Viharsarok népe, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-20 / 43. szám
2 1955 február 20.. vs vár nap l/LUaisauitt VUfít Milliók vágya és akarata A KŐMŰVES tudja, milyen ne-i kéz munka egy ház felépítése. .'A kertész is tudja, mennyi verejtéket huilajt, amíg felnevel egy «hnafát. Az anya is tudja, milyen nehéz és fájdalmas megszülni és felnevelni egy gyereket És nem azért dolgoznak az emberek — akár oroszok, vagy amerikaiak, angolok, vagy kínaiak, franciák, vagy magyarok —, liogy a lei kel- len haláigyárosek egyetlen intésére romhalmazzá változzanak a házak, szélvész döntse Ki az ai- mafákat, s egyetlen fémdarab elég legy en ahhoz, hogy megállítsa egyr ifjú szív dobogását, akiből talán új Petőfi, új Tolsztoj, vagy Newton lett volna. Lehet-e pontosabban, egyértelműbben kifejezni a kőműves, a kertész, az anya hő óhaját és akaratát, mint azt az elmúlt héten a Szovjetunió vezetői tették llearst, Kingsbury Smith és Con- niff amerikai újságírókkal folytatott beszélgetésükben. VALAMENNYIEN ezen a földön élünk és nincs hová mennünk... Lenin hagyatékát követve, a két rendszer tartós, békés egymás mellett élését kívánjuk, vagyis úgy vélekedtünk,és vélekedünk ma is, hogy a két rendszer együtt élhet, nem kell harcolnia egymás ellen« — mondotta N. Sz, Hruscsov. S ha más szavakkal, de ugyanezt fejtegette az egész szovjet nép, az egész béketábsr nevében Btdganyin szovjet miniszterelnök és Zsu- kov marsall is. N A. Bulganyin rámutatott arra, hogy a háború alatt a Szovjetuniónak jó kapcsolatai voltak az Egyesült Államokkal, Angliával és Franciaországgal, s hogy üdvös volna, ha e jó kapcsolatok ismét helyre- ál In ónak. Zsukov kifejtette: »ügy vétem, nem az a feladatunk, hogy mentséget találjunk a fegy-, vérkezési hajszára, hanem az, hogy megkeressük a háború-lehetet'enné tét-lének gyakorlati út- j jait MrT ALL! X HAI NAK ezzel j szemben az amerikai politikusok? Azt, hogy továbbra is atombombával hadonásznak, újabb tá- j maszpontokat építenek a béke, a demokrácia, a szocializmus Szovjetunió és Kína vezette tábora Körül, vagy hogy továbbra is Kína megtámadásával, az >erő- politikával« fenyegetőznek? Ezek bizony, nem lehetnek hathatós értek. Mint Hruscsov mondotta: ■ »A fenyegetésekből és a megTótemlitési kísérletekből semmi sem jön ki, mert a Szovjetunió sohasem hátrált meg és ezután sem hátrál meg fenyegetések elől.« De választ adtak a Szovjetunió vezetői arra a régen használatos »érvre« is, amely szerint a Szovjetunió a felelős a háború és a béke egyik kulcskérdésének, a szovjet-amerikai kapcsolatoknak alakulásáért, és a szovjet állam csak az alkalmat várja, hogy megtámadja Amerikát. »Ez a Szovjetunió meg- rágaimazása« — mondotta Hruscsov. — »Ez ostoba fecsegés« — jelentette ki Zsukov. Buiga- nyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke pedig azt mondotta az amerikai újságíróknak, hasznos lenne, ha helyesen és tárgyilagosan tolmácsolnák, amit i A Postavezérigazgatóság közli, hogy- március 8-án »Az anya- és csecsemővédelem« elnevezésű, március 21-én pedig a »Magyar Tanácsköztársaság 35. évfordulójára« kiadott bélyegsorozatokat kivonja a forgalomból. Az ilyen bélyegekkel feladott küldeményeket a postahivatalok csak a megjelölt időpontig fogadják el, később portósan kezelik. I megtudtak — »közölhetnék..., hogy a szovjet kormány őszintén törekszik a nemzetközi feszültség enyhítésére, a népek közötti békére, hogy a szovjet kormány' meg óhajtja javítani kapcsolatait az Egyesült Államokkal.« NEM IRIGYELJÜK a washingtoni propagandafőnököket. Biztos, sok nyugtalan percük, álmatlan éjszakájuk van amiatt, hogyan gyengítsék a nyilatkozatok hatását, hogyan győzzék meg a kőművest, a kertészt, az atjyát arról, hogy a békés egymás mellett élésnél, az országok közötti normális kapcsolatoknál jóim a zsarolás és a fenyegetőzés, hogy a békénél jonb a háború. Ebbe a nehéz fába vágta fejszéjét John Foster Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere — igazi amerikai vállalkozó szellem! — amikor február 16-án beszédet mondott New Yorkban, a «Külpolitikai társaság«-ban. Nem kisebb feladatot vett magára, mint azt, hogy az Egyesült Államok tajvaui háborús kalandor terveit a »béke és szabadság« programjának tüntesse fel... ...De lám, hogy változnak az idők! Manapság ahhoz, hogy bebizonyítsák: a békénél jobb a háború, mégis csak a békéről kell beszélniük, amikor háborúra gondolnak... Dulles ehnefutfatásaiban nem kevés szót ejtett az amerikai kormány' »őszinte békevágyáról«, sőt, még bizonyítékokkal sem maradt adós. Meglepő fordulattal azt állította, hogy az Egyesült Államok haderőinek provokatív fellépése a kínai partok menti Ta- csen szigetek kiürítése alkalmával »hozzájárulás a béke ügyéhez.« MIT KELL LZ ALATT ÉK- TENT? Dulles" szerint természetesen azt, hogy 130 amerikai hadihajó és hétszáz amerikai lök- bajtásos repülőgép jelenlétében békésen »átengedték« jogos tulajdonát a Kínai Népköztársaságnak. Tették pedig ezt annak ellenére — micsoda áldozatkészség a> béke érdekében! — hogy a szigetek néhány kilométerre fekszenek Kínától, s tízezernyire az Egyesült Államoktól, vagyis ha amerikai kézen vannak, akkor nyilvánvalóan nem fenyegetik Kína biztonságát, de ha megfordítva, jogos birtokosa, a Kínai Népköztársaság fennhatósága alá tartoznak —az Figyesüft Államok-] nab komoly fenyegetéssel, talán még Amerika elözönlésével is számolnia kell. Ahhoz, hogy ezt a kifacsart logikát világosnak és érthetőnek találjuk — amerikai külügyminiszternek, de legalábbis a Wall Strcet-i gondolatmenetben jártas embernek kellene lennünk. Mi azonban, és az egyszerű emberek általában, jobban szeretjük, ha a tényeket a valóságak megfelelően, nem pedig a fejük tetejére állítva tárják fel. A VALOSAG TÉNYEI pedig azt mondják, hogy az Egyesült Államok kormánya nagyobb tengeri haderőt vonultatott fel a Tacsen szigeteknél, mint a második világháború alatt a Japán elleni támadáskor és hogy csakis a kínai néphadsereg fegyelmezettségén múlott, hogy a háborús konfliktus kirobbantását célzó amerikai provokáció kudarcot vallott. Dulles beszélt a kínai partoktól 8—10, Tajvantól pedig kb. 150 kilométernyire levő többi part- menti szigetek kérdéséről is és kifejtette: ezek »átadása«, azaz visszaszolgáltatása a Kínai Népköztársaságnak — »nem szolgálná a béke és a szabadság ügyét.« Az Egyesült Államok pedig csakis ezt az ügyet hajlandók szolgálni, hiszen kormánya el van telve »őszinte békevággyal«. Csakhogy a béke és szabadság szolgálatáról az amerikai külügyminiszternek más elképzelései vannak, mint általában, a józan gon- doikozású embereknek. Washingtonban ezt a szolgálatot úgy értelmezik, hogy példám — mint ezt Duiles kijelentette —, ha a Kínai Népköztársaság tönényes joga .alapján jwzfláíát ősjj és az Egyesült Államok vezetői által is aláírt újabb keletű nemzetközi szerződésekben neki ítélt területe, Tajvan felszabadításához, akkor az Egyesült Államok — úgy mond — „eleget tesz védelmi kötelezettségeinek“. Magyarul: fegyveresen beavatkozik. Ez már majdnem nyílt beszéd, amelynek háborús hátsó gondolatát még az oly buzgón hangoztatott békeszólamok sem rejthették el. Nem más ez, mint veszélyes játék a tűzzel. „Ha az imperialisták támadó Al ELSŐ PROSA (18) irta: DÉR ENDRE Nevetett egy rövidet, majd összevonta kicsit a szemöldökét: — Én azért sejtem már, hogy mi az oka! Az, hogy a szegénység — birkanyáj ... No, várjatok egy cseppet, mindjárt itt leszek, csak lehajítom ezt a ka- móst! Beszaladt az Ujülés nevű mellékutcába, s csakhamar előfutott, friss ingben, eigányos arcán játszi vidámsággal... Nagyon jól értettük egymást ezzel a Karcsival, mindig pompásan telt a közös idő, mert jókedvű, parázs- eszű, tréfás cimbora volt. Kincses bácsi eleinte a fancsikai pusztára szerezte be napszámosnak. Hanem az első hajcsár-pofonra megszökött Karesi — önérzetes, érzékeny lélek volt. Így került az orosi juhok mellé bojtárnak, s ott meg is melegedett. Cgyeskezű s iparkodó segítsége lett az öreg számadónak, E’ele- gyi Pista bácsinak — az öreg meg is becsülte, s látva mohó tudásvágyát, ellátta olvasnivalóval. Persze, válogatatlanul mindenfélével, amihez épp hozzájutott az öreg. Karcsi nagy betűfalóvá nőtt, éjfélekig rontotta a szemlét a pislákoló kanócnál Rózsa Sándorra], meg ^Angyal Bandival, még legfárasztóbb napjaiban is. Mikor megszereztem néki a Huckleberry Finn kalandjait, valósággal megrészegedett, s egyre a fülem rágta újabb könyvekért. Édesapámnak sok Jókai-könyve tü- remkedett a polcon egymás hegy in-hátán — még legénykorában szerezte — ezeket kicsem- észtem Karcsinak. Amilyen önnyen végzett velük, olyan nehezen adta vissza őket. Ugyanis néhány nappal az első olvasás után — másodszor-liarmadszor is nekivágott a legtöbbjének. Jelenleg a Fekete gyémántokon részkelt ... — Szétszaggatta-e már a puli a Fekete gyémántokat V — kérdeztem csipkelődve, bár jól tudtam, hogy igen vigyáz a könyvek egészségére. Népnévéül, saftéfeielttsik, pestisek lelkesen terjesztik a megyei lapot Nagyszénáson az aktívaértekezlet után a község vezetői, sajtófelelösei lelkesen kezdtek hozzá a megyei lap agitációs munkájához. Tíz nap alatt 31 új olvasót gyűjtöttek. Ben- csik Mihályné tíz előfizetőt, Birkás Sándor, a gépállomás sajtófelelőse hat előfizetőt, Heh Anna tanítónő öt előfizetőt gyűjtött a Viharsarok Népére. « ♦ ■ Gádoroson az aktívaértekezlet nem hozta meg a várt eredményt. A községi pártszervezet nem kíséri figyelemmel az agitációs munkát. Emiatt számos helyen a népnevelők még hozzá sem kezdtek a párt megyei lapjának a terjesztéséhez. Gádorosi elvtársak, miért nem követitek a nagyszé- násiak példáját? ■ « a A Kétegyházi Községi Pártbizottság, az aktívák, a népnevelők segítségével pár nap alatt 40 új olvasót szervezett. Nehéz megmondani, ki dolgozott jobban. Mindenki magáévá tette a lap terjesztését, népszerűsítését. Külön dicséret illeti a MAV-alapszervezet titkárát és a gépállomás igazgatóját, akik lelkesen dolgoznak. ♦ ♦ ♦ A Békéscsabai \ árosi Pártbizottság a napokban értekezletet tartott olyan üzemvezetők részére, akiknek üzemében nine# pártalapszervezet. A megjelent elvtársak vállalták, hogy részt- \ esznek a megvei lap agitácíÓB-munkájában. Közben Ígéretet tettek 3, 4, 5 új előfizető szervezésére. Deák elvtárs, a szikvíz- gyár vezetője öt új előfizető szervezésére tett vállalást. Másnap Király elvtársnővel, a sajtófélelőssel beszélt és ketten 10 új előfizetőt szerveztek. ♦ ♦ A nagyszénási postások is magukévá tették a Viharsarok Népe terjesztését, valamint az áruspéldányok elhelyezését. Nehéz elbírálni, hogy melyik kézbesítő végzett* jobb munkát. Minden poslás két-három olvasóval növelte az előfizetők számát. Gyulán a sajtóíeleiősi értekezlet után nagy lendülettel láttak munkához az elv társak. Február 18-ig 80 új olvasóv al gazdagodott a Viharsarok Népe olvasótábora. Lök őshazán és Eleken afetívaértckezleten indította be a pártszervezet az agitációs munkát. Igen hasznos volt ez a megbeszélés. A két községben a vezető elvtársak példamutatásán és az agitációs munkával megbízott népnevelőkön múlik, hogy milyen eredményeket érnek el. ♦ ♦ ♦ Orosházán az alapszervezetek népnevelői eddig 105 dolgozóhoz juttatták el a párt megyei lapját. Elismerést érdemel , ez .® lelkes, eredményes munka. > »1 l r f . '»biöt XV [cvf Békéscsabán az V. kerületben Náírádi elv társ február 17-én összehívta a patronázs alapszervezeteket, hogy megbeszéljék a lap agitációs munkáját. Több alapszervezet vállalta, hogy íeb-, már 20-án agitációs munkát végez. háborút kezdenének — jelentette ki Mao Ce-tung a kínaiszovjet barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának ötödik évfordulóján, — mi, az egész világ népeivel együtt, bizonyára le fogjuk őket söpörni a földgolyóról!“ DE VAN MÁS LEHETŐSÉG IS. A békés egymás mellett élés, az államok közötti normális kapcsolatok lehetősége. Ennek valóraváltása a házát oly nehéz munkával építő kőműves, az almafát gondosan ápoló kertész, a gyermekét oly sok örömmel és fájdalommal nevelő anya vágya és akarata — bárhol éljen is a földön.» — »Ami gyémánt volt, megmaradt gyémántnak« — nyugtatott meg, szokása szerint — idézettel. »Vajon az én Tucám is megmaradt -e az én gyémántomnak?« — égetett a kérdőjel belülről. — Csak már Jráziéknál lennék! Én nyugodtan nézhetek a szemébe, mert Julikénak mindent elmeséltem reggel nyíltan. Keserves dolog volt, Julika úgy megtört bele, mint a szélnyeste boglárka ... »Stenáldjon« — eny- nyit mondott csak halkan, s úgy szivemért ezzel a lágy bicéi szóval is, hogy csepp híján meginogtam. Mégis összeharaptam a fogam keményen, hisz első a becsület! Keményen belecsapkodott Balogh Imre is a citerába, mert öt házzal idébb is tisztán hallottak. Pedig még nem is »rezgőst« jálszott, hanem csak olyan takarosát, bemelegítőset, amit csendesen, de büszke tartással kell aprózni: Nem jó csillag lett volna éa- helőlem, nem ragyognék én sokáig az égen, nem kellene énekem a fényes mennyország, barna babám lejárnék cn lehozzad ... Egyéb se kellett nekünk! Mint a viháncos csikók, csörtettünk végig a hátralévő ötven-hatvan méteren! Erzsi néném már a posztján ült: hátul, a kisepert, meglocsolt szekérszínben vajat köpült egy kisszéken, s szeretettel simogatta szemmel az egymással bil- lcgdéiő kislányokat. Olyan tánciskola-pótló volt egy-egy ilyen szombatost! összegyülekezés, jobbadán a táncosok figuráit tanít- gaíta itt lrázi Erzsi nekünk; ő nagy mester volt ezen a területen, mert Kőmádiban végezte a ne- gvedik polgárit azon a nyáron — s egy tánctanfolyamot is — eg\'- időben és sokkal eredményesebben, mint az osztályt... Pedig jceszű és fürgenyelvű kislány volt, világoskék szemében huncutság és csipkelődés bujkált állandóan. Szakasztott hasonmása Erzsi néninek, csak hajlékony persze, s takaros, mintha a hor- dókővérségben sohasem akarná követni az anyját. S vajszívű, akárcsak Erzsi néném. (folytatjuk)
