Viharsarok népe, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-16 / 192. szám

1953 augusztus 16., vasárnap-------------------------------------------- VLUaisaiak Héfte T öbbel kell törődni Okányban &. beadási tervek teljesítésével Erdei Imre, sarkadi dolgozói paraszt, mikor a Leadását telje­sítette, azt mondta: «Nemcsak a gabonabeadásomat igyekeztem teljesíteni, hanem rendeztem már a tojás- baromfi-, sertésbeadá­somat is. A kenyér melié zsír és hús is kell a többi dolgozótársa­imnak, hogy' tőlük cserébe én is több iparcikket, ruhát, cipőt kap­jak.» A sarkadi járásban azonban nem minden községben gondol­koznak így még a tanácselnökök sem. Okány községben példáid a begyűjtési eredmény azt mutat­ja: Pató Pál módjára kezelik a tojás-, baromfi-, sertésbeadási terv teljesítését.- Van nekünk most rengeteg dolgunk a gabonabeadással — mondja a begyűjtési csoport ve­zetője. De az eredmények bizony nem nagyon mutatják, hogy lel­kiismeretesen felvilágosítanák a dolgozókat a gabonabeadás telje­sítéséről. Jelenleg is 101 hátra­lékos dolgozó parasztot tartanak nyilván. így beadásukat 14-ig ke­nyérgabonából 40, zabból 12, ár­pából 38 százalékra teljesítették. A végrehajtó bizottság tagjai mo: t már felkeresik a gabonahát­ralékos dolgozókat. Tíz helyes. Csupán az nem helyes, hogy gabonabeadás mellett nem esik szó a tojás-, baromfi-, sertésbe­adásról Pedig ezeknek a hátralékosoknak a száma is elég nagy. Az I. félévi beadási tervét tojásból 1122 dol­gozó paraszt, baromfiból 1030, ser­tésből 189 dolgozó paraszt nem teljesítette. így háromnegyedévi tervüket tejből 76, tojásból 49, baromfiból 32, vágómarhából 64, sertésből 2 százalékra teljesítet­ték. A számok mutatják; - tenni­való van éppen elég. Maguk a ta­nácstagok sem mulatják meg, bogy igyekezni kell ezzel a be­adással is. Szász Gergely tanács­tagnak még 15 társa van, akik nem teljesítették első félévi to­jás- baromfibeadásukat. így nem is tudják a község többi dolgozó parasztjait sem serkenteni a be­adási terv teljesítésére, hiszen azt mondanák, ha például Szász Ger­gely a beadás fontosságáról be­szélne, hogy vizet prédikál és bort iszik. Az állandó bizottság tagjai va­sárnap megtartják üléseiket. De itt csak általánosságban beszél­nek a beadásról, nem beszélik meg, milyen kudvezn ényehet nyújtanak knrmányunk újabb intézkedései a dolgozó parasztoknak. Ezt még a tanácsnál sem számolták ki. A begyűjtési csoportvezető maga sem tudja, hány dolgozónak voll az elmúlt évben hátraléka, meny­nyit engedtek el, hogy beadását ez évben teljesítette. Pedig bizo­nyosan több mázsa gabonát je­lent egy-egy dolgozónak. A pénz­összeg is szép, amit a kártérítés törlése után elengedtek. A 855 termelőnek 636 ezer 642 forint az elengedett összeg. 1292 terme­lőnek csökkentették a beadását, mert a víz elvitte, vagy megron­gálta a vetését. De, hogy ez mennyi összesen megint, nem tud­ják megmondani a tanácsnál. Helyes lenne, ha Okányban is éppen úgy, mint Sarkadon ki­számolnák, mennyit jelent egy- egy dolgozónak kormányunk újabb kedvezménye, mennyi mázsa gabonával maradt több a kam­rájában. Ezzel bizonyosan na­gyobb eredményeket érnének el, kevesebb lenne a hátralékos, hi­szen látnák maguk a dolgozók; érdemes igyekezni a beadással, mert kormányunk minden segít­séget megad. így válik valóra a kormányprogramig Kormányunk számos új intézkedése segíti termelőszövet­kezeteink megszilárdítását, a szövetkezeti tagok életszínvona­lának növelését. Ezek közé tartozik a begyűjtési kötelezettsé­gek 10 o/o-os csökkentése. A határozat értelmében a szarvasi já­rás termelocsoportjainak és szövetkezeteinek 4478 mázsa bú­zával, 741 mázsa árpával, 46 mázsa zabbal, 2764 mázsa kuko­ricával, 20 mázsa rozzsal, 1004 mázsa napraforgóval, 115 má­zsa burgonyával, 242 mázsa szénával, 35 mázsa babbal, 23 mázsa borsóval, 201 mázsa rizzsel, 44 mázsa tojással, 47 má­zsa baromfival, 101 mázsa sertéssel, 70 mázsa szarvasmarhá­val és 720 hektoliter tejjel kell kevesebbet beadni. Ennyivel több marad a csoporttagoknak, ennyivel többet lehet sza­badpiacon értékesíteni, vagy a munkaegységekre kiosztani. Igen sokat jelent ez pénzben is. A begyűjtési árakat számítva ezeknek a beadási cikkeknek az értéke közei 800 ezer forint. Fia a járás területén lévő termelőszövetkezeti családok között egyenlően felosztanák ezt az összeget, egy-egy családnak 2220 forint jutna. A szarvasi «Táncsics» tszcs-ben a búzabeadás 10 száza­lékos csökkentése azt jelenti, hogy minden munkaegységre 35 deka búzával több jut. Benkó Mihály tszcs-tag családjával együtt 854 munkaegységet szerzett. Erre több mint 3 má­zsával több jut a beadás csökkentése után. Ha ezt a három mázsa búzát szabadpiacon értékesíti, legkevesebb 450 forint­tal növekszik a jövedelme. A szarvasi járás termclőcsoportjainak gépállomási tar­tozását is elengedik a rendelet értelmében. Ez összesen 195 ezer 654 forint. A békésszentandrási «Uj Alkotmány» tszcs- nek 35 ezer 727 forint tartozása volt. Miután ezt is elenged­ték, ebből a pénzösszegből minden tszcs-tagnak 700 forint­tal nagyobb lesz a jövedelme. Körosladány dolgozói! Nem elég csak vállalási tenni, azt teljesíteni is kell! Körosladány község határában 17 cséplőgép dolgozik. Itt-ottmég keresztek vannak, de igyekvő fo­gatokat is léhet találni, akik a gabon akecpsz tekért mennek, vagy már hordják asztagokba. Egy­szóval, nagy sürgés-forgás van az egész községben. Olyan ez, mint ez üzemekben a «hóvégi hajrá», A körösladányiak a csépléshez még hozzá sem kezdtek, már ak­kor azt hangoztatták: «Mit, hogy mi augusztus 20-ig psépelünk? Jóval előbb elvégezzük mi azt.» A munkához is így kezdtek aztán hozzá. Nagy megnyugvással. Már pár nap és ránkköszönt az egyik legszebb ünnepnapunk, augusztus 20. Ugyancsak megkell fogni a villanyelet a «Zalka Má­té», «Uj Barázda», «Uj Élei» tsz tagjainak, hogy végezni tudjanak a csépléssel erre a nagy napra. A község többi szövetkezetei már befejezték, csak ez a három tsi maradt le szégyenszemre Az «Uj Barázda» tsz Tőth- brigádjánál Boros Imre cséplő­gépénél dolgozó emberek arról panaszkodtak, a cséplés megkez­désekor is, hogy kicsi a gép, ezzel bizony ők nem tudnak ha­ladni. Abban igazuk volt, hogy a gép tényleg kicsi, de még ennek az erejét, munkáját sem használ­ták ki teljesen. Magasan volt már a nap reggel, mikor hozzákezdtek a munkához, délután meg még jó melegen sütött, mikor abba­hagyták a cséplést, így 60 -80 mázsánál többet naponta nem tudtál« elcsépelni, holott a gép terve is 120 mázsa. A hordás is szervezetlen. Több­ször történt, hogy a gép azért állt, mert nem volt hordva. Más­kor meg 5—6 fogat órákliosszaig állott a gép mellett, várta, hogy elcsépcljck róla a gabonát. így még pénteken körülbelül 18 ezer kereszt volt kinn a határban­A «Zalka Máté» tsz-ben sem volt jobban megszervezve a mun­ka. Lassan haladtak. A község Többi szövetkezetei, mikor befe­jezték a cséplést, a cséplőgéppel segíteni mentek a «Zalka Máté tsz-be. Most már három gép dol­gozik. Reggel korán kezdenek s míg látnak, dolgoznak. Úgy ha­tározták: a három gép dolgozói vasárnap is csépelnek Az «Uj Barázdánál» is bizony elférne a segítség. De erről a tsz vezetősége hallani sem akar. Maga az elnök elvtárs is úgy vélekedik: megállunk mi a saját lábunkon is, nem kell nekünk segítség. Az ilyen véleménnyel sok mázsa gabonát veszítenek el. A községi tanács verscuyzász- zászlóját Jónás Lajos cséplőgé­pénél dolgozó Geszti Sándor munkacsapata őrzi. Az «Uj Élet» tsz-nél dolgoznak, a napi tervük 125 mázsa, 158 mázsát csépelnek el naponta. Elértük volna már a 209 mázsát is — mondják a dolgo­zók, de a fogatosok ne,m hord­ták be idejében a gabonát és így csak 6 óra után tudtunk min­dennap kezdeni, mivel kocsiról csépelnek. Most már jobb, mert asztagból csépelnek. LTgy tervezték minden nap elérik a £00 mázsát Ezzel biztosítják, hogy augusztus 18-ig az egész s z öv étke z c then vé­gezzenek a csépléssel. Kevés a segítség a gépállomás részéről is. A szükséges kulcso­kat, szerszámokat nem biztosítot­ták minden gépnél és több eset­ben, ha egy-egy csavar meglazul, egy-két órahosszat kell állni, mi­re kulcsot kerítenek. De a köz­ségi tanács sem tett meg min­dent, hogy segítse a cséplés mi­előbbi befejezését. Egyetlen csép­lőgép sincs párosversenyben. Ha a versenyről beszéltek is, senki nem értékelte azt. Nem tudato­sították a községben az elért eredményeket. De nem is bírál­ták a lemaradókat. Látják ezt Inára tanácsnál. Okuljanak ezek­ből a hibákból és a jövőben ne felejtsék el- nem elég csak vala­mit vállalni, azt teljesíteni is kell. A vállalás teljesítéséért pe­dig nem csak az utolsó n ppon kell harcolni. L. M. T A V I R A T VIHARSAROK NÉPE SZERKESZTŐSÉGÉNEK, Békéscsaba Gépállomásunk dolgozói elhatározták, hogy becsülettel helyt­állnak a népünk jólétét emelő kormányprogramm megvalósításá­ban. örömmel jelentjük, hogy nyári tervünket augusztus 20-a he­lyett augusztus 13-án este túlteljesítettük globálisan és részletei­ben. A 87.050 mázsa cséplés helyett 88.700 mázsát, az 1620 nor­málhold talajmunka helyett pedig 1700 normálholdat teljesítet­tünk. Mi, a szabadkígyós! gépállomás dolgozói; új győzelemmel akarjuk megünnepelni alkotmányunk ünnepét. Ezért vállaljuk, hogy nyári tervünket 15 százalékkal túlteljesítjük. Drahó Frigyes Kovács Lajos Marsall Lajos pol. li. „ . - igazgató ,, főagronómus ßiczere János Frankó András főmechanikus. üb-elnök. Békésszentandrás dolgozói teljesíteni akarják augusztus 20-ra tett vállalásukat Békésszentandráson a termelő- szövetkezet tagjai és az egyéni­leg dolgozó parasztok vállalást tettek alkotmányunk ünnepére, — csatlakozva a tótkomlóst ver­senykihíváshoz. Most keményen harcolnak a vállalások teljesíté­séért, a gyors gabonabétakarítás- ért. A község határában teljes iramban folyik a behordás, csép­lés, beadás. Az erőgépek ütemes berregése, a cséplőgép egyenletes búgása kíséri mindenütt az em­bert. A szikrázó napsütésben — mintha aranyból volnának — emeletniagos gabonaaszlagok vár­ják, hogy a legközelebbi napok­ban megszabaduljanak súlyos ter­hűktől, az acélos búzaszemektől. A község 99 százalékban telje­sítette a behordást. Órák kérdése a 100 százalékos teljesítés. A be­hordást ügy szervezték meg a termelőszövetkezetek, hogy min­den nélkülözhető fogatot erre a munkára összpontosítottak, az egyénileg dolgozó parasztok pe­dig összefogtak és közösen, egymás! segítve hordiák be gabonájukat májukat 162 százalékra teljesítet­ték, 200 mázsán felül csépelnek naponta. A gépek közötti ver­senyt minden este értékelik. A versenyzászlót, mindig a győztes munkacsapat kapja meg. Az ered­ményeket a brigádvezetők, mező­őrök minden reggel ismertetik a dolgozókkal. A község kerületei is versenyben vannak egymás­sal. A cséplés is jól halad. A község területéibe beosztott 16 géppel az összes kalászos 75 százalékát csé­pelték el eddig. A cséplőmunka­csapatok állandóan jól teljesítik normájukat, versenyben dolgoz­nak. A községi versenyzászlót most Nenveskényi felelős vezető gépére tűzték fel. Azt hirdeti, hogy a legjobb cséplőmunkacsa­pat dolgozik ott. Az «Uj Alkot­mány'» tszcs-ben csépelnek, nor­A verseny győztese az I. kerület lett, mivel augusztus 7-én 100 százalékig elvégezte a cséplést, teljesítette a beadást. A tanács dolgozói példamuta­tóan hakninak a verseny élén. Pálinkás Vince elvtárs — népne­velő — cséplés után azonnal a sát. így agitálta tettel társait. A község begyűjtésben búzából 57, árpából 58, zabból 39 százalék­ban teljesítette vállalását. Ugyan­csak neki kell gyűrkőzni, hogy augusztus 20-ra 1(X) százalékos legyen beadásuk. A termelőszö­céptöl teljesítette gabonabeadá- vetkezetek közölt a «Béke» tsz lett az első a beadásban. Mái meg is kapta a szabadpiacot. Az egyénileg dolgozó parasztok kö­zött ifj. Bállá Antal és Csaba* György' teljesítették elsőnek g; bonabeadásukat. A géptől vak gyors beadás következtében eddig 121 egyénileg dolgozó parasztnál törölték a multévi hátralékát. Ez 53 mázsa búzát, 25 mázsa árpát, 7 mázsa zabot, 246 mázsa kuko­ricát, 195 mázsa napraforgót. 9 mázsa burgonyát, 15 mázsa szé­nát, 10 mázsa sertést, 7 mázsa vágómarhát, 1326 liter tejet, 216 kiló tojást jelent. A betakarítási verseny lendüle­tének fokozásához adjon nagyobb segítséget a gépállomás, gyorsítsa meg javítási munkáját, hogy megszűnjenek a gépkiesé­sek. Szepesi István tanácselnök számítást tett; vállalásuk teljesí­téséhez 20 vagon gabonát kell elcsépelni naponta, hogy augusz­tus 20-ra befejezzék a cséplést. Ehhez szükséges a párttagok, népnevelők példamutatása. Szilá­gyi János községi .párttitkár elv­társ népnevelőértekezletet szer­vez, ahol minden népnevelő meg­kapja a megfelelő érveket ahhoz, hogy mozgósítsanak minden dol­gozót a vállalás teljesítésére. Medve Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom