Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-13 / 240. szám
ViUcnsai&lc Vlépt 1933 októbír 13., kedd SZOVJET ÉLET Bő választékot, mintaszerű kiszolgálást! Irta: 1. Balalinyenkor, a moszkvai szovjet végrehajtó bizottsága kereskedelmi osztályának vezetője A Kommunista Párt és a szovjet kormány nap mint nap gondoskodik a szocialista termelés szakadatlan növekedéséről, a dolgozók anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítéséről. A szovjet emberek jólétének további emelkedése érdekében nálunk következetesen csökkentik az árakat és egyre több közszükségleti cikket gyártanak. Emellett nagy gondot fordítanak a minőség további javítására és a bő választék biztosítására. Ez év április elsején újból, — a háború után immár hatodszor — leszállították a közszükségleti cikkek állami kiskereskedelmi árát. Az új árleszállítás eredményei a szovjet kereskedelem további fejlődéséhez vezettek. Moszkvában például áprilisban a lakosság 34.5 százalékkal több húst és baromfit, 40 százalékkal több kolbászárut, 24.5 százalékkal több állati zsiradékot, 20 százalékkal több gyapjúszövetet, 38 százalékkal több konfekcióárut, 36.5 százalékkal több kötöttárut vásárolt, mint az elmúlt év áprilisában. Nagy vo’t a kereslet az első- oszlályú, legjobbminőségű lisztből készült kenyér- és kész süteményfélékben, teavajban, sajtban, lejben, vagdalthúsban, félkészáruban, húsosderejében, készételben, cukorban s egyéb édesipari készítményben is. Fokozott kereslet mutatkozik a gyapjú- és a selyemszövetek, divat-bőrcipők, gyapjú- és selyem-kötöttáruk iránt, valamint bútor, kerékpár, televíziós készülékek, rádió vevőkészülékek, háztartási jégszekrények, porszívók, mosógépek iránt. A moszkvai áruházakban áprilisban márciushoz viszonyítva 26 százalékkal több órát, 36 százalékkal több rádiót, sokszorosan több kerékpárt és háztartási jégszekrényt adlak cl. A kiskereskedelmi árak újabb leszállítása ercdménye- képen tovább javult a közétkeztetés. A moszkvai vendég- látóipari központ ez év áprilisában a műit év áprilisához viszonyítva, 4 millió adag étellel készített többet. Az elmúlt két esztendő alatt a fővárosban felépített új házak földszintjén 126 nagy üzletet és 24 étkezdét rendezlek be. Ezeket korszerű felszerelésekkel és hűtőberendezésekkel látták el Ebben az évben az. újonnan épült házakban még 70 nagy üzletet és 17 étkezdét adnak majd át rendeltetésének. A Felkelés (Voszla- nyije)-téren lévő magasépülel földszintjén nyílik meg például az ország legnagyobb élelmiszeráruháza. A moszkvai kereskedelmi szervezetek jelentős munkát végeztek az üzletek bővítése és szakosítása terén is. Csupán a legutóbbi év alatt 145 áruházát bővítettek ki és szakosítottak. Kézilabda hírek A7. 1953. évi szabadtéri kis- és nagypályás kézilabda bajnokságok befejeződtek. Értékelve az 1953. évi kézilabdabajnokság eredményeit, megállapítható, hogy ezen sportágban megyénkben az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva, nincs a kívánt fejlődés. Bár női csapataink közül két békéscsabai kézilabda csapat vett részt az országos döntőkön, de az ott elért eredmények azt igazolják, hogy női kézilabda sportunk részben az új bajnoki rendszer, részben a megfelelő előkészület hiányában nem játszott komoly tényezőt az országos döntőkön. Ezévi kispályás kézilabda bajnokság igen kevés nevező csapattal indult el. A férfiak csoportjában mindössze négy csapat nevezett, míg a nők csoportjában egyetlen nevező csapat nem volt. A megyei TSB az 1953—>54. évi terein- í kézilabda bajnokságot rövidesen kiírja. A j bajnokság Gyulán kerül megrendezésre. I Az elmúlt évektől eltérően, a most kiírásra kerülő teremkézilabda bajnokságot csak a békésmegyei csapatok részére ír- j ja ki a megyei TSB. I Fontos feladata lesz a sportköröknek, | valamint a TSB-knek, hogy a most be- j induló tercmkézilabda bajnokságra az elmúlt évtől eltérően, több csapatot szer- | vezzenek be. A téli teremkézilabda bajnokság első- j sorban azt igyekszik biztosítani, hogy a íz Állami Szigligeti Színház műsora Október 14-én este fél 8 órakor Kor- nejcsuk: «Ukrajna mezőin.» (Shakespeare) } Békéscsabai Építők—l asas Dinamó 2:0 (1:0) Építők: Csepregi' — Kocizszki, Czik- kely, Gyuris — Palotai, Fülöp Csi- escly, Szabó, Weiner, Vígh, Lábos. Edző: Németh József. Az első negyedórában változatos játék alakul ki, de komoly gólhelyzet egyik kapu előtt sem adódik. A 28. percben á kapura törő Csicselyt a 16-oson belül — gólhelyzetben — feívigják. A megítélt 11-est Weiner biztosan lövi a Jválóba, 1:0. A hátralévő időben Csicselynek van még gólszerzési lehetősége, de a szélső magasan a kapu fölé bombáz. A második félidőben erősen szorongat a hazai csapat, de a csabai 'védelem NB II. bajnoki, vezette: Bíró L. nem engedi lövéshez jutni a Dinámó-csa- ' Ebből a sorból C/íkkely, egyben a me- tá rókát. Mintegy félórái nyomás után j züny legjobbjának is bizonyult. Nem felszabadul az Építők kapuja. A 30. j sokkal maradt mögötte Kocziszki és Gyu- perebon a középen kiugró C.sicsely Wei- ; riß. Ez utóbbit külön elismerés illeti ner elé játszik, aki éles szögből, remek ' azért, mert a mérkőzés 80 percét sé- lővéssel küldi góllal a Ihadát. 2 0. A hát- rillten is. hibátlanul játszotta végig. A ralévő időben a csabai csapat szebbnél-j két fedezet közül egy árnyalattal Palo- szebb támadásokat vezet, de újabb gólt . tűi volt a jobbik, de Fülöp is lelkesen már nem tud elérni. küzdött. A csatársorban Weiner sok veBínilat: A rossz talajú pályán, színvo- j szélycs támadást indított el. Remek mánalas, élénk iramú játék alakult ki. A ! sodik góljával bebiztosította a csapat csabai csapat csatársora jobban kihasz- ! győzelmét. Ebből a .sorból még Lábos »álla helyzeteit. Egyénileg Csepregi a ! és Szabó igyekezete dicsérhető, kezdeti bizonytalankodás után feljavult. ; A játékvezető mindkét fél teljes megA védelem volt a csapat legjobb része, elégedésére látta el feladatát. BIZTOS ALAP WÍÓA&í&Uwi! kézilabda sportág részére biztosítsa az évi foglalkozás megszervezését. Ezen túlmenően alkalmas sportág más szakosztályok részére is abból a szempontból, bogy a téli aktív pihenőt kiegészítő sportágak (Késével megfelelően biztosítják. Ezen a téren példáiéi a Békéscsabai Építők vezetősége már elhatározta, hogy a tcrcnik&i- labda bajnokságba az NB lt-es csapat labdarúgó játékosait is bevonja. Követendő példa ez valamennyi sportkor, részére. Ugyancsak nagyobb gondol keli íoHtant az ifjúsági bajnokság megrendezésére is. A versenykiírás gondoskodni fog arról is, hogy mennél több új csapat kapcsolódhasson be a bajnokságba. Helyes volna, ha az illetékes TS3-k a maguk területén is elősegítenél: azt, hogy olyan helyeken, mint például Orosháza, Békés, Sarkad megindítanák « kézilabda szakosztályok szervezését és a fenti helyekről is résztvennének ez évben a baj- nőies ágon. Az 1953—54. évi tercmkézilabda bajnokság beindítása előtt a sportkörök tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megyénkből mennél több kézilabdái csapat vegyen részt a bajnokságban. Itúdió Október 13., kedd Kossuth Rádió 11.30 A Magyar Rádió népi zenekara. 12.15; Klasszikus operettekből. 13.00 Ilaug- szerszólók. 13.30 , Albán népzene. 14.15 Együttesek műsora. 43.30 Operarészletek. 10.10 Sándor Mátyás. Ifjúsági rádiójáték. .10 Pártoktatási előadás. 17,30 Egy falu — egy nóta. 13.10 Hangos Újság. 19.00 Hanglemezek. 20.00 Hírek. 20.15 A Magyar Rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. 20.30 Népzene. 20.45 Vörösmarty, Ady, Petőfi, Illyés és Tamási költeményei. 2t.00 A kaméliás hölgytől á Traviatáig. 22.20 Vidáman, kedvesen... 23.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 23.30 Tápéi népdalok. Petőfi Rádió 7.35 Hangszeres táncok. 8.00 Filmzene. 8 30 Balettzene. 9.20 A kis iskolások műsora. 10.00 Hírek. • 10.10 Opcrclliészle- lek. 11.00 Fúvószene. Hanglemezek. 15.00 A Magyar Rádió kisegyüttese. 140 Hozomány. Elbeszélés., 16.00 Zenekari hangverseny. 17.00 Dalok. Hanglemezek. 17.3Ü Részletek Yinezc. Ottó Boci-boci tarka c. Operettjéből. 18.10 Nagy mag}rar feltalál lók. Előadás. 18.45 Könnyű zene. 19.00 Híres vonósnégyesek. 19.20 Liszt: XIX. magyar rapszódia. 19.30 Szól a harmonika. Hanglemezek. Gyulai Építők—Budapesti Szikra 3:1 (1:0) Gyula, 2000 néző, NB II. bajnoki, vezette: Markov les. Gyula: Orovecz II. — Kocsis, Hack, Vasvári — Gabiik, Portörő ‘— Kurta, Krisán, (Fodor), Petrovszki, Varga, Nagy. Edző: Kiss Andor. Bp. Szikra: Majsai — Manet, Kósa, < Nagy küzdelem, kemény mérkőzés. Por- Hegedűs - Barna, Fizi - Steiner, Fe- í »«Kát. az I. fóliJŐ ló. percéhér, (Dafcsik), Zemzov II., ITruza, MolEdző: Horváth János. j ben kiállították. G: Nagy (2), Portörő, illetve Dafcsik. Jó: Hack, Gabiik, Varga, 1 illetve K»a, Steiner. Orosházi Kinizsi—Kőbányai Lokomotiv 2:0 (0:0) néiif, NB II. bajnoki, V: Hidasi. Budapest, Bihari-u. "06 Orosháza: Ludas — Szecsei, Szendi, Csonka — Hujber, Szimonidcsz — Lo- aoviea, Leopold, Gojdár, Bozó, Szökő, Edző: Harangozó Sándor. K. Lokomotiv: Vereczkei — Yasdinynyci, Bóué (Bencze), IContha — Némelh, j lőttek kapura- Szünet utáa K Nagy a Péter — Horváth I-, Kovács, Horjík, K. J 15. percben egy 11-cst kapu mellé lőtt. Nagy, Szabadkai. Edző: Déri Károly. ! G: Gojdár, Bozó, Jó. Lonovics, Csonka, Végig a Kőbányai Lokomotiv volt fö- Szondi, Ölelve Yasd-mvoi, Pete", Becse. lényben, Ué gyengén játszó csatárai nem A. Komlói Szénbány ászati Tröszt üzemeihez nagy számban felvesz dolgozókat. A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap alatt betanított munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereset a bányász kollektív szerint. Földalatti munkáknál ehhez • minden dolgozónak 20, illetve 30 Százalék földalatti pótlék jár. Minden komlói dolgozó ehhez külön fizetésének 10 százalékát »komlói pótlék» címén kapja. A nős és családos dolgozók, családfenntartók évi 40 mázsa ingyen illet-' meny szénben részesülnek. A hiány nélkül dolgozók minden év eltelte után egy teljes rend «lmségrahát» és földalatti pótlékkal növelt alapkeresetének 3—5 százalékig terjedő összegben hűségjutalmat kapnak. Napi 8.70 forintért háromszori bőséges ellátást biztosítunk. l egényszállás díjtalan. A nem önkényesen, kilépettek és nem elbocsátottak — orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek és 400 forint toborzási jutalmat kapnak. A bevált és igényjogosult dolgozók és alak kitanulják a vájárságot a jövő év első negyedében, a vájárok még ez évben lakást, kaphataak. A minisztertanács határozata szerint a Komlóra munkára jelentkezőket az üzemvezetők kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet Komlón, a Szénbányászati Trösztnél, vagy a budapesti kirendeltségen (Budapest, V-, Somogyi Béláid 10) KOMLÓI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa- i. Október 12—li: .óceán jegén.. TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba- Ok- ,ber 11—16: iDalúI, láncé»!, vidám «ívvel-. PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza któber 8—21: .Királylány a feleségem.» BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza Other 11—13: «A Iára« lu.se.-• PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyufa. Ok- ■bér 11—14: .Állami Áruház.Értesítés! Az okj^>Kcr 15-re hirdetett országos átlaU' és kirakodóvásár elmarad. Gyulai ^KlÁzsáló- és Helypénz- szedő Vállal:. L/'Gyuta. VIHARSAROK M PE mz MDP Békésinegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkcsztöbizofisag. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: . Békéscsaba, Sztálin-út 7., I. emelet. , Telefon: szerk.: 22:83, kiadóhiv.: 21-7G. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyáuszky Pál. 1 efoa&é A Békésmegyei Testnevelési és Sport Bizottság október 17—28-a között Békéscsabán I. osztályú minősítő, sakkversenyt rendez. A versenyen részt vesznek budapesti, békéscsabai és gyulai versenyzők. Apróhirdetések Homok kitermeléshez (jte^ozókat vesz fel a Békéscsabai Se.1é>tínyésztó és Hizlaló Vállalat. Az állatvágások szabályozása A békéscsabai *Isty>rf?nialom sürgősen keres ínegvételce-^fogaskerékszivattyúl Keresünk megvételre egy. tábori kohót; Békési Nyomda, Békéscsaba, tel: 12—30. Felveszünk: kőműves,. ács, állványozó segédmunkás férfi-uőL dolgozókat budapesti munkahelypé. Vidéki dolgozók részére megfelelő' szállást, étkeztetést biztosítunk. J/tentkezés: 23/2. Építőipari Vállalj, Budapest, XIII., Iíozs- nvai-út 6./ A dolgozók . hús- é>s zsíreliátásinak megjavítása érdekében a kormány rendelettel szabályozta a magánvágásokat. Azok az egyénileg dolgozó parasztok és és termelőszövetkezeti tagok, akik eleget tettek az állam iránti kötelezettségűknek, további kedvezményeket kapnak az állat vágásokra. A rendelet szerint sertést, szarvasmarhát, borjút és juhot továbbra is csak vágási engedéllyel szabad vágui. A. rendelet különbséget tesz termelő és nemtermelő közt. A rendelet értelmében termelőnek kell tekinteni mindazokat, akiknek liízottsertésbeadási vagy szerződéses sertéshizlalási kötelezettségük vau. Hízottsertés vágására korlátlanul kaphat engedélyt . az a termelő, aki második félévi sertésbeadását teljesítette, vagy akinek nincs szerződéses sertéshizlalási hátraléka. Egy hízottsertésre kaphat vágási jteigcdélyt az a termelő is, aki kötelezettségének még nem tett ugyán eleget, de biztosította, hogy az idén a II. félévben teljesíti kötelezettségéit s nincs hátraléka. Háztáji gazdaságukban lévő hízottser- lésre korlátlanul kaphatnak vágási engedélyt azok a termelőszövetkezeti tagok is, akiknek szövetkezete a második félévi sertésbeadási és szerződéses sertéshizlalási kötelezettségét teljesítette; és akiknek nincs a háztáji gazdaságukból származó, szerződéses sertéshizlalási kötelezettségük, illetve akik ezt a kötelezettségüket teljesítették. A termelőszövetkezeti tagok egy hízott sertés levágására — a termelő- szövetkezet sertésbeadási és szerződéses sertéshizlalási kötelezettségétől fíiggetle- liál — akkor is kaphatnak engedélyt, hä háztáji gazdaságukból származó szerződéses sertéshizlalási kötelezettségük nincs, vagy biztosították, hogy beadási kötelezettségüket teljesítik. A termelőszövetkezetek üzemi Konyhájuk részére vagy a tagok közötti szétosztásra, illetve a szabadpiacon való értékesítésre ugyancsak korlátlanul kaphatnak engedélyt hízottsertés vágására, ha serlésbeadási és szerződéses sertéshizlalási hátralékuk nincsen s az idei ser- lésbeadási, valamint szerződéses sertéshizlalási kötelezettségüknek eleget tettek. Nem kaphat vágási engedélyt az a termelő, akinek az 1952—1953. évi sertés- beadási hátralékát a gabonabeadás elmulasztása miatt nem törölték, mindaddig, amíg kötelezettségét a hátralékkal együtt nem teljesítette. A beadási kötelezettség alá nem eső személyek korlátlan mértékben vághatnak hízottsertést. A második, illetve a további vágáshoz az engedélyt abban at esetben adják ki, ha az ‘ előző vágások után teljesítenék a zsírbeadást. Magánfogyasztásra csak 123 kilós, vagy ennél nagyobb sertést szabad levágni. Marha és borjú vágására engedélyi csak azok a termelők, termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti tagok kaphatnak, akik az állatbeadást és szerződéses liízlalási kötelezettségűket teljesítették és kiselejtezett szarvasmarhával, borjúval rendelkeznek. A nemtermelők szarvasmarhára, borjúra nem kaphatnak vágási engedélyt. A juh tarlói: a tenyészt ésro vagy továbbtartásra alkalmatlan juhra* valamint három éven felüli ürüre korlátlanul kaphatnak vágási engedélyt. A rendelet megszünteti a feketevágás ért eddig elítélt személyek sertésvágási tilalmát. Ez azonban nem vonatkozik azokra, akik üzletszerűen vágtak feketén. A rendelet kimondja azt is, hogy ezután sem az, akit feketevágásért jogerősen elítéltek, sem a veié közös háztartásban élő hozzátartozója egy évig nem kaphat vágási engedélyt. A rendelet a továbbiakban a kény- fezervágás és a tenyészkocák hízóba állításának kérdésével foglalkozik, végül büntető rendelkezéseket tartalmaz-