Viharsarok népe, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-27 / 200. szám

4 1953 augusztus 27, csülürtök Néhány szó a panaszkönyvről Kormány uuk programm jának ismertetése óta tapasztalható, hogy mint a bírálat egyik fegy- \ étét, egyre inkább használják dol­gozóink a kereskedelemben alkal­mazott panaszkönyvet. Ez az az O'/,köz, tnelven koresztiil a vásárló, fog y as iá j dolgozó a kereslcedelem, a vendéglátó és a közétkeztetés hibáit, eredményeit hozza fel- szinre, bogy ezáltal is elősögitse a dolgozói; ellátását, a keneskede- ljmben inog lévő hibák felszámo­lását., A dolgozók joggal el la i ái jak, hogy bejegyzésüket az ille­tékes szervek meg válás zol j ák, bí­rál itukra fe’eljenek, nem beszélve arról, hogy a hibán aztán változtas­sanak is. Sajnos sok esetben nem oz lör- ténik. Az illetékes szervek nem hogy kivizsgálnák, megválaszolnák a bejegyzett panaszt, de még el sem olvassák, figyelmen kívül hagyják azokat. Ez történt a szabadkigyósi ital­boltban, ahol az italbolt-vezető té­ritűs nőikül, a többi dolgozó ká­rára, munkaidő alulit italt fogyasz­tott. Megtörténhetett ez a kapita­lista kereskedelemben, amikor az az elfogyasztott italt behozták a fogy osztókon. Ma, amikor a szo­cialista keieskedolmet épitjük ém az italbolt árukészlet» nem magán, hanem szocialista tulajdont képez, nem engedhető az meg, hogy fi­zol és nélkül fogyasszuk és különö­sen nem munkaidőben. Hogyan vé­dik itt a szocialista tulajdont és milyen szövetkezeti vezetők van­nak ott, ahol az, ilyen bejegyzést figyelmen kívül hagyják. Eithotetlen a szeghalmi cukrász­da esete is, ahol az üvegvitrin alatt lévő krémest nem ad­ták el, arra való hivatkozással, bogy az már elkölt. Kérdi a be­jegyző: ha el van adva, miért hagyják a fogyasztó előtt? Ha pedig ott hagyják, miért nem ad­nak el belőle? A bejegyző még a cici napig nem kapott választ- pa­naszára. A lőkösházi szövetkezetnél « munkafegyelemmel hadilábon áll­hatnak, mert amikor az italbolt ítél után 3 óra helyett 4 órakor nyit, nemhogy n szövetkezet ügyvezetője megtenné a szükséges intézkedést — a felelősség levonást —, do a gyulai Jászöv kintiévő ellenőre sem látja szükségesnek, hogy oz megtörténjen. Amikor az esetet u fogyasztó pana-zkönyvbo akarta be­jegyezni!, az italboltban dolgozó kartársnő felháborodottan jelentette ki, »hogy már ez is hiba és ezt is be kell jegyezni?« Mondani sem kell, hogy a panaszkönyvnek kinevezett füzetet hosszas keres­gélés után az egyéb iratok közül halászta ki. A bejegyzésre a. válasz ebben az esetben is elmaradt. A szarvasi szövetkezet ügyve­zetője sem sokat hallott a panasz­könyv alkalmazásáról, mert pél­dául az örménykúti boltba pa­naszkönyv helyett a következő fel­hívást függesztette ki: »Panaszát, észrevételét az ügyvezetőnél te­gye meg.« Igen ám, de az ügy­vezető Hódúja a bolttól legalább 10 km-ie van és a fogyasztó, ha panasza van, gyalogolja le őzt az utat? Kérdés, nem egyszerűbb vol­na-e, ha a boltban panaszkönyvet helyeznének el ? Említésre méltó az orosházi Kis­ker 20. sz. riiezőhegyesi boltjában történt eset. Itt-a vásárló egy órát vett és kérte a dobozát is, hogy: a szállításnál a töréstől megóvja. A dobozt nem kapta meg. Pana­szát bejegyezte és a bejegyzés al­kalmával a bolti dolgozók a vá­sárlót kinevették. Ez a tény és a kézlegyintés is azt bizonyítja, hogy a bolti dolgozók lebecsülik a pa­naszkönyv jelentőségét, az illetékes szervek pedig, az időben kivizsgá­lással nem szereznek annak meg­felelő érvényt , mert ebben az eset­ben sem történt meg a válasz­adás. A dolgozók panaszának sem­mibe verését jelentik a leírtakhoz hasonló esetek, melyek számtalan helyen megvannak még. Pártunk pólitíkája, kormányunk programul jának megvclósi' á' a érde­kében fokozottabb gondot kell, hegy fordítsanak a vállalatok igaz­gatói, a szövetkezetek ügyvezetői és felettes szerveik, a Jászöv és a Mészöv ’a bejegyzett panaszok ki­vizsgálására i-, hogy megszerezzék a panaszkönyvnek azt a jelentőségét, melyet a minisztertanács annak létrehozásával célul tűzött ki. A Naprendszer kialakulása Hogyan jött léire a naprendszert Ez a kérdés napjainknak is fontos tudo­mányos és ideológiai kérdése. Az 1951. év április hóban Moszkvában megtartott kozmogóuiai konferencia megállapította, hogy mai tudásunk szerint Smidt aka­démikus, szovjet tudós kozmogóuiai elmélete magyarázza meg a valóságot leg­inkább megközelítően; a Föld és a többi bolygó kialakulását. Smidt elmélete sze­rint a bolygók nem a Napból váltak ki. hanem annak az anyagnak összesürű- södése által°jöttek, létre, mely por és meteorok alakjában van jelen a világmin- denselben. cA. naprendszer kialakulása» címmel erről hallunk előadást a békéscsabai Közgazdasági Technikumban (Sztáliu-út 1.) 27-én este 7 órakor. Az előadás alatt liafilmet mulatunk be. Az előadás után távcsöves bemulatást tartunk. Rádió Augusztus 27., csütörtök Kossuth Rádió 7.45 Baráti országok sajtójából. 11.30 Goldmark: Szvit 1210 Könnyű zene. 12.30 Népi zene. 12 50 A magyar rádió disz­pécserszolgálata. 13.00 Cseh muzsika. 13.30 Ifjúságunk énekel. 14.15 A Itádió gyer- mekújsága. 1450 Dalciklus, albán népi dallamokra. 15.30 Műsor Csillebércről. 16.00 Jó munkáért szép muzsikát. 16.30 Előadás. 1045 Hanglemezek. 1700 Kül­politikai kérdésekre válaszolunk. 17.15 Az Ifjúság Hangja. 17.45 Szórakozlató mu­zsika. 18.00 A néphadsereg híradója. 20.10 A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese szólistáinak műsora. 20 40 Hanglemezek. 21.15 Lengyel szatíra. 21-30 Szív küldi... 22 25 Tánczene. 23.00 Sositakovics: I. szimfónia, 23 33 Hanglemezek. Petőfi Rádió 7.00 Csárdások. 7-35 Népek zenéje. 8.20 Hanglemezek. 850 Kamarazene. 9 20 Be­szélgetés úttörőkkel. 9 40 A Bartók Béka Zeneművészeti Szakiskola hallgatóinak mű­sora. 10.10 Könnyű operarészletek. 10.45 Szendlay László és zenekara. 15.00 Út­törő-mikrofonnal az Országban. 15.20 Uta­zás a Nagy Folyón. Daljáték. 17.00 Fia­talok zenei újságja. 17.40 Tánczene. 18 40 Szovjet és népi demokratikus híradó. t9.00 Mai magyar muzsika. 19.30 Balassa Tamás táncdalokat zongorázik. 19.45 Sport. — Felhívás! Békés Megye Tanácsa VB Közlekedési Osztálya a ■Vezess baleset nétkül«-mozgalom előmozdítása, és kiter­jesztése ügyében, valamint az ezzel kap­csolatos versenyfeltételek ügyében augusz­tus 30-án délelőtt 10 órai kezdettel, Bé­késcsabán, a szakszervezetek székházában közlekedési - ankélot tart. Felhívjuk a vállalatok, üzemel; vezetőit, hogy ezen ankétra a gépkocsivezetőiket küldjék el. Békéscsaba, 1953 augusztus 25. Békéscsaba Város VB VII. Építési és Közi. Osztálya. MOZI BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Augusztus 27—szeptember 2: «Tűz a Ma­riul partján.! SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa !>a. Augusztus 27—29: «Csapda._ A Szabadság Filmszínháznak megvál­tozott a tclcfonszáma: 13—15. TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Aug. 29—31: ■ Holnap mindenki táncra perdül.» PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Ocosháza. Augusztus 27—szeptember 2-ig: «Maxim­ba.> BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Aug 27—31: «Leleményes asszonyok.­PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Aug. 27—31: «Twist Olivér». 500-as felülszelepelt Ariel motorkerékpár oldalkocsival eladó, Orosháza, postaudvar, Horváth. ViUai&ouUc VLéyic II megyei iskolák szakköreinek kiállítása Békéscsabán Meleg augusztusi délután : van, iskolás gyermekek any- :: jak kezét fogva igyekeznek a ; békéscsabai Zeneiskola felé. A szülők gyermekeik munkáját, a gyermekek pedig iskolástár­saik készítményeit akarják látni, mert kiállítás van a : Zeneiskolában. A látogatónak " először egy különös kép je- :j lonik meg a leikéiben, a kép :: a múlt fáradt, koravén, kod- verten iskolás gyermekét ábra- zolja. A kép azután eltűnik, mert elűzi az érkező és távozó fiatalok zsivaja és mert van mit látni a Zeneiskola termei- ' bon. ' I Az általános iskolák szakkö- : roinek munkái vannak mind- • járt a bejáratnál. Szir.es népi : hímzések, gyönyörű szőttesek, finom csipkék, díszes párnák és a népi művészet más nagy­szerű sánes . alkotásai mutat­ják az endrődi, a pusztaföld- j vári és a Lóké.1-csabai általános I iskolások ügyességét. Mi az új- : szerű ezekben a szőttesekben : és népi hímzésekben r Az, hogy az elitnek örülő ember vidám- b ságát példázzák, kifejezik : mindazt a szépet, amit a dől- • gozó nép saját munkaterülete költészetéből önmagának alkot, j A megver középiskolák szak- • körei főleg a tormészettudo- b mánv.os világszemléletet szem- |1 léltető eszközölhet mutatják be, j de kedves, kifejező és gazdag. j a békéscsabai Mi lyépitőip ui j Technikum tanulóinak szak- j mai kiállítása is. Sülé Fe-i | re ne mezőberényi pedagógus | Oscillográfia és Kovács Síin- j dór békési tanító »képszámoló J gép« újítása arról tanúskodik, | hogy a mai pedagógus valóban ♦ .mestere, művésze akar lenni | hivatásának. A gyulai Román * Általános Gimnázium, et tót- | komlósi és békéscsabai szlovák t iskolák tanulói és nevelői be- $ bizonyítják a kiállításon mun- | kajakkal, hogy a nemzetiségi | dolgozók is szivvel-lélekkel | építik szoci lista hazánkat. Ez a kiállítás arra taxiit, f hogy gyermekeink jól irányi- | tolt alkotásvágya jövőnk biztos | záloga. | A Viharsarok Népe cikke nyomán Lapunk julius 28-i számában »Minőségi ételt várnak a dolgozók az ÜzeméWmezésr Vállalattól« cí­men megjelent cikkel kapcsolatban a Délmagyarországi Üzemélelme- zósi Vált Irt igazgatósága válaszá­ban ft többi között a következőket közli: »A cikk jogos birálrtot gyakorolt a telep munkáját illetően... a telep munkáját felülvizsgáltuk; a felmerült konkrét esetekben az il­letékes dolgozókat felelősségre von­tuk. A szegedi központ is okult a hibákból és a jövőben sokkal na­gyobb segítséget nyújt a békés­csabai telepnek, konkrétabb ellen­őrzést gyakorol a te'ep munkája felett. A cikk nyomán a megyei ta­nács .illetékes osztályának a segít­ségével sikerült biztosítani az építkezés befejezésének feltételeit és így kielégítjük a dolgozók jogos kívánságait. Faragó Imre, igazgató.« VIHARSAROK NÍ:I*E az MDF Uekésmrg.vci Fáiihi/otlságánal: lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Aulai. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztátin-út 7., 1. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-7G. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: BotyánszLy Pál. Ismét megnyitja kapuit a Szigligeti Színház Az Állami "Szigligeti Színház hannadizban kezdi meg munkájáé Békéscsabán és Békés megye területén. Az elmúlt két színházi idény eiedményei bebizonyították, hogy a város és a megye dol­gozói igénylik a színházat, ez kifejeződött azzal- is, hogy egyre fokozódott a színház látogatottsága mindkét, területen. Dolgozó kö­zönségünknél tudatossá vált, hogy egy-egy Színházi előadás meny­nyiben segíti munkáját, politikai tisztánlátását, derű», jó életének ki­alakítását, nemes szórakozási lehetőségét. A színház vezetősége, az eddigi tapasztalatok alapján közön­ségünk kívánságának megfelelően állította össze elkövetkezendő évad­jának műsortervét, amely országos vonatkozásban is figyelemre­méltó, mórt olyan darabokat is foglal magába, amelyeket a Szig­ligeti Színház mutat 1» először Magyarországon. A megnyitó előállá­sunk is eredeti bemutató, a »Mi történt a mi .utcánkban« című ra­gyogó csehszlovák vígjáték. Ezt a darabot mutatjuk be Budapesten az augusztusi 30-án kezdődő Vidéki Színházak Ünnepi hetén is. Ha­sonló érdekességű lesz Fekete Gyula, új magyar írót »Dobó csa­lád« című színműve, valamint Mona Brand ausztráliai Írónő: »Ha­milton ház« című darabja. Ezek mellett kiemelkednek műsorter- vüiikben Illyés Gyula Kossuth-dijas iró: »Fáklya'áng« című Kossuth drámája, valamint Osztiovszldj: »Vihar« című darabja, az orosz klasz- sziktis színműirodaloiii remekműve, amelyet a felszabadulás óta színházunk ad elő először Magyarországon. A aenSStluedvelők igényeit is megfolelőon kielégíti színházunk mű­sora. Strauss: »Denevér«, Lehár': »Vándordiák« és a legújabb ma­gyar operettek a »Boci-boci tarka« és a nagysikerű »Állami Aruház«. A színház együttesében nagyobb változás nincs. Közönségünk vi­szontláthatja tavalyi kod\ enooit s mellette új művészeket fog meg­ismerni, tübliek közt Győri Ilonát, aki a Néphadsereg Színházától került Csabára, valamint Mnrczi Erzsébetet és Fillér Istvánt, akik a Színművészeti Főiskoláról kerültek színházunkhoz. A fiatul, friss erők jó munkája és az új főrendező Landvai Ferenc, a fiatal ren­dezőgárda egyik legtehetségesebb rendezője és a már ismert művé­szek együttes jó munkája biztosítani fogják előadásaink magasabb színvonalát, úgy a városi, mint, a megyét előadásainkon. Feltétlenül ki kell mélyítenünk jó kapcsolatainkat mind az üze­mek, mind a termelőszövetkezetek dolgozóival, részben előadásaink­kal. részben pedig a színjátszó csoportok patronálásával és egyéb kap­csolatok megteremtésével, a bemutatott darabjaink megvitatásául, üzemi látogatásokkal, stb. Előadásaink sziuvona’ának emeléséhez szükséges a pártbizottsá­gok, tanácsok, sajtó és egyél) szervek megfelelő ellenőrzése, kriti­kája, ezt az említett szervektől, de közönségünktől is elvárjuk _ a kár közvetlen, akár sajtó levelezés útján — mert ezzel is szoro­sabb kapcsolatot. tudunk teremtem a dolgozókkal. A színház munkájával részt kíván vonni városunk és megyénk kultúré’etének fejlesztésében és szirtesebbé tételében és minden tény­kedésével közre akar működni pártunk politikai célkitűzésénél; meg­valósításában. Terveinket azonban magunk nem tudjuk megoldani, ehlrez feltét­lenül szükséges közönségünk fokozottabb támogatása és előadásaink minóL nagyobb látogatottságának biztosítása a pártszervezetek, szak- szervezeti bizottságok, DlSZ-szervezetek ©s egvéb társadalmi szer­vek, valamint az élenjáró dolgozók segítségével. Az Állami Szigligeti Színház minden dolgozója abban a re­ményben és olyan akarattal készül a békéscsabai program,m megva­lósítására, hogy munkája nem lesz eredménytelen s mindazt meg­tudja teremteni, amit pártunk, kormányzatunk, dolgozó közönsé­günk elvár és megkövetel a nép művészeitől. Daniss Győző, Állami Szigligeti Színház igazgatója. KOSÁRLABDA NŐI: Békési FMSZ Vörös Meteor SK—Hód­mezővásárhelyi Dózsa 79:30 (44:14). Ve­zette: Molnár és Páncél. (Hódmezővásár­hely). Rögtön támadólag lép fel a békési csapat. Ollári kosarával már az első má­sodpercben vezetésre . tesz szert. Majd 16:0-ra elhúznak. Ezután a békésiek lazí­tanak az iramon és kényelmesen érik el kosaraikat. A félidő közepétől kezdve, csak a cseresorral játszanak, de így is nagy fölényben - vannak. Fordulás után ismét a kezdő ölös jön be, amely csak az iskola játékra törekszik, de így tetszés szerint érik el a gólo­kat. A békési csapat jó teljesítményt nyílj tolt. Legjobb dobók: Ollári 23, B. Kovács 17, Liszkai 11, Cs. Varga és Szilágyi 8—8. illetve Gilli 11, Szabó G. Férfi: Hódmezővásárhelyi Dózsa-Békési FMSZ Vörös Meteor 72:53 (38:25). Vezette: Gyön­gyösi és Nagy. (Hódmezővásárhely). A békésiek jól kezdenek s vezetésre tesznek szert. A tervszerű támadást nem sokáig folytatják, aminek «az lett a követ­kezménye, hogy a helyiek fokozatosan feljönnek, átveszik a játék irányítását és síma győzelmet aratnak. A békésiek ismét a tervszerűtlen, csap­kodó játékuknak tulajdoníthatják újabb vereségüket, noha egyénileg mind kitűnő játékosok, csak a csapatmpnka hiányzik az együttesnél. Legjobb dobók: Balog és Szabó 22—22, Páncél 14, illetve Gazsó 20, Csurka 14, Gveraj 9. Segédmunkásokat budapesti építkezé­sekhez l-v2 hónapra is felveszünk. Vidékiek utiköJtségét megtérítjük. Szál­lást és 3 forintért ebédet biztosí­tunk. ÉM. 41/1. Építőipari Vállalat, Budapest, V», József Attila-u. 18. III. ein. 14» Sparlakiád Az Építők SE Országos Elnöksége folyó hó 22—23-án rendezte meg Budapesten az Építő sportkörök országos szpártákiád versenyét. F.zeu a versenyen a békésmegyei spor« tolók igen jó eredményeket értek el, amit bizonyít a. hat eb*ő, 6 második és 10 har­madik helyezés. Részletes eredmények: Atlétika: Férfi 100 m. síkfutás: 3. Petró (Gy. Építő) 11.9 mp. 1000 m. síkfutás: 3. Slimbarszki (Bcs. Építők) 2.4G p. Távolugrás: í. Gyebnár (Bcs. Építők) 5.83 m. Sulybodás: 1. Szilágyi (Gy. Építők) 11.45 ni. Gerelyvetés: 2. Bodóki (Gy. Építők) 13 85 m. 3. Szilágyi (Gy. Építők) 42.8G ni. Hármasugrás; 1. Bodóki (Gy. Építők) 12.06 m., 2. Petró (Gy. Építők) 11.81. 4x100-as síkfutás: 2. Békésmegyei vá­logatott Petró, Gyebnár, Berger, Bánó összeállítású csapata. Női gerely: 3. Purdi (Gy. Építők). ökölvívás: Pehelysúly: 1. Felföldi (Bcs. Építők); Könnyűsúly: 3. Sztaukó (B. É.); Kisváítósúly: 1. Tóth (B. É.); Váltósúly: 3. Povázsai (B. É.); Kisváítósúly: 2. Miklós (B. É.); Középsúly: 2.- Hajnal (B. É.); • Nagyváltósúly: 2. Gergely (B. É.); Félnehézsúly: 3. Gyebnár (B. É.) Úszás: 50 m-es gyors; 1. Braun Katalin (Gy. Építők) 36.4 mp* 50 m-es férfi gyórs: 3. Simándi (Gyulai Építők) 31.2 mp. 3x50 m-es női vegyesváltó- 3. Békés megye Braun, Schmidt, Berczig Össze­állítású csapaia. Torna: 3. Békéscsabai Építők. ÍGI9 ponttal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom