Viharsarok népe, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-10 / 34. szám

\

1955 február 10., csütörtök

ViUaisaiak Jtéfie

3

Molotov elvtárs beszámolója

(Faljtatás a 2. «Idáiról.) egje ésen alapul« intézkedésekéi fogadjon el a német kérdésben.

Ebben az esetben sor kerülhet ams, hogy a négy hatalom csapatait kivonják Ausztriából! auéíkul, hogy bevárnák a német békeszerződés megkötését.

2. Ausztriának kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem lép be semmiféle olyan koalícióiba, vagy katonai szövetségbe, amely a hitleri Németország elleni háborúban és Ausztria felszabadításában fegyveres erejével résztvett hatalmak bármelyike ellen irányul, továbbá, hogy nem engedi meg terű léén külföldi katonai támaszpontok létesítését. Az Egyesült Államok, Anglia, Eranoiaország és a Szovjetunió kormányának a maga részéről szintén vállalnia keli, hogy teljesíti az említett kikötéseket.

3. Az osztrák kérdés mielőbbi rendezése érdekében haladéktalanul össze kell hívni a négy hatalom tanácskozását, amelyen megtárgyalják mind a német kérdést, mind pedig az osztrák államszerződés megkötésének kérdését. Ez magától értetődik, feltételezi, hogy Ausztria résztvesz az osztrák államszerződés kérdésének megoldásában.

Emellett szem előtt kell tartani, hogy a nyugatnémetországi militarizmus újjáteremtése felé utat nyitó párizsi egyezmények itiíikáiása esetén komoly An- schluss-veszély keletkeznék, következésképpen komoly veszélybe kerülne Ausztria függetlensége.

Már volt alkalmam beszélni arról — folytatta Molotov —, hogyan fejlődnek a kapcsolatos a Szovjetunió és olyan népi demokratikus országok közölt, mint Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, AlbáWá, valamint a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság között. Kapcsolataink ezekkel az országokkal sikeresen fejlődnek, $ testvéri barátság és a mindenoldalú együttműködés alapján, a béke megszilárdítása és a széles néptömegek jóléte emelésének érdekében. Keleten a testvéri barátság és széleskörű együttműködés alapián ugyanilyen kapcsolatok! fejlődnek országunk és a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Mongol Népköztársaság, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság között. A nagy Kínai Népköztársasággal a barátság és a testvéri kapcsolatok évről-évre erősödő szálai fűznek össze bennünket.

ti Szovjetunió és a népi djemok- ratikus országok között minden (e ii'eten — politikai, gazdasági és kulturális területen — baráti egyiitfnűíködés alakult ki és mindinkább szilárdul. Ez az együttműködés a szuverén! ás és a nemzeti függetlenség elveinek következetes tiszteleíbentartá ám alapszik. Magától értetődik, hogy szükséges esetekben ez az együttműködés mindezen országok védelmi képességének megszilárdítására is kiterjed.

A Szovjetunió és a szocialista tábor országai azonban nem alakítottak és nein is alakítanak más államok ellen irányuló semmiféle katonai tömböt. Nem teszik ezt ezután sem, de kénytelenek lesznek erőiket egyesíteni, hogy biztosítsák biztonságukat, ha olyan agresszív tervek . kerülnek végrehajtásra, amelyeknek segítségével a német militarizmust akarják újjáteremteni és a békeszerető államok elleni támadást akarnak előkészíteni.

Molotov rámutatott arra, hogy mivel a Szovjetunió az egyetemes béke ügyét, valamint a népek szuverénitása és nemzeti függetlensége sérthetetlenségének elvét védelmezi, függetlenül az államok társadalmi berendezkedésétől,

a Szovjetunió külpolitikája támogatásra talál inas népeknél

és más államoknál, akár nagy, akár kis államokról van szó.

A Szovjetunió — mondotta — nem tudja eléggé becsülni, hogy például India, vagy Burma a Kínai Népköztársasággal együtt meghirdette az államok közötti békés együttműködés olyan öt alapelvét (együttélés, be nem, avatkozás a belügyikbe, meg nem támadás, stb.), amelyekre a Szovjetunió alapította mindig saját külpolitikáját és amely alapelvek most olyan barátságos támogatásra találtak az egész világon. Joggal kérdezzük meg valamennyi ország kormányát és parlamentjét, miért ne válhatnának ezek a )>é kész erető elvek, amelyeket most az 1954 június 28-i indiai—kínai nyilatkozatban fogalmaztak meg — közös plattform- má valamennyi nép számára a béke e.in tartásában és megszilárdításában ?

Hangsúlyozta, hogy

a Szovjetunió békeszerető politikájának számos megbízható bari ja van a tőkés tábor országaiban is.

Mo'olov áttért az Egyesült Államok agresszív politikájának jellemzésére.

Amíg az amerikai »erőpolitika« — mondotta Molotov — gazdasági téren mindennemű akadályokat emel és megkülönböztető intézkedéseket tesz a nemzetközi kereskedelemben, addig katonai-politikai téren, főként Különböző katonai-politikai tömbök és agresszív csoportosulások létesítésében jut kifejezésre.

Mint ismeretes, a főhely ebben a vonatkozásban az északatlanti csoportosulást illeti meg, amelyet az angol-amerikai tömb hozott létre az Egyesült Államok vezetése alatt.

Az utóbbi néhány ^vben kötött ilyen szerződések és egyezmények felsorolása után Molotov azt mondotta, hogy egészen különleges helyzetben van Törökország, Görögország és Jugoszlávia szerződése, minthogy aláírói közül csupán kettő tagja az északatlanti tömbnek, a harmadik — Jugoszlávia — pedig nem tagija e tömbnek, A balkáni népeknek azonban feltétlenül megfelelő óvatosságot és figyelmet kell e tekintetben tanusútaniok. Az Egyesült Államok által Európában létesített katonai csoportosulások éle a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen, az Ázsiában létesítetteké pedig a Kínai Népköztársaság és a vele barátságban élő népek ellen irányul.

A dolog azonban nem korlátozódik tömbök és csoportosulások

létesítésére.

Molotov hangsúlyozta, hogy

nem szabad lebecsülni az egyre folyó fegyverkezési hajsza veszélyét

Megjegyezte, hogy az olyan országokban, mint az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és néhány más ország — a katonai költségvetések még soha nem látott módon felduzzadtak. - A magasfejlettségű amerikai ipar termelésének mai színvonalát fő eg katonai megrendelésekkel tartják fenn.

Molotov rámutatott arra, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államokban a háborús hisztéria légkörének fenntartása vége t még tovább mentek. A lapokban és a rádióban dühödt kampány indult meg, amelynek során legkülönbözőbb szóhe,zé- dek hangzanak cl, nem egyszerűen a háborúról, hanem egy a oinliáború előkészületeiről.

Ezért mindenekelőtt az amerikai kormányköröket terheli a felelősség. Az ő követelésükre tartották meg tavaly december közepén Párizsban az északatlanti szerződés részvevőinek értekezletét, amelyen az atomháború előkészítéséről tárgyaltak.

Az utóbbi időben az atomháború propagálásához látott Spaak is, Dulles is, sőt azonkívül nemcsak Radford, Gruenther, Stevenson amerikai tábornokok, hanem Montgomery, a bőbeszédű angol tábornagy is.

Nem azt akarják-e ezzel mondani, hogy az Egyesült Államok államférfiainak az atomenergia békés felhasználásáról nemrégiben elhangzott tervei és beszédei csupán a széles közvélemény figyelmének elvonására szolgállak?

Molotov azt mondta, hogy az a számos akadály, amelyet az Egyesült Államok a nemzetközi kereskedelem terén támasztott és az agresszív katonai tömbök, a számos katonai támaszpont, amelyet más államok területén létesítettek, a fegyverkezési verseny és az

atomháborúval való fenyeget 5- zés: mindennek az a célja, hogy az „erő helyzetén“ alapuló politika segítségével, vagyis a nyomás és a fenyegetőzések segítségével megfélemlítsenek, zavarba hozzanak valakit. Ámde,

ez az egész ideges politika túlsókba kerül magának az amerikai népnek és semmit sem ad az Amerikai Egyesült Államoknak külpolitikái helyzetének megszilárdításához.

Az Egyesült Államok agresz- szív körei ismét elszámították magukat. Még nemrégen azt feltételezték, hogy övék az atomfegyver‘'feltétlen monopóliuma. A háború befejezése utáni első években még a legszélesebb látókörű amerikaiak is úgy vélték, hogy a Szovjetuniónak az atomfegyver előállításához legalább tíz-tizenöt évre van szüksége, többségük pedig úgy számított, hogy sokkal több id 3 szükséges ehhez. Csakhogy a szovjet tudósok, mérnökök és technikusok és mindazok, akikre ez elsősorban tartozott, rövid idő alatt olyan eredményeket értek el, amelyek a szovjet állam rendkívüli lehetőségeit bizonyítják. Odáig ment a dolog, hogy a hidrogénfegyver előállításában a szovjet emberek olyan sikert értek el, hogy nem a Szovjetunió, hanem az Amerikai Egyesült Államok került az elmaradottak helyzetébe.

Molotov ezután olyan tényeket idézett, amelyek azt mutatják, hogy az Amerikai Egyesült Államok külpolitikája ma korántsem talál baráti támogatásra még Amerikában sem. Kifejtette továbbá, hogy míg

a szocializmus és a demokrácia táborát erőssé teszi politikai céljainak egysége és a dolgozók nagy nemzetközi barátsága, addig az imperializmus táborát külső és belső ellentétek marcangolják.

Beszámolója befejező részében Molotov a következőket mondotta:

— Köztünk, a tartós béke hívei és ellenfeleink között mély barázda húzódik.

Ellenségeink fegyverkezési hajszát folytatnak. Azért folyamodtak ehhez, mert arra számítottak, hogy megszilárdíthatják politikai táborukat, pedig a valóságban ez gazdasági és politikai hadállásaik elkerülhetetlen gyengülésére és aláak- názására vezet.

A Szovjetunió a fegyverkezési hajszával szembeállítja békeszerető politikáját és a minden fegyverzet lényeges csökkentéséről, valamint az atomfegyver feltétlen eltiltásáról, a fegyverzet csökkentése, továbbá az atom- és minden más tömegpusztító fegyver eltiltása felett őrködő, hatékony nemzetközi ellenőrzés megteremtéséről szóló javaslatait.

Ellenfeleink nyiltan új háború felé tartanak cs az utóbbi időben zajos propagandát szítottak az atomháború előkészítésének szükségességéről. Sohasem kapják tneg azonban népeiktől ennek az agresszív politikának a támogatását.

Ezt az agresszív politikát nemcsak a széles néptömegek vetik el, hanem a jómódú osztályok józanabbul gondolkodó része is. Politikájuk ilyen irányvonalával csak azt érhetik el, hogy egyes, különösen hangoskodó államférfiak már jó- előre elvesztik hitelüket mind saját országukban, mind pedig külföldön. A Szovjetunió az atomkérdésben is ellenkező állásponton van.

A s_zovjet kormány már javasolta az Egyesült Államok kormányának, kössenek haladéktalanul egyezményt arról, hogy lemondanak az atomfegyver használatáról és egyezzenek meg abban, hogy az atomerőt kizárólag békés célokra használják fel. A Szovjetunió teljes készséggel támogatja a Béke-Világtanácsnak azt a nemrégiben tett javaslatát is, hogy minden országban semmisítsék meg az atomfegyverkészleteket, hogy az egész világ népei biztosítva legyenek arról, hogy sohasem engedik meg az atomháborút. A Szovjetunió éppen ezért tanúsít olyan készséget és aktivitást az atomerő békés felhasználásával kapcsolatos nemzetközi értekezlet összehívása terén.

Mi javasoljuk az Egyesült Államoknak, hogy ne az atomfegyver előállításában versenyezzünk; hanem az atomerőnek békés célokra való felhasználásában

Ellenfeleink »erő liely^ptén alapuló« politikáról rikoltóinak. Idegeskednek és egyúttal ijesztgetnek. f enyegetésekhez és zsaroláshoz folyamodnak, a gyenge ideg- zetűekre és azokra számítanak, akikben nincs kitartás.

A szovjet kormány úgy vélekedik, hogy azok, akik a Szovjetunióval szemben ilyen alkalmatlan eszközökhöz folyamodnak, feltétlenül elszámítják magukat. Tudniok kell, hogy ha szükséges lesz, helyt tudunk állni magunkért.

Itt volna az ideje, hogy megértsék, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az erőviszonyok terén immár eldőlt a helyzet. Ha a Szovjetunió minden ember erejével, óriási anyagi erőforrásaival, minden külső szövetségesével együtt összehasonlítjuk — és ennek során, tekintetbe vesszük azt az erkölcsi és politikai támogatást, amelyben a békepolitikát a más országokban éiő néptömegek részesítik — ha tehát összehasonlítjuk a Szovjetuniót úgy, amilyen ma, az Amerikai Egyesült Államokkal és ha ezt az országot a fentemlített összes adatokkal vesszük, akkor világossá válik, hogy a Szovjetunió nem gyengébb az Amerikai Egyesült Államoknál.

Nem szabad elfeledni azt sem, hogy az Egyesült Államokkal szemben a Szovjetunió oldalán van az a vitathatatlan előny, hogy a békeszerető Szovjetunió senkit sem fenyeget és nem avatkozik be más államok ügyeibe, viszont vallóban jogos és igaz ügyet védelmez, amellyel lelkesen együttéreznek a dolgozók és mindéin elnyomott nép világszerte, és amelynek feltétlenül győznie kell.

Mit javasol a Szovjetunió?

Azt javasoljuk, hogy ne folyamodjanak a fenyegetések és a zsarolás politikájához egyik oldalon sem. Az semmi jóra sem vezet.

Mi több,- az a véleményűn k, hogy az a fél, amely valóban meg van győződve erejéről, nem akar majd háborút. Nincs arra szükségük azoknak, akik bíznak erőikben, akik bíznak jövőjük- ben.

Az új világháború kirobbautá- sával kapcsolatos mindenfajta kaland elkerülhetetlenül rosszul végződnék az agresszorra nézve, mert napjainkban az embereknek már százmilliói érték el az öntudatnak azt a színvonalát, hogy éppúgy, mint minden szovjet ember, ügyük igazságába vetett teljes bizalommal a végsőkig harcolnának az ilyen bűnös agresz- szió ellen.

Nem a »világeivilizáció« fog elpusztulni, bármennyire is szenvedne az új agressziótól, hanem a már megrothadt társadalmi rendszer pusztul majd el vérrel álitatott imperialista alapjával együtt, amely túlélte magát, amelyet agresszivitása miatt elféltek s a dolgozók és az elnyomott népek kizsákmányolása miatt elvetettek.

A Szovjetunió külpolitikája a különböző társadalmi rendszerek egymás mellett élésének lenini alapelvén épül fel. Mi meg- védjük ezeket az elveket, kívánjuk, hogy a népek békében és nyugalomban éljenek.

Mi megvédjük ezeket az elveket, mert az egymás mellett élé* feltételei között megvan a teljes lehetőség, hogy egy egész történelmi időszakra biztosítva legyen a béke, a népek szabadsága, az országok békés kapcsolatai és az emberi haladás további sikerei.

Mi az egymás mellett élés lenini alapelvein állunk, mert bízunk a szocializmus erejéhem-és abban, hogy helyes utat választottunk, a kommunizmushoz vezető utat