Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-14 / 241. szám

1953 oklöfaT 14, szmía l/LUaisawk kept Versenymozgalom indult a Megyei Mezőgazdasági kiállítás sikere érdekében Napok óla nagy a sürgés-forgás; fejszecsattogáslól, munkás-vezényszótól hangos az egyébként őszi hallgatásba merült Széclicnyi-ligpt. Mintha a föld­ből nőnének ki, úgy emelkednek ma­gasba egymásután azoknak az épüle­teknek vázai, amelyek máris sejtetni tngedik á Békés megyében eddig soha ueiii látott méretű mezőgazdasági ki­állítás kibontakozó körvonalait. Az ok­tóber 18-tól 25-ig nyitvalévő kiállításra lázas készülődés folyik az állami gaz­A kiállítás egyébként számos érde­kességet is t artogat a veudégck szá­mára a legjobb termelési eredmények bemutatásán kívül. Sok szemlélője lesz majd az erdészeti és Vadászati kiállí­tásnak, ahol a vadaskert élőállataiban gyönyörködhetnek a vendégek. Nagy érdeklődésre számíthatnak, a halászati és öntözési bemutatók, a rizsföldi ka­dasúgok, termelőszövetkezetek és egyél nileg dolgozó parasztok legjobbjai kö­rében, hogy termelési eredményeikét, büszkeségeiket olt bemutathassák. Át­érezve a kiállítás rendkívül fontos politikai és termelési jelentőségét, a sarkadi járás mezőgazdasági osztálya a megye valamennyi járási és városi mezőgazdasági osztályát versenyre hív­ta ki a következő szempontok figye­lembevételével: csatenyésztés szemléltetése. Bizonyára sok látogatója lesz az egész napou át üzemben lévő díjtalan mozinak is, ahol a mezőgazdasági és természettu­dományi oktató filmeken kívül vetí­tésre kerülnek a népszerű, szórakoz­tató filmek is. Külön érdekessége lesz a kiállításnak a Mezőhegyes! Cukor- jjyá/* és . a talajjavítási pavilon szabad­földi bemutatója. \ talaj javítási pavi­lonban működő laboratóriumban díj­mentesen megvizsgálják majd a dol­gozó parasztok által oda bevitt talaj­mintákat és ott kapnak tájékoztató jellegű termelési szaktanácsokat is. So­kan felkeresik majd a kecskeméti bor- JLóstoJüjt, a népszerű kondorosi csárdát, lacikonyhát, halászcsárdát és a Ven­déglátóipari Vállalat egyéb üzemeit, ahol friss élelek és italok kerülnek a fogyasztók rendelkezésére. A fiatalok is küldhelik egymásnak szíves üzenetei­ket. A kiállítás látogatóinak szórakoz­tatását szolgálják majd a naponként sorrakerülő sport- és kirllúrrendczvé- nyek, lovasbeniulatók, stb. A kereskedelmi vállalatok az áru­bőség és az árleszállítás jegyében vár­ják majd a látogatókat. Nagy tömeget vonz Békéscsabára a ! kiállítás kél utolsó napján lezajló igen! nagyszabásúnak ígérkező őszi Vásár is. | A vidéki lálogatók az ország egész területéről 50 százalékos vasúti ked­vezménnyel utazhatnak, ugyanis a Bé­késcsabára megváltott egészáru menet­jegyüket a kiállítás színhelyén felül- j bélyegeztetve, ingyen utazhatnak visz- sza lakóhelyükre. Az autóbuszon utazók részére 20 százalékos menetdíj-kedvezmény lesz biztosítva. MIHÁLY JÓZSEF. a kiállítás propagandistája. 1. Kellőképpen tudatosítják a inegye területén a kiállítás jelentőségét és több mint 2000 látogatót szerveznek meg. 2. A kiállítási tárgyak és az állatok beszámítását a legnagyobb'szcr- vezettséggel végzik, hogy ezzel is megkönnyítsék a kiállítási bizottság munkáját. Az anyagot úgy állítják össze, hogy azok kellőképpen tükröz­zék az élenjáró termelési módszerek eredményeit, a nagyüzemi gazdálko­dás fölényét, hogy a kiállítás látogatóinak igényeit és kívánalmait teljes mértékben kielégítsék. 3. őt termelőcsöportnűl megszervezik a csoportos látogatást, mint­egy 300 fő bevonásával. Ezek ünnepélyesen transzparensekkel és felira­tokkal díszítve fognák felvonulni. w Nagy őrömmel vesszük a sarkadi járás e kezdeményezését, de re­méljük, liógy a többi járási és városi mezőgazdasági osztályok megtöbb­szörözik majd a kiállításra beszervezendő látogatók számát. oR.T§k. A megyei labdarugó bajnokság 22. forduló jónak ercdinéilyet; «Kuli cli»-csoport: Mezőberényi Traktor—Békéscsabai Lo­komotív 2;1 Sarkadi Kinizsi—Gyulavári 2 2 Orosházi Dózsa—Orosházi Építők 1:1 * Elek—Békési Traktor 3 0 Békéscsabai Építők II—Gyulai Épí­tők II. 21. Gyomai Traktor—Békéscsabai Petőfi, az utóbbi meg nein jelenése miatt el­maradt. ~ 1 ___ «Sá gvári»-csoport: Kunágoia—Mczőkovácsházi Petőfi Í:1 Bcs* Dózsa—Békésszentandrás 0 0 Medgvesegyházi T. —Tótkomlós 4 2 Csorvási Traktor—Agyagipar 2:2 Szarvasi Traktor—Végégyháza 4 :0 Mezőhegyes! Traktor—Orosházi Kinizsi II., az utóbbi meg nem jelenése miatt elmaradt. MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa- ba Október 12—14: «Ooeáu jegén.* TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba Ok­tóber 14—16: :Dallal, tánccal, vidám kedvvel.» PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ. Orosháza. Október 6—21: ^Királylány a feleségem.» BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza- Ok­tóber 15—17: «Gőgös heroegnő.­PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Ok­tóber 11—14: «Állami Áruház.» Az Állami Szigligeti Sziníiáz műsora Október 14-én este fél S órakor Kor- nejcsuk: «Ukrajna mezőin.» (Shakespeare) VIHARSAROK NÉPI] az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztáliu-út 7., I. emelet. Telefon: szerlc.: # 22-85, kiadóhiv.: 21-70. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál. A megyei bajnokságba való jutásért le­játszott vasárnapi mérkőzések eredmé­nyei: Békéscsaba: Bcs. Vasas—Újkígyós 3:1. Végig nagy­áramú mérkőzésén, megérdemelten nyert a hazai csapat, mert csatársora a kapu j előtti helyzeteket jobban kihasználta. A j ! játékvezető több tévedése a vendégcsapa- j tot sújtotta. Góllövő: Ombódi, Szatmári és Kiss, illetve Bozó. ' ' Bcs. Tatarozó—Nagykamarás 2:i. A Tatarozó II. felideji játékával rászolgált a győzelemre. Góllövő: Zelenyánszki, Sze- lezsán, illetve Szabó. Okány: Okány—Orosházi Lokomotív 3:0 Gerendás: Gerendás—Mezőberény 4:l. A hazai j csapat szép játékkal győzte le ellenfelét, bár az Agyagipai* is sokat támadott. Battonya: Battoiiva—Gyulai Kinizsi 1:2. Kondoros: Endrőd—Kondoros 4:1. A vendégcsa­pat minden részében jobb volt ellenfelé­nél. Győzelme még ebben az arányban is megérdemelt. Az osztályozó mérkőzések úlLUa:- <r A »-csoport: 1. Bcs. Vasas 5 4 - 1 15: 9 8 2. Bcs. Tatarozó 5 3 11 14 10 7 3. Szeghalom 5 3-2 12:10 6 4. Okány 6 2 13 10:18 5 5. Orosházi Lokomotív 5 1 2 2 9:12 4 6.. Újkígyós 5 113 17:15 3 7. Nagykamarás 5 113 7:10 3 cB*-csoport: 1. Battonya S i 1 - 18: 9 11 2. Endrőd 5 3 2 - 12; 5 8 3. Bcs. Pamut szövő 5 í - 2 10: 8 Ú 4. Gerendás 5 2 - 3 8: 5 4 5. Gyulai Kinizsi 5 113 G:ll 3 6. Mezőberény 4 1-36:9 2 7. Kondoros 4 • • 4 4:17­A Komlói Szénbányászati Tröszt üzemeihez nagy számban felvesz dolgozókat. A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap alatt betanított munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájá­rokat' képezünk ki. Kereset a bányász kollektív szerint. Földalatti munkáknál ehhez min­den dolgozónak 20, illetve 30 százalék földalatti pótlék jár. Minden komlói dolgozó ehhez külön fizetésének 10 százalékát »komlói pótlék» címén kapja. A nős és családos dolgozók, családfenntartók évi 40 mázsa ingyen illet- ményszénben részesülnek- A hiány nélkül dolgozók miuden év eltelte után egy teljes rend «hűségruhát* és földalatti pótlékkal növelt alapkeresetének 3—5 százalékig terjedő összegben hűségjutalmat kapnak. Napi 8.70 forintért háromszori bőséges ellátást biztosítunk. Legényszállás díjtalan. A nem. önkényesen kilépettek és nem elbocsátottak — orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek én 400 forint toborzási jutalmat kapnák. A bevált és igényjogosult dolgozók és akik kitanulják a vájárságot a jövő év első negyedében, a vájárok még ez évben lakást kaphatnak. A mi­nisztertanács határozata szerint a Komlóra munkára jelentkezőket az üzem­vezetők kötelesek elengedni. Jelentkezni letiet Komlón, a Szénbányászati Trösztnél, vagy a budapesti kirendeltségen (Budapest, V, Somogyi Béla- flt lö> KOMI.öl SZÍNŰSNYAS7ATI TRÖSZT Az RM motorkerékpárgyár kísérleti műhelyének dolgozói nemrég megkezdték a «Csepel robogó» motorkerékpár minta- példányának .tervezését. A «Csepel robogó» legnagyobb sebessége óránként 75 kilométer, két személlyel pedig 55 kilómé­ter, Nagy előnye, hogy hazai anyagból készül s anyagszük­séglete kisebb, mbit a régi 125 j köbcentis motoroké . Ez lehetővé j leszi, hogy az új típusú motor-1 kerékpár jóval olcsóbb áron ke­rüljön forgalomba Apróhirdetések Állandó, esetleg 2—3 hónapos .munkára segédmunkásokat vesz fel a Békésme­gyei Tatarozó és Építő Vállalat- Jelent­kezni lehet Békéscsaba, Kétegyházi-út 1921/2, Gyula, Ajtós Albert-u. 40, . Oros­háza. Sztálingrádi-út 28 sz., Szarvas,. Sitálin-út 12, Szeghalom, Leniu-űt '56 sz építkezésvezetőségeken.. Hirdetmény. A Csongráilmegyei Vízmű- 1 építő és Kútkarbantartó Vállalat megrá- j súrol kútfúró-felszereléseket, esztergapa­dokat, fúrógépeket, villanymotorokat, szí­vó-nyomó szivattyúkat, vízvezetéki csöve­ket és idomdaralx>kat és használt kocsi­vagy autóponyvát. Kérjük, hogy az aján- I latokat szóban, vagy írásban, Szentes, Ko$sulh-u. 29 szám alá, valamint Hód- | mezővásárhely, Felszabadulás-u. 12. és I Békéscsaba, Hajnal-u. 36 szám alá adják I be az eladni szándékozók. A békéscsabai «István» malom sürgősen, keres megvételre fogaskerékszivattyút Homok kitermeléshez dolgozókat vesz fel a Békéscsabai Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat. Gyakorlott- gyors-gépírót keresünk, 1USZÖV, Békéscsaba, Szabadság-tér 9* Méhészek figyelmébe! A békésmegyei Szö­vetkezetek Szövetsége október 18-áu reg­ijei 8 órától kezdődően egésznapos me­gyei méhésznagygyűlést tart Békéscsabán, a városi tanács nagytermében, melyre szeretettel meghívja és elvárja Békés megyéből- az összes méhészeket. A nagy­gyűlésen előadást tart dr. örösí Pál Zol­tán egyetemi tanár, a méhészeti kutató- intézet vezetője- Előadásában a méhészet terén elért kutatás eredményeit és hasz­nos tapasztalatait tudatosítja a méhészek felé. A Szövetkezetek Országos Szövetsége részéről Cimrner Ferenc elvtárs időszerű beszámolót tart- A nagygyűlésen képvi­selve lesz a földművelésügyi miniszté­rium, Szövetkezetek Országos Szövetsége, Méhészeti Szövetkezeti Vállalat, Állami Méhtenyésztő Állomás, valamint más me- .gyék méhészküldöttei. Megyénk területé­ről a nagygyűlésen képviselve lesznek a megyénk vezető szerveinek képviselői is. Minden méhésznek saját érdeke, hogy a nagygyűlésen részt vegyen- j A Szovjet Hadsereg tagjainak adott műsort a Balassa együttes Több mint 130 kilömélerről, Kecskemétről, meghívás érkezett a békéscsabai »Balassa« népi táncegyütteshez, hogy mutassa be tudását és szórakoztassa a Kecskeméten és Cegléden állormsazó Szovjet Hadsereg tisztjeit és katonáit. A »Balassa« táncegyüttes tag­jai boldog örömmel, nagy kitüntetésként fogadták a meghívást s lázasan készüllek ezekre az eddigi szerepléseik legkedvas »Mi­jére. Október 10-én, szombaton délután fél 2-kor már valón eny- nyien izgalommal várták Kecskemétről a szovjet elvtársik által igé.t autókat. Mikor az autók megérkeztek, ismét meglepődtek, fo­kozódott boldogságuk, mert még et sem indultak, máris érezték, hogy a Szovjet Hadsereg tagjai milyen megbecsülésben részesí­tik a magyar népi művészet terjesztőit. Ugyanis az együttesért egy szovjet alezredes elvtárs jött el Kecskemétről. Kecskeméten is elhalinozták az együttest a szovjet embereket jellemző figyelmességgel és szeretettel. A szombat esti előadást főleg szovjet és magyar tisztek, a megye é; a város vezetői, Sze­lni és vasúti dolgozók tekintették meg. Az előadást meleg ünnep és- sel fogadták. Az előadás után a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnoka két gyönyörű virágkosarat adott át a »Balassa« tagjainak. Aztán együtt táncolt velük jó ideig az elő­adást követő táncmulatságon. Vasárnap délelőtt is adott a »Balassa« táncegyüttes műsort Kecskeméten a Szovjet Hadsereg tagjainak. Lehetetlen leírni azt a lelkesedést, ahogyan az egyes számokat fogadták és hosszú perceken át tapsolták, inig meg nem ismételték a aiek k legjob­ban- tetszőket. Az ünneplés nagyon meghatotta és fellelkcsí- tette a »Balassa« tagjait s vasárnap délután frissen, jókedvűen utaztak át Ceglédre. Ott tovább nőtt lelkesedésük, örömük, mi­kor látták, hogy a szovjet katonák zárt rendben, énekelve és fúvós zenekaruk hangjaira vonulnak az előadás színhelyére A műsor mindenegyes száma után percekig zúgott a tetszésnyi, vánílás. A kecskeméti és ceglédi nagyszerű szereplésükkel * »Balassa« tagjai népünk szabadságát köszönték meg a Szovjet Had­sereg tagjainak. Kifejezték az irántuk érzet szeretetüket és bálá­jukat. Ezen túl pedig bizonyságát adták annak, hogy a szovjet hősök nem ontották hiáha vérüket, hogy a magyar ifjúság tud élni az építő munkában és a művé­szet fejlesztésében is a Szovjetuniótól, a Szovjet Hadseregtől ka­pott szabadsággal. A szovjet lisztek és katonák azt mondották, hogy kellemes élményt jelentett számukra a »Balassa« szereplé é. A szovjet har­cosok tapsa és élismeréáe arra serkenti és lelkesíti-a »Balassa« ve­zetőit, táncosait, hogy továbbra is kitartó .szorgalomin^l,,,,tudósuk legjavával fejlesszék és' terjesszék a magyar, népi táncművésze­iét. Most már a 996. szereplés van az együttes tagjai mögött. A fiatal és tehetséges táncosok elmondötfák, hogy ilyen szívesen és ilyen szeretettel még egyszer sem szerepeltek, mint most Kecskeméten és Cegléden. Rádió Október szer.la Kossuth Rádió 11.30 Szülőföldem. Elbeszélés. 12.15. Jó munkáért szép muzsikát. 13.00 Részletek Millöcker operettjeiből. 13.30 Magyar népi muzsika. 14.13 Úttörő híradó. 14.40 A Magyar Rádió ajándékműsora a pécsi Zeneművészeti Szakiskola növendékeinek. 15«30 Népszerű zenekari hangverseny. 16.20 Művészek az Ifjúsági Rádió mikrofonja előtt. 16.40 Az iskolások műsora. 17.10 Rádió válaszol a hozzáérkezett. levelekre. 17.25 Szír küldi. 17.40 Igazság. Sarkadi Imre elbeszélésének Ií. része. 18.00 Tánc­zene. 18.30 Tíz perc külpolitika. 19.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 2000 Ilinek. 20.15 A Magyar Rádió vá­laszol falusi hallgatói, kérdéseire.- 20.30 Egy falu — egy nóta. 21.15 Hangos Új­ság. 22.20 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara. 23.28 Szórakoztató esti mu­zsika. Petőfi Rádió 735 Hanglemezek, 8.30 Zenekari mű­vek. 9.20 Az iskolások műsora. 9.40 A Gyermekrádió műsora. 10.10 A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese szólistáinak hangversenye. 10.30 óvodások műsora. 11.00 A Magyar Rádió népi zenekara. Kálmán Imre operettjeiből. 15.40 Készülő könyvekből. 16.10 Magyar népballadák. Hanglemezek. 16.30 Erő — egészség. Elő­adás. 16.40 Népi együttesek műsorából. 17.25 A dollár. álarc nélkül. Előadás. 17.40 Részletek «Békét akarunk» c. film kísérőzenéjéből. 18.15 Hanglemezek. 18.45 Sporthíradő. 19.00 Zathureczky Ede hege­dül. 19.30 Szív küldi. Október 13., csütörtök Kossuth Rádió 11.30 Johann Strauss műveiből.' 1215 Dankó Pista emlékére. 13.00 Szórakoztató zene a. népi demokratikus rádió műsorá­ból. 13.30 A szegedi Vasutas Szakszerve­zet énekkara. 14 15 A Rádió Gyermekúj­ság műsora. 15.00 A Gyermekrádió mű­sora. 15.30 A salgótarjáni népi zenekar. 10 00 írók a mikrofon előtt. Örkény István. 10.30 Táaczene, 17.05 Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 17.20 Szerelmet fialok a XVIII. századból. 17.40 Részletek Borodin Igor herceg c. operájából. 19.09 Hangos Újság. 20.00 Hírek. 20.15 A Ma­gyar Rádió válaszol falusi hallgatói kér­déseire. 20.30 Részletek a «Láttuk, hal­lottuk, olvastuk* augusztus 29-i szá­mából. 21.15 Zenei bemutató, 22,20 Tánc­zene. 23.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 23.30 Szép esti muzsika. Petőfi Rádió 7.35 A Magyar Rádió kamarazenekara játszik. 8.20 A három fagottos. 8 10 Ope* rarészlctek. 9.20 Úttörő-híradó. 9.45 A Gyermekrádió műsora. 10.10 Hangleme­zek* 10.40 Részletek Az eltüsszentett bi­rodalom c* hangjáték zenéjéből. 11.00 A Belügyminisztérium Erkel Fereuc fúvós­zenekara. 15.00 A Magyar Rádió kis­együttese. 15.40 Zenekari művek. 16.35 Szovjet sorozat. Előadás. 16.50 Fiatalok zenei újságja. 17.40 Szív küldi. 18.10 Ag­rotechnikai előadás. 18.45 SporthíradA. 19.00 Magyar szerzők műveiből. 19.39 A Magyar Rádió táuczeuekara.--------------—_______ Fel veszünk: kőműves, ács, állványozó segédmunkás férfi-női dolgozókat bu­dapesti munkahelyre. Vidéki dolgozók részére megfelelő szállást, étkeztetést biztosítunk. Jelentkezés: 23/2. Építő­ipari Vállalat, Budapest, -XIIL, Rozs- uyal-űt 6. Egésznapos munkára kályhákhoz alkalmasunk azonnali belépésre Cím a kiadóhivatalban

Next

/
Oldalképek
Tartalom