Viharsarok népe, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-11 / 239. szám

8 1953 október 11 , ya*iirr:ap' ÜNNEPRONTÓK A most befejeződő ünnepi könyvhét ország-világ előtt ismeretes, mégis akadnak olyan emberek, még hozzá népmű­velési berkekben, akik erről nem vesznek tudomást. Lehet, hogy. van ugyan tudomásuk róla, csak éppen nem veszik komolyan■ Gyomláljunk csak ki néhány furcsaságot, melyek a szép ünnepi napánat megkeserítették. T A SZOT megyei székházában serény kezek ünnepi váiat emeltek a könyveknek. A falakat, asztalokat, az egész termet egy külön kis világgá varázsolták, ahol szép és jó könyvek van­nak. De miért hozták ide? Kinek szánták? A: aggódó kérdésekre, hogy vájjon ki nézi meg majd a lé­nyegében eldugott könyvkiállítást? — a népművelés békéscsabai őre, Kocziha elvtárs, magabiztosan jeleli: nNe fájjon az elv­társak feje, itt már a: első nap kétezer ember fordul meg!* A hozzávetőleges számítás nem volt egészen pontos. Vagyis 1985-t el tévedett. Nem 1985-en, hanem írd és mond, tizenöten nézték meg az első napon a szép és sok fáradsággal elkészített kiállítást. T Gyula régi, kulturált város■ Minden remény feljogosít arra, itt a kultúra történetét tárgyaló előadás sikeres lehet. Az elő­adást tervbe is vették. S a Megyei Könyvtár előadója október ú-án meg is érkezett Gyulára- A járási kultárházban azonban nem sok jel utalt arra, hogy előadásra készülnek. A kultúrház közelében ordító tánczene nyugtatja meg a könyvekkel telt táskáját és az előadáshoz szükséges illusztrációstáblákat cipelő előadót: nem kell félni, van itt élet. A gimnázium néhány tanu­lója várakozik — az előadás időpontjával eyyidöben tartandó — táncpróbára. Az előadóban felismerik azt a személyt, aki ve­szélyezte! heti a táncpróbát és szíves szóval próbálják meggyőzni, hogy ne tegye — elvégre 6 is volt fiatal. S »végre is miír tegnap is elmaradt a próba holmi fecsegések miatt ■ Kisvártatva megérkezik a kultúrház eggik dolgozója. Némedi elvtársnö. Azonnal a küldötthöz síel. — »Az elvtársnő a mai előadás miatt jött?* — Igen. — De hiszen az elmarad! — És miért? — Mert nincs hozzá előadó! Erre már nincs mit mondani, legfeljebb annyit: az előadó még mindig előadó volt, bár szegény ekkor már nem igen tudta mérgében, hogy él-e, hal-e. Az azonban a napnál is vi­lágosabbnak tűnt, hogy közönségszervezés nem volt• A Megyei Könyvtár előadója nem volt re-rt, s nekikezdett, hogy jelderítse, kik a felelősek ezért. Megtudta. Az előadás megszervezésére plyan felelősöket állítottak be, akik jórészt távol tartózkodnak d várostól. Például Szabó Ferenoné városi népművelési ügyvezető egyéves iskolán van. Fábián Ferenc éppen kórházi ápolás alatt áll Felelőssé telték még 'Máté Margitot, aki féléves iskolán tartózkodik■ S mindezek helyeit felelőssé lellek az előadásért Vass Máriái, aki október 6 estéjét a moziban töltötte. JL Ar orosházi járásban alakult meg legkésőbben megyénk terü­letén az ünnepi könyvhetet szervező bizottság. Miért? Nem köntj-> nyű felderíteni. A járási népművelési osztályhoz itt is idejében összehívták az értekezletet. Csak éppen a házigazda, a népmű­velési osztály vezetője maradt távol az értekezletről. Ö sem ok nélkül. Azért, mert ezidő alatt éppen — birkát nyúzott. Hasonló ügy buzgalommal vetette be magát a könyvhét ké­sőbbi rendezvényeiért folytatott küzdelembe is- A járási könyv­tár október 8-án Tótkomlóson irodalmi előadást kívánt tartani■ A szervezést meg is kezdték. Minden jel arra mutatott; a siker, biztosítva van. De Kovács elvtárs, a népművelési osztály ve­zetője — egyenlőre ismeretlen odrokból — nem értett egyet a 8-i dátummal. S megkésve bár-, de megingathatatlanul »átszer* veztei az előadást 7-re. Eredmény: a kultúrforradalom számára sikertelen irodalmi előadás; az előadó számára eg!l töredelmes, fáradságos éjszaka; az állam számára 96.60 forint hiába kidobott készpénzlc'adás (úti­költség címen;. A sarkadi falusi sportköp követendő példája A sarkadi falusi sportkör sportolói elhatározták, hogy színes és tartalmas kultúrműsorukkal meglátogaják a járás iöl>bi falusi sportköréi, és ezen keresztül is mindjobban elmélyítik a falusi spor­tolók közötti kapcsolatot és az előadás bevételén keresztül pedig anyagilag is elősegítik a sportkör jobb munkáját. Bizonyosra vehető, hogy a sarkadi já­rás falusi sportköreinek t: lálkozásai egy­úttal hasznos tapasztalatcserék is lesznek és eredményezni fogják a falusi sport­körök, ezen keresztül a sarkadi járás sportmunkájának megjavítását­Sporthír:. A békésmegyei TSB Labda­rugó Társadalmi Sportszövetsége mellett működő Edzők Tanácsa • folyó hó 12-én, hétföu este fél 7 órai kezdettel tartja október havi ülését, melyre a megye valamennyi edzőjét ezúton hívja meg A tárgysorozatban a IV. negyedévi munkaterv ismertetése, valamint a mi­nősítésekkel kapcsolatos feladatok sze­repelnek. ViliAllSAKOK M !»r. «z EHDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkeszti bizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-űt 7., I. emelet. Telefon: szerk.: • 22-85, kiadóim-.: 21-7C. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyáuszky Pál. A Békéscsabai MSZUSZ cZalka Máté» motoros szakosztálya ma, vasárnap dél­előtt 10 órakor országos gyorsasági mo­torversenyt rendez Békéscsabán. A versenyen részt vesznek a budapesti : «Zalka Máté», szegedi MSZHSZ, szegedi j «Dózsa», to- ábLá Hódmezővásárhely, Szen- i les, Orosháza, Gyula és Békéscsaba vá­rosok legjobb versenyzői, A verseny útvonala: Szent István-tér— Sziáün-út—Kinizsi—utca—Luther-utca kö­rül. I A belépőjegy ára: 3 forint. Mindenkit szeretettel vár és hív a j békéscsabai MSZHSZ «Zalka Máté» mo- i toros szakosztálya. HÍR EK — A Köztisztasági Vállalat munkaerőket vesz fel, jelentkezés: Békéscsaba, Lu- ther-u. 10 szám alatt. — Vállalatunknak szüksége van i db 2x220 woltos, 1.5 HP, 1100 fordulati! elektro motorokra; Alföldi Cementáru- iparl Vállalat, Hódmezővásárhely. — Méhészek figyelmébe! Megyei mé­hész nagygyűlés október 18-án. Előadó: örösl Zoltán. __ ViUatediialc képe ___ M OZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békés- J csaba. 8—11: «Bajazzók,» TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Ok- j lóbcr 10—12: «Nincs béke az olajfák alatt.» PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Október 8—21: «Királylány a feleségem.» BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Ok­tóber 11—13: «A tárna hőse...» PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula- Ok­tóber 11—14: «Állami Áruház.» Hz Állami Szigligeti Sziníiáz műsora Október 13-án este fél 8 órakor Kor- nejcsuk: «Ukrajna mezőin.» (Szigligeti) Hadi» Október 12, hétfő Kossuth Rádió 5-30 Vasárnapi sporlercdményck. 11.30 Zenés irodalmi műsor. 12.15 Hangverseny, üdülőknek. 13.00 Jani József és zene­kara. 13.30 Rádió válaszol a levelekre. 13.40 Részletek Mil j lityin operettjeiből. 14-15 Úttörő híradó. 14.40 A Magyar Rádió kisegyüttese. *5,30 Az lelőadó- művészet mesterei. 1G 00 A Magyar Rá­dió népi zenekara. 16.20 Ifjúsági fejtörő. 1G.45 Műsor az úttörők zenei szakkörei­nek. 17.10 Jó munkáért szép muzsikát. 17.40 Igazság. Sarkadi Imre elbeszélése. 38 05 A Magyar Rádió tauezenékara. 18.30 Tíz perc külpolilika. 10.00 Hangos Újság. 20.00 Hírek. 20.15 A Magyar Rádió vá­laszol a falusi hallgatók kérdéseire. 20.30 Magyar művészek hangversenye. 21.27 lánczene. 22.20 A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekara. 23.17 Népzene. Petőfi Rádió 7-35 A Moszkvai Rádió műsorából. 830 Zenekari hangverseny. 9.20 Orosz nyelvlecke. 9.10 A Gyermekrádió műsora. 1010 Szovjet gyermekkórusok énekelnek. 1030 óvodások műsora. 11.Öt) Hangszer- szólók. 15-00 Händel: Tűzijáték — szvit. Rádió szimfonikus zenekara. 15.15 Heti zenés kalendárium. 1000 Lultcr Tibor előadása. 10.30 Alekszandrov-kórus éne­kel. 1G/30 Tíz perc tudomány. 17.00 Fiiital művészek hangversenye. 17.35 Szmctácsek: Polka, Prágai szimfonikus zenekar. 17.40 Szív küldi. 18.10 Beszélő atlasz. 18.45 Sporthíradó. 19.00 A Magyar Rádió népi zenekara. 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. \ p i*« h i rde íések Állandó, esetleg 2—3 hónapos munkára segédmunkásokat vesz fel a Békésme­gyei Tatarozó és Építő Vállalat. Jelent­kezni lehet Békéscsaba, Kélegyházi-út 1921/2, Gyula, Ajtós Albert-u. 40, Oros­háza, Sztálingrádi-út 28 sz., Szarvas, Sztáiin-út 12, Szeghalom, Lenin-út 56 sz építkezésvezetőségeken. Keresünk megvételre egy tábori kohót; Békési Nyomda, Békéscsaba, tel: 12—30. A békéscsabai «István? malom sürgősen keres megvételre fogaskerékszivatlyút. Szakképzett villanyszerelőt, villanyhegesz­tőt és traktorvezetőt azonnal felveszünk. Szállást és üzemi élelmezést biztosítunk. Cím: 5. sz. Mélyépítő- Vállalat, Kiskun- j félegyháza, Kossutli-u. 6. Tánctanfolyamot kezd a Táuctanítók Mun­kaközössége Békéscsabán, a volt id. Ga- venda-féle tánciskolában. Iratkozni min­den szerdán és vasárnap este 8 órakor lehet. Zongorát vennék. Cím: Halászná, Elek, Marx-utca 11. Gyulán, Iienyey Miklós-u. 24 sz. ház eladó, azonnal beköltözhető. 125-ös Zelka eladó, Békéscsaba, Csíki- i utca 8. Egy mély gyermekkocsi eladó, Békéscsa­ba, Bocskai-u. C. Egy 200-as Zündapp motorkerékpár, ge- ncrálozva, príma állapotban eladó, Gyula. Szöllős-u. 3. Eltűnt egy szürke ló. Megtaláló jelentse a »Haladás» tszcs-ben, Békéscsaba. 5UU-as oldal kocsis motorkerékpár eladó, kisebbért elcserélhető, Békéscsaba, VI-, { Kárpát-u. 1. Elveszett egy pirostarka telién. Megtaláló­ja jutalomban részesül, a címet érte­sítse, Békéscsaba, Szarvasi-u. G7. Használt épületanyagok, léc, szarufák el­adók, Békéscsaba, Cuczor-u. 3. Homok kitermeléshez dolgozókat vesz fel a Békéscsabai Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat. Mi is as a füves vetésforgó? A mezőgazdaság alapja és legfon- tosabb termelőeszköze a talaj. .A talaj legfőbb tulajdonsága a termő- képesség, mely a talaj víztároló és táp- lálóanyagszolgáltató képességén alapul j Ezek mindegyike szoros összefüggésben van a talaj szerkezetével. A kapitalista i közgazdászok szerint a talaj elpusztílka- i tatlan. Ezt az elvet a talaj kizsarolásának ; alátámasztása miatt találták, ki. Ez az i elv t udoinánytalan és hamis. Élő cáfo­lata ennek szerte a világban a termő­területeknek nagymértékű elsivatagosodá- sa. (Az elsivatagosodás — a termőké­pesség teljes megszűnése —• egyedül az USA-ban hivatalos adatok szerint 193S- ban Magyarország egész szántóterületének majdnem ötszörösét, 35 millió kát. hol­dat telt ki.) A talaj termőképességének leromlását megakadályozni, sőt a terméshozam ál­landó emelését csak a Viljamsz által kidolgozott szocialista földművelési rend­szer tudja biztosítani. A Yiljamsz-féie I földművelési rendszernek a helyes talaj- ; művelés, trágyázás, vízszabályozás, mc- | zővédo erdősávok és nemesített vetőmag­vak használata mellett igen fontos alap- } eleme a füves vetésforgó. H ogy a füves vetésforgó lényegét, jelentőségét megismerhessük, visz- j sza kell tekintenünk a mezőgazdaság kialakulására, a gazdálkodási rendsze­reknek a termelőeszközök fejlődésével párhuzamos, folyamatos fejlődésére. A gazdálkodás módja és rendszere, akárcsak a társadalomé, a termelőesz­közök fejlettségének természetszerű kö­vetkezménye. A földművelés lcgkezdet- legesebb rendszere á parlagolás, a leg­kezdetlegesebb termelőeszközök, és leg*- j kezdetlegesebb társadalmi forma gazdál- i kodási módja. A mezőgazdasági fejlődés I további szakaszai — úgaroló gazdaság, J majd nyomásos gazdaság — fejlettebb termelőeszközök és fejlettebb gazdálko­alatt eltűntek a nyomásos gazdálkodást jellemző ugarok, a gabonaierniő terü­letek rovására mindinkább nagyobb sze­rephez jutottak a szántóföldi takarmány­növények, kapások és más ipari növé­nyek. A növény termelés elvesztette egy­oldalúságát, változatos lett. A gyakorlati gazdák rájöttek, hogy a jó termést csak úgy tudják elérni, ha minden növénynek sokféle igényét kielégítik. Nem mindegy, a növények milyen sor­rendben követik egymást, nem* közöm­bös a termésre a talaj megmunkálásának ideje, módja, eszközei, nem mindegy, milyen trágyaerüben vau a talaj, stb. Gya­korlati megfigyelések és eredmények alap­ján kialakult a termelt növény okszerű termelési sorrendje, a vetésforgó-. A ve­tésforgó volt a fejlődő kapitalista, me­zőgazdaságot jellemző, gazdálkodási rend­szer. A vetésforgó ugyanazon a terüle­ten különböző növényeknek előre meghatározott okszerű termelési és íeA- gi ázási sorrendje. A kapitalizmus fejlődésével a profit­éhség szembefordította a gazdákat * vetésforgó előírásaival. A vetésforgó kö­töttsége akadályozta a legjövedelmezőbb növények korlátlan termelését, igyekez­tek megszabadulni a vetésforgó kötött­ségétől. A gazdálkodás spekulatív lett, eredménye a talajuntság, majd a talaj teljes kimerülése. A Yiljamszi füves vetésforgó a kapita­lista vclésforgótól abban különbözik, hogy a talaj termőképességének állandó foko­zását teszi lehetővé. Ebben igen nagy szerepet tolt be a pillangós és pázsit­fűfélék . együttes vetésforgóban való ter­melése, amelyek nemcsak megakadályoz­zák a talaj leromlását, hanem nagy­mennyiségű aktív humusz képzésével a leromlott talaj szerkezetet megjavítják ég lehetővé teszik az emelkedő terméshoza­mot. dási rend gazdálkodási formái. Jellemző­A füves vetésforgó tehát, mint a víl­jük, rét- és legelöterületek, szántóföldi jamszi földművelési reiidszer egyik alap­termelésben a gabonafélék túlsúlya. A eleme, a szocialista mezőgazdaság termo­kapitalizmus kifejlődésével a szükségletek lőképességének és a dolgozód á llandű megnövekedése járt együtt- A természetes életszínvonala emelésének egyik leghAtő­takármányterülétek -— rétek, legelők, fel­konyább tényezője. törése, állati termékek és ipari nővé­Böröca iMIklőA nyék i ránt fokozódó kereslet kényszere gazd- tanár, TT1T agrártud. szakoszi. A gyulai járás szakszervezeti és falusi sportköreinek szeptV fiayl MHK* teljesítése százalékban: Ismétlő práb Czeinf sportkör: Uj próbázók: bá-ZŐk: 1. Fáklya SK 900 lit 2. Kórház Lendület 110 220 3. Építők SK 202 SÓT, 4- Kinizsi SK 104 104 5. Traktor SK 104 10 G. Szanatórium Lendület — 140 7. Vízgazdálkodási SK 100 • « — 8. Előre Vasút—Posta — ióO 9- Vörös Lobogó SK — 70 10. Vörös Meteor — .. — 11. Agyagipar Téglagyár — Falusi sportkör: 1. Újkígyósi I SK 400 ' l(H 2. Felsőnyomást FSK 402 70 3. Dobozi FSK 200 GO 4. Gyulavári 100 30 •5. Kétegyháza — — • 6. Lőkösliázi F^ — — .7. Elcki FSK — — 9 Szabadkígyós — — A fenti táblázat mutatja, hioc*y a szak- szervezeti és üzemi sportköröknél hol van teljesítve az MHK-próbázás és hol van lemaradás. Még mindig van olyan sportkör, ahol maguk a sportolók sem tették le az MHK-próbát. A sportköri vezetők legyenek figyelemmel arra, hogy 1954. január 1-től kezdve játék* vagy rajtengedélyt azok a sportolók nem kap­hatnak, akik a sportalapszabályzat sze­rint az MHK-próba számait le nem te* fczik. Ha a vezetők a hátralévő időkben fő feladatként az MIIK-tervet és a |ninő- sítési kérdést fogják előtérbe helyezni, rövid, egy hónap alatt végre tudják hají­tani száz százalékig a feladatokat, ami dicsőség nem csak a sportolóknak és sportvezetőknek, hanem azoknak a vál­lalatoknak és községeknek is, ahonnan a sportolók kikerülnek. Felveszünk: kőmü\es, ács, állványozó segédmunkás férfi-női dolgozókat bu­dapesti munkahelyre. Vidéki dolgozók részére megfelelő szállást, étkeztetést biztosítunk. Jelentkezés: 23/2. Építő­ipari Vállalat, Budapest, XIIIn Rozs- nyai-út G. * A Komlói Szénbányászati Tröszt üzemeihez nagy számban felvesz dolgozókat. A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap alatt betanított munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájá­rokat képezünk ki. Kereset a bányász kollektív szerint. Földalatti munkáknál ehhez min­den dolgozónak 20, illetve 30 százalék földalatti pótlék jár. Minden komlói dolgozó ehhez külön fizetésének 10 százalékát »komlói pótlék* címén kapja. A nős és családos dolgozók, családfenntartók évi 40 mázsa ingyen illet* ménvszénben részesülnek. A hiány nélkül dolgozók iniudeu év eltelte után egy teljes rend «hííségruliát* és földalatti pótlékkal növelt alapkeresetének 3—5 százalékig terjedő összegben hűségjutalmat kapnak. Napi 8.70 forintért háromszori bőséges ellátást biztosítunk. Legényszállás díjtalan. A nem önkényesen kilépettek és nem elbocsátottak — orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek és 400 forint toborzási jutalmat kapnak. A bevált és igényjogosult dolgozók és akik kitanulják a vájárságot a jövő év első negyedében, a vájárok még ez évben lakást kaphatnak. A mí- niszterlauács határozata szerint a Komlóra munkára jelentkezőket az üzem­vezetők kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet Komlóu, a Szénbányászati! Trösztnél, vagy a budapesti kirendeltségen (Budapest, V., Somogyi Béla- út ,0) KOMLÓI SZÍ VIUNYASZVTI TRÖSZT

Next

/
Oldalképek
Tartalom