Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-17 / 64. szám
6 1933 március 17.. csütörtök HIKER MOZI — Várhaló időjárás ma estig: felhőátvonulások, töhb helyen kisebb eső, vagy futó havazás. Mérsékelt, időnkiut élénk nyugati, később északnyugati szél. Az éjszakai lehűlés kissé gyengül, a nappali hőmérséklet alig változik. Legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: plusz 2— mínusz 1 fok között, néhány helyen mínusz 1 fok alatt, legmagasabb nappali hőmérséklet 4—7 fok között. A fűtés alapjául szolgáló kőzéphőmérséklet 0—pfutól 3 fok között. — A CSABACSÜDI Sportkör kultúr járdája, március 15- én nagy sikerrel mutatta be Moliere „Fösvény“ című vígjátékét. Hí:KÉS megye legjobb Kölcsön. ,s Segítő Takarékpénztára ci Sarkadi Kcnderggárban működik. A gyár K'ST-jének 108 tagja van, eddig mintegy 12.000 forintot takarítottak meg A közös betétállományból eddig 19 dolgozó kért és kapott kölcsönt 7550 forint összegben — Köszőueíuyífr állítás. Köszönelünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen jó Édesanyánk temetésén megjelentek. Vidó János és családja. — KöfczöiK’luyíiYáttílás. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk, Mórocz Ernő temetésén részt- vettek és osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család. Az újjáépített SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba. Március 15—20: »Liüomfi«. BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Március 17—23: »Hintőnjáró szerelem«. TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Március 17—24: »Egy nyáron át táncolt«. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Március 17—23: »Simon Menyhért születése«. PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Március 17—23: »Liliomíl«. BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Március 17—22: »Amikor a mezők virágoznak.« TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ, Szarvas. Március 15—17: »Két úr szolgája«. BÁSTYA FILMSZÍNHÁZ. Békés. Március 17—23: »Én és a nagyapám«. SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Gyoma. Március 17—21: »KaméHáa hölgy.« A Jókai Színház békéscsabai műsora: Március 17-én fél 8 órakor: Második szerelem. (Odry-bérlet.) Gyakorlott gépírónő elhelyezkedne. Ajánlatokat kérem »Szorgalmas« jeligére a (kiadóhivatalba. V1HARSAKOK NÉPE az MDP Békés megyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Bíró József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szabadság-tér 19. Gyulai Nyomda. Felelős nyomdavezető: Kendra György* TOTÓ-útmutaló 12. hét. NB I: Bp. Kinizsi—Diósgyőri Vasas. A Kinizsi csapata jó formában van, így a győzelme az Üllői úton a Diósgyőri Vasas ellen is biztosra velíető. Két tipp: I. t. Dorogi Bányász.—Bp. Vörös Lobogó. A Bp. Vörös Lol>ogó nem mutatott meggyőző formát a Vasas Izzó ellen, Dorogon könnyen otthagyhatja az egyik pontot. Két tipp: x> 2. Salgótarjáni Bányász—Győri Vasa». Salgótarjánban az egymáseíleni mérkőzésen általában a hazaiak szoktak nyerni. Most is esélyesebbek. Két tipp: 1, x* Péc»i Dózsa—Bp. Honvéd. Az újonc Pécsi Dózsa még hazai pályán is aligha számíthat sikerre a bajnokcsapat ellen. Két tipp: 2. 2. NB IL: Békéscsabai Építők—Szegedi Haladás. A Békéscsabai Építők hazai pályán egy mérkőzést játszott, azt elvesztette a Debreceni Lokomotíwal szemben. Két tipp: % 1. Ceglédi Lokomotív—Bp. Vörös Meteor. A Ceglédi Lokomotív még veretlen, a Bp. Vörös Meteor már vereséget szenvedett saját pályáján is az őzdi Vasastól. Két tipp: 1. X. Győri Lokomotív—Bp. Gyárépítők. A Győri Lokomotív biztos győzelme várható a viszonylag gyengébb formában lévő budapesti együttes ellen. Két tipp: 1, 1. Várpalotai Bányász—Sztálinvárosi Va- bas. Egyik csapatnak sincs kialakult formája, éppen ezért bármelyik győzelme telképzelhelő. Két tipp: 1, 2. OIasz bajnokság: Milan—Bologaa. A Bologna hazai veresége és a Milan idegenben elért győzelme egyaránt a Milan győzelmét helyezik előtérbe. Két tipp: 1, 1. Atalanla—Sampdoria. Az A tálán ta egészen gyenge formában van, a Sampdoria viszont, hétről hétre jplszerepel. Két tipp: 2, x. l'dinese—Florentine. Az Udinese biztosan tartja az ötödik helyét és vasárnap Bolognában győzött a Bologna ellen. A Fiorentinával szemben is esélyes. Két tipp: 1, x. Roma—mternazionale. A Roma határozottan hullámvölgybe került, a döntetlen a legvalószínűbb eredmény. Két tipp: X. 1. Pót mérkőzések: NB L: Szombathelyi Lokomotív—Légierő. A Szombathelyi Lokomotív az esélyes. (1» 1.) NB II. Keleti Csoport: Perec«»! Bányász—Gödöllői Dózsa. A Gödöllői Dózsa idegenben is jól szerepel. (2* I.) Kecskeméti Dózsa—Debreceni Lokomotív. A hazai csapat győzelme a valószínűbb. (1. 1.) Miskolci Lokomotív—Bp. Szikra. Itt is az otthon játszó csapat az esélyes. (1» 1.) Több zsír, hús (Csapó László felvétele.) A község lakóinak fokozottabb hús- és zsírellátása céljából, néhány hónappal ezelőtt sertéslenyészetet létesítetett a Békési Földművesszövetkezet. 236 ezer forintért 157 sertést vásárolt a szövetkezet vezetősége, amelyből 81-et hizlalásra, 76-ot pedig to- vábbtenyésztésre állított be. A képen látható hízók vágását az elmúlt napokban kezdték meg A jövőben hetenként vádnak sertést, a kimérését a szövetkezet a saját hentesüzletében vészi1/iUaisaiaU Hépe LEGFRISSEBB HÍREINK. Távirat VIHAttSAttOK NETK SZ■' 11KESZTOSEGÉNEK, Békéscsaba Mi, a szarvasi járás kommunistái, forró üdvözletünket küldjük nagy pártunk Központi Vezetőségének. Járásunk kommunistái lelkesedéssel fogadták pártunk Központi Vezetőségének március - nag, . n.öscg.-: u cr ■ .alul ..-ras kommunistáinak aktívaértekezletén az egész járás kommunistái nevében harcos fogadalmat teszünk és ígérjük, hogy az egész járás becsületes dolgozóinak bevonásával, a határozat szellemében dolgozunk járásunk fejlődéséért, népünk boldogságáért. Harcos kommunista üdvözlettel: Szarvasi járási párt-nagyaktívaértekezlet résztvevői, PRAGA A csehszlovák rajzfilmstudió egyik dolgozója, Karel Mann, a prágai lapok jelentése szerint feltalálta az úgynevezett »mágneses film.« technikáját. Ez a rajzfilmek elkészítését sokkal egyszerűbbé teszi azzal, hogy karton- papírból kivágott, rejtett szálakkal mozgatott alakok helyett vaslemezből kivágott figurák mozognak elektromágneses háttér előtt. PÁRIZS Keddig 19 külföldi színtársulat nevezett be a párizsi Sarah Bemard Színházban május 15- től július 30-ig tartó nemzetközi színházi fesztiválra. Az ünnepségek során külföldi színházak saját nyelvükön saját darabjaikat mutatják be. A múlt évben megrendezett fesztiválnak igen nagy sikere volt, majdnem minden előadást telt ház előtt mutattak be. Különösen nagy sikert aratott a Varsói Nemzeti Színház. BECS Az Abend leleplezéseket közöl az osztrák kormány és a NATO- parancsnokság illegális kapcsolatáról. A nyugatausztriai »Fekete Bundesheer« (szövetségi haderő) és a NATO-parancsnokság ösz- szekötő állomása egy salzburgi villában székel. A titkos hivatal élén Zdenko von Paumgarten, a német Wehrmacht volt vezérkari alezredese áll. A hivatalnak kirendeltsége van Innsbruckban. Figyelemreméltó, hogy Gruber külügyminiszter Paumgarten alezredest már 1945-ben kinevezte a külügyminisztérium innsbrucki kirendeltségének vezetőjévé. WASHINGTON Washingtonban Menzies miniszterelnök vezetésével ausztráliai küldöttség folytat tárgyalásokat hivatalos személyiségekkel, I köztük Eisenhowerrel és Duties külügyminiszterrel. Mint amerikai sajtójelentésekből kitűnik, az Egyesült Államok kormánya a tárgyalások során igyekszik kivívni az ausztráliai politika még fokozottabb alárendelését az Egyesült Államok ázsiai és csen- desóoeáni érdekeinek. MAR DEL PLATA Tizenhat versenyző részvételével március 10-én Mar Del Pla- tában megkezdődtek Dél-Amerika nemzetközi sakkversenyének küzdelmei. A beérkezett jelentések szerint az öt forduló játszmái alapján Szabó nemzetközi nagymester és Ivkov vezet a versenyen. Szabó L. legyőzte Gligo- rics jugoszláv nemzetközi nagymestert is. VARSÓ Erzsébet belga anyakirálynő, aki mint az V. nemzetközi Cho. pin-versenybizottság vendége tartózkodik jelenleg Lengyelországban, március 13-án látogatást tett Zelazowa Wolában Cho- ; pin szülőhelyén. Ugyanaznap este a Varsói Állami Operaházban az anyakirálynő résztvett Moniuszko »Halka« című operájának előadásán. HELSINKI A Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága március 12-én és 13-án teljes ülést tartott Helsinkiben. A plénum megvitatta Aaltonen pártelnök beszámolóját a politikai helyzetről és a békeharcról, A teljes ülésen hozott határozat fokozott harcra szólítja a haladó erőket a békééit, Nyu gat-Németország újiafelfegyvcr- zése ellen és nagyobb éberségre is inti őket. Kosárlabda Bp. Petőfi—Békési FMSZ Vörös Meteor 82:49 [45:21] Budapest, Lenin Intézet, Vezette: Kör- toiendy és Bánkúti, OB I. női. Bp. Petőfi: Fekete II., Várkonyi, Nagy, Nagy né, Sárosdyné. Csere: Boltomé, Hor- váthné, Pécsy, Tölgyesi, Halmai. Békési VM: Cs. Varga, Bodocz, Ko- csor, B. Kovács, Liszkai. Csere: Szilágyi, Nyiri és Hőgye. A tavalyi bajnok elleni mérkőzésre még mindig tartalékosán (a legeredményesebb játékos, Ollári sérülésé miatt) íállt ki a békési csapat. Ez meg is látszott a csapaton, a sok labdaátadási és lépési hibákkal játszi békésiek ellen már az első percekben 20:2-re elhúz a bajnok csapat. Ezután magára talál a békési csapat is és Cs. Varga, majd B. Kovács révén szépít az eredményen. A második félidő elején (5—6 percig) tervszerű játékkal éri el kosarait békési csapat, de később ismét visszaesik és a békésiek zónáját könnyen átjátszva növeli előnyét a Petőfi. Legjobb dobók: Nagy M. 25, Fekete II. 18, Nagjmé 12, illetve Cs. Varga 15, B. Kovács 10, Kocsor 9. Az Oktatásügyi Minisztérium március 17—18—19 és 20-án Budapesten a Sport- csarnokban rendezi meg az 1955. évi országos ‘középiskolai kosárlabda-bajnok- tság női és férfi döntőit. A női mezőnyben résztvQSiz a békési gimnázium csapata is, a Székesfehérvári Gépipari Technikum, a Diósgyőri Kilián Gimnázium, a budapesti III. kér. tanítóképző, a budapesti Mező utcai Közgazdasági Technikum és a ’budapesti Alkotmány utcai Közgazdasági Technikum csapataival. A békési gimnázium csapata az országos középiskolai bajnokságok megindulásának évében (1953-ban) megnyerte az országos bajnokságot, 1954. évben a már meggyengült csapat a területi döntőkön kiesett, így az 1954. évi bajnokságot a budapesti III. kerületi tanítóképző csapata nyerte meg. Az idei bajnokság az eddigieknél is lerőscbb küzdelmet ígér. Az idén is a III. kerületi tanítóképző és az Alkotmány utcai technikum csapatai látszanak a legerősebb ellenfeleknek, de számítani kell a két vidéki középiskola csapatával is. Valamennyi mérkőzésen erős küzdelemre van kilátás, éppen ezért várakozással tekintünk a békési csapat szereplése elé, annál is inkább, mivel legeredményesebb játékosát nélkülözve, tartalékosán kénytelen kiállni. Ennek ellenére bízunk* bennük és reméljük, hogy Békés megye színeit képviselve, megállják helyüket az erős küzdelemben. * A Vörös Meteor SE országos elnöksége április 4-e tiszteletére felszabadulási versenyt írt ki asztalitenisz, sakk és mezei futás sportágakban. A Békési FMSZ. Vörös Meteor SK vezetősége, a sportköri tagok és a KPDSZ dolgozók részére az országos kiírás szerint megrendezi a versenyeket. A sakk- és asztalitenisz-bajnokságokat mind egyéni, mind csapatbajnokság formájában megrendezi. A sakk egyéni csoportbajnokságok 2—2 első* helyezettjének mérkőzései március 16-án indultak meg, ugyancsak ekkor indult meg a csapatverseny is négy csapat részvételével. Az egyéni bajnokságban 24 személy vesz részt. Az asztalitenisz egyéni és csapatbajnokságban is ! négy csapat és 20 egyéni versenyző indul. A mezei fűtő-bajnokság szerve- I zése is folyamaiban van már. Torna A megyei ifjúsági keret edzésén Különös érdeklődéssel látogattuk meg a megyénk tornasportjának magját képező ifjúsági keret edzését. A fiúk edzése a békéscsabai fiúgimnázium tornatermében volt. Már a belépésnél észre kellett venni, hogy igen hideg van a teremben. A »lelátótc képező karzaton kb 20 néző télikabátban, fülig burkolva kíváncsian szemlélte az edzést. Lenit a teremben húsz ifjú tornász mozgott. Éppen a korláton gyakoroltak. Kecskeméti Gábor testnevelő tanár (volt ; magyar bajnok, főiskolai világbajnok) í lelkesen, nagy odaadással magyarázta a korlát mellett lévő négy fiúnak a kü- lönböző fogások összefüggését, a helyes testtartást, a jó lendületvételt. A többiek egy része a szekrény ugrást gyakorolta, miig a másik része a kályhát körülvevő rácson keresztül várta a meleget. öröm volt hallgatni a fiúkat, mi- lyeu lelkesen magyarázták az egyes gyakorlatok lebonyolítását, hogyan vitatkoztak, segítették egymást jó tanáccsal. Úgy gondoljuk, jobb gondoskodást érdemelnének ezek a fiúk. A lánj'ok edzésit a II. sz. általános iskolában tartották. A kla j tornaterem »kifogástalan állapotban volt, ideális hely. Itt viszont más baj Vblt?7 Ö&hfés'éli hat versenyzőnek tudott csak szakszerű edzést adni Fáry Katalin testnevelő tanárnő. Nagyon sokszor kellett ismételniük a lányoknak az apró részekre bontott gyakorlatokat, amíg az edző elfogadta, illetve helyesnek találta. A tanárnő fáradhatatlanul magyarázott, segített, ha íszükség volt rá, bemutatta a gyakorlatot. De hol maradtak a többiek? Ezúton kérdezzük mi is, miért nem jp!t •el a keret többi tagja? Miért nem t rődnek ezzel az illetékes sportkörök vezetői, a JTSB-elnökök miért nem ellenőrzik a részvételt? Ha valaki igazolatlanul mulaszt, javasoljanak mást a keretbe. A torna az erő, ögyésség, a szépség sportja. Több gondoskodást vár az illetékes szervektől, több szorgalmat a sportolóktól. — Békéscsabai Építők—Agyagipar barátságos mérkőzés lesz március 17-én, csütörtökön délután fél 4 órakor, Békéscsabán, a Kazinczy utcai Stadionban. Belépődíj 1 forint. 18 éven felüli férfi munkaerőt (segédmunkást) Budapest területén villamos vágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóinknak munkaruhát bakancsot, kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes villamos utazási igazolványt, a vidékieknek munkásszállást, a családfenntartóknak napi 6 Ft. különélési pótlékot biztosítunk. Jelentkezés : a Fővárosi Vasútépítő Váliaiat Pesti Főépítésyezetőségné! Budapest, XIV.. Thököly úl 145