Viharsarok népe, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-22 / 222. szám

i#5.» szeptember 22, kedd 3 ViUaisaioU VUfit, Kormányunk mindent megtesz, most rajtunk a sor — idejében vessük el az őszieket ját kinn, a brigádlerüleleii csá­Szepteniber 21-én éjjel cselt az eső. Reggelre mint megannyi gyöngyszem csillogott a fákon, fűszálakon a sokmilliónyi eső­csepp. A föld kissé átnedvese­dett, de a gyomai «Petőfi') tsz földjein szántanak a traktorok. A két traktorvezető, Fülöp Imre és Icsa Lajos versenyben van­nak egymással. Ki-ki a maga brigádjában készíti elő a talajt vetésre. Fiilőp Imre nemrég ment vissza a termelőszövetkezetbe. A szántással most ő vezet, azonban Icsa Lajos a lemaradást behoz­za, hiszen munkaegységei bizo­nyítják — az 500 körül van már — hogy a munkában mindig megállta a helyét. A tsz-ben 113 holdon végezték el a vetőszántást, vázzák, hogy a igéphez való szál­lítás könnyebb Jegyein. Minden erővel a vetést szorgalmazzuk — mondja Nagy Antal, növény- termesztési brigádvezető. Azt akarjuk, hogy az ősziarpa és őszi takarmánykeverék minél ha­marább el legyen vetve, mert nem akarjuk, hogy a búza veté­sét hátráltassa. Összekapcsolt vetőgéppel ve­tünk. Egy pár nap alatt földbe tesszük a magot. Gyorsan aka­runk elvetni — mondja a tsz- elnök is, Kéri Antal elvtárs. Azt akarjuk, hogy jövőre még több kenyérgabonánk le gyep. Jó ter­mést pedig csak az időben vég­zett vetéstől várhatunk. Tavaly nem vetettünk keresztsorosan, de szekrény miatt. Ugyanez áll fenn most a napraforgócséplésnél is. Tíz nap alatt csak 100 mázsa napraforgót tudtunk elcsépelni. Legfőbb feladatunk a szántás­vetés. Emellett az ősziek betakarí­tása. A vetéstervünket végrehajt­juk, hiszen jövőre csák így vár­hatunk nagyobb jövedelmet. Kor­mányunk nagy kedvezményeket ad termelőszövetkezetünknek; ezek között van a 25 százalékos beadási kedvezmény, ami szintén növeli az egy munkaegységre eső osztalékot. Kormányunk mindent megtesz, hogy növekedjék a tsz- tagok jóléte. Most rajtunk a sor, hogy minden időt kihasználjunk és idejében vessük el az őszieket: Ez most a feladatunk. Nagy szerencse értő Kiss Ferenc elvtársat, a DÄV békési körzet- saerelőjét. A most fo­lyó sorsolás alkalmával az egyik 100 forintos kötvényét 25 ezer fo­rint nyereménnyé' húz­ták la. Amikor érte­sítették, előbb nem akarta elhinni. — Hát lehetséges ©z ? — tette fal a kér­dést, amikor az újsá­got megnézve meggyő­ződött arról, hogy iga­zat mondta"; neki.. — 5809 — 0250 — ol­vasta hangosan a se* rozatszámot és a sor­számot s boldog érzés fogta el. Most már elhitte, hogy nyert. Miért is a <**& Iköbül... voltra hihetetlen ? Az előbbi ny ©remény sor­solások alkalmával nem egy dolgozótársá­val beszélt, aki nyert, nem egyszer győző­dött meg arról, hogy az államnak — vaki- mennyíönk jobblétének megteremtése érdeké­ben — kölcsönadott pénz bőséges kama­tozással térül meg. Ezt most közvetlenül is tapasztalja. Mindjárt számolgatja is, hogy mit vesz ezért a sok pénzéit. Mindenekelőtt ru­hát vá-árol a családjá­nak. Teljesül kilenc­éves kislánya kíván­sága: megveszi neki az úttörő nyakkendőt. Édesapjának a ként kalapot. Do nemcsak e eket, hanem sok .min­den mást az egész csa­ládjának : feleségének, három kislányának, édesapjának — na meg saját magának. Az' összeg egy részét tar­talékolja. Kiss elvtárs eddig is derekában megáll­ta helyét. Körzetében az, ő tubájából eredő üzemzavar még nem volt. A körzeti szere­lők közül mindenkor jó helyezést ért el. A fokozottabban valóra- vált jobblétórt most még jobb munkát vé­gez, hogy Hl. negyed­évi tervét idő előtt teljesítse. 88 holdon a mélyszántást. A két növénytermesztési brigád a gyors betakarítással akarja felszámolni elmaradását, A vetési tervet az őszi takarmánykeveréknél és őszi­árpánál nem teljesítették határ­időre. Most a betakarítást azo­kon a helyen végzik, ahová őszi kalászost vetnek. A 31 hold nap­raforgóból 20 holdon leszedték a termést és a szedéssel egyidőben csépelik is. 20 hold cukorrépából 10 holdat szedtek fel. És a hat hold burgonyát is felszedték. Ezek után búza lesz vetve. A nö­vénytermesztési brigádban Sütő Gábor, a brigád egyik legjobb dolgozója, kocsisok közül Kcl'ó János DISZ-tag mutat példát jó teljesítéssel. A betakarítási mun­ka mellett most már megkezdik a vetést is. Negyven hold őszi­árpát veinek, melynek vetőmag­az idén tapasztaltuk szomszéda­inktól, hogy a keresztsorosan ve­tett gabona két mázsával többet termett holdanként. 100 holdon ez már jelentős terméstöbblet, 200 mázsával több jut oszlásra. Mindnyájan azon vagyunk, hogy minél több gabonát vessünk és minél hamarább. Ez a kis eső nem akadályoz minket a szántás­ban, vetésben. Még ma jónéhány holdon elvetjük az ősziárpát. Hi­szen már a nap is kisütött — tekint ki az ablakon Nagy Antal. Szeretnénk, ha a gépállomás több segítséget adna termelőszövetke­zetünknek. Gondosabban javí­tanák ki a gépeket, mert javítás miatt nagyon sok munkakiesé­sünk van. Például a borsócsép- Iéskor -37 mázsa borsót hat nap alatt csépeltünkéi a rossz cséplő­Levelek az őszi ínunkákról Járásunkban az őszi mezőgazdasági munkák terén élenjár a mezőberényi «Dózsa» tsz. A mezőberényi «Dózsa» tsz egyike a legrégibb öná'ló szövetkezeteknek. A múlt évben még igen sú­lyos hibák voltak a szövetkezeiben, ebben az évben azonban az első helyre küzdöttek fel magukat. A cukorrépa szedését már befejeztek, ezért 7600 forint prémiumot kapott a csoport. A téli ta’-a"mányellá'ásról is gondoskodnak, már 200 köbméter silójuk van. A mezőberényi «Előre» tsz szintén az élenjárók közé tar­tozik. Jó begyűjtési munkájukért megkapták a begyüjlési mi­nisztérium oklevelét. Náluk is jól halad a vetőszántas, meg a mélyszántás is. így válaszolnak a párt és kormány állal nyúj­tóit kedvezményekre. Szabó Eszter járási tudósító, Békés. ■ A felsőnyomási állami gazdaságban is végzik a vető- és a mélyszántást, a silózást. A munkák időbeni elvégzése érdekében a gazdaságvezetőség a gépkezelőkkel megbeszélte, hogy egy trak­torra 579, Zetorra 328, U-2 és U-3 traktorra 312 normálhold esik. Minden erőgépnél bevezetik a ketlős műszakot. A traktorosokat Karai, a zetorosokat Kiss Béla hívta munkaversenyre. Az összes gépkezelők elfogadták a kihívást,, vállalták, hogy határidőre elvégzik a munkát. A gazdaság vezetősége megígérte, minden se­gítséget megad, hogy az erőgépek mindig üzemképesek legye­nek. Körzeti szerelőt állítottak be, aki állandóan járja a határt és intézkedik, ha valami baj van. Minden feltétel megvan tehát arra, hogy az őszi munkákat eredményesen elvégezzük. Kecskeméti László felsőnyomási állami gazdaság. A Rákóczi szabadságharc emlékezete Gyulán Hazánk ebben az évben ünnepli a Rákóczi szabadság­harc 250. évfordulóját. A gyulai várnak nagy szerepe volt I ebben a szabadságharcban. Ennek a várnak falai alatt ütközí- tek meg a császári és kuruc csapatok. Gyula városa méltó keretek között ünnepli meg a nagy szabadságharc kurucai­nak dicsőséges harcait, melyeket az ország függetlenségéért, szabadságáért vívtak. Az ünnepséget folyó hó 26-án, szom­baton este 7 órakor tartják meg a gyulai kultúrbázban. ______ Ütm un kása ink harca a III. negyedévi tervért A Gyulai Útfenntartó Vállalat dolgozói az árleszállításra jó munkával és a III. negyedévi tervük sikeres teljesítésével válaszolnak. Tudják azt, hogy ezen keresztül a dolgozók életszín­vonalának további emeléséhez járulnak hozzá. Balogh István henger-brigádja vállalást telt arra, hogy a Békéscsaba—Dobozi-út hengerelését, 8 ezer négyzetmétert, szeptember 15-től 29-ig befejezi. Ezen a területen 640 köbméter kőanyagot terítenek el. Juhász János henger-brigádja arra telt ígé­retet, hogy a Debrecen—Szegedi-úton a szeptember hóra előirányzott munkákat 5 nappal a ha­táridő előtt befejezi. Termelése és minőségi munkája növelésére tett ígéretet a többi dolgozó is. Apáti Gábor kubikos-brigádja a medgyesbodzási-út burkolatának bontását és vágását 19-ig, négy nap alatt elvégzi. Bagi Pál alaprakó-brigádja a hó végéig 1200 négyzetméter alaprakást, Pleskovics Antal alaprakó-brigádja pedig 900 négyzetméter alaprakását vállalt. Valamennyi bri­gád hozzákezdett vállalása teljesítéséhez. Szabó Lajos pártiilkár, Gyula. 13.300 forint prémiumot kapnak a nagyszénási „Dózsa“ tsz dohánytermelő brigádjának tagjai A nagyszénási «Dózsa» tsz- ben teljes lendülettel folyik az őszi betakarítási, szántási, ve­tési munka. Eddig 36 hold ta­karmánykeveréket, 60 hold ősziárpát vetettek el. A talaj­előkészítés is jól halad, az őszi­árpa alá már elkészítették a magágyat, most búza alá szán­tanak a gépállomás traktoris­tái. A betakarítási munkából nem maradnak el a csoport asszo­nyai sem. Asszonyok vágták lé n kepde,r,t, q|í .végzik a iwmkájf. nagy részét a kertészetben és a dohányszcdésnél is. ffogy egész éven át lelkesen dolgoz­taid a csoport asszonyai, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy átlagosan 130—150 mun­kaegységet teljesítettek <tz asz­szonyok, de nem ritka a 200 munkaegység sem. A jó munkának megvan az eredménye is, termelési fer- ’vüket majdnem minden ' nö­vényféleségnél túlteljesítették. A túlteljesítés arányában meg is kapják a jutalmakat. A do­hánytermesztő brigád tagjai pl. összesen 13.500 forintot kap­nak prémiumként a részesedé­sen felül. A dolgozókról való gondoskodás elhanyagolása akadályozza az őszi terv teljesítését a mezőberényi gépállomáson A mezőberényi gépállomástól | 17 termelőszövetkezet, három I község egyéni parasztsága várja | a segítséget. Több mint húszezer normálhold szántásra, vetésre és különféle gépi munkák el­végzésére kötött szerződést a gép­állomás. Az Ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó — tartja a régi mondás. Kevésbbé lehet el­mondani ezt a mezőberényi gép­állomásról. Többezer normálhold gépi munka elvgézésével marad­tak adósak nyári tervük teljesíté­sében s igen nagy a lemaradás az őszi munkákban is. Tervüket mindössze 14 százalékra teljesítették 25 munkanap alatt 36 erőgéppel, egyenként 90 normálhold munkát végeztek el, az előirányzatnak mindössze 60 százalékát. Székács Lajos főagronómus — aki az iskolán lévő igazgatót he­lyettesíti — az elmaradást a nyári munkák elhúzódásával, a nagy­arányú gépkieséssel, egyes trak­toristák felületes munkájával ma­gyarázza. Egy sor igazság van is ebben. Szerdán is hét szántóké­pes traktort javítottak a gépál­lomáson. Három összekapcsolt ve­tőgép, két műtrágyaszóró várja, hogy mikor szállítják ki a bri­gádszállásra. Tizennégy erőgépen nincs világítás. A legjobb akara­tuk mellett is tehát a 36 traktor­ból tizenöttel tudnak csak kél műszakban, éjjel-nappal dolgozni a traktorosok. Ahelyett, hogy a politikai he­lyettes felelősséget erezne, a fő­agronómus határozott utasításo­kat adna a hibák felszámolására, elszakadnak az élettől, elvesznek a papírok között. Az irodából akarják irányítani a gépállomás sokrétű munkáját. Nem is tudják azt, hogy miiyen körülmények között végzik munkájukat a trak­torosok. A főagronómus szerint a nyolc brigádszállásból hat el van látva pihenéshez, szórako­záshoz szükséges felszereléssel. Mi ezzel szemben a valóság? Egyedül a köröstarcsai „Ráköti“ tsz-ben lakható a brigádszállás a kamuti «Kossuth» és a «Le­nin» tsz-ben egyáltalán nincs. Az MSZT brigádszállásra a főagro- nómus egy hónapja «küldte ki» az ágyakat, takarót, de a brigád traktoristái nyég most sem kap­ták meg. Hiányos a védőruházattal való ellátás is. A Thurzó brigád tag­jai és a vontatósok hetek óta sürgetik, hogy adjanak ki vihar­kabátot az erőgépekhez, igen kel­lene az már a hűvös éjszakákon. A gépállomás vezetősége azonban nem teljesíti kívánságukat, holott 15 darab köpeny van a raktár­ban. A mezőberényi gépállomás el­maradásának oka a vezetőség ha­nyag munkájában keresendő. Keveset tőrödnek a traktorosokkal, nem teremtik meg a jó munka, a munkaverseny előfeltételét Ahelyett, hogy feltárnák a le­maradás okát, egymást «csepü- lik». A főagronómus szerint a műszakiak dolgoznak felelőtlenül, azok viszont az ellenkezőjét állít­ják. A valóság az, hogy mindkét részen igen sok a javítanivaló. Az ellenőrzést kell jobbá tenni, a gépkieséseket megelőzni. Az agronómusoknak is következete­sebben kell harcolni az idő jó ki­használásáért, a minőségi köve­telmények betartásáért, az agro­technikai módszerek széleskörű alkalmazásáért. Csak szervezett és tervszerű munkával javíthatja ki a mező­berényi gépállomás az eddig el­követett hibákat, így gyorsíthatja meg az őszi munkát, szüntetheti meg a lemaradást az őszi terv telj esítésében. SPORTHÍR: A Megyei TSB ezúton értesíti a sportszövetségi tagokat, hogy a kiadott igazolványok a magyar válogatott mérkőzésre nem érvényesek. Azok a társadalmi szövetségi tagok, akik minden sportrendezvény lá­togatására jogosító igazolvánnyal rendelkeznek, a mérkőzésre belépőjegyet kapnak, amelyet szerdán délig a Megyei TSB-nél vehetnek át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom