. Riport. 18.10 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 18.40 Mos, fest, tisztít. Riportműsor. 19.02 Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 19.15 Jó munkáért — szép muzsikát. 20.20 örök szép melódiák. 21.30 Somogyi földeken... Riport. 21.40 Sporthíradó. 22.15 Tíz perc külpolitika, 22.25 Tánczene. 22.40 A fal mögött. Kázim el Szamávi iraki költő versei. 23:00 Mulass velünk! 0.10 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Petőfi Rádió 14.00 Népek dalai. 14.36 Operarészletek. 15.26 Brahms művei. 16.00 Szovjet népek dalai, 16.40 Zenekari muzsika. 17.30 Topolyavirág. Zenés irodalmi műsor. 18.00 Kamarazene. 18.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00 Kodály-kó- rusok. 19.25 Mikrofonnal a Szőlészeti Kutató Intézetben. 19.40 Népzene. 20.00 Tánczene. 21.00 Magyar népi muzsika. 21.30 Filmzene. 22.00 Részletek Glinka „Ivan Szuszanyin” című operájából. Szombat Kossuth Rádió 8.10 Indulók és táncok. 8.50 Zenekari muzsika. 9.20 Üttörő-híradó. 10.10 Operettmuzsika. 11.00 A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. 11.30 Ismeretterjesztő előadás. 11.40 Népdalfeldolgozások. 12.10 Szórakoztató zene. 13.00 Katonanóták. 13.40 Fúvószene. 14.15 Brahms- Változatok egy Haydn témára. 14.5Q Brahms dalaiból. 15.10 Szív küldi szívnek szívesen. 15.40 Hol tart a mai technika? 16.00 Balettzene. 16.40 Borodin: Zongoraötös. 17.10 Magyar népi muzsika. 17.40 Válaszolunk Zala megye hallgatóinak. 18.00 Tánczene. 18.20 Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.05 Ütőn — útfélen. 19.10 Hangverseny a Mátra- vidéki Erőmű dolgozóinak. 20.20 Vidám esztrád. 22.15 Tánc éjfélig. 0.!0 Csárdások. Petőfi Rádió 14.00 Operettrészletek. 15.00 A munkásmozgalom dalaiból. 15.20 Az opera mindenkié. 16.20 Tánczene. 16.35 Kórusaink életéből. 17.05 Mithológiai képeskönyv. 17.30 A zeneirodalom legszebb dalai. 18.00 Köszöntő. Benedek Marcell 70 éves. 18.30 Nagy együttesek műsorából. 19.00 Külpolitikai kalauz. 19.10 Szív küldi szívnek szívesen. 19.40 A Prágai Smetana-quaetet hangversenye. 20.20 Sporthíradó. 20.40 Operettrészletek.- 21.20 Tánczene. 22.00 Zenekari hangverseny. Vasárnap Kossuth Rádió 4.30—7.59-ig: Reggeli zene. 8.10 Édesanyanyelvünk... 8.15 Egy falu — egy nóta — közben: Tiszán innen — Dunán túl... 8.55 Fotóamatőrök öt perce. 9.00 Zenés fejtörő. 10.00 Vasárnapi levél. 10.10 Ezüst garas. Lengyel Balázs regényének rádióváltozata. 11.00 Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. 12.15 Jó ebédhez szól a nóta... 13.00 Jó munkáért — szép muzsikát! 13.30 Rádiólexikon. 14.15 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara és a Magyar Állami Hangversenyzenekar játszik. 15.30 Egy hét a külpolitikában. 15.40 Kincses Kalendárium. 16.25 Helyszíni közvetítés a Népstadionból, a Magyar- ország—Szovjetunió válogatott labdarugó-mérkőzésről. 18.20 Tánczene. 18.50 Szív küldi szívnek szívesen. 19.20 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.27 Szabad szél. Dunajevszkij Sztálin- díjas operettjének rádióváltozata. 22.33 Zenekari hangverseny. 0.10 Csárdások. Petőfi Rádió 8.00 Fúvószene. 8.30 Hangszerszólók; 9.00 Rácz Zsiga és zenekara játszik. 9.30 Miska bácsi lemezesládája. 10.10 Szív küldi szívnek szívesen. 11.00 Könnyű melódiák. 12.30 Az elbeszélés mesterei. 13.00 Puccini: Manón Lescaut; Opera négy felvonásban. 15.00 Büszkeségeink. A tiszapalkonyai hőerőmű. 15.20 Dankó Pista dalaiból. 15.58 Mozaikok a Milánói Scala történetéből. 17.00 Csilicsa- la csodái. Rádiójáték. 17.50 Beethoven. 18.52 Emlékkönyv. Beszélgetés Olthy Magdával. 19.12 Vidám zene. 19.30 „Puszta, puszta, hortobágyi puszta." 20.20 A „Tartós békéért, népi demokráciáért!" című lap ismertetése. 20.35 Tánczene. 21.30 A vasárnap sportja. Totóhírek. 22.00 Zenekari hangverseny.