Viharsarok népe, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-05 / 182. szám
1933 augusztus 5, szerda 3 1/iUcuMwU Héfte PÁRTÉLET B kommunista péliiamutatás lendíti előre a gyulavári gépállomás cséplési munkáját A gy u.a\ ári gépállomás kommunistái látják azt a nagy feladatot, amely rájuk vár a csép lés ideje alatt. Az ő jó munkájuk nagyban elősegítette azt, hogy a járás az elsők között halad a csépiéiben. Gépkiesés náluk nem akadályozza a gyorscséplést. A műhely dolgozói az előzetes hibák kiküszöbölése végett napközben ellenőrzik a gépeket Megnézik, hol mutatkoznak hibák és azt munkaidő után azonnal megcsinálják. A két szerelő és a körzeti szerelő elvtárs sokszor éjjel is dolgozik. Fáradságot nem ismernek munkájukban, nekik példát kell mutatni, hisz valamennyien párttagok. Igyekeznek átadni szakmai tudásukat a gtpkere’őknek. Arató László és Csukás Mátyás gépkezelő elv- társak, a nagyobb gépkarbantartást vasárnap végzik el, hogy a karbantartás végett a munka nehogy megálljon. Harcolnak minden perc kihasználásáért. A kisebb hibákat maguk javítják a gr” AVr'"í. A gépek helyes kezelése, an- ras rendbentartása eredménvezi azt, hogy a napi tervüket átlagosan 150 százalékra tudják teljesíteni. A gépkezelők is végeznek felvilágosító munkát a dolgozók között. Nem kis része volt Csukás elvtársnak abban, hogy Hz ő gépje még vasárnap is csépelt. A párttagok példát mutatnak és ezt követik a pártonkívüliek is, mint pl. Kiss pártonkívüli népnevelő, aki a gyulai határban csépel, napi tervét mindig túlteljesíti és sokat beszél a dolgozóknak az idejében való cséplés előnyeiről. Munkája még eredményesebb lenne, ha a pártszervezet nagyobb segítséget adna a népnevelőknek. A legnagyobb hiba a tszek-nél mutatkozik meg. Kiss István elvtárs gépje még egyszer sem romlott el a «Dózsa» tsz-nél és mégis a 120 mázsa helyett alig tudnak napi 40—50 mázsát csépelni. A tsz-tagok nem végeznek kielégítő munkát Ebből nagyon sok hátránya van a szövetkezetnek, de magát a gépállomás tervét sem segíti elő. Volt már olyan eset is, hogy maga Kiss elvtárs ment fel a gépre és etetett. Hasonló a helyzet a «Felszabadítók IIagyatéká»-nál, ahol a géphez nincsenek megszervezve a dolgozók és minden nap újabb és újabb csoport végzi a oséplést. A csoporttagok későn kezdenek a munkához és korán befejezik. Minden reggel 6 órára mennek az irodához és majd onnan mennek a gépekhez. Sok esetben 2 órakor kezdenek a munkához és este 6—7 órakor már leállnak. Ilyen ütemben nem is halad náluk a cséplés. A gépállomás tervének teljesítését nagyban gátolja, de a cséplés befejezése is kihúzódik. Legfontosabb feladat, hogy a gyulavári gépállomás pártszervezete keresse fel a tsz-pártszerve- zeteket és közösen beszéljék meg a fennálló hibákat. Csakis így lehet eredményesen együtt dolgozni. Csakis így lehet a nagy cséplési csatát sikerre vinni. Csepkó Etelka. * Bírósági ítélet a begyűjtési kötelezettség megtagadásáért Nagy Imio elvtárs a budapesti Pártáktivaórtekealöteii mondott beszédében utalt arra, hegy dolgozó parasztságunknak adott sok kedvezmény lehetővé teszi az idei bő termésből a begyűjtési kötelezettség pontos teljesítését. A begyűjtés állami törvény és aki inkább hallgat az ellenség hangjára, s a begyűjtés teljesítése helyett Spekulál, az erre ráfizet. így járt a battonyui ifj. Gulyás Pál is, aki inkább hallgatott az ellenség szavára. Sem ntavalyi, sem az idei begyűjtés, kötelezettségét nem teljesítette. Ősszel elegendő vetomagva ellenéi« egy holddal kevesebb búzát is vetett el, mert csak magának szánt termést, de a többi dolgozónak nem. Idei bű búzaterméséből sem hkart a dolgozó nép államának toljesiteui, hanem inkább a malomba ment őrölhetni, Mikor pedig a községi tanács vele szemben a törvényes rendelkezést alakaTmazta és felhívta a beadás teljesítésén», l<i jelem tette, hogy ő bizony nem visz be semmit és még erőszakkal sem vihetik el tőle a terményt. A battonyai járásbíróság most 10 hónapi börtönre, 800 forint pénzbüntetésre és egy évi közügyektől való eltiltásra ítélte ifj. Gulyás Pált. Büntetését már megkezdte, mivel cselekményét a kö. kegyelmi rendelet megjelenése után követte el, így kegyelemben sem részesülhet. Ifj. 1 iiiivés Pál esete intő példa a vaknak, akik minden támogatás elleném is az ellenség hang jára hallgatva, szembehelyezkednek népi demokráciánk törvényeivel. Havi folyóirat lesz a „Tiszatáj44 A vidéki dolgozók érdekében A minisztertanács a dolgozók munkakörülményeinek megjavítása érdekében munkavédelmi és üzemi szociális beruházásokra a költségvetésben előirányzott beruházási összegeken felül hatvanmillió forintot bocsátott a misztériumok rendelkezésére. A rend kívüli “beHiliázásból a földművelésügyi minisztériumnak 8 millió forint jut. Ebből az összegből a minisztérium az állami, kísérleti és tangazdaságokban mindenekelőtt bölcsődéket és napköziotthonokat építtet. A dolgozók munkaviszonyainak megjavítására > a legtöbb állami, Túlteljesítették július havi tervüket A Gyomai Járműkészítő és Javító KTSZ dolgozói, az augusztus 20-ra indított versenyben vállalták, hogy első félévi lemaradásukat megszüntetik. A vállalás nem maradt papíron, az egyes üzemrészek dolgozói versenyre keltek annak megvalósításáért. Bagi Sándor és Kiss András asztalosok állandóan 180—190 százalékra teljesítik normájukat a kerti székek gyártásánál, melyet huíladéUanyagból készítenek. Havi lei-vük 700 kerti-szék volt. Már 29-én ott tornyosult a műhely eh'Stli tető alatt mind a hétszáz kerti-szék. Azóla újabb 150 széket készítettek el. A felajánlás teljesítésében nem maradnak le a kovácsok sem. Am i vállallak, azt teljesítik is. Ők facsemelckiemelőt készítenek az erdőmunkások munkájának megkönnyítésére. Havi tervieket már ők is teljesítették 29-én és még két íacsenietekieme- lőt készítettek terven felül. Gcrlai János 150, Hegedűs Miklós 140, II. Kovács Gábor 135 százalékos átlagteljesítménnyel küzd azé; t. bogy október 31-e helyett augusztus 31-én leszállítsák a megrende l gépeket. A bognáron!helyben Hanyecz Imre, Hanyecz Elek és Cserei János teljesíti sikeresen felajánlását. Az üzem dolgozói mintegy 10 ezer foriu t értékű anyagot takarítanak meg havonta azzal, hogy csak hulladékanyagot használnak fel munkájukhoz. beszámol Vera Boronkinakönyv- Reggelre a gabonafolyam még ja és az agronómussial beszélget: tárosnőnek, a Komszomol-bizolt- jobban megnövekedik. Megjönnek — Mondd csak, Vaszilij! Miság tagjának a küszöbön álló va- a városból a kolhoz védnökei is, kor kapnak a kolhozparasztok sárnapi munkáról. az üzemi munkások. előleget! Hiszen a beadási tervei — Vera! Neked, mint népne- Déli 1 órára több mint másfél- már teljesítették, velőnek végig kellene járnod a ezer mázsa gabonát szállítanak a _ Rövidesen sor kerül az elő- házakat és beszélgetni az embc- begy üj tőhely re és félóra múlva is. Egyelőre még senrekkel Reggel aztán velük együtt jvan Volkov soffőr visszaérkezik . ,. , ... (jyere lu a szérűre és mutass a szérűre az annyira vart írassál: , ... , példát a munkában. Ne feledkezz az utolsó vételi jeggyel. Kony- van még a\a \i ga >° meg az iskolásokról, a diákokról, kov kezébe veszi az okmányt és ^ja. Idén is kiadunk munka valamint kísérleti és tangazdaságot, továbbá a kertészeti magtermelő gazdaságokat új fürdő- és mosdóhelyiségekkel, zuhanyozókkal, öltözőkkel látják el. A dolgozók egészségügyének megjavítását szolgálják a több gazdaságban létesítendő korszerűen berendezett orvosi rendelők és betegszobák. Soklielyütt létesül új üzemi konyha is. Az építkezések mellett számos meglevő épület berendezését is korszerűsítik. Az írószövetség szegedi csoportjának folyóirata, a «Tiszatáj* mindezideig kevéssé felelt meg annak a követelménynek, melyet a folyóirattól — már neve 'után is — elvtárt vöiuti a Tfcszatúj, a Viharsarok dolgozó népe. A «Tiszatáj* lényegében a szegedi írók szócsöve volt, s ha je’.ent is meg benne számos értékes, sz n- vonalas irodalmi alkotás, a ritka megjelenés miatt a folyóirat feladatát nem tölthette be. Az írószövetség terve most az, hogy kiszélesítse a folyóirat tömegkapcsolatát, havonta megjelenő folyóirattá tegye, szélesebb körből adjon helyet fiatal írók, költők munkáinak, s egyben felemelje az eddigi löOO-as példány számot 3 ezerre. Ezt a célt szolgálta az augusz tus 2-án, vasárnap délelőtt megtartott értekezlet is a Megyei Könyvtár helyiségében, Békéscsabán. Az értekezleten Dér Endre, a «Tisza- táj» munkatársa ismertette a szerkesztőség megbízásából a folyóirat új terveit, a résztvevők pedig — régebbi és wjabb| nagyjából csabai irodalmárok, költők, prózaírók — ígéretet tettek arra, hogy job bau segítik a «Tiszatáj* * munkáját. A csabai lektorátus vezetősége ezúton La dúl Békés megye irodalomkedvelő dolgozóihoz, hogy irodalmi alkotásaikat — ; «Tiszatáj »-ban való közlés előzetes cl bírálása végett — a következő cin n küldjék meg: Szabó László Békéscsaba MOKÉP megyei kirendeltsége. A lektorátus azonban nemcsak verseket, elbeszéléseket, stb vár a dolgozóktól, hanem kéri Békés megye kultúriminká^ait, hogy a megye gazdag haladó hagyományaival kapcsolatos gyűjteményeiket (népdal, népmese, tánc, stb), valamint szocialista építőmunkánk napi feladatainak megoldásával kapcsolatos kultúragitációs munkájuk legjavát is (például rigmusok) juttassák el a lektorátushoz. A «Tiszatáj» békéscsabai lektorátusa Egyre épül és szépül ötéves tervünk nagyszerű alkotása: Sztá- linváros. A városban nemcsak hatalmas építkezések, hanem nagyméretű parkosítási munkák is folynak. Negyedik éve dolgozik a város szépítésén a budapesti parképítő vállalat. Idén nyolc millió forintot fordítanak parko sításra. * A Telefongyár dolgozói a falu kulturális igényeinek kielégítésére egyre több jóminőségű kés kenyfilm-vetítőgépet gyártanak. Hétfőn újabb vetítőgépszállítmány érkezett a gyárból a Rafilm-hez és a gépeket még aznap továbbították a lovászpatonai, a pakódi a juhépusztai, a nagykanizsai és egyéb más állami gazdaságoknak. egységenkin t legalább 5 kilógram,, , . mot. Nézd csak, mennyi gabona — A szomszédok teljesítenék , B van a szérűkön. ök is biztos szívesen segítenek megkérdezi: a kolhoznak. A begyüjtőhelyen dolgozó Iá- tervüket? nyok örömmel fogadják a Kom- _ Teljesílcllék szomol-titkár közlését a vasár- Vo|k<)y _ Velünk napi munkáról. Nyma Zajceva, „tote* nyugNadja Danyilceva és Galja Ku- likova Komszomol-tagok elhatározzák- úgy dolgoznak, hogy egy Csendes nyári éjszaka terül a nercre se késleltessék a gabona- vidékre. A felhők mögül felbuk- áradatot Ezen az éjszakán haj- kanó hold óriási gabonahegye- * ^nek eleget tenni legelső nah I óráig hordták a kolhozból két világít meg. Az egyik ilyen államiránti kötelességüknek a a "ahoiiét gabonahegy tövében ott ül Szón- gabonabeadásnak. ., .. Szón ja elgondolkozva néz a „ ~ sztyeppéi éjszakába. Időnkinl Volkov. — Velünk együtt; egyido- 11 J , , gépkocsik fényszórói v i Was utk fel. A begyüjtőhely felé vezető úton szüntelefiül robognak az autók. A többi kolhoz gabonatermelői Ahol a gyors kocsiforduló nem számít A zsadányi Állami Gazdaság, hogy a vasúti kocsik mielőbb be legyenek rakva, négy búzávafl megrakott gépjárművet küldött a sarkadkeresztúri vasútállomásra. A tehervonat 7 órakor hozta a vasúti kocsit, de az állomás vezetősége nem volt hajlandó segítse güiikro lenni, hogy a gabona berakásával haladni tudjunk. Az egyik váltókezelő szólt a forgalmistának erről, de letorkolta, hegy az még ráér. 8. óra 30 perckor azíutón újból megkérdeztük tőlük, ki vállalja a felelősséget azért, hogy négy gépjármű és 204 ember órákhosszat tétlenül áll. Kértük a panaszkönyvet is, de nem voltak hajlandók ideadni. Azt felelték, hogy a panaszköny nem azt a célt szolgálja, hogy az állami gazdaság szállítói betoirkáljanak. (?!) A brigád tagjai is követelték, hogy a vasutikoceit rövid idő alatt adják rendelkezésünkre a gabona berakásához, de a forgalmi szolgálattevő durván kiutasította őket az irodából. A kérdés az, hogy az ilyen vasúti dolgozók mennyiben segítik előre a gabona gyorf- begyajtósét? Szerintünk inkább akadályozzák azt. A Zsadányi Állami Gazdaság szállító brigádja dolgozói. Rendet, szervezettséget a békési Ládakészítő üzemben! A Békési Ládakészítőüzem dolgozói többször kérték már az üzeni vezetőségét, adjon lehetőséget arra, hogy legalább a kezüke! és az arcukat megmoshassák, mivel nincs egy mosd óedény sem tíz egész üzemben. Ha a dolgozók kérik, azt a választ kapják Farkas Ernő telepvezető elvtárs tói, hogy meg van rendelve, majd meglesz. Elmondják a dolgozók azt is, ha jogosan kérnek valamit, legtöbb esetben azt kapják: «akinek nem tetszik, elmehet». Panaszkodnak arról is, hogy rossz a munkaszervezés, nem kellően és folyamatosan biztosítják a munkát. A dolgozók teljesítményben dolgoznának, ha ugyan tudnának, mivel többször várni kell az anyagra. Versenyt futnak a normával is, mert azt meg napról-napra változtatják. A dolgozók sokszor nyugtalankodnak azért is, mikor bocsátják el őke.t, hiszen megtörtént az, hogy tömegesen vettek fel férfi és n ői dolgozókat és utána két-három nap múlva Itröbb mint 40 embert bocsátottak el. Helyes lenne, lia az üzem vezetősége tanulmányozná Rákosi elvtárs beszédét és megszüntetné a bürokratikus eljárásokat. Elek László járási tanács, vez. előadó.