Viharsarok népe, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-22 / 299. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! r K. A gazdasági munka pártellenőrzése az állami gazdaságokban Tárnok Gábor 18 holdas geszti középparaszt- számítása 1853 DECEMBER 22., KEDD Ara SO fiilér IX. ÉVFOLYAM, 2». SZÁM „Legkevesebb 2000 forinttal les* nagyobb a jövőévi jövedelmem“ Amikor olvastam az új begyűjtési rendeletet, láttam azt, hogy amit pártunk Lgér, az meg is valósul. Kormányunknak ez az újabb intézkedése nagy előrehaladást jelent dolgozó parasztsá­gunknak, hiszen jóval kevesebbet kell beadni jövőre, mint eddig. Nagyjából már ki is számoltam, hogy mennyivel lesz keve­sebb az 1954. évi beadásom. Lényegesen csökken a tejbeadás és mivel azt az egyik tehén is fedezi, a másik tejét szabadon ér­tékesíthetem, Ugyanakkor terményből, tojásból, húsból és ba­romfiból sem kell annyit beadnom, mint az elmúlt gazdasági év­ben. Mindent egybevetve legkevesebb 2000 forinttal lesz nagyobb a jövőévi jövedelmem. Ez az összeg fedezi évi adómat. Ennyivel többet költhetek tehát ruhára és egyéb szükségletemre. Foko­zódik jólétem, ami fokozott munkakedvet vált ki. Pártunk és kormányunk újabb kedvezményére, a löbbtermés biztosításával válaszolok, valamint azzal, hogy a beadást ezután is határidőre teljesítem. Iluszárik András egyénileg dolgozó paraszt, Szarvas. Békésszentandrás község nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szarvasi járás lett az első me­gyénkben az int á 11 ótrágyázásban. A tanács, valamint a pártszerve­zet felvilágosító munkájának eredményeként a község dolgozó parasztjai és termelőszövetkeze­tei együttesen több mint 180 szá­zalékra teljesítették istállótrágyá- zási előirányzatukat. A Békétsmegyel Magtermeltető YáUalat dolgozóinak jó munkáját bizo­nyítja, hogy a vállalat 1954. évi termeltetési előirányzatát tavasz­bükkönyből 200 százalékon felül, ricinusból pedig 110 százalékra teljesítette. DISZ-hír December 17-én vezetőségvá­lasztására ültek össze a DISZ- jzervezet tagjai Zsadány község­ben. A területi DlSZ-szervezet- nck 60 tagja van, mégis 80 ifjú vett részt a választáson. A fiatalok ismét titkárnak vá­lasztották mog Nagy Imre dolgo­zóparaszt ifjút. Zsadányban az elmúlt 2 —3 hét alatt tíz új tagot vettek fel a szer­vezetbe. Eddig nem volt a DISZ- szervezetnek helyisége, % ez a szervezeti éleire U rányomta bé­lyegét. Ez számtalan esetben gát­lója volt annak, hogy egy ifi-na­pot meg tudjanak rendezni, vagy egy -egy kultúrműsort rendezze­nek. Mindez hozzájárult ahhoz is, hogy a fiatalok fegyelmezetle­nekké váltak. A vezelőségválasz- tás alkalmával önbírálatot gyako­roltak és vállalták, hogy megszi­lárdítják a szervezeti fegyelmet.! Új magyar folyóiratt „Népművelés“ Az ország lakosságának, a nép­művelés nnmkasainak a kor- mányprogramm óta különösen megnövekedett igénye tette szük­ségessé, hogy egy olyan sajtóor­gánum lásson napvilágot, amely sokrétűen, irodalmi színvonalon, de a gyakorlathoz egész közel- úllva foglalkozik a kultúrpolitika, a népművészet, a múzeumok nép­művelési kérdéseivel, a népműve­lési munka eredményeinek és hiá­nyosságainak feltárásával, általá­ban: a falusi, városi, üzemi lcul- t úré let sokféle problémájával. Ezzel a célkitűzéssel indul a «Népművelés», amelynek első száma január elsején jelenik meg 36 oldal terjedelemben, képek­kel, rajzokkal illusztrált, az or­szág minden tájának kulturális kérdéseivel foglalkozó riportok, versek, novellák, egyfélvonásosok közlésével nemcsak hasznos is­meretet, hanem műsoranyagot és élvezetes olvasmányt jelent majd az ország valamennyi népműve­lési munkásának, kultúra szerető emberének. A havonta megjelenő folyóirat ára egy forint. MSZT hírek A békéscsabai MÁV