Viharsarok népe, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-06 / 31. szám
VíUaisawU HéfU. DISZ-taggyűlésen negyvenkilenc űj tagot vettek fel i ____oc ííi__i. ;*•<_' • ______^ _i __ • Bé lmegyeren január 25-én színia- a község minden részéből osz- **e jöttek a fiatalok a DISZ lcül- döttválaszté taggyűlésre. A gyűlésen igen sok fiatallal találkoztunk, akik eddig nem voltak DISZ-tagok. Még meg sem kezdődött az értekezlet, máris többen fordultak a DISZ-vezetőség tagjaihoz: »Szeretnénk belépni a DÍSZ-be és adjanak belépési nyilatkozatot. Azt szeretnénk, ha fel* ételünkről már ezen. a laggj ülésen döntenének.« Nagy volt az öröm a fiatalok között, hiszen a párt és tanács gondos kodása bél szép áj heli »égben jöhettek össze. Bélmegyeren az ifjúság nevelése Iránti felelősségérzet egyre inkább az egész közösség ügyévé válik. Ott volt a gyűlésen a község pár Ritkára, a Hazafias Népfront helvi elnöke, Szalai Erzsébet tanítónő, a szövetkezet képviselője, a tanács V-B-titbára és még egy sor ilezető elvtárs, akik szintén örülnek az ifjúsági szervezet eredményeinek, kovács Sándor DfSZ-tilkár beszámolója után egymásulán emelkedtek szólásra a fiatalok és vezetők. Minden hozzászólást a DISZ munkája iránti felelősségérzet jellemzett. Az egy ik fiatal javaslatot tett, hogy tiltakozó táviratot küldjenek az Országos Béketanácshoz, melyben a bélmegyeri ifjak felemelik szavukat Nyugat-Németország újrafelfegyvérzésé- és az atomháború kirobbanlása ellen. A gyűlésen részvevő fiatalok nagy- része már a békeíveket itt aláírta a községben. A fiatalok üdvözletüket külön is elküldik a békéért harcoló embereknek, és tiltakozásukat az új háború dien, a békési járás ifjúságának béketa- risznyájáhan a békekongresszusra. Ezen a gyűlésen 49 paraszt- fiatal kérte felvételét a DISZ- be, köztük Szálkái Gábor, Kulibás Ilona, Anfca Ferenc, Rábai Teréz, akik már régebben k szerettek volna DISZ-tagok lenni, most szivük felett tartják új tagsági könyvüket. A jelenlévő DISZ-tagok egyöntetű leg választották küldöttnek a DISZ járási küldöttválasztó értekezletre Kovács Sándor traktorvezetőt, a DISZ-szervezet titkárát és Lau- rinyecz Ilona egyénileg dolgozó paraszt lányát, akik büszkén beszélhetnek majd a bél megy éri ifjúságról. A bélmegyeri ifjúság helyes úton halad. Ha tovább is így kovácsolják egységüket, nagy erőt képviselnek a községben és egyre jobban kiérdemlik a megbecsülést és szerctetet az egész község dolgozói részéről. Pataki László. NEMZETKÖZI SZEMLE A Távol-keleten A könyvgyujtés hírei A sarkadi Lenin TSZ, mely I dát mutat a megye többi leráz ország első tsz-e, s amely mel ^csoportjának. most készül megünnepelni fennállásának 10. évfordulóját, A falusi földművesszövetkeelsőnek csatlakozott a tanyai ffk egymásután teszik meg mozgalom- felayanlasaikat, Tótkomlós, | Vésztő, Nagykamarás, Okany, stb. földművesszövetkezetei A gyűjtést folyamatosan es ; felajánlásokkal csatlakozkönyvalap-gyűjtő hoz. nak a könyvgyűjtő-mozgalom- hoz. Például a tótkomlósi 400 forint értékű könyvet, az oká- nyi 65 darab könyvet ajánlott fel a tanyai könyvalap céljaítervszerűen végzik, s eddig 196 kötetet gyűjtöttek össze, azonban nem állnak meg most gém, mindaddig, míg a gyűjtést megyeszerte be nem fejezik, gyűjteni akarnak. Különö- ra- sen szép ebben, hogy egyéni h ■ > felajánlások is történnek. Tobai A Megyei Tanács Bánya- és Sándor elvtárs, könyvtáros sa- Építőanyagban Egyesülése az ját könyvtárából 12, Tóth lm- e^en vállalat eddig mere 2 kötet könyvet adott más főnkben, ..