Viharsarok népe, 1955. augusztus (11. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-18 / 194. szám

1955. augusztus 18., csütörtök 6 HÍREK — EGYESÜLÉSRE készül az «ndrődi Petőfi és Rákóczi TSZ. 600 holdon rizses vetésforgót akarnak kialakítani. Úgy terve­zik, hogy jövőre 200 holdon ter­melnek rizst. — TÍZ hold öntözéses gyümöl­csöst telepítenek az ősszel a bé­kési TSZ tagjai; — KEDDEN, Thomas Mann, a nagy német író temetése nap­ján, a Német Demokratikus Köz­társaság tanintézeteinek, színhá­zainak, múzeumainak és könyv- (árainak épületein, a német kul­túra gyásza jeléül félárbócra bo­csátották az állami lobogót. A Német Demokratikus Köztársa­ság kormányküldöttsége hétfőn a Zürich melletti Kilchenbergbe utazott, hogy részt vegyen Tho- mass Mann temetésén. A kül­döttség vezetője Johannes R. Recher, művelődésügyi miniszter volt. — HÄZISZAPPAN BÉRFŐZÉS ma­rónátronnal (lúgkő), szódával: VARGA SZAPPANFŐZŐ, Orosháza; Dózsa György u; 24 szám, Telefon: 5—16; — A SZARVASI Háziipari Szö­vetkezet MNDSZ tagjai 50 éjjeli- szekrény térítőt adtak a járási szociális otthon lakóinak; A térí­tőkét társadalmi munkában ké­szítették. Az asszonyok elhatároz­ták, hogy ezután is gondolnak az otthon lakóira. Figyelem! A. GYIJLiU $ % A IS Ó KT§Z felhívja a lakosság és vállalatok fi­gyelmét MÉRTÉK- és KONFEKCIÓ- SZABÓSAGARA, Városház u. 7. sz. alatt, ahol a ruházati iparban előfor­duló mindennemű munkát, valamint JAVÍTÁST vállal (hozott anyagból is). Tekintse meg a szövetkezet KOSSUTH- j TÉR 37. SZ. alatti SZÖVETKEZETI j BOLTJÁT, ahol kisipari minőségű, j szép árukat vásárolhat. — MA délelőtt 10 órakor tart­ja a Jókai Színház első társulati I ülését. Daniss Győző elvtárs, a színház igazgatója nyitja meg rö- 1 vid beszéddel az új szezont. Utá- 1 na sor kerül a műsorterv ismer- I tetősére, a feladatok megbeszé­lésére és az új tagok bemutatá­sára. — A KÖRÖSLADANYl Uj Élet TSZ-be nemrégen két kovács­mester kérte felvételét. — TEGNAP, a déli vonallal egészségesen, élményekkel gazda­gon hazatértek Lengyelországból a Balassi DISZ népi együttes VIT-en szereplő tagjai. A tán­cosokat a Megyei Pártbizottság, a DISZ MB, a megyei és városi tanács képviselői fogadták. Üd­vözlő beszédet Násztor elvtárs mondott. MOZI t TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Augusztus 17—18: Szibériai rapszódia. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Bé­késcsaba. Augusztus 18—24: Veszélyes ösvényen. BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa­ba. Augusztus 16—18: Egy nyáron át táncolt. PETŐFI FIMSZINITAZ, Gyula. Augusz­tus 15—17: Beszterce ostroma. BASTYA FILMSZÍNHÁZ. Békés, Augusztus 18—21: Zsurbin család, BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Au­gusztus 18—23: Félelem bére, PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Oroshá­za. Augusztus 20-án: Visszatért sze­relem. TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ. Szarvas. Augusztus 15—17: Bátor emberek. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békés megyei PúrlMzollságúiiak lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Bíró József, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szabadsóg-tér 19. Bnj. Nyomdaipari Váll. Békéscsabai Telepe Felelős nyomdavezető: Kendra György. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hii- laposztálya és a hírlap-kézbesítő pos­tahivatalok. Előfizetés: postahivatalok­nál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dij: 11 forint. Szeretettel várjuk a Békéscsabai Ünnepi Vásáron A Békéscsabai Kiskcr. Vállalat dúsan felszerelt pavilonjában és szaküzleteiben. 50 százalékos utazási kedvezmény! Aru-tombola ! Keresse fel az Ünnepi Vásár ideje alatt a Kisker. Vállalat Sportszaküzletét9 ahol nagy választékban szerezhet be minden sportfelszerelést cikket. Az Ünnepi Vásáron saját érdekében feltétlenül tekintse meg augusztus 20—21-őn a Kisipari Szövetkezetek pavilonját, ahol szövetkezeteink által gyártott kiváló minőségű és ízléses kivitelű ruhák, cipők, tűzhelyek, szoba- és konyhabútorok, sezlonok, rekamiék és különböző ruházati és háztartási cik­kek állnak a vevők rendelkezésére. — Mérték utáni ruhá­zati pavilonunkat nézze megt Járási Szpártákiád A gyulai járási szpártákiád-verse- nyen 120 induló vett részt: Doboz, | Elek, Lőkösháza, Újkígyós dolgozó | ifjúsága. Dénes-major, Gerla, Kétegy- I háza, a benevezés ellenére, nem je­lent meg. Külön dicséretet érdemel l Elek, amely majd minden számot megnyert, továbbá Doboz és végül a lőkösházi Május 1. TSZ sportolói, akik nagy búzgósággal vettek részt első versenyükön, Eredmények: Női versenyszámok: 100 m-es síkfutás: 1. Bender, Elek 14,9, 2. Mókán, Elek 15,6, 3. Balázs, Lőkösháza 17,2 mp. 500 m-es síkfutás: 1. Mókán, Elek 1:39, 2. Kvasz, Elek 1:44,6, 3. Kovács, Újkígyós 1:47,8 p. Magasugrás: 1. Czápos, Elek 130, 2. Juhász, Elek 125, 3. Kvasz, Elek 120 cm. Távolugrás: 1. Juhász, Elek 4,25, 2. Bender, Elek 4,16, 3. Unyatyinszki, Újkígyós 3,93 m. Súly lökés: 1. Soós Irén, Elek 663, 2. Schnetter, Elek 641; 3. Buruzs, Lőkösháza 622 cm. Gránátdo­bás: 1. Juhász, Elek 38.79, 2. Gunca; Doboz, 37.10, 3. Schnetter; Elek 36.70 m. Női torna: 1. Elek. Női röplabda: 1. Lőkösháza, 2. Do­boz. Férfi versenyszámok: 100 m-es síkfutás: 1. Békési, Doboz 12,8, 2. Csatlós, Újkígyós 13,1, 3. Klemm, Elek 13,2 mp. 400 m-es sík­futás: 1. Klemm, Elek 59,6, 2. Csat­lós, Újkígyós 60,6, 3. Gőg, Doboz 70 mp. 1000 m-es síkfutás: 1. László, Elek 2:55, 2. Krasznal, Újkígyós 3:16, 3. Medvegy, Doboz 3:29 p. Magasug­rás: 1. D. Nagy, Újkígyós 165, 2. Niedermayer, Elek 155, 3. Csatlós, Új­kígyós 150 cm. Kerékpár, 20 km: 1; Buzitai, Doboz 38,02, 2. Szilágyi, Do­boz 38,41 p. Távolugrás: 1. Békési, Do­boz 577, 2. D. Nagy, Újkígyós 570, 3. Baji, Doboz 495 cm. Súlylökés: 1; Ni- edermayer, Elek 10,28, 2. Imre, Lő­kösháza 9,98, 3: László, Elek 9,02 m; Gránátdobás: 1. Keresztesi, Elek 65,86, 2. Egeresi. Doboz 61,18, 3; D; Nagy, Újkígyós 55,97 m; Röplabda: 1. Elek, 2, Lőkösháza, 3. Doboz. Pontverseny eredménye: 1; Elek 160, 2. Doboz 98, 3. Lőkösháza 56, 4. Újkígyós 53 ponttal. — \JiUa\ tatait Héfie __ G yulai anyakönyvi hírek: Születések: Dr. Tóth Pál és Arató Jolán leánya Jolán Klára, Bakai László és Vörös Katalin fia László. I Házasságot kötöttek: Visnyai Zol­tán és Dudkai Rozália, Kovács Károly Lajos és Rácz Ilona, Baj er Endre Gyula és Hess Gizella, Vidó István és Stercz Emma. Elhaltak: Csomós János 71 éves, j Góg Simonná 78 éves, Zsigmond Já­nos 3 hónapos. Apróhirdetések Lóhaj tókat és rakodómunkásokat : azonnali belépésre felveszünk. Jelent- ! kezni a Békéscsabai Kertészeti és | Köztisztasági Vállalatnál, Árpád-sor 1. Békéscsabán, f. hó 13-án, a vásáron elveszett egy Ferkovics György, Do­boz címre szóló jártat. Becsületes megtaláló küldje el a fenti címre. Eladó egy 4x4-es, keveset használt, csíkos vízmentes ponyva és egy 6 má­zsa teherbírású kézi stráfkocsi. Meg­tekinthető: Kondoros, Áchim A. u. ‘34, Opel-kadett gépkocsi, valamint komp­lett ebédlő eladó: Gyula, Kossuth tér 1.___________________________ E ladó: kétszobás új ház, kertesítésre alkalmas, víz mellett: Gyula,- Kastély­kert, Molnár, konyhakertész. Egy nagyobb szobát, kis konyhát, fás­kamrát elcserélnék: Gyula, Bethlen Gábor u. 4. (Kórházhoz közel). Központban lévő, 2 szoba, konyha, kamra, több mellékhelyiségből álló családi ház eladó. Eladás esetén azon­nal beköltözhető: Szentetornya, II;; 124 % mázsa teherbírású tricikli eladó, Orosháza, Dózsa Gy. u. 67. 250-es NSU motorkerékpár eladó: Kar- doskúton, Petőfi 19. Gyulán, a Gép- és Gyorsíró Iskolában szeptember 1-én megindul a tanítás, Kossuth tér 6 alatt. Mozdonyfutők utánpótlására fűtőházi | munkásokat keresünk. Cím: MÁV Fű-! tőházfőnökség, Békéscsaba. Közelellős, bőtejű fajtájú, telivér szimentáli üsző eladó: Hódmezővásár­hely, Sztálin u. 41. (Mérainé). Jó kecskeméti termelői bor kapható ünnepekre. Pincét központban kere­sek: Békéscsaba, Lenin u. 15; l A hatodik számú képrejtvény helyes megfejtése: Elevátor! A megfejtők közül sorsolással egy-egy könyvet nyertek: Matúz Ferenc Medgyesegyhá za, Vécsei u. 17, Kiszely György Békéscsaba, Kastély u. 6/2, Juhász Margit Gyula, Szt. István U; 37, Hangyái Klára Kétegyháza, Dózsa u. 4, Szabó István Gyoma, Gyomai Nyomda. A vidékieknek a nyereménye két postán küldjük el. Mai, 7-es számú rejtvény: Mit ábrázol képünk? Megfejtések beküldendők au­gusztus 24-én 12 óráig. 7. sz. képrejtvén) A Vidám Vásáron keresse fel az Áiíami Kiskereskedelmi Vállalatok ruházati pavilonját, ahol hatalmas árukészleteiből vásárolhat, férfi, női, gyermek készruhákat. Külön fehérnemű, pavilon. Férfi, női és gyermek CIPŐK nagy választékban. Vidám Vásár augusztus Siá 20—21-én Békéscsabán Saját érdekében tekintse meg a dúa árukészlettel rendelkező Földművesszövetkezetí pavilonokat. Ruházati cikkekből 220 méteres pavilon várja hatalmas árukészlettel a megye dolgozóit. Augusztus hó 16-tól 21-ig a SZIK-TÉREN megtekinthető a nagyszabású mezőgazdasági kisgépkiállítás Kiállításra kerülnek az összes mezőgazdasági kisgép-típtisok: ekék, boronák, vetőgépek, fűkaszálógépek, darálók, morzso­lok stb. A kiállított gépekből helyszínen lehet vásárolni, vagy rendelést feladni. Ha jól akar szórakozni és étkezni9 ■feltétlenül keresse fel a KONDOROSI CSÁRDÁT, a Széchenyi ligetben. — ZENÉT LAKATOS TÓNI és 10 tagú népi zenekara szolgáltatja. Friss birkapörkölttel várjuk ked­ves vend egeinket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom