Viharsarok népe, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-19 / 297. szám
3 Ift.M drc^mkr 13., szombat ViUai&auUc Vlíyie, A kormányprogrammért A töviskesi állami gazdaság akasztöpusztai üzcmegjsé- gében van becsülete a tehenésznek. Jónás István fejőgulyás rá is szolgál a megbecsülésre. 11 fejőstehenet gondoz a vörös-magyar tarka törzsállományból. Ezek között jó néhány van olyan, amely 20 literen felül ad tejet naponta. Ilyen a «Tündér» nevű tehén is, melytől 21—22 litert fej gondozója. Jónás István közel egy éve dolgozik a tehenészetben. Szereti az állatokat, meg is látszik rajtuk a lelkiismeretes gondozás. Fejes közben találjuk éppen. Fejőgéppel fej már cgv év óta. ügyes mozdulattal kezeli a gépet. Örömmel mondja: Köny- nyebb géppel... meg aztán gyorsabb is, 3 és fél perc alatt ki lehet fejni 12 liter tejet. — Ugyanezt a mennyiséget kézzel 10 perc alatt feji ki. Lényeges a különbség, nem beszélve arról, hogy a gép tisztábban fej és fizikailag megkönnyíti a tehenészek munkáját, Az istálló tiszta, világos, öröm benne dolgozni. Büszkén mutatja meg heverésző teheneit Jónás István: Egy sorban tizenegy. Majd zsebéből kissé gyűrött papírt vesz elő, erre van felírva, mennyi az éves tej termelési terve állatállományától: 26.000 liter. Az éves terv le van bontva hónapokra, eddig minden hónapban átlagosan 400 liter tejjel teljesítette túl tervét. November hónapban csak prémiumként 48 liter tejet kapott természetben. Ö is, meg családja is örül ennek, — Fejéit közben mindig arra gondolunk, hogy hány ezer gyermek, beteg és egészséges ember várja a több tejet városon, falun egyaránt — mondja Jónás István. — Azok, akik iparcikkeket, csizmát, kabátot s egyebet gyártanak a mezőgazdasági dolgozóknak, cserébe azt várják, hogy mi is kielégítsük igényeiket, minél több tejet, tejterméket küldjünk nekik. Hogy a tejhozam fokozatosan növekedjen, betartom a pontos, egyidőben való etetést, itatást. Az abraktakarmányt egyedenként, a tejtermelés mennyisége után kapják teheneink: hét literen felül minden liter után 40 deka kevert abrakot. Háromszor fejek naponta. Vigyázok arra is, hogy a tehenek nvugodtan pihenjenek, ne zavarja őket semmi, mert es: is befolyásolja a tejtermelést. — A tejtermelési terv túlteljesítése mellett a borjúszaporulati tervemet is teljesítettem. Tíz tehenem borjadzott le ebben az évben, a borjúkat mesterségesen neveltük fel. A tizenegyedik tehén is vemhes. Hogy ilyen eredményrt tudott elérni Jónás István tehenész, ahhoz nagyban hozzájárul a. 6 hónapos mesterképző tanfolyam elvégzése. Ott is megállta helyét. 0t«s eredménnyel vizsgázott, könyvjutalmat kapott. A tanfolyamon átvett tapasztalatokat hasznosította a tehenészetben. Az idén másodéves tanfolyamra jár, fejleszti szakmai tudását — ezáltal növeli a tejtermelést, ö is tudja - így jut bőven tej a munkásoknak, iparcikk a dolgozó parasztoknak, így erősödik a munkás-paraszt szövetség - javul az. egész dolgozó nép jóléte. — Ezután még jobban dolgozom — mondja —, hogy megmutassam: mi állami gazdaságiak rs tudjuk kötelessegirnket. Medve Mária 1 (tHtii-bhncin Hattagú brigádot alakított :: Király Mihály mezőberénvi :: egyéni