<>* lo“tos tanyák részére. Persze, az ts lat * konyvgyujtes. ben, hogy vidéki uzemegyse- jeientős, hogy Lenhardt Ilona geitdl maga gyüjti be a íel. ifjúsági btigádvezető 117^kötet- ajánlott könyveket. E szorgal- tel csatlakozott a tsz gyűjtésé- mas gyűjtés és rendszeres élhez, a könyveket brigádja tag- lenőrzés eredménye, hogy ez jaitól gyűjtötte össze. a vállalat is 30 kötet könyvet qA. Lenin TSZ tehát méltóan adhatott a tanyai dolgozó pa- h&gyományaihoz, ebben is pél- i rasztságnak. Pályázat A Magyar-Szovjet Társaság a felszabadulás 10. évfordulója és a magyar-szovjet barátság hónapja alkalmából rejtvénypályázatot hirdet. A pályázaton mindenki résztvehet, aki tud oroszul és legalább 25 ponfot elér. A megfejtéseket az MSZT országos vezetőségéhez (Budapest, V., Semmelweis u. 1—3) kell beküldeni. A borítékra Írandó: „Orosznyelvű rejtvénypályázat“. Beküldési határidő: 1955. március 4. Jutalmak: Két diafilmvetítőgép filmekkel; 10 darab negyedéves orosz- nyelvű folyóirat- és újságelö- fizetés, orosznyelvű szépirodalmi könyvek, klasszikus orosz és szovjet művészlemezek. Felkérjük az érdeklődőket, hogy ha részt kívánnak venni a rejtvénypályázaton, igényeljenek anyagot a Magyar-Szovjet Társaság megyei titkárságától, Békéscsaba, Szent Isván tér 10 sz. Farkas Pálné m. prop. Valóban megdöbbentő volt az az üzenet, amelyet Eisenhower amerikai elnök intézett az amerikai kongresszushoz az elmúlt napokban, feltéve a koronát a Kínai Népköz- társaság ellen indított amerikai uszítóhadjáratra. A hadjárat célja: fegyveres intervenció kiprovokáiása a Kínai Nép- köztársaság ellen. A módszer: „engedékenység“, „békevágy”, ,.béketörekvés” hangoztatása. Az amerikai politika most, csodálatos logikai bukfencekkel ismét a békeangyal szerepében tetszeleg s háborús céljainak elérésére ismét az Egyesült Nemzetek Szerveztét akarja felhasználni. Január közepén dullesi, majd eisenhoweri bejelentések hangzottak el, hogy felkérik az ENSZ-t „hozza létre és ellenőrizze a fegyverszünetet a formózai szorosban". Eisenhower pedig emlékezetes kongresszusi üzenetében felhatalmazást kért arra, hogy „szükség esetén“ amerikai csapatokat vethessen be „Formóza megvédése" céljából. A történelemben és a földrajzban csak némileg is járatos olvasóban nyilvánvalóan felmerül néhány kérdés: kik között* van szükség fegyverszünetre a tajvani szorosban? Kik ellen akarják felhasználni az amerikai csapatokat, állítólag „védelmi" céllal? A válasz furcsán hangzik: egyrészt az ENSZ-nek kényszerítenie kellene a Kínai Népköz- társaságot, hogy „kössön fegyverszünetet" a kínai szárazföldről már kiseprűzött Csang Kaj-sek bandával és ezzel ön- | ként mondjon le Tajvanról és a Penghu (Pescadores) szige- tekrő — másrészt az amerikai haderőnek kellene „megvédenie“ Tajvant és a Penghu ősi kínai szigeteket a — kínai felszabadító néphadsereggel szemben. ♦ ■♦ff- ■-»*♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦■♦•♦■♦■♦■♦ AZ ELSŐ PRÓBA «6, irta: DER ENDRE Szőkét, csinosát, csárdást, gavaJcros.L, Százatl — sziiajkodott neki Jani, hogy megremcgett beié a puszta, s felnyitotta óriási szemét; a halastó kettős tűkre nagyot csillant... A mező mérhetetlen arcán meglengett a szakáll: szellő futott el a fűrengeteg fölött... Sóhajtozott a puszta, ébredőben... Kedves táj ez a mi pusztánk! Nem olyan regényes tán, mint nagy szerelmese, Petőfi idejében, de változatosabb, otthonosabb, emberibb. A sűrűn előzőidéi ő akácerdők barátságosan bólogatnak felénk a langy hajnali szélben. Amott, a láthatár szélén, óriási mocsáritölgy terpeszkedik egymagáién. Hogy mikép került a bihari puszta kellős közepébe?... Tán a több évszázada alá- tepert ingoványos dugta ki a föld alól, végső erőfeszítéssel, figyelmeztető mutatóujjaként; »Valamikor én voltam itt az úr’:« Moist a geszti gróf itt az úr — legalábbis a tölgytől keletre. A tölgy a fahihatár végét, s az uradalmi földek kezdetét ielenti. Már csak a határfától mintegy száz ötven méterre terülő bük kmlő takarja el apámékat elölünk. Jószágéi kis erdő, kár, hogy hamar végetér. Kopár jegelő következik az erdőn. túl, göcsös földút ja mellett húzódó, símáradöngölt ösvényen percek alatt átsuhanunk — s máris ugrok a vázról lefelé. Zsibbadt féllábbal, bicegve futok egy komolyareú, zömök ember felé... frissen villogó deszkázat fölött méricskél egy hatalmas legénnyel, Katár Lackóval. Édesapám... lé!kézzel a »vinklit« fogja, s az ácsplajbászt, s fél kezével szeretettel ölel meg. — Elaludtatok, kisfiam! Körülnézek: úgy látszik, apá- mék nemcsak a pusztát, de a napot is megelőzték ébredésben. Úgy mozgott már mindenikük, hogy látszott: jól rája kezdhették. Röppent a tégla a becsapkodott állványra — s friss for- gácsiüat fanyarlott köröskörúl... Nagy öröm szállt meg hirtelen az ismerős arcok láttán, s valami igen-kedveset akartam mondani az én mosolyogva fürkésző édesapámnak. — Apám! Rengeteg hagymát hoztam! Meg hegyespaprikát! — kiabáltam lelkendezve: szalonna mellé nélkülözhetetlen csemege mind a kettő, kivált az utóbbit szerette édesapám. — No no, kisfiam — felelte csendesen — korai még az ebédre gondolni. Azt meg is keil érdemelni még! Nyomban nekivetkőztúnk Janival, hogy mi is megérdemeljük az ennivalót. Alit már a fácánház fala — két sor tégla, két sor vályog, hanem az egyik közfal- bói hiányzott még néhány sorral. Jani hát felkapaszkodott az ein- bernyi magas állványra, a közfal mellé, én meg aláálltam az állványnak, mint téglaadogató. Má- sodmagammal, egy töpörödött fekete emberkével, Kincses bácsival hordtuk a téglát, vályogot, s maltert — talicskával az állvány alá, szakadatlanul etetve a két falazót: Janit, meg egy ug- rai kőművest, f arkas Lajost. Alacsony, csontos, hallgatag segéd volt ez a f arkas Lajos — szenteskedő, harmincöt felé járó, nős, gyerekes ember. .Megállta helyét, mind az ács, mind a kőműves feladatokban, akárcsak Jani En inkább az ácsmunkában szerettem volna helytállni; a habarcs összefröcsköli az ember képét-száját, ruháját — a vályog, s a tégla véresre koptatja az ujjak hegyét. Szebb az ácsmunka, mindenképp' Arra viszont legfeljebb holnap kerülhet sor, ha édesapám, s Kazár Lackó elkészültek a szarufákkal. Egyelőre veszettül fröcsög a habarcs a szemembe, s égeti a kezem a pé- vás vályog... Ha viszont tornyo- zottan áll a vályog odafent az állványon, Kincses bácsi komótosan cigarettát tekerhet a finánclábszáraktól tarka szűzdohányból, s magam is szusszanok egyet- kettőt. Nagyon szeretnék én is rágyújtani, de apámé s a bátyus előtt nem merek. Ezért aztán, egy-egy ilyen szünetben, verstudási csatát vívok Janival. Természetesen, Petőfivel kezdjük, a »Nép nevében <-nel, Arra még 7 éves koromban tanított meg édesapám. — Hát Adyról tanítanak-e a gimitekben? — kérdi Jani. — Adyról?A »Krisztus-kereszt az erdőn «-t. — Sifli! Az nem vers! Nem! hallottá! a »Magvar jakobinus daláról-? Megcsillan a szemein: — Dehogynem! — hadarom lelkesen. — Hisz épp ezt szavalta édesapám a munkástanács gyűlésén, amikor Adyt gyászolták: »...magyar, oláh, szláv bánat — — mindigre egy bánat marad!« (t 'oly latjuk) Világos, hogy itt mindkét esetben tisztán és kizárólag kínai ügyről, a Kínai Népköztársaság belső ügyéről van szó, amihez sem az amerikai imperializmusnak, sem az ENSZ- nek semmi köze sincs. Az ENSZ a’apokmánya kifejezetten kimondja, hogy az alapokmány... „semmiféle- rendelkezése nem jogosítja fel az Egyesült Nemzeteket arra, hogy olyan ügyekbe avatkozzanak, amelyek lényegileg valamely állam belső jogalkotásának körébe tartoznak és nem kívánja meg a tagoktól azt sem, hogy az ilyen ügyeket ennek az alapokmánynak megfelelő rendezés alá bocsássák.“ Az amerikai imperialisták persze, igen hajlamosak arra, hogy az „igazságság" és a „jog” szavakat úgy értelmezzék, ahogy az nekik hasznos, vagy kívánatos. A newyorki lapok már a fegyverszünti felhívás alkalmával leplezetlenül arról írtak, hogy „a szabad nemzeteknek“ — értsd: a nyugati imperialistáknak — támogatniuk kell „a Formóza védelmére irányuló amerikai politikát". S ezzel meghúzták egy ENSZ zászlaja mögé bújó újabb amerikai intervenció körvonalait. Ezt csak kiegészítette és még határozottabban aláhúzta Eisenhower kongresszusi üzenete. Sőt, hogy a csalfa kép teljes Jegyen, az ENSZ előtt is le szeretnének játszani egy amerikai ízű színjátékot, amelyre még a Kínai Népköztársaságot is (hajlandók meghívnii. E »roppant demokra- tikpsi kezdeményezés mögött azonban valami más húzódik meg. Az amerikai urak nem kevesebbet kf áanak mint azt, hogy a Kínai Népköztársaság Képviselője tépett ruhában, fejére hamut szórva és bocsánatért eseng- ve jelenjék meg előttük... Az amerikai gajtó és a nyugati diplomácia most majdnem! a nyakát töri abbé i igyekezetében, hogy ezt a minden józanságot nélkülöző tervet »béke- törekvésként« állítsa be. Csodálatos íeledékenység! Pedig az 1943-as kairói nyilatkozatot éppen az Egyesült Államok, az angolok és Csang Kaj-sek személyesen írta alá úgy rendelkezve, hogy »formőzát és Pescadores szigeteket de facto visz- szaadja Kínának.« Visszaadni — legjobb tudomásunk szerint — csak azt kenet, ami már előzetesen az illető tulajdonában volt. A kínai népnek pedig történelmi jussa, hogy ősi területeit magáénak mondhassa. Az amerikai »béketörekvés* tarthatatlanságát még szövetsége- sének, Angliának a sajtója is világosan látja, és nem éppen hízelgőén kommentálja. A The Times például »ostobaság«-nak nevezte, a Manchester Guardian pedig világosan »baklövésnek« minősítette. A legméltóbb választ e provokatív próbálkozásokra az Egyesült Államok a leghivatot- tabbtól, a Kínai Népköztársaság, tót abban a nyilatkozatban kapta meg, amelyet Csou En-laj külügyminiszter tett. »A kínai népnek — mondotta — Kína szuve- rénitása és téri leli sérthetetlensége, Kína biztonsága és a távolkeleti béke védelme érdekében fetgkell szabadítania Tajvant. Az Egyesült Államoknak pedig meg kell szüntetnie a Kína belügyeibe való beavatkozást és ki kell vonnia fegyveres erőit Tajvanról é* a tajvani tengerszorosból.«