l'ütő- ház MSZT alapszervezete nagysikerű «Ismerd meg a Szovjetuniót» című előadást rendezett. Az előadáson mint­egy 160 MSZT-lag jelent meg és hallgatta végig Tölgyes Lajos, a közlekedési minisz­térium 7/a szakosztálya fő­nökének előadását. Töl­gyes Lajos a Szovjetunióban szerzett élményéről számolt be és ismertette a -szovjet vasutasok életét,, munkáját. ■ MSZT-alapszervezel ala­kult a Békésniegyei Tejipari Vállalatnál. A szervezet cé­lul tűzte ki, hogy tfw'lyre- hatóan megismerteti tagjai­val a Szovjetuniót és ter­jeszti közöttük a Szovjet­unió tejiparának élenjáró módszereit. A békéscsabai Belsped vál­lalatnál is napról-napra nö­vekszik az MSZT-tagok szá­ma. Az MSZT-szervezet most a napokban alakult meg az­zal a céllal, hogy megismer­tesse tagjaival a szovjet em­berek életét. Ünnepélyes külsőségek között adták át a DISZ Központi \ ezc!ősé^ vöíös vándorzászlaját a fizesgyarmati Vörös Csillag tsz DÍSZ szervezetének A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége vándor- zászlót alapított a szocializmus építésében élenjáró DlSZ-szer- vezet részére. A zászlót elsőízben a füzesgyarmaU. »Vörös Csil­lag* tsz DlSZ-szervezetének ítél­te oda. Ünnepélyes külsőségek között a község feldíszített kul­túrtermében vasárnap este adta át a vándorzászlót a tsz fiatal­jainak Gosztonyi János, a DISZ Központi Vezetőségének titkára.. Zászlőátadási beszédében méltatta a DISZ-szervezei jó munkáját, amit a magasabb terméseredmé­nyekért végzett, azt, hogy a szö­vetkezet 120 fiatalja egyember- ként állt ki a több mint négyezer holdas gazdaság megszilárdítá­sáért, megerősítéséért Megfogad­va az idősebb tagok tanácsát, megvédték a szövetkezetei az el­lenség bonüasztásától, időben el. vetették az őszi magvakat, nagy részében előkészítették a talajt a tavaszi kultúrnövények alá. — Ez a vörös zászló — mon­dotta a továbbiakban Gosztonyi János — kötelezi is a tsz ifjú­ságát. Kötelezi arra, hogy meg fokozottabban küzdjenek és a nö­vénytermesztésben végzett jó munka mellett, jobban vegyék ki részüket az . állattenyésztés munkájából is. A DISZ Központi Vezetősé­gének vörös zászlaját a tsz fia­taljai nevében Knapp János DISZ-titkár vette át. ígéretet tett, hogy az újonnan választott veze­tőség minden egyes tagja még jobb munkát végez', harcol azért, hogy" a politikai és a szakmai oktatásban résztvegyen a szövet­kezet ifjúsága. »Eredményein­ket elsősorban annak köszön­hetjük, — mondotta —, hogy­kihasználtuk a léli időt a tanulásra, nem féltünk az új­nak alkalmazásától. Gabonáink nagyobb részét keresztsorosan, 170 hold kukoricát négyzetesen vetettünkkel és négyszer meaka­páítuk. Most, a nagy kitünte­tés átvételekor megfogadjuk, hogy a jövőévi bő termés elérésére már most felkészülünk, előkészítjük a szerszámokat, tavaszi vetőmag­vakat, ötholdas kísérleti pai’cel- lát létesítünk, annak tapasztala­tait, a következőkben a brigád egész területén hasznosítjuk. A termelés mellett több gondot for­dítunk kulturális- és a sportle­hetőségek kihasználására is. Leg­fontosabb feladatunknak tartjuk — mondotta befejezésül — DISZ- szervezetünk életének további ja­vítását, a kollektív vezetés meg­szilárdítását. Tudjuk, hogy mun­kánkban ezután is segíteni fog pártszervezetünk, a tsz vezető­sége, bízunk abban és úgy dol­gozunk, hogy« a most átvett vö­rös vándorzászlónak hosszú ideig a birtokosai legyének. A zászlóátadás után a békés­csabai »Balassas-kultúregyüücs színvonalas, gazdag műsorral kö­szöntötte a tsz fiataljait. Távirat mdp békésmegyei bizottságának, Békéscsaba. örömmel jelentjük, hogy a Sarkadi Cukorgyár 1953. éves cukortermelési tervét szombaton 14 órakor, éves összesített termelési tervét pedig 42 órakor teljesítette. Sarkadi Cukorgyár igazgatója. BÉKÉSCSABAI