Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-23 / 249. szám
4 1953 oldöbi** 23, pfn'ek VLUaisaiali Piepe _ r __ U j egészségügy* létesítmények Békés megyében Békés megye egészségügyi ellátása állandóan fejlődik. A megyei tanács egészségügyi osztálya és a körzeti orvosok rendszeresen ellenőrzik a megye területének egészségügyi állapotát. A tüdőszűrő vizsgálatokon tízezer számra vizsgálták meg a lakosságot. Az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek dolgozóit is megelőző szűrővizsgálatokkal védik a gombás megbetegedések ellen. Az ernyőfénykép-szolgálat állandóan járja a xnegve közsé- geit. A szüléseknek több mint 70 százaléka már szülőotthonokban, kórházakban történik. Szarvason 18 ágyas szülőotthon építését fejezik be rövidesen. A gyulai kórház szülészeti osztályát húsz ágv- gyal bővítik. Növelik az orosházi kórház szülé^eti ágyszámát is, ugyanitt húszágyas gyermekosztályt, gyermekgyógyászatot létesítenek. A nyári mezőgazdasági csúcsmunkák idején 24 idénybölcsődét nyitottak meg 480 ágy- gyal. Jelenleg hat állandó bölcsőde működik 155 ággyal és 4 idénybölcsődének az állandósítása folyamatban van. A szeghalmi tüdől>eleg otthon 80 ágyát százra emelik. Tervbe vették azt ■ is, hogv Szeghalmon járási kórházat építenek. Központi orvosi rende- j löket létesítettek újabban Szeghalmon, Dévaványán s most épül az orosházi központi orvosi rendelő. Orosházán új helyiségbe került a tüdő- és nemibeteg gon- j dozó intézet és tanácsadás. Megépítik az orosházi kórház szakorvosi rendelő intézetét. Megkezdték a kórházi rendelőintézetek egységesítését is. Ezek szerint a betegeket ugyanazok a szakorvosok kezelik a rendelőintézetben, mint a kórházban. A körzeti orvosi rendelésnél is ezt akarják megvalósítani. Emelik a szakrendelési órák számát. Több szakorvost neveztek ki vidékre. Gyomán és a gyulai József At- tiía szanatóriumban újabban belgyógyászati szakrendelés, Déva- ványáu gyermekgyógyászat, End- rődön rákszűrő szakrendelés is van. A legtöbb nagyüzemben üzemorvosok működnek, akik az üzemek egészségügyét állandóan figyelemmel kísérik, megjavítják a munkakörülményeket. A fejlődés mellett komoly hiá- ’ nvosságok is vannak az állami | gazdaságoknál és különösen a ; gépállomásoknál. Pl. a csabaesüdi állami gazdaságba egy héten háromszor is kijár az orvos, aki kénytelen az iskola tantermében, vagy a szabad ég alatt vizsgálni. Az állami gazdaság vezetői az erre a célra rendelkezésért álló beruházási összeget nem használták fel, nem létesítettek orvosi rendelőt. A legtöbb gépállomásnál a költségvetésekbe nem állítottak be szociális beruházásokat. Többek közt Kunágota, Kaszaper, Tótkomlós gépállomási dolgozóinak szociális ellátásánál nagy hiányok vannak. Nem megfelelőek a szállások s még kézmosási lehetőségük sincs. Különösen elhanyagolt a kaszaperi gépállomás üzemi konyhája. Az új kormány- programm pedig jelentős támogatást nyújtva elrendelte a dolgozókról való gondoskodás megjavítását. Ez lehetővé teszi, hogy a beruházásokat még ebben az évben, a nagyobbakat pedig jövőre megvalósítsák. A hiányok felmérése folyamatban van. Október 18-án az egészségügyi szakcsoport neves fővárosi szakemberek részvételével tudományos értekezletet tartott, amelyen a mezőgazdasággal kapcsolatos egészségügyi problémákat vetettek fel. Dolgozó parasztságunk közül többen lettek vállalást november 7-re, a ley-, tojás-, baromfibeadási kötelezettség teljesítésére. Közöttük van Bukva Vince endrődi, Kovács János okánvi dolgozó paraszt is, saluk vállalásaikat teljesítenék. (L nyalinszki Mátyásáé,' Békéscsaba.) ■ Köröstarcsa községből többen mentek már bányásznak. Jó munkájutcát bizonyítja az, hogy van közöttük élmunltás, sztahanovista- Például Földi Sándor három éve bányász, háromszoros sztahanovista. (Sándor Károly/' /'/.'/ÍV Tóth László, Jónás János, Gurmal Gyula körősladányi dolgozó parasztok mindén hónapban rendszeresen fizetik adójukat, így mutatnak példát a többi dolgozó parasztnak. (Községi tanács híranyagából.) ■ Szarvason sok egyénileg dolgozó paraszt tett vállalást arra, hogy beadási kötelezettségüket teljesítik. így akarják kifejezni hálájukat azért, hogy kormányunk különböző kedvezményekben részesítette őket. Kondacs Mátyás, Béres György, Kunstár János- né, Janis Mihályné, Roszik György beadási kötelezettségüknek 100 százalékig eleget tellek. (Községi tanács híranyagából.) ■ Zsótér Péter, csorvási egyénileg dolgozó paraszt minden munkában élenjár. Búzáját az elmúlt évben kérésztsorosan vetette, holdanként 1G mázsa 80 kilogrammos átlagot ért el. Zsótér Péter lanócslag. Minden munkáját példamutatóan végzi. Hasonló jó termést ért el a kukoricatermésben is, holdanként 42 mázsát termelt, 1 hold 800 négyszögöl cukorrépaterüle'én 410 mázsa 70 kilogramm cukorrépa termett. így 280 mázsás átlagtermést ért el, ami községi viszonylatban G0—70 mázsával haladja meg a % átlagtermést. (Bella Bálint) Mentesítő vonatok menetrendje október 25-én, vasárnap a békéscsabai Őszi Vásárra Vonatok Indulása Hódmezővásárhelyről Békéscsabára: Hódmező v ásárhelyről indul 6-48 Kúlvölgyi Gyógyiut* Indul 7.08 Székkutasról . indul 7.33 Oi’QS házáról indul 8.12 Orosházi tanyákról indul 8.28 (’.sor vasról indul 8 41 Felsőnyomásról indul 8.59 Békéscsabára érk. 9.17 Békéscsabáról Hódmezővásárhely re i nihil: Békéscsabáról indul 17.10 Felsőnyomásra érk. 17.30 Csorvásra érk. 17.49 Orosházi tanyákra érk. 18.02' Orosházára érk. 18.17 Székkutasra érk. 18.50 Kútvölgyi Gyógyiut. érk. 19.07 Hód mezővásárhelyre érk. 19.22 A vonat utasjelentkezés esetén a kő*beeső megállóhelyeken is Vonat indul Sarkadról megáll. Békéscsabára: Sarkadról indul 6.57 Gyuláról indul 7.32 Békéscsabára 'érk. 7.58 Visszautazásra a mentesítő vonatot a j Békéscsabáról induló menetrend szerinti járatok mentesítésére szükséghez képest az utazóközönség jelentkezésének megfelelően állítjuk be. Békéscsaba térségében megerősített menetrendszerű járatokkal biztosítjuk az utazóközönség elszállítását- Keskenyvágá- nyú vonalrészeken a menetrendszeríí járatok mentesítésére szükség esetén Csa- nádapácáról, Újkígyósról és Békésről indítunk oda-vissza mentesítő járatokat;. A MÁVAUT közlése szerint a járatok 25-én vasárnap a rendes hétköznapi menetrend szerint indulnak Békéscsabára^» A vásárra való tekintettel szükség esetén sűrített járatokat indítunk. MOZI BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Október 22—27-ig: Szökik a menyasszony... PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, ^Orosháza. Október 22—28-ig: »Gyöngyvirágtól louib- luillásig.. .« PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Október 22—24-ig: »A lányok beleszóluakí* A Vörös Meteor SE október 18-án tartotta 1953. évi asztalitenisz csapat- bajnokságának területi döntőjét Békéscsabán. A jól sikerült versenyt a békéscsabai Vörös Meteor SE csapata nyerte. 2. Gyula, 3. Orosháza. Eredmények: Békéscsaba—Gyula 11:7, Békéscsaba— Orosháza 11:5, Gyula—Orosháza 115. A gyulai járás sporthírei: A gyulai JTSB vasárnap (ártotta a gyulai járás háromtusa (céllövészet, 50 méteres fekvőhelyzetben tíz lövés, 1000 méteres síkfutás és 20 kilométeres kerékpározás) bajnokságát. A kerékpárversenyben strapa- és versenykerékpárosok indultak. Emiatt két részre kellett osztani a versenyzőket. A bajnokságnak 13 indulója volt. Dicséret illeti az clekl SK-t, (négy versenyzővel kép. viseltette magát a versenyen) a Gyulai Traktort, Vörös Lobogót és Építőket. Eredmények: Strapakerékpárosok: 1- Pálinkás, Gyulai Traktor 10 pont. 2. Góg, Gyulai Építők 13 pont. 3. Japport, Gyulai Vörös Lobogó 1G pont. Yersenykerékpárosok: 1. Bende, Gyulai Vörös Lobogó 7 pont. 2. Borbély, Gj'ulal Vörös Lobogó 8 pont. 3. Simon, Gyulai Traktor 14 pont. — A Békéscsabán rendezendő Őszi Vásáron, október 24-én és 25-én a Békés- megyei Állat- és Zsírbegyüjtő Vállalat a vásártéren felvásárol hízottserlést, vágómarhát, süldőt 35 kg-tói, malacot 25 kg-tól, tenyészlovat és vágólovakat. Kész- pénzfizetés a helyszínen történik. Apróhirdetések A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat vasesztergályosokat és motorszerelőket felvesz azonnali belépéssel Békéscsabán. Részletes tájékoztatást a vállalat ad. A martfűi állami gazdaság bármilyen mennyiségben vásárol melegagyi kereteket és meleg ágy i ablakokat* Értesítést levélben kérünk. Martfűi állami gazdaság Martfű, Szolnok megye. Telefon: Tiszaföldvár 6. Október 17-én délután Békéscsaba, V. kér., Boczkó-utcától a Kossuth, tsz központig elveszett egy pénztárca iratokkal. Becsületes megtaláló adja le a Kossuth tsz központjába, vagy a szerkesztőségbe, Orosháza, Táncsics Mihály-utca 55. számú ház eladó. Értekezni lehet Székács J.-u. 21. szám alatt. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-út 7., I. emelet. Télefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76, Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyáüszky Pál. flz Üszi Vásár szórakoztató rendezvényei Értesítjük vidéki dolgozóinkat, hogy október 21-én, 25-éa Békéscsabán rendezendő őszi Vásár alkalmával a következő szórakoztató rendezvényeken vehetnek részt: 24-én, szombaton délután 3 órai. kezdettel a \ áros! S^titltiizljíut a békéscsabai » Balassa c együttes zenés, táncos műsort ad. Ilelyárak 5, fi, 3 forintért üvegre rule I he l ők a Megyei Tanács Népművelési Osztályán. 24- én este a Városi Színházban az állami Szigligeti Színház J. Strauss: Denevér című nagyoperettjét júlsza. Hely:árak: 12, 10, 8. 6 forintért megrendelho Jók a színház szervező, irodájánál. TeloTon: 10-40. Ugyancsak 24-én, szombaton délután a vásár területén szórakoztató, vitám kultúrműsorral fogjuk szórakoztatni a vásár résztvevőit. A délutáni kultúrműsoron fellép a Gyomai Kultúrház zene- és táncegyüttese, az örménykút! szlovák ének és tánocsoport, valamint az eleki román tánccsoport, 25- én, vasárnap délelőtt a Zeneiskola hangversenytermében a Filharmónia hangversenyt rendez, melyen fellép Szabó Miklós operaénekes, Pálíy Alice, Boros» János, Erdődy Kálmán, a Szigligeti Színház kiváló művészei. Iíelyárak: 12, 10, 8, 6 forintos árban megrendelhetők a Zeneiskolában. Délután a vásár területén a következő kiváló együtteseink és tánccso- portjaiak fognak szerepelni: Gyulai Béke-együttes tánc- és zenekara, a mezőberényl és dobozi együttes, valamint a békéscsabai postás zenekar. 25-én este a Városi Színházban az Állami Szigligeti Színház J. S! aus.» Denevér című nagyoperettjét játsza. Ilelyárak: 12, 10, 8, 6 forint- Me rcndclhc- Uetők a színház szervező irodájánál. Telefon: 10-40. Ezenkívül felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg a békéscsabai Munkácsi Mihály múzeumban a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége békésmegyei munkacsoportjának l. megyei képzőművészeti kiállítása- Mindenkit szeretettel várunk Kolozsi Káluiáiiné művészeti előadóRádió Kossuth-rádió Október 23., péntek, 11-00: Zenés irodalmi műsor. 12.15: A magyar rádió ajándékmíísora- 13.00: Csehszlovák népzene. 13.30: Puccini operáiból. 14.15: Uttörő-hiradó. 14.40: A Fővárosi Népi Zenekar műsora. 15.30: Zenekari hangverseny. 16.20: Orosz nyelvlecke. 1G-40; Uttörő-sportliiradó. 17.10: Nemzetközi kérdések. Előadás. 17.21: Részletek az »így győztünk az Olimpián« című film kísérőzenéjéből. 17.40: Hangos Újság. 19 00; Az épülő kommunizmus nagy országban. 20.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. 20.30: Egy falu — égy nóta. 20.50: Legkedvesebb verseim. Elmondja Tolnay Klári. 21.10: Szinifóuikus táncok. 2L5S: Glier: Balettjelenet. 22.10. Tíz perc külpolitika. 22.20: Szórakoztató muzsika. 23 00: Hazánk zenei életéből. 23.50: Szórakoztató muzsika. Pe-tőfi-rádió 7.35: Szónakozlató reggeli hangverseny. 8-30; Händel és Haydn műveiből. 9.20. Az isko’iok míúóra- 1010: Könnyű dalok. 10.30: óvodások műsora. 10.50: A Gyermekrádió műsora. 11.00; Szüreti dalok és kautáták. 15.00: Fali Leó műveiből. 15.40: Krúdy Gyula, Megemlékezés. 16.00: A magyar rádió népi zenekar*. 10.20: Szív küldi. 16.10: Pá ttok la lási előadás. 17.00: Tánczene. 17.40 Fischer Edwin Bach Wohllenicinpericrtcs Klav torjából ad elő. 10.0."): Történelmi előadás. IS.10: Sporlliiradó. 19.00 A II. magyar zenei hét műsorából. 19.30: A magyar J rádió énekkarának műsora. Az Állami Szigligeti Szinfiáz műsora Október 24-én este fél 8 órakor: J. Strauss »Denevér«, (Bérletszüuct.) Tovább emelkedett a TOTO-szelvények száma! A beküldött szelvények száma 1949, óta most először haladta meg a 260.000 darabot Nagy szelvény-szám, nagy nyeremények i A 42. hét nyereményei: 12 találat = 39,402 forint 11 találat = 4.725 forint 10 találat = 772 forint Totózzou! Nyerhet! A Békéscsabai Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói szeretettel várják Békés megye dolgozóit a nagyméretű békéscsabai ŐSZI VÁSÁRRA Vállalatunk bűválasztékú pavilonjai hatalmas árukészlettel felszerelve minden igényt kielégítenek! A. Komlói Szénbányászati Tröszt, üzemeihez nagyszámban felvesz dolgozókat A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap alatt betanított munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereset a bányász kollektív szerint. Földalatti munkánál ehhez minden dolgozónak 20—30 százalék földalatti pótlék jár. Minden komlói dolgozó ehhez külön fizetésének 10 százalékát «komlói pótlék» címén kapja. A nős és családos dolgozók, családfenntartók évi 40 q ingyen illetniényszcnben részesülnek. A hiány nélkül dolgozók minden év eltelte után egy teljes rend «hűségruhát* és földalatti pótlékkal növelt alapkeresetüknek 3—5 százalékáig terjedő összegben hűségjutalmat kapnak. Napi 8.70-ért háromszori minőségileg is felemelt, bőséges ellátást biztosítunk. Legényszállás díjtalan. A nem önkényesen kilépettek és nem elbocsátottak — orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek és 600.— forint toborzási jutalmat kapnak. A bevált és igényjogosult dolgozók és akik kitanulják a vájárságot, jövő év első negyedében, a vájárok még ez évben lakást kaphatnak. A minisztertanács határozata szerint, a Komlóra munkára jelentkezőket az üzemvezetők kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet KOMLÓN a SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZTNÉL, vagy a budapesti kirendelíségen (Budapest, V., Tanács-kőrút 10.) Komlói Szénbányászati Tröszt Őszi Vásár Békéscsabán október 24—25-én* az árleszállítás és árubőség jegyében !