dolgozó paraszt. A brL :: gáti tagjai: Károlyi Pál, Borii gúla Pál, Breznyik János, ü Prorok György és KrálikJá- ii nos. Erek a dolgozó parasz- i: tok földjeiken 100 százalékig ü elvégezték a vetés, trágyiá- i; zás, mélyszántás munkáját, ü most fogatukkal azoknak ii nyújtanak segítséget, akik i ezzel a munkával elmaradtak. ■ Érdemes volt igyekeznie a i i gyapotszedéssel Kovács Erzsi- i nek, a hidasháti Állami Gaz- ü daság gyupo tszedő mesteréji nek is, mert fizetésén kívül i az eddig lfszedfctt gyapotért i 828 forint értékű utalványt jj kapott, amit különböző ruha- ü neműre válthat be. ■ Fenyőünnepre készülnek a i szeghalmi I. számú óvoda és ; napközi otthon apró lakói. :: Tanulják a sok verset, a :: szép, népdalokat, amit egy :: négytagú, óvodás gyerekek: bői álló zenekar kísér. A fe- : nyő ünnepén műsoros elő- : adással lepik meg szüleiket. ■ A csabacsüdi »»Uj Baráz- da« tennelőcsoportban befe- i: jezték a zárszámadást. Ezen- i: kívül 100 százalékig teljesíii lelték mindenből ezévi be- ii adásukat. ■ i • Orvos István bucsai ta- ü uácstag egészévi állami kö- ;• telezetlségének eleget tett. I: Mint begyűjtési állandóbizott- • i sági elnök, rendszeresen meg- ü látogatja a lemaradókat és i i elbeszélget velük a beadás je- i i lentőség'éről. ■ Hrabovszki Mária, a bé- i késcsabai Kötöttárugyár sztahanovistája december 16-án, i szerdán 170 százalékra tclje- i sítette tervét. Kiváló munká- j jóért dicséretet érdemel Gazdag halászat, megváltozott élet a gyomai „ Viharsar ok“ halászati tsz-ben A Körösök vizein Kunszent- nxártontól a román határig két évvel ezelőtt alaki tót Lók meg a mezőtúri—gyomai—békési halászok az ország első halászati szövetkezetét. Az eltelt idő óta a Körös-vidékek 3800 holdnyi vizén 56 öreg és fiatal halász munkája után maga élvezi a hasznot. Gyökeresen máskép van, mint régen. Szabó János, a szövetkezet legidősebb halásza jól emlékszik még rá, hogy télen-nyáron kint voltak a vizeken s csak máról-holnapra éltek. Ma pedig az ő és a társai munkája is új értelmet kapott. Rövid két év alatt ötvenezer forint értékű felszerelésüket, vagyonukat egymillió forint értékűié gyarapították. A fárasztó evezések helyett három motoroscsónak vontatja a hajókat a Körösök nagykitérjedésű vizein, szállítja a gazdag zsákmányt a begy üj tőhelyre. Ebben az évben nemcsali a föld, hanem a víz is gazda- , gon fizetett. 1430 míizsa halat fogtak eddig, háromszorosát a két évvel előttinek. Külön tenyésztik az anyahalakat, évenként többszázezer darab nemes ivadékot raknak ki a vizekre. A jó szerszámokkal, három darab egyenként is vagyontérő 130 méteres n::gyhálóval, ezer darab varsával nem nehéz aztán megtalálni a halászszerencsét. Ez év őszén is 70 darab ötven kilón felüli harcsát fogtak ki a Körösökből. Néhány hete pedig elektromos halászókészüléket próbáltak ki, ami nem egyéb, mint az, hogy egy csíkiakban lévő motor áramot fejleszt, annak a negatív sarkát elvezetik a hajóaljára erősített vaslemezre, míg . a pozitív sarka gumival bevont rúd végén elhelyezett kosárban van. A kosár vízbeeresztésével áramkör keletkezik, ami a halakat bizonyos területen belül a pozitív sarok, a hálóval