Viharsarok népe, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-25 / 225. szám

4 1D53 szcpti-mbar 25 , péntek A Szigligeti Színház tájelőadásainak sikere Jjlüstüs kocsmák, elhanyagolt iskolák termében, széllelbélelt pajták rögtönzött Szimpátián lűrdették régen a haladás ©sz­ólóit a kultúra vidéki fáklyahordozói, a vándorszínészek. Ma már ez is örvendetesen megváltozott. Államunk sokm.il- lió forinttal támogatja a vidéki színházak művészeti és kulturális épitőmunkáját. A Szigligeti Színház is, amely Szolnokon és Békés­csabán htékel, évente mintegy három és félmíllióforintos állami seitséget kap bemházásokra. A Szigligeti Színház műviéi zol tájelőadások keretében állan­dóan ellátogatnak Békés megye városain kívül a 45 községi kultúrotthonba. Naponta jönnek levelek a Szigligeti Színház igazga­tóságához, amelyekben a legtávolabbi községek dolgozói írják meg ragaszkodásukat a haladó szmművésaet iránt. Legtöbb helyen azt szeretnék, ha a színtársulat minden héten felkeresné őket. A Szigli­geti Színház egy négy tájolőadását 400-nái többen nézték meg, töb­bek közt Etek, Kondoros és Körösladány szövetkezeti községekben. Majdnem annyian, mint a békéscsabai előadásokat naponta. Szarvason, anug neon volt kultúrház, kevesen érdeklődtek a színművészet iránt. Amióta kultúrotthon van, ezernél több néző ré­szei® megismételt előadásokat tartanak a színészek. A szövetkezeti és egyéni dolgozó parasztok megbecsüléssel és szeretettel várják a szinművészelcet. Az eteki kultúrházban is a tsz-tagok terített asztallal, szőlővel és gyümölccsel fogadták a szín­társulatot. * ugusztus 22-től kezdve több mint 25 tájelőadást tartott már a **■ Szigligeti Színház Békés megyében. 11.000-nét többen gyö- nyöiködtek Miljutyin »Havasi kiirt«, Lehár »Vándordiák« és »Luxemburg grófja« című operettekben. A közeljövőben a dolgozók kívánságát teljesítve zenekari és operettesteket, hangversenyeket tartanak a zeneirodalom nagyjainak műveiből. A jövő hónapban pedig Illyés Gyula »Fáklyaláng« című történelmi művét és Kor- nejcsuk kolhozproblémájú »Ukrajna mezőm« című zenés vigiátékát mutatják be. Kormány unk jelentős gondot for­dít dolgozóink testi épségének meg­védésére. Eddig már több olyan in­tézkedés történt, amely a dolgozók balesetvédelmét biztosítja. Általá­ban minden munkahelyen rendsze­res balesetvédelmi oktatás van. így a dolgozóink megismerkednek a baleset elkerülését biztosító feltéte­lekkel. ' Nemcsak építkezéseknél. gyárakban, gépeknél fordulhat elő béleset, hanem az úton is. Különö­sen sűrűn fordulnák ©lq l^q/dfedé­si balesetek ott, ahol nincsenek fel­állítva az útjelzők. Tapasztalható ez nálunk Endrődön is. Ebben az évben például a mozitól a köz­ponti általános iskoláig terjedő út­szakaszon három súlyos baleset tör­tént. Közvetlen az út mellett van, az iskola és a jármű közvetlen ahogy a kanyarból kiér, az iskola előtt halad el. Persze a vidékiek, akik éppen arra jönnek, az útjel­ző hiányában nem tudják, hogy ott iskola van, igy nem félnek, pedig bármely pillanatban előfor­dulhat, hogy játék közben vala­melyik gyermek kiszalad az út­ra és mivel a járművezető hirte­len nem tud fékezni, kész a bal­eset. Ez elkerülhető volna, ha az útjelzőtábla mindenütt ki volna téve. SztanyiK Káio’.y, Endrőd. Erősebbek segítik a gyengéket Most léptük át elő­ször a gimnázium kapuját. Csend foga­dott bennünket, mintha csak arra intett volna: komoly munka vár rátok! Büszkék vágyunk, hogy a gimnázium tanulói lehetünk, de el kell érnünk, hogy iskolánk is büszke le­gyen ránk. Ezért tel­jes erőnkből tanulni kell, mert nem vélet­len, hogy tanulha­tunk. Ezt a lehetősé­get pártunknak és kormányunknak kö­szönhetjük. Nekünk nem lesz szükségünk már arra, hogy öreg fejjel elemi iskolába járjunk. Egyszerű példa erre édes­anyám. A múltban nem tanulhatott, most kell neki a hi­ányokat pótolni, de azért szívesen jár az iskolába. Már az első na­pokban megindult a komoly tanulás az iskolánkban. Tanára­ink megkérdezték, ki, mit tud, milyen alap­ismereteket hozott magával az általános iskolából. Nenr mind­nyájan tudunk egy­formán. De nem baj, ezen is segítünk. Mi­ért vau a tanulószo­ba? Miért vannak ta­nulópárok és miért alakulnak szakkörök? Azért, hogy akik gyengébbek, megis­merkedjenek az új tananyaggal és az erősebbek segítsék őket a tanulásban. Nekünk már az első napokban is úgy kell tanulnuk, mint DISZ-lagokhoz és kö­zépiskolás tanulók­hoz illik. Borbély Mária Gyula, gimnázium, I. c) o. MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa­ba Szeptember 24—30: «Királylány a le- leségem.* BIÍIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Tatarozás miatt az előadás szünetel. TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Szep­tember 23—25: «Csapda.* BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Szep­tember 24—29: «Elveszett melódiák.» PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ Orosháza. Szeptember 24—27: «Óceán jegén.» PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Szep­tember 24—27: «Nevess velünk » VIHARSAROK NÉPE az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszli a szeri-> sztőbizotlság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szlálin-út 7., I. emelet. Telefon szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felveszünk: kőműves, ács, állványt z3 segédmunkás férfi-női dolgozókat bu­dapesti munkahelyre. Vidéki dolgozók részére megfelelő szállást, étkeztetést biztosítunk. Jelentkezés: 23/2. Építő­ipari Vállalat, Budapest, XIII., Rozs- uyai-út G. A negyedmilliót közelítette meg a beküldött szelvények száma, a nyereményekre 332.046 forint jutott- A magas szelvényszáin eredmé­nye: több mint 51100 nyertes mellett is jelentős nyeremények ke­rülnek kifizetésre, 12 találat = 4980 Ft 11 találat = 167 Ft 10 találat = 27 Ft Vásárolja meg mielőbb TÖTO- szelvényeit. Rádió Szeptember 26., szombat Kossuth Rádió 11.30 Népi zene. 12.15 Keringők, polkák. 13.00 Részletek Kacsóh: «János vitéz» c. dal játékából. 13.30 A Rendőrség győr—sop- ronmegyei kapitányságának zenekara. 11.15 Állami vállalatok hírei. 1420 Emlékezés Bartók Bélára. 14.50 Verbunkosok és csárdások. 1530 Hanglemezek. 1G.00 Iro­dalmi műsor. 16 30 Tánczene' 17.10 Levele­zőink nyomában. 17.30 Székely Endre: Pe- tőfi-kantáta. 17.46 Kamarazene. 18.10 Szö­vetkezeti Híradó. 19 00 Hangos Újság. 20.00 Hírek- 20.15 Könyv, muzsika, szín­ház. 2115 Jó munkáért szép muzsikát. 22.20 Tánc éjfélig. Petőfi Rádió 7.35 Népek dalai. 8.30 Af Magyar Rádió kisegyüttese. 920 A kis iskolások mű­sora. 9.40 A gyermekrádió műsora. 10.10 Kamarazene. 11.00 Irodalmi műsor. 15.00 Szórakoztató zene. 15.50 Tíz perc köz­gazdaság. 16 00 Tanuljunk énekszóra oro­szul. 16.20 Mindenki operája. 17.20 Tánc- zene. 17.40 Mi újság a tudomány és technika világában? 1800 Szív küldi- 18.40 Sporthíradó. 19.00 Kamarazene. 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. Az Mami Szigligeti Színház műsora Szeptember 2G-án este fél 8 órakor «Állami Áruház.» (Szigligeti). w A Shakespearc-bérlet vasárnap, 27-én az esti előadásra érvényes­— VíUaisaiok Hépt ___ A z első úttörő tapasztalatcsereértekezlet Zsadány községben Zsadány községben szeptember 20-án úttörő tapasztalatcsere értekezlet volt. Körösnagyharsány, Biharugra, Geszt, Mezőgyán, Nagygyanté, Zsadány község nevelői és a sarkadi járás okta­tási osztályának tanulmányi felügyelője indítványára közösen el­határozták. hogy a mulasztás megszüntetése érdekében tapaszta­latcsere értekezletet hívnak össze. Az elhatározást tett követte. Az értekezleten 20 nevelő és 80 úttörő-küldött vett részt. A zsadá- nyi ált. iskola énekkara és a kultúrbrigád szereplése után a meg­nyitót Kiss Sándor úttörő csapattanácselnök mondotta: «Mindég azok rontják a tanulmányi átlagot, akik hiányoznak, a hiányzó tanuló pedig nem tudja pótolni, amit elmulasztott, nem érti meg az anyagot és később már nem is szeret iskolába járni. Ennek az értekezletnek a céljn a hiányzás ellent küzdelem. A megyei versenyt, amelyet az oktatási osztály hirdetett, elfogad­juk. Most közösen megbeszéljük, hogy egyes községekben mi­lyen módszerek vannak és kicseréljük tapasztalatainkat.» Kerékpáros-brigád Hegvesi Magda, a zsadányi úttörő rajtanácselnök kért szót« «Mi úgy küzdünk a mulasztás csökkentéséért, hogy a rajunk­ban kerékpáros brigád működik, beszólnak annak, aki nem jön el az iskolába. Beteglátogató brigádunk is van, két fiú és két lány. Ezek segítenek azoknak a pajtásoknak, akik nem tudtak résztvenni a tanításban.» Szilágyi Ilona utcafelelős elmondja: egy ízben Kiss Sándor pajtást szülei otthorfhagyták s elaludt. Én beszóltam neki és így nem hiányzott az óráról. A békeörs vezetője vagyok és mindent el­követek, hogy az őrs tagjai egyetlen egy órát se mulasszanak. Ki lesz az első? «: A Szigligeti Színház soron következő, szeptember 29-i bemutatója Illyés Gyula kétszeres Kossulh-díjas író «Fáklyaláng* c. színműve. A «Fáklyaláng» két felvonása és utójátéka a szabadságharc egyik leg­fontosabb eseményét, a világosi. fegyver- letétel előtti napok sorsdöntő óráit, majd Kossuth életének a száműzetés idejéből vett turini szakaszát dolgozza fel. A sza­badságharc utolsó kormányának tárgya­lásai 1849 augusztusában az aradi vár kazamatáiban döntő elhatározásról foly­nak. A szabadságharc továbbvitele vagy n Görgey tábornok javaslata szerinti fegyverletétel átl a központjában, annak ii vitának is, amelyet Kossuth kormányzó és Görgey tábornok folytat. Az utójáték közel negyven esztendővel később Kossuth turini házában játszódik, amikor a nép, a nincstelen milliók küldötte, Józsa Mi­hály közhuszár megrázó jelenetben hozza el a szabadságbárcosak bizakodását, hitéi, a Kossuthhoz hű Magyarország üzenetét. Kossuth Lajos szerepét Győrffy György numkaérdemérmes művész, Görgey Arlhu- rét Szűts Iván, Józsa Mihályét Daniss Győző, de a többi szerepeket is a szín­ház vezető művészei alakítják. A «Fáklya­láng «-ot a Szigligeti Színház szeptember 29—október 4-ig tűzte műsorára. * A Megyei Tanács 300, 200, illetve 100 forint jutalomban részesíti azokat a kul- túrszervezőket, akik a verseny folyamán a legtöbb színházbérletet kötötték le. A díjkiosztás 1953. október 2-án, pén­teken lesz a színházban az előadás meg­kezdése előtt. , I I — Mi még a nevelőknek is segítünk — mondja Tóth Sán­dor mezőgyáni pajtás. — A mulasztás elleni harc közös ügy, az út­törő csapaton belül harcot indítottunk: ki lesz az első, ki mu­laszt legkevesebbet. Brodó Róza ismertette: azoknak a pajtásoknak a neveit, akik hiányoznak, kiírjuk a faliújságra is. Már óra elölt mindig tudjuk mindenkiről, hogy miért hiányzik. Célunk a hiányzásmen­tes év és a tanulmányi színvonal emelése, iskolánkban két ver­senyzászló van, az egyik piros, ez az élenjáróké, a másik fekete, ez a lemaradóké. Osztályom nevében Ígéretet leszek, hogy min­dég nálunk marad a piros zászló. Jelszó: «Jó tanulással előre hazánkért.» Határozati javaslat Nehéz lenne leírni azt a lelkesedést és őszinteséget, alt®, gyau az úttörő pajtások felszólallak. A felszólalás után Kováé* Mihály zsadányi úttörő raj tanácselnök határozati javaslatot ol­vasott fel a pajtásoknak, amely így szól: 1 ..... 11 : V tiiáuvzűs elüli minden erüukkel, Illeme, 0/(1 és felvilágosító munkál vég­zünk. Törekszünk orrá, hogy minden osztályban, az iskolákban biányzásniem«* ■lagwk és belek legyenek. Hogy ennek eredményéről mindannyian tájékozódva le­gyünk, minden iskola válasszon magának egv iskolai mulasztási felelőst, aki ai eredményeket összeírja. Válasszon minden l.kola egy levelező pajtást, aki belen­ként kapcsolatot tart levélben a lobbi iskolával.» A jelenlévő pajtások elfogadták a határozati javaslatot. A hétfői napot tűzték ki hiányzásmentes napnak. Az egész értekez­let egy élmény volt. Ilyen még sem a megyében, sem az ország­ban nem volt. Úttörők jöttek össze, hogy közösen megbeszéljék, hogyan küzdjenek a hiányzásmentes napokért, a jó tanulásért. A* eredménv biztosan nem marad (el és a sarkadi járás elsők között lesz a hiányzás elleni versenyben. ÖKRÖS ISTVÁN áll. ált. iskola igazgató, Geszt. ŐRT Magyar válogatott—Békésmegyeí látogatott 8:1 (5:0) Békéscsaba, barátságos1* 8 ezer néző, vezette: Kristóf. Magyar válogatott: Grosits — Buzán- szki, Lóránt, Lantos — Bozsik, Zakariás — Egresi, Hidegkúti, Csordás, Puskás, Győrvári. Megyei válogatott: Csepregi — Kociszki, Czikkely, Iülöp — Bielik, Portörő — Csi- csely, Szabó, Kerekes, Bozó, Szökő. Hatalmas érdeklődés előzte meg a vi­lághírű magyar válogatott békéscsabai szereplését. A nézőtér már az előmérközé- sen zsúfolásig megtelt. Pontban fél négy­kor, Puskás vezetésével, piros mezben és feliéi* nadrágban fut ki a magyar váloga­tott. A megyei válogatott világoskék mez­ben és nadrágban játszik. A megyei TSB részéről Szelcsányi Pál üdvözölte a ven­dégeket. Majd a két csapat tagjai virágot C»zó:*ta.k a közönség közé. Kezdés után már az első lefutáskor Égre i beadását Csepreginck csak -rávető- déssel sikerül megszerezni Csordás elől. Majd Kerekes távoli lövése száll Grosits kapuja fölé. Az 5- percben Hidegkúti labdájával Csordás tisztán tör kapura, de Czikkelynek az utolsó pillanatban sikerül becsúsznia. Az első gól a 15. percben születik. Puskás villámgyorsan kiugrik, kicselezi a kifutó Csepregit is és közelről uz üres kapuba lő, 1:0. A 20. percben .Szabó hibájából Győrvári tisztán lőhet lapura, a labda azonban a bal alsó ka­pufa mellett hagyja el a játékteret. A megyei csatárok csak ritkán jutnak el a vendégek 16-osáig, így Grositsnak nincs alkalma bebizonyítani kivételes tudását. A 2G. percben ismut Puskás ugrik ki és a kifutó Csepregi felett a kapu közepébe emel, 2:0. Szinte egykapura folyik a já­ték. A 30. percben a megyei védelem rö­viden szabadít fel és Zakariás kapáslövése a vetődő Csepregi hasa alatt} a hálóba jut, 3 0. Pár perc múlva Egresi—Hidegkúti adogatás után az összekötő Egresi elé tá- f il s a tiZélső az ötös sarkáról nem hi­báz, 4:0. A félidő végefclé Csordás Egre- rcsit ugratja ki. A szélső az alapvonal­ról visszagurít és Bozsik jól eltalált lövéssel megszerzi az ötödik gólt. Szünetbeu mindkét csapatban több cse­rét határoznak el. A magyar válogatott­ban Buzánszki helyén Kárpáti, Grosits helyén Balogh, Bozsik helyén Dékány, Egresi helyén Tóth II. és Puskás helyén Machos játszik. A megyei válogatottban Czikkely Bencsikkel, Bielik Gablikkal, Sza­bó Megyerivel cserél. Változatosabbá vá­lik a játék. Kerekes, majd Szökő lövései foglalkoztatják Baloghot. Majd Kárpáti éles hazaadását tisztázza nehezen a ven­dégek kapuvédője. A nagyválogatott csak az első negyedóra után tudja támadásait gólra váltani. A 16. percben Tóth II. be­adását Hidegkúti remek lövéssel juttatja a hálóba, 6:0. Két jTerc múlva ismét fTóth II fut el s a kapufáról visszapat­tant lövését Hidegkúti közelről a bal sarokba helyezi, 7:0(. A másik oldalon Ke­rekes—Csicsely összjáték után a szélső középre gurít, Megyeri éles lövését Ba­logh csak bravúrral tudja menteni. Per­ceken keresztül a vendégek kapuja előtt folyik a játék. A 25. percben Szökő re­mek csellel átjátsza a védelmet és a 16-os sarkáról szépít az eredményen, 7:1. A gól felvillanyozza a megyei csapatot. Szökő labdájával Megyei egyedül tör ka­pura, lövése azonban a kifutó Balogh felett túl jut az alapvonalon. A 35. percben a gyors Macliols a fe’ező vonalról indul el, kicselezi a védelmet, lövés« azonban az időközben beállt Kmetykóról Hidegkúti elé pattan, aki közelről beállítja a végeredményt, 8:1. Bírálat: A magyar válogatott csabai játéka a világszerte elismert magyar labdarúgás igazi hírverése volt. Főleg a* első félidőben játszottak a vendégek ki­fogástalanul. Ekkor gyors lielycserés tá­madások, remek kapuralövések méltán ejtették bámulatba a közönséget. A má­sodik félidőben a magyar válogatott meg­érezte Puskás és Bozsik hiányát és több hibával játszott. Elsősorban Lóránt, Bo­zsik és Puskás nyújtottak kimagasló tel­jesítményt, de a válogatott többi tagja is jól képzett játékos és méltán tagja az él­vonalbeli játékosgárdának. A megyei vá­logatottból Csepregi, Portörő és a má­sodik félidőben beállt Megyeri játéka di­csérhető­Kristóf símán és hibamentesen vezett« a mérkőzést. Orosházi Dózsa—Békéscsabai MÁV 7:1 (3:0). Vezette.- BárányL Megyei bajnoki. A végig fölényben játszó Dózsa a gyenge napot kifogó Lokomotív ellen még itbbeu az arányban is megérdemelten győ­zött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom