Viharsarok népe, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-20 / 43. szám

1935 február 20., vasárnap

l/iU&uai&k Képi

*£>

Orosházi öntőknél

Az öntőcsarnokban füst és gáz kavarog. Most éppen izzó fémmel forgolódnak a munkások. Erő kell ehhez' a munkához és állni a meleget. Mozgékonyság', ügyesség, biztos, határozott mozdulatok, lendület és megfelelő érzék szükséges ahhoz, hogy a kívánt gyorsasággal ömöljék a vas a formázószekrényekbe. Ha a fém csur- gatása az első pillanattól kezdve nem elég gyors, nem jut le az öntőnyílástól az üreg legtávolabbi részébe, útközben megmered, kész a selejt.

Itt, az Orosházi Vas- és Kályhaipari Vállalat öntödéjében még nemrégen is sok készült belőle. (Most sem kevés, de kevesebb). Miért volt így? Amit délelőtt az öntőmunkások formáztak, azt délután a segédmunkások öntötték le.

Csak a mennyiség voit a fontos,

az emberek keresni akartak. Ment, mehetett is ez, mert ha a selejt okozóját keresték, legtöbbször nem találták meg. A formázok: „Az öntésben volt a hiba“. A segédmunkás öntők: „A formázás volt rossz.“ A kárt pedig fizette a munkáltató: a nép. Keressenek az öntők, munkájuk nehéz, megérdemlik. De a gazda csak a jóért adhat pénzt, a rosszért nem fizethet. Melyik öntőmunkás venné meg például a selejtes öntVénnyel ellátott tűzhelyet?

A vezetők gyakran kérték a munkásokat: csökkentsék a se; lejtet. Nemigen ment. Végül is változtatni kellett a munka- szervezésen. Néhány hét óta ' az öntök elkészített formáikat maguk öntik ki. Látszatja van ennek. Januárban az öntődében a selejt átlagos százaléka 6,1 volt. Február első dekádjában csak 4,7 százalék. Más ok is közrejátszott. Januárban öt munkást megbüntettek a sok j selejt miatt, ötöt megjutalmaztak csökkentéséért. Veres Tibornak a decemberi selejtje 105 forint visszatérítést okozott, januári selejtmentes munkájáért viszont 112 forint jutalmat J kapott.

A békéscsabai szlovák gimnázium

DISZ-szervezete febr. 9-én küldöttválasztó taggyűlést tartott. Gazsó Mária DISZ titkár részletesen foglalkozott a tanulók munkájával: a tanulással. Az iskolában hat kitűnő tanuló van, a legjobb eredményt elérő II. osztály átlaga: 3,43.

Ismertette azt a programot, amit a DISZ-vezetőség a „Diákok szovjet hetének“ megrendezésére állított össze. A felszabadulási kulturális seregszemlére készül a tánc- és ének- együttes. Rajzkiállítást rendeztek — a legjobb rajzolókat könyvvel és színes ceruzával jutalmazták.

ÚJÍTÓK ÉS ÚJÍTÁSOK

Hétezer forint megtakarításáról röviden

Keresetük növelésének új, helyes útjait keresik

mostanában ezek a dolgozók. Négy-öttagú brigádokat akarnak alakítani. A brigádok működéséről eltérőek véleményeik. Azon vitáznak: helyes-e, ha a legjobbak egy brigádba tömörülnek? Nem! Helyes-e, ha a különböző teljesítményű ta- goiVeg'y 'bHgádban keresetüket egyenlően osztják el maguk között? Nem! A brigádalakítás célja, hogy egymást segítsék, tanítsák, hibáikra egymást figyelmeztessék, munkájukat ellenőrizzék. Ahány brigád, any- nyi százalék, ez viszont versengésre ösztökél.

Nem mondható el, hogy a vállalat vezetői valami nagyon szorgalmaznák a munkaverj seny fellendítését. (Ha csak I szavakban nem). Az öntödei ; részleg irodáinak belső folyosó- | ján van ugyan egy tábla, mely- ! röl a kutatgató szem leolvashatja a dolgozók januárban elért mennyiségi százalékait. Nem olvasható le azonban a páros vetélkedések eredménye, nem látható selejtcsökkentési versengés, felajánlások teljesitésé- ! nek állása. Pedig kétségtelen:

| van lelkesedés, helyes törek- | vés — versengés is — az Oros- 1 házi Vas- és Kályhaipari Vál- . lalat öntőiben. De ezt köz- S üggyé, a versenytáblák által

Egymázsás iisamnuiíasvarat találtak Sztáliavárosban

A Duna-medertől száz-százötven méterre Sztálinváros óvárosának egyik pincéjében egy, eredetileg több, mint három méter hosszú mamraut- agyar került felszínre. Szakemberek véleménye szerint, a körülbelül egymázsás agyar a legnagyobb, amit Magyarországon eddig találtak, s az egykori Dana-meder iszapjában jó állapotban maradt meg.

Hogy a marógépen fogaskereket lehessen csinálni, a fogak beosztásához osztófej szüksé- 1 ges. Az kellett volna a Ruhagyár lakatosműhelyének is — hónapokkal ezelőtt. Ha annakidején megrendelik, a leg-. | jobb esetben is csak több hónap múlva kapták volna meg. Farkasinszki Gyula elvtárs, Munka Érdeméremmel kitün- ! tetett újító, sztahanovista ez- ért csinált egy osztófejet. Nem volt könnyű dolog, mert elkészítéséhez renkivüli pontos munka kell. Az üzemnek 2000 forintjába került, de 7000 forintot takarított meg.

Állami gazdaságokban, gépállomásokon — ahol marógép

Farkasinszki Gyula elvtárs, pártunk tagja,

kitüntetett, újító sztahanovista.

van— az osztófej szintén nélkülözhetetlen. Ha elkérik, a ruhagyáriak az öntésmintát szívesen kölcsön adják, hogy mások is készíthessenek osztófe- jet.

Ki végzett legjobb munkát?

A békéscsabai állomás kereskedelmi dolgozói az áruk gyors kezelésével és az érkező áruk gyors kiszolgálásával biztosítják a felszabadulási versenyben tett vállalások teljesítését. Február I. dékánijában az Ady-brigád Sipiczki András vezetésével 130 százalékot teljesített. A Gerő-brigád Krnács András vezetésével 129, az Előre-brigád Maráczi Imre vezetésével 126, a Kossuth-brigád Szeles Károly vezetésével 122 Százalékot ért el. A verseny eredménye, hogy négyen sztahanovista jelvényt, négyen pedig sztahanovista oklevelet kapnak jó munkájukért.

nyilvánossá kell tenni. Úgy fokozni tovább a jót. Mindez a vezetésen múlik. T. G.

— A GYULAI Harisnyagyár a felszabadulási versenyben, a legutóbbi értékelés szerint vezet versenytársával, a budapesti te- j leppel szemben.

Osztóiéi. Farkasinszki Gyula elvtárs munkája.

Felhívás irodalmi pályázatra

Felszabadulásunk IQ. évfordulójának^ zgíjpk a szgkásos megjelenési díj el- nagy ünnepe tiszteletére a Megyei Ta- lenében.

nács VB népművelési osztálya és a Békés megyei írók Munkaközössége nyilvános irodalmi pályázatot hirdet. A pályázatra nemcsak a felszabadulás közvetlen eseményeivel foglalkozó írások,

Harcos, építő tíz évünk bőséges témalehetőséget nyújt megyénk íróinak ahhoz, hogy akár versben, akár prózában szépet, lelkesítőt írjanak.

Kéziratokat a Békés megyei írók Munhauem minden olyan mű beküldhető, kaközősscge címére; Békés megyei Ta- amely az eltelt tíz esztendő életéből me- ; nács VB népművelési osztálya, Békésrí ti tárgyát.

Nyomtatásban még meg nem jelent müvekkel lehet pályázni. A beküldött anyagból a legjobbakat április 4-én megjelenő ünnepi kiadványunkban köcsaba, Szent István tér 3. számra kérjük.

Beküldési határidő 1955 március 31. Megyei Tanács VB Népművelési Oszt. Békés megyei írók Munkaközössége.

valamit a szív ki tud kalapálni, egyetlen nevet muzsikált: Zoltán... Zoltán... Zoltán...

A lámpa fénykévéjében már a mosolyt is látta. Azt a kedves mosolyt, amelyet az első találkozásnál fedezett fel ezen az őszinte, kamaszos férfi arcon.

Első találkozás... Nyár volt. A kastély megbújt az erdő közepén, a kis tanítónő két nagy bőrönddel kezében, egyedül ballagott a fasorban. Ismerős volt a táj» hiszen egy évet már itt töltött kedves kis tanítványai között s most, hogy újra kezdődik a tanítás, visszajött. Nehéz volt a bőrönd, nagyon nehéz. Sokszor letette, megcserélte, sőt, volt rá eset, hogy meg is pihent rajta. Biztatta magát: na, még száz méter! Már csak ötven és itt a kapu... onnét még száz méter és a szobában vagyok! De bizony, ezt a kétszáz métert majd két óra alatt tette meg! Mert, ahogy belépett a kapun, valaki csaknem nekirohant. Megrettent, elejtette a két bőröndöt. A fiú — mert az volt — egy magas, barna, napcserzette arcú fiú, megállt előtte és huncutul mosolyogni kezdett. Majd, amikor a lány elvörösödött, még a fogait is kivillantotta, úgy nevetett.

Álltak egymással szemben, egyik sem szólt... Klári arca lassan megváltozott. Elröppent a pír, helyét mosoly foglalta el. Mondta volna már azt is, hogy: nem tud vigyázni? De valahogy női ösztöne azt súgta: várd meg, ő hadd kezdje.

Zoltán nemsoká váratott magára.

— Ejnye, de szép lány... hol bújkált, hogy eddig nem láttam?

Ezen meg kellett volna sértődni, de Klári még fürkészőb- ben nézett a fiúra. Az újra

kezdte:

— Maga nem idevaló, ugye?

Erre már felelni kellett és

Klári elrebegte:

— Nem.

Szó szót követett, perc percet. S ők még mindig ott álltak a kapuban. Persze, az első negyedórában már tudtak egymásról mindent. Azt, hogy Zoli állatorvos-gyakornok és azt is, hogy Klári tanítónő, jj eesteledett, amikor újra találkoztak. Végigsétáltak a nyárfák alatt. Klári valami olyasmit érzett., amit még eddig soha. Mintha repülne fénylőszárnyú bóbitás galambként. S ez olyan jó volt, észre sem vette, hogy az idő is repül s talán arról sem tudna számot adni, hogyan ígérte meg a másnap esti találkozót. Tanítás még nem volt. Klári napközben az önként jelentkező gyerekekkel az osztályt rendezgette. Virágokat ültetett cserepekbe, képeket szögezett a falra. Mindent megtett, amit kellett, de azért mégis nehezen várta az estéket. Öh, mennyivel rövi- debb volt akkor a nap, ha Zoli egyszer-kétszer bekukkantott a tanterem ablakán. Nem beszélgettek, csak tekintetük találkozott. De ez is elég volt ahhoz, hogy Klári ajkán önfeledt, ismeretlen dallamokat ébresszen.

Este pedig újra és újra végigsétálták a fasort, a fenyves ösvényeit, kézenfogva egymást, szaladtak a nagyréten át. Aztán, mikor elfáradtak, megmegpihentek egy-egy farönkön. Egyik este Zoltán szomorkás arccal jött el. Már ősz volt, peregtek a falevelek, nagy tarkaszőnyeget szőve az útra. Klári megsejtette az első csókból a fiú fájdalmát. Óh, de szívesen tartotta volna örökké Zoltán száján tenyerét azért,

hogy azt ki ne mondhassa, amitől olyan nagyon félt s aminek úgyis el kell jönnie..., de nem így..., ne. most... Nem lehet ilyen igazságtalan az élet!

Zoltán akkor este a búcsúzáskor kétkézzel hátrasímította Klári dús barna fürtjeit, és valami olyasmit mondott, hogy csak néhány hónapra kell elmennie. Leteszi az államvizsgát, aztán jön vissza.

— Visszajövök, vissza, Klári!

lári talán egy óra múlva is ott állt a bejárat előtt s égő, könnytelen szemmel a messzeségbe nézett. Maga sem tudta, hagyon került szobájába. Csak egyet tudott ezután, hogy a postás mindennap egy óra fele jön. Hosszúak, kínzóak voltak a napok, ha nem jött levél. Ilyenkor behunyta szemét, maga elé képzelte Zoltán mosolygó arcát, biztató tekintetét és a soha el nem feledhető szavát: visszajövök... vissza...

A lámpa fényében most is ezt az arcot látta. A fülében most is ott csengett, a szó: visz- szajövök... vissza!

A történet, melyet Balogh bácsi mondott, össze-vissza ku- szálta gondolatait. Szerencsére megérkeztek a gyerekek szülei. Néki is hoztak a városból sok mindent; teát, cukrot, meg, ami kell itt, a tanyán. Gyorsan a kis táskájába rakta s már búcsúzott is. Az út kopogott. Sokszor hátrapillantott, nem félős s mégis egyre sza- porázta lépteit. Hazamenni az ő kis szobájába — ez volt minden vágya. A cserépkályhát már délután befűtötte, meleg volt. Az éjjeliszekrényről ránevetett Zoltán képe. Egy pillanatra ő is visszamosolygott. De aztán fülébe újra visszalopakodtak az öreg szavai: ...mire a levelek lehulltak, a postás levelei is elfogytak... összeharapta a száját. A kis asztalon egy szépen faragott ládikában ott voltak az egyre ritkábban érkező levelek. A legutolsó is. amit három napja kapott. Kinyújtotta karját, hogy felnyissa a ládikát, de keze félúton megállt. Nem, nem olvas most levelet. Egy-két percig ült az asztal mellett, aztán egyetlen mozdulattal rávetette magát a heverőre. Feje alá tette két karját és egy darabig bámulta a mennyezetet. Majd behunyta szemét, de az álom késett, helyette gyerekkori képek özöne lepte meg. Iskolás kislány volt, ott ült a harmadik pad-