ellátott kosár felé való úszásra kényszeríti. Az elektromos készülékkel több mázsa halat fogtak ki. A gyakorlati tapasztalatokat felhasználva, tovább tökéletesítik módszerüket és különösen az elnádasodott, sekély vizeken lehet majd jól alkalmazni, ahol lehetetlen a hálóval történő halászás. A gyomai «Viharsarok* halászati szövetkezet tagjai megtanulták az értékesítést is. Budapesten s a megye különböző részein négy állandó üzletük van, ezenkívül békéscsabai halászcsárdájukban havonta 10— 12 mázsa frissen sült halat tálalnak fel a dolgozóknak. Milliós vagyonú szövetkezetté fejlődött a halászati szövetkezet. Az idén eddigi bevételük nyolc- százezer forinton felül volt, ennek az egyik felét a felszerelések vásárlására, a szövetkezet erősítésére használják fel, a másik feléből hatvan forintot osztanak minden ledolgozott munkaegység után. Nagy Lajos mezőtúri halász 23.840 forintot vihet haza. Nem is cserélné fel a szövetkezet egyetlen tagja sem a szövetkezeti halászást az egyénivel. Együtt, közös erővel akarják fejleszteni a halállományt, még gazdagabbá tenni a szövetkezetüket, hogy évente minél több mázsa halat adjanak az ország ellátására. Olvasd a Viharsarok Népét! Mi újság az orosházi járásban ? A tótkomlós! termelőszövetkezetek és egyéni dolgozók számára november 15-én kezdődött meg az elsőéves gyümölcstermesztő éa kertészeti mesterképző tanfolyam. A tanfolyam vezetője, Bozsó Károly elvtárs, a járási tanács mezőgazdasági osztályának kertészeti előadója. Bozsó elvtárs szakmai segítséget is ad a hallgatók számára. A tanfolyamon tizenhat dolgozó vesz részt, s a legutóbb Rózsa Dezsőt, a tótkomlós! Haladás tsz kertészeti brigádvezetőjét bizalminak választották meg. Rózsa Dezső technikumot végzett szakember, s a termelőszövetkezetben lelkiismeretesen végzi munkáját. A Haladás tsz kertészeti brigádja az éves tervet 140 százalékra teljesítette. A tanfolyam hallgatói elhatározták, hogy tanulmányi kirándulást tesznek a gyulai Petőfi termelőszövetkezetbe és az Állami Gazdaságban. A járás területén a magvasgyapot begyűjtés« jól halad. A nagvszénási Dózsa tsz kezdeményezéséhez több termelőszövetkezet csatlakozott és közgyűléseken vállalták, hogy a gyapotot mielőbb betakarítják. Számos termelőszövetkezetben, mint például az orosházi Béke, a nagyszénási Dózsa, csorvási Vörös Október, csorvási Uj Élet, gádorosi Gerő, kiscsákói Ady, a kardoskúti Úttörő termelőszövetkezetben teljes egészében befejezték a gyapot szedését. Csizmadia Bálintné, járási tanács agronómusa, Orosháza Jó munkával harcolunk az éves íerv teljesítéséért A Körönt gyulai telepének dolgozói lelkes munkával veszik ki részüket az éves terv teljesítéséből. Most kapunk étkezőt, fcul- túrotthont és irodahelyiséget, a- hová a Tatarozó Vállalat dolgozói már az ablakokat elhelyezték és azon iparkodnak, hogy mielőbb átadhassák részünkre. A gyomai telepen a szivattyúállásra most készítjük az úszót, hogy a jövőévi öntözést sikeresen el tudjuk végezni. Emlékszem, a felszabadulás után ilyen munkában, amit mi végzünk, 70 amper volt a csúcsterhelés. Szombaton 350 amperrel hegesztett. Szerető Lajos szaktársam, ami majdnem négyszer akkora, mint Gyoma község összfogyasztása. Egy 50 lóerős erőgép hajtja a váltóáram dinamóját, amely lehetővé teszi, hogy ha nincs áramszolgáltatás, akkor is tudjunk doL gozni. Üzemünk dolgozói jó munkájukkal megszerezték a »legjobb kirendeltség« vándorzászlaját. Ehhez hozzájárult az is, hogy üzemünknél 100 százalék alatt teljesítő dolgozó nincs, és a munkafegyelem megszilárdult dolgozóinknál. Domokos Albert villanyszerelő, Gyula. A kölcsönös segítségadás A megye egyik legtávolabbi részén van a bucsai gépállomás Ha idegen meglátogatja, innen is, onnan is lehet hallani: «Na már megint valami baj lehet, mert a megyétől csak akkor jönnek ide ki. Ha minden midben van, akkor felénk sem néznek.» Egészen meglepődtek a gépállomás dolgozói, amikor az eredményeik után érdeklődtünk. Hogyan állanak az éves terv teljesítésével? Vannak-e jól dolgozók? — Van itt eredményi — Azért, hogy olyan távol vagyunk a megye székhelyétől, nálunk is vannak eredmények, — mondja a gépállomás igazgatója. — Csak az a baj, hogy a mi eredményeinket senki sem veszi észre. Például itt van a december 10-i értékelés. Ebből is látni lehet, hogy a gépállomás 13 traktoristája az éves tervét, 16 pedig az őszi tervét teljesítette. Legjobb három dolgozónk — mondja büszkén az igazgató elvtárs: R. TÓTH JÓZSEF, SZABÓ GYULA, DARAI GABOR. Úgy dolgoznak, hogy öröm őket nézni. De éppen itt van Szabó elvtárs is, talán beszéljenek vele is az elvlársak. Szereti a gépet A közmondás azt lartja: «Amilyen az ember, olyan a munkája.» \ alóhan. Csak rá kell nézni Szabó elvtársra és minden kérdezés nélkül el lehet mondani róla, hogy úgy szereti a traktort, mint anya a gyermekét. Csak úgy sugárzik az arca, amikor munkájáról beszél.-- Hát az bizonyos, hogy meg tudnék halni a gépért. Nem egyszer, amikor észrevettem, hogy valami hiba van, valami csavar zörög, szóltam ilyenkor váltótársamnak, Darai Gábornak még szombaton: «Te, Gábor, jó volna vasárnap kijavítani a gépet, mert ón úgy érzem, hogy valami nincs rendben. Jössz-e?»-- Már mért ne mennék. Hiszen akkor egy napot kell állni javítás miatt. Meg lemaradunk a versenyben, pedig az elsők közölt szeretnék lenni. ügy is tettek. Sikerült őszi tervüket, valamint éves tervüket is mindkettőjüknek teljesíteni. — Nem egyszer megtörtént — mondja Szabó elvtárs, — hogy amikor befejeztem a munkát, akkor is kint maradtam, hogy Darai Gábort — aki alig egy éve traktorista — megtanítsam a traktoros munka minden csínjára-bínjára. Ha megvan az akarat. ■ ■ Az kétségtelen, hogy nekem is voltak nehézségeim, hiszen a módszereket nem lehet átadni egyik napról a másikra. De Darai elvtársnál megvan az akarat: szeret tanulni és szereti a gépet. Amikor megértette a kettős műszak jelentős-égét, akkor úgy szerveztük meg a munkákat, hogy aki nappal dolgozott, az gondoskodott éles ekevasakról és az végezte a tankolást is. Barázdákat húzott, hogy az éjszakai műszakosnak ezzel is megköny- nyitse munkáját. Ez hát az a módszer, amivel mi teljesíteni tudtuk vállalásainkat. Számos ilyen példát lehetne még felsorolni, ami mind azt bizonyítja: ahol megvan a kölcsönös segítségadás, ott jobban lehet dolgozni. (Kovács Erzsibe!)