Viharsarok népe, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-09 / 211. szám

í#53 szeptember szerda 3 \JikaísúU>tc hifit A pártszervezetek feladatai a Központi Vezetőség június 27—28-i teljes ülésén hozott határozatok megvalósításában (Taggyűlések tapasztalataiból) HELYES: hogy a csörvási állami gazdaság pártszervezetének taggyűlésen a tagság 88 százaléka megjelent. A titkári beszámoló jó volt. A Központi Vezetőség határozatát saját gazdaságukra, saját párt­szervezetükre konkretizálták. Ér­vényesült a taggyűlésen a bírá­lat, önbírálat. Személy szerint bí­rálták .a gazdaság vezetőségét. Bírálták Váradi elvtársat, a fő- gépész elv társat, mert durván bá­nik a dolgozókkal. Foglalkoztak a tagyűlésen a pártépítés kérdésével és ezen a taggyűlésen három tagjelöltet vettek fel. A taggyűlés konkrét határozati javaslatot fogadott el, amely még jobban megjavítja a pártszervezet munkáját és az egész gazdaságét. Kétcgyházán a községi alap- szervezet taggyűlésén a tagság 80 százaléka megjelent, a beszámoló jó volt, bírálat, önbírálat volt a taggyűlés súlypontja. A battonyai »Dózsa« tsz tag­gyűlése még eredményesebb, még nagyobb segítséget adott volna, ha a tagságnak nem ötven szá­zaléka jelenik meg a taggyűlé­sen. A hiányosság ellenére a tag­gyűlés jónak mondható, a titkár elvtárs jól felkészült a taggyű­lésre, a pártszervezet belső éle­tével foglalkozott. Elmondotta Szelezsán elvtárs, hogy nem volt rendszeres pártélet, nem lett megtartva a taggyűlés, bizahni- és népnevélőértekezletek. A párt­szervezetben a bírálat nem volt elfojtva, de nem is volt fejleszt­ve. Rossz káderpolitikájuk meg­mutatkozott abban, hogy az idén még nem vettek fel tagjelöltet. A vezetőség rossz munkája elő­segítette a tsz-tagok munkafe- gychnének lazulását. Nem fi­gyelt fel az ellenséges hangokra és ebből adódott, hogy a tsz- ben kilépési hangulat volt. Bí­rálta a községi pártbizottságot, hogy sok esetben átnyúlt az alap- szervezet felett és önhatalmúlag intézkedett. A hozzászólások a tsz belső életével, a bírálat, önbírálat kér­désével foglalkoztak. Garaminé elvtársnő bírálta a párttitkárt, hogy nem foglalkozott Boár elv- társsal. aki 1945-ös párttag és ki akar lépni a Isz-hől. Barta elvtárs pártbizalmi ön- bírálatot gyakorolt, hogy a tag­gyűlésre nem jött el a csoport­jába tartozó minden tag és az ő hibája az is, hogy kilépési han­gulat van a csoportjában. Bírálta a vezetőséget és a köz­ségi pártbizottságot, hogy Pulya elvtárs ledorongolja a tagságot. Kátai elvtárs hozzászólásában elmondotta, bogy ő is ki akart lépni a szövetkezetből, azonban most gondolkozott azon, hogy neki, mint. kommunistának első­sorban kötelessége,- hogy itt ma­radjon éa harcoljon a hibák kikü­szöböléséért. HELYTELEN: hogy a vésztői állami gazdaság­ban a taggyűlés előtt a beszámo­lót a vezetőség nem tárgyalta meg. A titkár elvtárs csak a Politikai Bizottság irányelvét ol­vasta fel helyileg gyengén kon­kretizálva. öt hozzászólás volt esupán. ez is az igazgató és a főkönyvelő s a személyügyi előadó rész írói. A hozzászólásokban bírálták a párt- vezetőséget és a titkári beszámo­lót. ... hogy a Békéscsabai Tej-, Tojásbegyüjtő Vállalat taggyűlé­sén is csak a Központi Vezetőség irányelvét olvasták fel. A titkár elvtárs öt percig beszélt á fel­adatokról és igy nem mozgósított a pártszervezet munkájának a megjavítására. Diószegi László tudja, tőle is függ, hogy bőségesen jusson minden a dolgozóknak «Jövedelemadóból altkor magá­ik a legutóbbi határozat szerint 514 forintot engedünk el» — így mondta szóról-saóra az az ember, aki intézte az adócsökken­tés bevezetését — mondta felesé­gének Diószegi László 6 holdas mezőgyáni tanácstag, amikor a tanácsházáról hazament. Mind­járt ki is számolták, mennyi min­dent lehet 'belőle vásárolni. Te­lik Diószeginének ruhára, cipő­re még a kisebbik gyereknek is jút. Ez mind az árleszállítás előtt volt. Persze, ha mosL szá­míthatná Diószegiek, mennyi mindent lehet vásárolni 514 fo­rintból, több ruhára, lehetne szá­mítani a kisebbik fiúnak is. Azóta is több esetben szóba kerül a családban az adó. Dió­szegi László is már ki tudja, há­nyadszor sorolja el, elmúlt évi bánatát, mostani örömét a szom­szédoknak. Sokszor elmondja mostanában feleségének is, meg ha úgy összetalálkozik másokkal: — Megmondtam akkor, mind- já t, mikor Rákosi e'.v á»s beszélt, majd meglátjátok, könnyebb lesz ez egyéni parasztoknak. Orvosolja kormányunk o mi bánatunkat is, hiszen arról is szí) volt, hogy több esetben jogtalanul zaklatták a parasztembert. Erre Diószegi László mindjárt példát is tud. A saját példáját. Az elmúlt évben 30 forintot írtak ki, mint hayi adót Diószegieknek. Fizették is rendesen. A nyáron egy1 nap, minden szó nélkül beállítanak e végrehajtók és le is foglalták a disznót. — Kérdeztem tőlük, miért fog­lalják, hiszen mindig pontosan fizettem a beadást, adóba — ma­gyarázza Diószegi. Csak azt mondták rá, hogy van 1500 fo­OLVBSD a Viharsarok Népét! ________• _______ r int hátralékom és azt fizessem! ki azonnal, ha pedig nem fize-| tem, viszik a disznót. Mondtam,! hogy legalább egy pár napot vár­janak, hogy összeszedjem a pén­zemet. De nem vártak azok egyet­len napot sem. Elvitték a disznót, Az új programm szerint az ilyen zaklatásokat meg kell szüntetni. Előre értesítik, ha valamit fi­zetni kell. A családban a napok- bah «*■> sörre vették, milyen változás tpriént a gazdaságukban az életükben, a Az adó után ott van mindjárt a beadási kötelezettség 10 százalé­kos csökkentése, a kukoricá­ból, napraforgóból, burgonyából Pénzre átszámítva, szép kis ösz- szeg ez is. Ha a jószág beteg lett, orvost kellett kihívni, hogy be­oltsa, bizony 100 forintból alig maradt ezelőtt. Most ingyenes. ki tudná azokat a könnyebbségeket fej­ből, amivel államunk az egyéni­leg dolgozó parasztokat — Dió­szegi Lászlót is — segíti. Az el­múlt évben Diószegi Lászlónak betagosították a földjét. A tava­szon azon gondolkozott, vájjon hol fog ősszel szántani, hiszen lehet, ezt a főidet is tagosítják és másik helyen adnak. Most már biztosan trágyázta meg a földjét, szántotta fel, nem lesz tagosítás, továbbra is azon a táblán dolgo­zik. Programm után Diószegi László is már többször elmondta az elmúlt évben is, hogy bizony jó dolog a siló. De I»énz kell a silógödör építésére. Államunk most ötévi kölcsönre ad a dolgozó parasztoknak pénzt silógödör építésére. Egy hét köb­méteres siló építésére 501 forint bitéit kap. De elsorolni A programm célkitűzéseinek további megvalósítása a jó mun­kától függ. így gondolkozik Dió­szegi László is. Kihordta a trá­gyát, felszántotta a földet, vég­zett a répa betakarításával, most a napraforgó szedése van da­rabban. Ezzel is a napokban már végez. Igyekszik a betaka­rítással, hiszen az ő jó munkájá­tól is függ, hogyan alakul to­vábbi élete, hogyan biztosítjuk az új árleszállítások alapjait. TakarmánYelőkészítő kombájn A Bjelorussz SZSZK Tudomá­nyos Akadémiája Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetének munka­társai számos olyan új gépet szer­kesztettek, amelyek jelentősen megkönnyítik a kolhozok állatte­nyésztőinek munkáját. Az egyik ilyen gép a takarmányelőkészítő kombájn. Ez magában foglal min­den olyan különálló gépet, amely a gyöktakarinányok mosását és aprítását végzi, ugyancsak helyet­tesíti a füllesztő kádakat, a bur­gonyazúzógépeket és a vízforráló tartályokat. A takarmányelőkészítő kom­bájn a koncentrált takarmány darálását végző géppel együtt is használható. Ez a két gép em­beri munka nélkül naponta 800 —900 sertésnek és 400—500 darab szarvasmarhának készíthet takar­mányt Az intézet munkatársai egy má­sik gépet is szerkesztettek, amely szálastakarmányt készít elő a szarvasmarháknak. Ez a gép el­végzi a szabna szecskázását, a füUesztést és a takarmánybesa- vanyítást. Ennek a gépnek az al­kalmazása jelentősen fokozza a szá'a stak ármányok tápér ‘.éké t. Harcban az őszi munkák sikeréért Az őszi munkák elvégzésében a kondorosi gépállomás áll az első helyen Igen sok múlik a gépállomások jó munkáján most a szántás­vetés mielőbbi elvégzésénél. A megye gépállomásai között az öt legjobb helyet a legutóbbi értékelés szerint a következő gépállo­mások érték el. 1. Kondorosi gépállomás: őszi talajmunka tértét 13.5 szá­zalékra teljesítette. Igazgató: Sztanoj György, pol. h. Kisuezki Mihály. 2. Gyulavári gépállomás: őszi talajmunka tervét 13.4 száza­lékra teljesítette. Igazgató: Váci Lidia, pol. h. Király Lajos. 3. Békéscsabai gépállomás: őszi talájmunka tervét 11.1 szá­zalékra teljesítette. Igazgató: Hídi Antal, pol. h. Fődre László. 4. Nagyszénási gépállomás: őszi talajmunka tervét 10.5 szá­zalékra teljesítette. Igazgató: Rozgonyi László, pol. h. Orovecz Mihály. 5. Ecsegfalvi gépállomás: őszi talajmunka tervét 10.4 száza­lékra teljesítette. Igazgató: Stueh Ferenc, pol. h. Szász István. Az utolsó helyen 1.3 százalékos eredménnyel a battonyai gépállomás áll. Igazgató: Újhelyi György, pol. h. Palkó Lajos. Sarkadi gépállomás 2.6 százalékos eredménnyel. Igazgató: Dan- dé^ András, pol. h. Kiss Rózsi. 3. Mezőberénvi gépállomás 3.3 százalékos eredménnyel. Igazgató: Yalach István, pol. h. Kőszegi György. 4. Dobozi gépállomás 4.2 százalékos eredménnyel. Igaz­gató: Csendes János, pol. h. Balogh Sándor. Befejezték a cukorrépa szedését A sarkadi »Kossuth«, kötegyáni »Rákóczi«, »Kossuth«, méh­keréki »Rákosi« termelőszövetkezetek befejezték a cukorrépa szedését. Jól halad a sarkadi »Dózsa, »Lenin«, »Alkotmány7«, a zsadányi »Uj Barázda«, újszalontai »Béke« tsz-ben is a répasze­dés. Ezekben a szövetkezetekben a héten befejezik a répa sze­dését. Igyekeznek a betakarítással A napraforgószedést a napokban befejezték a sarkadi »Kos­suth«, a geszti »Alkotmány«, mezőgyáni »Lenin« termelőszövet­kezet tagjai. Igyekeznek a betakarításával, mert tudják, ha elkésnek, saját maguk vallják kárát, hiszen kevesebb ólai lesz, ha a kártevő madarak verik ki a szemet. Megkezdték a rizsaratást Megkezdte a rizs aratását a kötegyáni »Béke«, sarkadi »Le­nin« és »Petőfi«, az újszalontai »Béke« termelőszövetkezet is. Az aratáshoz a szövetkezetek minden tagot bevontak. A család­tagokat is bevonják ebbe a munkába. ,1 Az árleszállítás tovább növeli termelőszövetkezetünk tagságának életszínvonalát Elmondta: Hornok István, az emlrődi ,»Petőfi“ tsz krigádvezetője Termelőszövetkezetünk tagjainak 40 százaléka párttag, s a többiek is nagyrészt olyanok, akik nemcsak a mát, hanem a holnapot és a holnap utánt is látják. Ezért, mikor a kormányprogramm nyomán ka­pott .kedvezményekről beszélgettek ■az egyes elégedetlenkedőkkel, el­mondották, hogy pártunk és kor­mányzatunk ígéret© szerint rövi­desen bekövetkezik az árleszállí­tás is. Persze az olyan tag is, mint ! Végar János, alá egész évben csak 200 munkaegységet teljesített, nem nagyon hitt ebben. Állandóan azt hangoztatta: »Kevésért dolgozok^ Pedig inkább az áll fenn, hogy ke­veset dolgozik. Általában a keveset dolgozó ta­gok inogtak meg a kormányrprog- jamni ismeretessé vallása után. Dfa> a 16, egymást követő sok ked­vezményt biztosító rendelet és a velük folytatott beszélgetés után felismerték, hogy növekszik a mi szövetkezetünk tagságának élet­színvonala is. Államunk elengedett 37.000 forint hitelt és meghosz- Vzabbitóttá a 100.000 forint hosszú- és középlejáratú hitel visszafizeté­sének határidejét. Elengedett 300 mázsa, búza, 92 mázsa hizottsertós és sok egyéb cikkből több mázsa beadást. Az árleszállítás jelentő­sége talán még ezeknél is na­gyobb. Ezt akkor tudják lemérni a tagok, amikor vásárlásuk alkal­mával látják, hogy többszáz fo­rintot takaríthatnak meg. Ennél az árleszállításnál is azt mondjuk, amit az elsőnél, hogy ez még csak a kezdet. Természe­tesen tudjuk azt is, hogy a to­vábbi árleszállítás csak akkor kö­vetkezik be, hä mi és valamennyi termelőszövetkezet tagsága, egész dolgozó népünk növeli a ter­melés ütemét. Mi is jobb mun­kát végzünk, nagyobb termésered­ményeket, nagyobb jövedelmet áka- runk elérni a következő gazdasági évben. Nyolcvan hold területünkön ,uiár elvégezt ük a középmély szán­tást. Ötvén holdon . leszedtük a napraforgót s szedjük a cukorrépát is. Elég jó ütemben haladunk az őszi munkákkal. Ez a példa is bi­zonyítja, hogy szövetkezetünk tag­ságának többsége egységes és szi­lárdan ■' kitart a szövetkezet mel­lett. Az újabb árleszállítás nem­csak életszínvonalunkat, hanem munkakedvünket is növelte és ez biztosíték arra, hogy tovább szi­lárdul termelőszövetkezetünk s még nagyobb eredményeket érünk el. Viharsarok. Népe Szerkesztőségének, Békéscsaba. örömmel értesíteni az Elvtársakat és egyben köszönetemet fejezem ki, hogy a közel félév e kallódó egy havi keresetem meg­kaptam, amelyről le is mondtam már, mivel bárhová fordultam, mindenütt csak halogató választ kaptam. Azonban, ahogy a pártsajtótól kértem segítséget.^ egy hét leforgása alatt az illetményemet megkaptam. Ebből is látszik, hogy van a dolgozóknak olyan támasza, melyhez bizalommal for­dulhat tanácsért, vagy segítségért. Ismételten köszönetemet fe­jezem ki a Viharsarok Népe szerkesztőségének. Elvtársi üdvözlettel: Balda János, Békéscsaba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom