Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-29 / 100. szám
[/iUaisat&U Hfyit 1953 április 29., péntek PÁRTÉLET . Szövetkezeti patronázs-mozgalom tapasztalatai a szarvasi járásban Az 1954-es gazdasági évben termelőszövetkezeteink többsége bebizonyította a nagyüzemi mezőgazdaság fölényét a kisáruterireléssel szemben. Termelőszövetkezeleink többsége politikailag, gazdaságilag' megszilárdult, gazdagabbá vált, növekedett a tsz-tagság jövedelme, nőtt a tagok életszínvonala. Csaknem minden növényféleségből túlszárnyalták az egyénileg dolgozó parasztok termésátlagait, egyes növényféleségekben pedig kimagasló terméseredményeket értek el. Am'g az egyénileg dolgozó parasztok termésátlaga búzából tavaly 6,2 mázsa volt, addig a kondorosi Búzakalász TSZ 0,2 mázsa termésátlagot ért el kát. holdanként. Ezt el lehet mondani még jónéhány tsz terméseredményéről. A párt és államunk fokozott támogatása, a tsz-tagok megnövebedett munkakedve eredményeképpen járásunk termelő- szövetkezeteiben a fel nem osztható szövetkezeti alap 166.5 százalékra növekedett, az 1 ka*. A szövetkezeti állattenyésztői-, tsz-be, hiszen korábban egyes üzsakarta. (Uj Kína) Gso u Ln- laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke, külügyminiszter, szerdán a dzsakartai rádióban beszélt Indonézia népéhez és többek között a követkeben tavaly nem tudtunk lényeges eredményt elérni. Mégis f tői elzárkóztak, azt keil mondanunk, hogy azokban a szövetkezetekben, ahol j eivté^~munkájá- : list* ^\omt(A Gazdasági éleaz állattenyésztéssel törődne,; nBlf eteáméüyekéví?ea az örmény- tliuk t>s kultúránk nagyon elma- már tavaly is jelentős j'övetle- j ^úti Október 6. TSZ-ben megva- lemre tettek szert. A kondora- j lósították az alapszabály szerinti gozdálkodást, mint I. típusú tsz tagjai, táblásán művelik földjüket. Pártszervezet ugyan még az örménykúti Petőfinek 4Sí> iiijacs ebben a tsz-ben, de célul tűzte azt is Kaffai elvtárs, akik sí Doigoző TSZ-nek 623 ezer, a csabacsüdi Békének 487 ezer ezer forint jövedelme állati termékekből, az nyésztésből. Az eredményeket dolgozó parasztságunk mindinkább közeledik a tsz-ekhez és már ebben a gazdasági évben mintegy 200 taggal növekedett a szövetkezetek taglétszáma. A kondorosi Dolgozó TSZ-be ebben a gazdasági évben már mintegy 30 család lépett be, választotta a nagyüzemi mezőgazdaság útját. Ahhoz azonban, hogy tsz-eink egészséges fejlődése továbbra is biztosítva leholdra eső rész pedig az 1953. gyen, növekedjen terméshozamuk, állandóan erősödjenek, az évinek 170 százaléka. iiz igen fontos alapja, hogy a tsz-tagság jövedelme a következő években is állandóan, s az eddiginél fokozottabban növekedjék. Tavaly javult a tsz-tagok munkafegyelme és jobb volt a családtagok munkába való bevonása is a korábbi esztendőkhöz viszonyítva. Az 1953. évi átlagos munkaegységet 30 százalékkal túlteljesítették, ami átlag 262 munkaegységnek felel meg és alig akadt egy-két olyan tsz-tag, akinek munkaegysége a százat ne haladná meg. Nem egy olyan tsz-dolgozc van, mint a kondorosi Dolgozó TSZ-ben Mihaleez, Mráz, gyösi, a szarvasi Bem TSZ-ben Borgulya, Kulasák és több elvtárs, akiknek a jövedelme havon kérni elosztásban — a háztájival együtt — eléri az 1500—2300 forintot. Ezzel szemben, ha összehasonlítjuk a még olyan jó földön gazdálkodó dolgozó parasztok jövedelmét is, j szükséges, hogy a párt- és állami szerveink, tömegszervezeteink, valamint gazdasági szervolt az állatié- I mos- mint aktívák segítik munká------I ját, azok közül párttagjelölteknek . ; javasol, hogy azután rrtegalakul- látva, egyem j hasson az alapszervezet. Addig is különös gonddal segíti a DiSZ- szervezet munkáját. Gráfik elvtárs pedig a háztáji területek rendezésében segített, nevelte a tagokat az alapszabály szerinti gazdálkodásra. A szarvasi Uj Élet TSZ tagjait figyelmezteti az olyan jelenségekre, melyek az eredményes gazdálkodást akadályozzák. Többek között a munkaegység hígítása ellen emelt szót és megakadályozta, hogy jogtalanul munkaegységet írjanak be. Hiba volna, ha azt gondolnánk, hogy a patronáld elvtársak mindenben megoldják a feladatokat és így méltán lehet számítani arra, hogy a KV határozatait sikcCssu En»!aj rásSiéSieszéde ÍBtoézia Képéhez ani területe, még nem szabadult fel. .Mindkét ország folytatja a küzdelmet szuverenitása és területi integritása megvalósításáért. Közös tapasztalataink és közös törekvéseink megteremtették a Kína és Indonézia közötti baráti együttműködés kifejlesztésének alapját. Az országaink közötti baráti együttműködés összhangban áll a két nép érdekeivei és a világ békéjével. A kínai nép igen nagyra becsüli az indonéz nép barátságát. A kínai nép hajlandó az indonéz néppel kéz a kézben együttha- ladni a nemzeti jogok védelméért és a világ békéjének megőrzéséért vívott harcban, r helyeken az új tagok felvételé- j zűket mondotta: | »Mind Kína, mind Indonézia Különösen említésre méltó Grá-;fi-van országok, amelyek újabk és Raffai elvtársak eddigi fban ******* "reg az radott állapotban van és országaink építéséhez szükségünk van tartósan békés nemzetközi helyzetre. Ugyanakkor sem Kína, sem Indonézia nem érte még el teljes függetlenségét és egységét. A mi tajvani területünk, akárcsak Indonézia nyugai-iriA Szovjetunió átadja as NDK-nah a berlinsekönefeldi repülőteret A Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökségének sajtóhivataía közölte, hogy G. M. Puskin, a Szovjetunió berlini nagykövete és Wili Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság ményt írt alá. hímek értelmében a Szovjetunió a Német Demokratikus Köztársaság polgári légiforgalmi társaságának rendelkezésére bocsátja a bérlin-schön3- feldi repülőteret és a hozzá tarminiszterebiökhelyettese és bel- tozó épületeket, felszereléseket és ügyminisztere április 27-én egyez- műszaki berendezéseket. Külföldi hírek LONDON A Western Mail kikülött tudósítója jelenti Münchenből: a fel- j fegyverzés a legszélesebbkörű és f1 résén megvalósítjuk. Vannak | zik egész Nyugat-Németországban. egyesek, akik eddig még nem so- : Dr. Barth, a jövendő bonni hátikat tettek a kapott pártmegbíza- j ügyminisztérium jogi osztályavezeíeink a lehető legtöbb segítséget adják. Ezért alakította meg a járást PVB a tsz-eket! tás megvalósításáért, a tsz-eket J nak iónoké beismerte, ho ;y patronáló mozgalmat a járás ! igen kevés esetben, vagy egyálta- legjobb vezető parttagjai kö- j *8n nenl látogatták meg. Holott a gyakorlat bebizonyította, hogy nyugatnémet fiatalság 89 — j nem teljesítik követelésüket, a vizsgák idején meghatározatlan ideig tartó sztrájkba lépnek. NEW YORK Az amerikai sajtó hőven kommentálja Dulles amerikai külügyminiszter keddi sajtóértekezlet! nyilatkozatát, amelyben Csou En- laj április 23-i javaslatával foglalellenzi a hadkökozott. A sajtó nem annyira Duli les felolvasott nyilatkozatának zül, akiknek feladata a szövetkezeti párt- és gazdasági vezetés állandó segítése, a tsz-ek gazdasági eredményei állandó fokozásának elősegítése. E mozgalom — bár Győrt- ' rövid tevékenységre tekinthet visz- sza —már most az első beszámoltatások. alapján megállapítható, ha kellően instruáljuk és beszámoltatjuk a tsz-patronázsobat, akkor jó eredményeket érhetünk el. Járásunkban csaknem minden beosztott elvtárs — az eltelt másfél a patronázs-mozgalom fontos tényezője a szövetkezeti gálám fejlesztésének. A patronázs-mozgalom cyeinek fokozásában fontod eszköz a rendszeres beszámoltatás a kapott feladatok végrehajtáséróL Ha ezt tesszük, akkor nemcsak az elvtársak többsége, hanem valameny- nyien becsülettel teljesítik felada- 1 az Humanité tukat és meg tudjuk valósítani a KV februári határozatát, tovább „a 90 százaléka telezettséget.“ Ez azt jelenti —ír—' . , , , ....... , ..... , _ í szentel figyelmet, mint inkább a ja a tudósító —, hogy Barth meg- , . . , .. . . . , „ „,. . , , . I neki feltett kerdesekre adott négyozadese szerint a fiatal neme- , . , __ , __, r . , , , , , . hány vaiaszanak. Ezeket a valamo(- leknek nincs kedvük harcolni. , . . .... : , , .----------- . ! szokat úgy tekinti, mint omelyckP ARIZS j f,en kiiejezésre jut, hogy az Egyeeredmé- Az Humanité keddi jelentésében sült Államok hajlandó megvitatni hírt adott arról, hogy a hivatalos Kínával néhány távolkeleti problapban megjelent rendelet szerint [ lémát kétoldalú tárgyalások útAlgírban bevezették a sajtócenzu- [ ján, a csangkajsekisták részvétele rát. Az Humanité jelenti szerdán nélkül. Algírból, hogy kedden elkobozták összes példányait mint Tóth Pál kondorosi egyem- ! Sítette a tsz-ek aktívaüléseit, a ta- leg dolgozó paraszt, akinek a havi v_ssz* munkákra való felkészülést, NEW YORK Mint az Humanité írja — „nem z United Press hírügynökség lehet megakadályozni sem a ki-! jelentése szerint Uj Mexikó 41- hónap alatt — eredményesen se- 1 szilárdulnak szövetkezeteink, szé- j íencmülió algírit abban, hogy ! Iámban sztrájkba lépett a San-ha lesedik szövetkezeti mozgalmunk, szenvedéseiről és jogairól beszél- Corporation atomgyárnak 2o00 jen, sem a francia népet abban, i munkása. A sztrájkolok a munkajövedelme 1400 forint, láthatjuk. í dc különösen nagy segítséget nyuj- hogy a tsz-parasztok jövedelme j í°ttak a patronálok a párt-alap- máris túlhaladta az egyéniekét Ez j szervezetek munkájához, főleg igazolja Lenin elv társnak azt a í megállapítását, hogy a szocializmus építésében csakis a tsz-mozga- lom kiszélesítése adhat magasabb jövedelmet, jobb életet, fejlettebb 1 kultúrát a falu dolgozó parasztjai- j nak az egyéni parasztgazdasággal szemben. most, a küJdöttválasztő taggyűlé- ■ sek idején. Munkájuk eredményességét bizonyítja, hogy a tsz-aktívaülé- seket követő héten mintegy 46 család választotta a nagyüzemi mezőgazdaságot és lépett be a i számszerűen növekszik a tsz-tagok, a szövetkezetek száma. Ennek feltétele, hogy a patronáló elvtársak munkájukat tervszerűen végezzék. Ezért határozott úgy az aktívaülés, hogy minden ' tsz-ben elkészítik a szilárdításról és fejlesztésről szoló munkatervet, melynek alapján munkájukat tervsze- j rűen — a KV-határozat szellemé- j ben — tudják végezni a patronáló elvtársak. Tobai László, a szarvasi járási pártbizottság titkára körülmények telik. megjavítását köveBERLIN Nyugat-Németország Kommuhogy tevékeny szolidaritásának hangot adjon.“ RÓMA Az olasz középiskolák tanárai és igazgatói szerdán sztrájkba nista Pártjának vezetősége felszó- léptek. A középiskolai pedagógu-| htot la Nyugat-Németország mtm- sok sztrájkja szombatig tart. A i kásságát és egész hazafias lakos- középiskolai tanárok és igazgatók ságát, hogy május 1-én, a doigo- azért sztrájkolnak, mert a kor- j * ök nemzetközi seregszemléjének mány elutasította fizetésemelési követelésüket, s közölték, ha most AZ ELSŐ PRÓBA (73) ma: DER ENDRE A levegő átforrósodott. Nyugtalan szívem riadót dobolt, de felajzott elmém soha nem látott élességgel mutatta meg, hogy milyen szörnyűséges hegyet kell az útból göröngyönként erhordaní, ha a magamfajta ágról szakadt szegénygyerek a tudás ösvényén előbbre kivárt iparkodni. Janota Pali bácsi felé néztünk valamennyien. Kíváncsian vártuk véleményét. Az öreg feszült arccal hallgatott. Erősen gondolkozott, sejtette, hogy szavai súly- lyal esnek latba ez alkalommai is. Hosszasan törülgette szemüvegét, feltette és végül megszólalt— Úgy hallom, talán-talán újra kezdheti Andris a tanulást, ha erőnkhöz mérten egy-egy kicsit mindnyájan belesegítenénk. De érdemes-e újrakezdeni? Meddig bírja? Pár hónapig: Egy-két évig? Hogy aztán még keserűbb szájjal kelljen neki otthagyni a könyvet s megfogni a szerszámot? Vagy mondjuk minden szerencsésen történik, s befejezi az iskolát. Kap-e állást? Hallom, meg olvasom az újságban, hogy az iskolázottak is nagyon nehezen helyezkednek el. Vegyük a legjobbat, bogy pár év múlva állásba kerül. Még mindig igaza lehet Sándornak. Bizony nem az ujjábái szopta, hegy az urak a maguk képére akarnak formálni minden tanult embert.., Én mégis azt mondóm, tanuljon tovább a gyerek, de nem azért őröknek? — kérdezte Sándor báám, hogy úri naplopó legyen, tyám élesen és gúnnyal, hanem, hogy pártunkat fogja. — Azért ne nézz engem kapea- Tainiljon olyan becsülettel, mint betyárnak. Csak jót akarok ne- aki tudja, hogy mindnyájunknak ked — tiltakozott Gyuri bátyám, tanul. Tudását a mi javunkra — Sándor, ne politizáljatok, fordítsa majd. Ez nehéz, nagyon nehéz út. De talán ez is a jobb világhoz vezet. — Jobb világ?... — legyintett Sándor bátyám. — Negyvenöt év várom. A háború után, a kommün idején, már azt hittük, lesz is valami belőle. Aztán csak gyengébbek voltunk, s még rosszabb lett, mint régen. Nem is lesz ez tán másként soha! Ami keveset olvastam, abból is azt láttam, hogy mindig így volt ez a világon. Igaz, hogy a könyveket is urak írják. — Te SándorI — szólt közbe kissé méltatlankodva, rekedt fejhangon Gyuri bátyám, — azért jobban kéne vigyáznod a szádra. — Tán szólni akarsz a csendabból csak civódás fesz meg baj — Közi ángyé ijedt kis arci kérőn fordult férje ftlé. Pali bácsi kiegyenesedett: — Lesz jobb világ, Sándor? Lesz, ha akarjuk. Minél nagyobb a nyomorúság és a megaláztatás, annál biztosabb, hogy lesz. Meg is kezdődött már a világ űjuiása. Majd mink is megtanuljuk, hogy kell ezt csinálni. Apám gondszántotta homloka fölemelkedett, még Sándor bátyám árkoít, keserű arcán is in cg lény fett valami. S ebben a percben el is dőlt a sorsom. Az enyéim újra megfogták kezemet, (Ifohj tatjuk.) napján tüntessen a párizsi szerződések Hatálytalanítása és Németország békés egyesítése mellett. WASHINGTON Eisenhower amerikai elnök április 27-én sajtóértekezletén a tudósítók kérdésére válaszolva kijelentette, hogy teljes mértékben támogatja Dulles álláspontját, a- melyet április 26-án fejtett ki a kínai kormánnyal a tajvani szorosban létrehozandó, úgynevezett tűzszünetre vonatkozó tárgyalásokról. — VARSÓ- helyiipara sok meglepetést tartogat a Budapesti Helyiipari Vásár látogatói számára. Finom damasztok, vásznak, puplin inganyagok, tömőpamut, márkás kozmetikai cikkek, szappanok, kölnivizek és egyéb lengyel iparcikkek bő választéka várja a látogatókat. — A Bé ke-X Vág tanács úgy döntött, hogy a béke-viiágtafálkozót június 22-től 29-ig tartják meg Helsinkiben.