HÍREK Ismét van narancs Szombaton délután a Szent István-téri Fűszer és Csemege­üzletet elözördötték a vásárlók. Narancs érkezett a szülők és gyer­mekek örömére. A csemegebolt újabb narancsküldemcny érkezését várja. Ajándékozzunk könyvet Hétfőn a Sztálin-áti Könyvterjesztő Váltalainál a vevők egymásnak adták a kilincset. Közeledik a karácsony, a szülőié vásárolják a szép ajándékot, a könyvet. Délután óráig I’us- kin-mese, Grimm-mese és a 77 népmese című könyvekből 150— 150 darabot adlak el. A kicsinyek részére szintén 150 darab ké* peskönyvet. Nemcsak a mesés könyveknek, hanem az ifjúsági regényeknek is nagg a keletjük. Szabó Pál: »Hajdú Klárit, Tárt Zsuzsa; •»Francia kislányi című könyvét igen sokan megvágd* rolták. Huszonkétezer forint értékű hangszert árultak Hangszerkiállítás volt pénteken a Zeneiskolában. Ezen a na­pon a 15. számú áruda 4000 forint értékű hangszert adott el. Úgy szombaton, mint hétfőn is nagy volt az érdeklődés a hangszerek vásárlása iránt. Szombaton a 15. árudában 22,000 fo­rint értékű hangszert és játékárut adták el. 1954. évi tervükön dolgoznak Litaasxki Mária DISZ-tag, a Békéscsabai Ruhagyár dolgozója a hétfői napon már az 1954. április 22-i tervéi teljesítette. Átlag­teljesítménye az utóbbi S hónapban 151 százalék. Rétlalá Ju­dit DISZ-tag szintén túlteljesítette évi tervét. 1954 február 50-i tervét teljesíti- Átlagteljesítménye 152 százalék.. Mindkettőjük ha. marosan sztahanovista lesz. Százhúszezer forint értékű játékáru A játék iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy a Megyei Tin nács Kereskedelmi Osztálya javaslatára és a gyermekek jobb játékáru ellátása érdekében játékot árusítanak a papírüzletek, a faaru boltok es egyes élelmiszer-üzletek is. Százhúszezer fo­rint értékű játékáru érkezett, amit a megye három városában: Bé­késcsabán, Gyulán és Orosházán árusítanak. Á békésmegyei kisipari szövetkezetek a dolgozók bőségesebb ellátásáért Közel fél év alatt ötmillió forint értékű árut szállítottak a bé- késmegyei kisipari szövetkezetek a megyei kereskedelmi szer­veknek. Az utolsó negyedévben ötszázezer forint értékben túltelje­sítették előirányzatukat; 600 pár férfi, 1600 pár női cipővel gyár­tottak többet, mint az előző negyedévben. Ezenfelül ezer pár bakancsot a bányászoknak, négyezer pár női cipőt pedig a fővá­rosi viUamosvasutak és postai dolgozók részére készítettek. A gyulai cipészszövetkezet a traktorosoknak háromezer, a bányá­szoknak ezer pár csizmát és ötszáz pár cipőt szállított. Július óta a kisipari szövetkezetek egyre fokozottabb mér­tékben látják el a helyi lakosság szükségletét. A szarvasi szabó KSZ mintegy negyvenöt tagja azelőtt csak konfekciókat gyártott, féléve pedig teljesen a dolgozók megrendelésére dolgoznak. Ami­kor a megye KSZ-ei éves tervüket december 5-én globálisan tel­jesítették, újabb közszükségleti cikkek gyártására tettek felaján­lást; A szarvasi ruházati szövetkezet ezer darab férfiing, a bé­késcsabai textilfeldolgozó ezer darab férfi alsónadrág, ötszáz da­rab lánykaruha, ötszáz darab gyermekmackó-nadrág, a tótkom- lósi ruházati szövetkezet négyszáz női flanellruha, az orosházi ruházati szövetkezet 200 gyermeköltöny, 100 női flanellruha, a bé­késsámsoni vegyes KSZ pedig 1500 darab füstcső elkészítését vál­lalta még ez évben. A szarvasi fa- és mezőgazdasági KSZ a dolgozók rendelé­sére 94 ágyat, 34 szekrényt és számos kisebb bútorfélét gyárt terven felül. A békéscsabai faipari szövetkezel az október végén megrendelt 10 festett hálóbútor elkészítését fejezi be az idén. A gépállomások részére pedig 200 asztalt, 400 ülőpadot készítenek terven felül, hogy ezzel a szociális beruházások megvalósítását elősegítsék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom