Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-15 / 62. szám

ViUaitawU Héfit 195ii március 15., kedd Dani bácsi földei irat Részlet Szabó József „Keleti szél“ című készülő regényéből Ma tíz év®» hogy eldőlt a magyar dolgozó nép legnagyobb évszáza­dos pere. Ma tíz éve, hogy a Magyar Komimmiatu Párt előterjesztésére az ideiglenes Nemzetgyűlés törvénybe iktatta a íöldorsxliást. E törvénnyel jogos tulajdonosai kezébe került Magyarország földje. Megyénkben is közel 150.600 hold nagyúri birtokot osztottak szét több mint 80.000 fökhrélküU parasztcsalád közölt. Békés megye az ország egyik legharcosabb, de egy­ben legelmaradottabb megyéje its volt a múltban. Ezen a vidéken talán még jobban fojtogatta a nagybirtok a földnélküli para*ztcsaládokat, mint az ország más vidékéül. Békés megye dolgozó parasztjainak is kettős ün­nep tehát március 15-e. Nemcsak 1848 márciusára, a dicső 1848-as for­radalomra, hanem 1845 március 15-n* Is emlékeznek dolgozó paraszt­jaink. Efl a nap történelmi jelentőségű, felszabadul! lia/áuk tízéves tör­ténetében Is. sinak tartották lovak mellé. Varga Imre, ha egy kis ideje akadt, át-átment a tanácste­rembe, ahol a íöldigénylő bi­zottság gyűjtötte az igénylése­ket. Leült az egyik lóca vé gére és nézte a munkát. Jó volt Most eljött. Úgy beszélték meg otthon, hogy földet irat. Neki is jár a Lénárd-uradalomból — mondogatta —, persze, csak otthon, az asszonynak. A való­ír- Aztán mennyi földet kér, Dani bátyám? — Hát — és a fületövéig el­vörösödött, úgy érezte, mint­ha minden elsötétülne és tü­zes karikák táncolnának a sze­me előtt. Egyre csak az a két szó, mint éles kés hasogatta az agyát: Mennyi földet? Nem várta most a kérdést. Pedig otthon már ki is számították, hogy mennyi jár. Olyan tizen­két holdat gondoltak, mert öt itt csendben üldögélni azzal a i ságban az történt, hogy már néhány zsellérparaszttal, aki majdnem mindennap eljött megkérdezni a bizottságot, hogy ! nyitni a földigénylő bizottság­mikor kezdik már a földosz- hoz. tást, mert elkésnek a tavaszi munkával. Egyik délelőtt ismét együtt ültek a tanácsterem vé­gében. Kopogtak az ajtón, öten is mondták — szabad! Lassan, óvatosan nyílt az aj­tó és belépett Mészáros Dani bácsi, Vargáék egyik szomszéd­ja. Levett kalappal, meggör­nyedve, csoszogva lépkedett az asztal felé. Szemét alig merte levenni a saját lábáról. Világ­életében hónapos volt a Lé- nárd-birtokon. Az intéző biva­lyosnak osztotta be, pedig ő mindig úgy érezte, többre vol­na érdemes — lovakat is el tudna hajtani, akár négyet is. — Dehát gyerekkorában az egyik ökör megbökte a szemét és balszemére megvakult. Vak­gyerek van. Az elég is lenne. De most nem tudott szólni sem. Varga látta az öreg vívódá­sát. Nem első eset ez itt. Most is, mint a többieknél — de most talán sokkal nagyobb sze­retettel — megkerülve az asz­talt, odalépett az öreg mellé. Felemelte fejét, félszemével ~ JÓ1 van- Dani bátyám, majd ötödjére jött el a községházá­hoz, de csak most mert be­körültekintett. Először az asz­tal mellett ülőket nézte meg. Megnyugodott, amikor isme­rősnek találta az arcokat. A szoba többi részét is megnézte. — Ejnye, no — még az egyik komáját is ott találta a padon- ülők között. Kétszer is neki- kószült, hogy szóljon, de nem jött hang a száján. Az öreg Var­ga, Imre apja ezt észrevette és megpróbált segíteni neki. — Mi újság, Dani bátyám? •=■ Az öreg gépiesen feleli: — Semmi jó, kedves öcsém. — Mi járatban van nálunk? — Hát jöttem én is, mint a többiek. — Jól tette, Dani bátyám. — Szóval azt szeretném — nekibátorodva kezdte -az öreg, | de hirtelen elakadt a szava. 4 vesztegető kulák és a begyűjtési megbízott együtt disznótoroztak ta a kulák beadási könyvét és abban törölte a s©rtésbeadási hát­ralékot, hogy a ku'ák így sertés­vágáshoz jusson. Az így feketén levágott sertésből rendezett disz­nótoros vacsorán a begyűjtési megbízott is résztve.tt. A bíróság rövidesen ítélkezni fog az állampolgári fagyelmet ki­játszó kulák és a magáról megfe­ledkezett cinkos felett. A gyomai járási ügyészség letartóztatta Vimcze Sándor dé- vaványai kulákot és Birizló László begyűjtési megbízottat vesztegetés, a begyűjtés kiját­szása és feketevágás bűncselek­ménye miatt. Birizló László községi begyűj­tési megbízott 100 forintért és 3 kilógramm hurkakósto óért ösz- szejátszott Vjncze Sándor déva- ványai kuTákkal. Meghamisítot­kiszámítjuk együtt — s ezzel belekarolt az öreg bivalyosba és számolni kezdett. Az öreg rábólint. — Úgy gondolom, ha tizen­két holdat írnánk, az elég len­ne magának. Az öreg, mint akinek a melle ki akar szakadni, olyan nehe­zen lélegzett. Fél szemét ráme­resztette Vargára, úgy nézte, mint aki az ő gondolatát talál­ta ki. Lassan megnyugodott. Az arcán halvány mosoly futott keresztül és csak annyit mon­dott: — Úgy van, öcsém. — A szavak után megkönnyebbült. Varga még mindig ott állt mel­lette. Az öreg most nézte csak meg jobban barázdált homlo­kát, megőszült halántékát, a kubikos taligától meggörnyedt hátát, aránytalanul hosszú kar­jait és arcában mélyen bent­ülő, nyugtalan szemeit. Most jól megnézte. Agyába véste ezt az arcot. Hosszú évek óta tő­szomszédja és mégis most is­merte meg igazán. Beírták a tizenkét holdat, de az öreg most már nem moz­dult el az asztaltól, csak akkor, amikor az egyik bizottsági tag hellyel megkínálta. Leült és botjára támaszkodva, ott nézte I« „Mindnyájan vörös katonák voltunk V Előadás a békéscsabai munkásmozgalom harcairól »Soha többet nem kívánja visz-i 1920—30-as években. Nem úgy, sza az átkos múltút, aid a három- mint ma. Jó munkaalkalom. müíió koldús közé tartozott« — mondta Huszár Bál idős békés­csabai földmunkás a felszanadu- lás eUtti időkre emlékezve. Szom­baton este a békéscsabai Balassi Kuitúrotthonhaa öregek és fia­talok töltötték meg a nagyterem széksorait, hogy meghallgassál! Szobek András begyűjtési minisz­ter előadását a békéscsabai mun­kásmozgalom harcairól, a Horthy- rendszerben. Az öreg harcosok, és kortársaik nem egyszer Köuy- nyes szemmel, lelkűkben még ma is fájó emlékekkel élték át gon­dolatban ismét — Szobek elv­társ szavai nyomán — kemény és nem egyszer véres, de dicső harcaikat, melyeket a reakció, a zsarnokság, a fasizmus ellen vív­tak. A fiatalok pedig eljöttek, hogy tanuljanak apáik, nagyapáik hősi helytállásából, össze­fogásából, hazaszeretetéből. Hi­szen mindenkinek heveseb­ben dobogott a szíve, büsz­kébben csülogott a szeme, ami­kor Szobek elvtárs arról beszélt, hogy a békéscsabai nninaásság legjobbjai hogyan harcoltak 1919-ben a Tanácsköztársaságot megtámadó cseh és román in­tervenciósok ellen. A haza, a proletárdiktatúra védelmében. Az előadást mindvégig feszült érdeklődéssel hallgatta a közön­ség, szinte benne élt az esemé­nyekben. Hogyne, amikor a sze­replő személyek közül nem egy ott ült a hallgatóság soraiban, mint Hrabovszki Mihály öreg építőmunkás, aki a fasiszta ter­ror legvadabb dühöngése idején 1944-ben élete kockáztatásával megőrizte az építőmunkások gyö­nyörű zászlaját, amely a meg­bonthatatlan munkásegység« t, és a fasizmus fölötti győzelem meg­ingathatatlan bitét, jelképezte#» az elvtársak harci elszántságát erősítette. Szobek elvtárs nagy tapssal fo­gadott előadása után két régi haroos, Such János építőmun­kás és Huszár Pál földmunkás emlékeztek vissza a múlt kese­rűségeire és a munkásság ösz- szefogásának nagyszerű megnyil­vánulásaira. A munkásosztály, a dolgozó nép legyőzhetetlen, ha egyet akar — ez vésődött kitö­rölhetetlenül a hallgatóság lelt- kébe, amikor Such János e'mond­a földosztók munkáját egészen ta, hogy az építőmunkások éven- estig. I te 2—3 hónapot dolgoztak az AZ ELSŐ ÍRÓBA (371 na, DER ENDRE varom. A keresztrudas nagy ka- mel —, az ozmánokat biztosan pútól buja, gyermekláncfűvel tar- elpuhegyelem, ha segítesz! látott, s régi kocsinyomtöl meg- S nagyon csodálkozott, hogy hasított fűszőnyeg húzódik a sö. én csak a fejem rázom el'ko- vény övezte udvaron végig, egész molyodva, s magam elé bámu- a ferdén növő, egykor villám- lók sokáig, mint az ütődött... Nádverő volt tulajdonképp ződéses materialista — egy Ids sújtotta eperfáig. Ennek szom- Nem lehetett akkor már ne­nagy apám, takaros tetőket kanya- ládikában, a padláson, sok rend- szédságaban sárgafalú dézsa ter- kém a játékűző gyerekek közé rftott nádkévékből, remek keze őr-szem elől rejtett holmi között peszkedik, idetükröz a víz belő- elegyednem, ezt éreztem jól. De volt hozzá. De tekintve, hogy ott lapult a Kommunista Kiált- le. Ebbe fordult Dele az öcskös azt is, hogy ilyen boldog, gond- újabban inkább Bohn-cseréppel vány példánya is... négyéves korában, s hatalmasan tálán délutánom nem lesz inig fedetik a tetőt a partisztok Is, No, de ne vágjunk a dolgok beivott vizéből, csak úgy csór. egy az életben, s ennyi szerető mivel így muszáj, hát minden- elébe, hisz itt van nagyanyám is, gott belőle,_ amikor nagyapám, szív se fog közre soha többé, féle földmunkát is elvállalt nagy- s ezt nem egy csendes mosoly- rálelve, fejjel lefelé tartotta so- Holnap inasnak állok be Csep- apó, aratott is, ha kellett, s lyal jelzi, mint nagyapám, hanem káig. kóékhoz, vége a tanulásnak, a kínálkozott, amikor Bohn téglagyáros huszonnégy ácsot akart hosszabb időre mun­kába állítani. A téglagyáros meg­kérdezte az ácsokat, hogy van-e köztük olyan, aki az 1919-es for­radalomban vörös katona vöd. Mert ő ilyet nem alkalmaz. A 24 békéscsabai ács egy ember­ként mondta: »Mindnyájan vö­rös katonák voltunk!« Bohn úr keserű szájízzel ugyan, de Kény­telen volt ezt tudomásul venni és az ácsok munkába álltak. Az estén régi munkásmozgalmi dalokkal szerepelt az újra életre kelt Általános Munkás Dalárda. A közönség nagy szeretettel fo­gadta, s meleg ünneplésben ré­szesítette a munkásmozgalom egyik harcos, nagymúltú kultu- . ralis szervezetét. Befejezésül a Békéscsabai Állami Zeneiskola ének- ós zenekara mozgalmi da­lokat és népdalfeldolgozásokat adott elő, igen nagy sikerrel. * Az est szünetében uyílt meg a békéscsabai munkásmozgalom harcait képekben, újságcikkek­ben, jegyzőkönyvekben bemutató kiállítás. A jól összeválogatott anyag hű képet ad a Horthy- rendszer népeilenes cselekedetei­ről, a nép hihetetlen nyomoráról. Lelkesítő a békéscsabai mun­kásmozgalom do ki un en túrna ina k tanulmányozása. Itt van az épí- tőmunkások emberöltőt megért, féltve őrzött, rejtegetett, sok vi­hart átélt gyönyörű bordó se- lyerazászlaja. A zászló előtt meg- hatottan áll meg a néző és olvas­sa feliratát: »Világ munkásai egyesüljetek! Jogot a népnes!« Itt van az erzsébethelyi föld­munkások lila sclyepizásziaja is. Sok dicsőséges harcról tuu- nának beszélni ezek á zasziöa; A reakció félelmét mutatja meg az a belügyminiszteri rendelet is, amelyet Hakovszki m. kir. bel­ügyminiszter adott ki 1924-ben, hogy vörös szegfűt, és más vörös virágot nem szabad a gomb­lyukba tűzni, a lányoknak kézben hordani. A fény képanyag hitelesen' mu­tatja be a dolgozó nép mérhe­tetlen nyomorát. Munkáscsalá­dok kilakoltatása, nyomortanyák, szemétdombon turkálók elszomo­rító látványa idézi a múltat. Az értelmiség sem volt kivétel, ezt a réteget sem becsülte a Horlhy- rendszer. Sok diplomásnak nem tudott kenyeret biztosítani. Az egyik képen fiatal férfi látha­tó, nyakába akasztott táblával: »8 nyelven beszélek, bármilyen munkát elvállalok:« A szegényparasztság éhezéséről, a népbetegségek, csecsemőhalálo­zás szörnyű pusztításairól hiva­talos írások, bizalmas jelen tó*'k, a főispánhoz benyújtott kérelmek minden szónál ékesebben beszél­nek. Ezt a múltat csak gyűlölni lehet, erre a múltra emlékezni azt jelenti, hogy még elszántali- ban, még keményebben és har­fiivet kaszált, ha úgy adódott, kipattan a fimisszel pingált lots- Ma már nem ilyen kis tehetet- diákévek sok szenzációjának, vé- j oosabban, még tömőttebb sorok­Pompásan ál'lt a kasza is a kézé- ajtón, s fürgén rebbenő barna lenség az öcskös, sőt, ugyancsak ge mindenféle könyvolvasásnak, ben, a fáskamrában műhelye is szemét a könny is elfutja az élénk, fürge kis emberré lett, tíz vége a kedves iskolacimborák tár­volt gyalúpaddal, s itt olyan őrömtől, s tán százszor is meg- esztendős múlt karácsonykor, saságának — apámékat se látom hazájának, békéiének megvédésé­szerszámok sorakoztak rendre, simogatja kócos hajamat. Épp itt nyaral vagy két hete egy évig viszont, anyám kacagó- ben. —S. /.— melyekkel mesterien tudott bán- — De nagyot nőttél, kicsim! nagyanyáméknál. Hatalmas, még- sát se hallhatom hosszú hóna­ni, s melyekkel mindenféle fet- Ugye, megéheztél a hosszú úton? is ügyesre faragott, nagyapó ké- pokig. adatot megoldott, a széklábope- No, csak moss kezet szaporán, szítette fapallólssal nyargal elő Idegen emberek keze közt fo­rálástó! a suszterotósig az ég- s ülj az asztalhoz, bogárkám! a körgát hátamögül most is, ér- gok vergődni, alá két sohse lát­adta világon mindent, amire Tujafenyő-sövémy vezet a tor- kezésünk hírére, magál>a dobál tam, akik nem ismernek engem, csak jó szerszám, s megfelelő núcszerfi kis kiugróig, ahol már pár gubát, g ugrik a kúthoz... nem tudják, mi van a szívem­emberkéz képes... Kék szemében ünnepi abrosz feszül a görcsös- Diadalittasan hozott a kávatö- ben, nem tudom, mi van a ben­határozottság és szelídség öiehce- lábú asztalon. Térül-fordui nagy- véből egy jókora kődarabot. Ki- sőjükben, csak azt tudom, hogy zett, galantbősz hajjal övezett anyám, s gőzölgő tálait tesz az nyújtotta karját, s csípőretette én leszek a leggyengébb, a leg­homloka mögött értelem parázs- asztal közepére fektetett parányi kezét, jelezve, hogy nem Bánszki nyomorultabb közöttük, mind­lőtt — csendes szavaiba sok- deszkalapra. Mákosguba türemke- Laci többé, hanem törökverő Ki- nyájuk lábakaprája, futóbolond­sok munkástárs belefogódzott va- dik elő a tálból, kedvenc ételein... nizsi Pál. ja... Sehol segítség, sehol egy zárnap délutánonként. Szervezett Végigjáratom szemem a rég- — Gyere kicsit verekedni a jó szó, sebeimre orvosság... munkás volt nagyapó, meggyő- látott, de sohse felejthető kisud- kőrgátra — súgta csillogó szem- (folytatjuk) ban zárkózik fel a magyar nép a párt mögé, boldog életének, — VIDÁM műsoros est volt vasárnap a miezőberényi Kul- túrotthonban, A kultúregyüttes új népi táncokat, kórusművekej, vidám népdalokat és egy felvon á- sos vígjátékot mutatott be. A szórakoztató, színvona’as műsort reggeliig tartó tánc követte. — DIVATBEMUTATÓI rende. zeit vasárnap este Gyomén a Békésmeyyel Névbolt Vállalat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom