Viharsarok népe, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-07 / 184. szám

2 \JiUaisaioU héfie A. Szovfeiuníó Legfelső Tanácsa oiödik ülésszakának megnyílása A Szövetségi Tanács ülése Moszkva. (TASZSZ) Augusztus 5-;;n Moszkvában, a Kreml-palo- tában megnyílt, a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége Legfelső Tanácsának ötödik ülés­szaka. A Szövetségi Tanács dél- után 2 órakor tartott ülést. Az ülésteremben egybegyűltek a kül­döttek és a vendégek, megteltek B diplomáciai testület páholyai, a Mijtópáholyok. A jelenlévők me­legen köszöntötték a kormánypá- holyban megjelenő G. M. Malen- kovot, V. M. Molotovot, N. Sz. Hrusc60vot, K. J. Vorosilovot, L. VI. Kaganovicsot, M. Z. Szaburo- vot, M. G. Pervuhinf. Mihail Jasznov, a Szövetségi Tanács elnöke, Alekszandr Puza- novnak. a Szövetségi Tanács man­dat uwivi-sgáló bizottság elnöké­nek adta uicg a szót, hogy el­mondja a Szovjetunió Legfelső Tanácsának harmadik és ötödik ülésszaka között, lő választóke­rületben tartott szövetségi tanácsi választások eredményeiről szóló beszámolóját. A Szövetségi Tanács elfogadta a mandátumvizsgáló bizottság beszámolóját és érvényesnek mon­dotta ki az újonnan megválasz­tott küldöttek mandátumát. A Szövetségi 'Tanács ezután egyhangúlag elfogadta az ülés­szak következő napirendjét. 1. A Szovjetunió 1953. évi ál­lami költségvetésének és az 1951., valamint 1952. évi költségvetés teljesítéséről szóló zárszámadás­nak elfogadása. 2. A Szovjetunió Leg felső Ta­nácsa Elnöksége törvényerejű rendeletéinek jóváhagyása. 3. Elhatározták, hogy a Szov­jetunió állami költségvetéséről szóló előadói beszédet a két ház­nak — a Nemzetiségi Tanácsnak és a Szövetségi Tanácsnak — együttes ülésén hallgatják meg. A költségveíé.i bizottságok korre­ferátumait és a költségvetési vi­tát a két ház külön tartja meg. Az ülésszak záróülésc együttes lesz. ügy döntöttek, hogy a záró­ülésen befejezik a Szovjetunió ál­lami költségvetésének vitáját, jó­váhagyják a költségvetést, elfo­gadják a költségvetésről szóló törvényt, a mezőgazdasági adó­ról szóló törvényt és jóváhagyják a Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Elnöksége állal hozott tör­vényerejű rendelet eket. A Szovjetunió Nemzetiségi Tattáesánah ülése Mos/kva. (TASZSZ) Augusztus 5-on délután 4 órakor tartották meg a Nagy Kreml Palotában a Szovjetunió legfelső Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának ülését. Az ülésteremben egybegyűlt kül­döttek és vendégek melegen kö­szöntötték a kormánypáholyok­ban hclyctfoghiló K. J. Vorosilo- vol, N. A. BuJganyint, A. I. Mi- koj.inl, N. M. Svernyiket. Az elnöklő Zsumabáj Sajahme- tov, a Nemzetiségi Tanács elnöke Jván Kebin küldöttnek adta meg a szót, hogy beszámoljon a hét választókerületben újjáválasztott Nemzei iségi Tanács-küldöttek inr kitúrnának megvizsgálásáról. A mamin tu invizsgáló bizottság beszámolóját egyhangúlag jóvá­hagyták. A Nemzetiségi Tanács clfogadtu valamennyi újonnan vá­lasztott küldött mandátumát. Az ülésen a továbbiakban elfo­gadták az ülésszak napirendjét. Az ülésszakon meghallgatják a Szovjetunió 1953. évi állami költ­ségvetéséről szóló beszámolót és az 1951., valamint az 1952. évi költségvetés teljesítéséről szóló zárszámadást. A napirenden sze­repel még a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége törvényerejű' rendeletéinek megerősítése. Elhatározták, bogy a Szovjet­unió állami költségvetéséről szóló beszámolót a két ház — a Szö­vetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács — együttes ülésén hall­gatják meg. Ä korreferátumokat és a költségvetési vitát a két ház külön tartja. Elhatározták, hogy a Szövet­ségi Tanács és a Nemzetiségi Ta­nács együttes záróillésén hagyják jóvá a Szovjetunió 1953. évi ál­lami költségvetését, fogadják el a költségvetési törvényt, a mező- gazdasági adóról szóló törvényt és hagy ják jóvá a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának Elnöksége által hozott törvényerejű rendeleteket. A Szovjetunió Legfelső Taná­csának Szövetségi Tanácsa és Nemzetiségi Tanácsa augusztus 5-én este 7 órakor együttes ülést! tartott. Zverjev pénzügyminiszter beszámolója Moszkva. (TASZSZ) Augusztus 5 éa megnyílt a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának ülésszaka. Este 7 órakor a Nagy Kreml Palotában tartották a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának es Nemzetiségi Tanácsának együttes ülését. A teremben a küldötteken kí­vül számos vendég volt jelen: Moszkva dolgozóinak képviselői, termelési újítók, a tudomány, az irodalom és a művészét neves művelői. A kormány-páholyban helvet foglalt: G. M. Malenkov, V. " M. Molotov, N. Sz. Hrus­csov, K. J. Vorosilov, N. A. Bul- ganyin, L. M. Kaganovics, A. I. Mikojan, M. Z. Szaburov, M. G. Pervuhin. A küldöttek és a teremben je­lenlévő vendégek állva, hosszas tapssal köszöntötték a kommu­nista párt és a szovjet kormány vezetőit. Az elnöki asztalnál Mihail Jasz­nov, a Szövetségi Tanács elnöke, Zsumabáj Sajahmetov, a Nem­zetirégi Tanács elnöke és helyet­teseik foglaltak helyet. A páho­lyokban a miniszterek, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek tagjai ültek. _ * Az ülésen jelen voltak a dip­lomáciai testü'ct, valamint a szov­jet és a külföldi sajtó képviselői. A Szovjetunió 1953. évi állami költségvetéséről, valamint a Szo- jetunió 1951. és 1952. évi állami kölltégve é ének telje „Légei 51 Ar- szenyij Zverjev, a Szovjetunió pénzügyminisztere tartott beszá- moló\ A Szovjetunió 1953. évi allami költségvetésének fő feladata - mondotta —, hogy rendelkezés­re bocsássa a szükséges anyagi eszközöket annak — a nép anyagi és kulturális színvonala további emelését szolgáló — a nagy nép- gazdaságfejleszlési programúinak teljesítéséhez, amelyet a szovjet kormány a Szovjetunió Kommu­nista Pártja XIX. kongresszusá­nak történelmi jelentőségű hatá­rozatai értelmében erre az évre megszabott. Az 1953. évi költség- vetést a Szovjetunió Ríinisztcrla- jpácsa 543.300.000.000 rubeles be­vételi és 530.500.000.000 rubeles kiadási előirányzattal terjeszti a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka elé. Az előadó elmondotta, hogy a Szovjetunió 1953. évi állami költ­ségvetéséből 192.5 milliárd rubelt fordítanak a népgazdaságra, 129.8 milliárd rubelt szociális és kultu­rális célokra, 110.2 milliárd ru­belt honvédelemre, 14.3 milliárd rubelt államigazgatásra. A beszámoló a továbbiakban számadatokat tartalmaz, amelyek bizonyítják, hogy a szovjet állam egyre növekvő összegeket költ a közoktatásra, egészségvédelemre, népjóléti és társadalombiztosítási célokra. 1952-höz viszonyítva fe;ek a kiadások 7 milliárd rubel­lel növekszenek. A tavalyihoz vi­szonyítva több mint 25 százalék­kal növekszenek a lakásépítési előirányzatok. A pénzügyminiszter beszélt a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elé terjesztendő, a mezőgazdasági adóról szóló új törvénytervezet­ről. Ez a tervezet előirányozza, hogy az 1953-as esztendőben 43 százalékkal, a jövő, 1954-es esz­tendőben pedig még inkább, az 1952. évihez viszonyítva 2/5-énél is kevesebbre csökkentsék a kol- kozparaszloktól és a mezőgazda­sággal foglalkozó más lakosság­tól szedett adó összegét. A mezőgazdasági adóról szóló új törvény — mondotta Zverjev — elő fogja segíteni a kolhozok további szervezeti és gazdasági megszilárdítását, a mezőgazdaság további fejlesztését és a kolhoz- parasztok jövedelmeinek növelé­sét. A Szovjetunió 1953. évi állami költségvetése — mondotta befe­jezésül a pénzügyminiszter — biztosítja a szükséges anyagi esz­közöket a szocialista gazdasági élet új hatalmas fellendítéséhez, a szovjet nép any agi és kulturá­lis színvonalának emeléséhez. A költségvetés sikered 'teljesítése 'elő fogja segíteni az ország gazdasági erejének további növelését, a szov­jet nép anyagi jóléténeklés kultú­rájának töretlen emelését, a kom­munista társadalom építésében ki­vívandó új sikereket. A Szövetségi Tanács és a Nem­zetiségi Tanács együttes ülése ez­zel befejeződött. A Szövetlégi Ta­nács, illetőleg a Nemzetiségi Ta­nács határozatának értelmében az állami költségvetésről szóló elő­adói beszédet a két ház külön- külön tárgyalja meg. Megkezdték az augusztus 20-i ünnepi vásárok előkészületeit Alkotmányunk ünnepén, augusz­tus 20-án az ország valamennyi megyéjében 19 helyen tartanak nagyszabású ünnepi vásárt. Pé­csett, Baján, Békéscsabán, Sze­rencsen, Szentesen, Székesfehér­várott, Csornán, Hajdúböször­ményben, Gyöngyösön, Tatán, Salgótarjánban, Monoron, Nyír­bátorban, Nagyatádon, Szolnokon, Szekszárdon, Szombathelyen, De- vecserben és Zalaegerszegen ren­deznek ünnepi vásárt. A vásáro­kon n legkülönfélébb iparcikkek, élelmiszerek, az ipar legkitűnőbb árui, a termelőszövetkezetek, ál­lami gazdaságok, egyénileg dol­gozó parasztok termékei kerülnek eladásra. Minden egyes vásárnak meglesz a maga étel- és italspe- ciaiitásu. Nagyszabású álíatvásárt is rendeznek mindenütt. Magasszínvonalú kuilúresemé- nyek is lesznek. A helyi kultúr- gárdákou kívül neves fővárosi művészek látogatnak el a vásá­rokra. AZ IBUSZ 50 százalékos utazási kedvezményt biztosít a vásá­rokra a száz kilométer körzetből érkező dolgozóknak. Ezenkívül a nagyobb hely ekre különvonntokat is indítanak. Az ünnepi vásárokban adják át a begyűjtésben élenjáró dolgozó parasztoknak a jutalmakat. 1953 augusztus 7., péntek fl kommunisták harci elszántsága győzelemre viszi a nagy gabonacsatát A lőkösházi »Május 1« tsz esép- Sőbrigádja a délutáni órákban hoza­tott egy másik szérűre. Alig állí­tották be a gépet, már teljes ütem­ben haladt a munka. A délutáni órákban is olyTan serényen dolgoz­tak a cséplőmuukások, akárcsak a munka megkezdésekor. Az első gabonát a hazának ad­tuk — mondja a párttitkár elv­társnő. Beadásunkat gabonafélékből már teljesítettük. A cséplőgép dol­gozói úgy dolgoztak, hogy a ter­melőszövetkezetek közül a járás te­rületén elsőnek teljesítsék a be­adást. Ezért harcoltak a cséplő­gép kommunistái és népnevelői. Ezt sikerült is elérni. És reggel 4 órakor már csépsl a gép és este 8—9 órakor hagyjuk abba a mun­kát. Legfontosabb most: minden szem gabona mielőbb a zsákba kerüljön A 22 oséplőmunkás közül 15 párttag, a többi DISZ-f'iatal. A lelkes kommunista csapat példa­mutatóan dolgozik. Minden tagja meg akarja mutatni: én jobban dolgozok, mint a szomszédom! Ott dolgozik a páitlitkár elvtársnő s a pártvezetőség másik tagja is, oki , a créplós beindítása < lőtt meg­fogadták: munkában az elsők kö­zött haladnak. A DLSZ-tagok sem akarnak lemaradni. Úgy dolgoznak, hogy a part valóban aegédcsapat- feént ismerje el. Agues Mária UlSZ-fiatal még iskolába jár, de napi tervüket 150 ; egész nap vígkedvűén hordja a töreket, pelyvát. Est© csak aztj kérdezi: Heggel mikor találkozunk? És elsőnek érkezik a cséplés he­lyéi«. 1 Az asszonyok sem késnek el a munkából, pedig még az otthoni munkát is el kell végezni. Itt dolgozik Bora Tóth Jánosné is, az MNDSZ községi titkára, aki nem­csak beszél az asszonyoknak arról, hogy mit jelent a családtagok be­vonása a tsz-be, hanem résztvesz a munkában és példát mutat. A cséplőm unkások zázaiékra teljesítik Nem is csoda, hiszen a párttitkár, az MNDSZ-titkár, a kommunisták legjobbjai dolgoznak itt. Megfo­gadták: úgy dolgoznak, hogy vál­lalásukat augusztus 20-ig teljesít­sék. Jó munkájukhoz nagyban hozzá­járul az, hogy szabadidejükben a sajtót olvassák; Kotroczó Pál, a községi egységes páit vezetőség tagja ismerteti a nemzetközi hely- Jötet. a koreai fegyverszünet meg­kötését, ami még jobb munkára ösztönzi a dolgozókat, valóságos kis szemináriumot tartanak itt a kommunisták. Nap mint nap újból és újból megtárgyalják a kormány- programmot és azóta hozott rende­leteket. Sokat beszélnek arról, hogy mit jelentett számukra a 10 száza­lékos kedvezmény, az árcsökken­tés és mindaz, amit kormányunk rendeletben rögzített. t A csépié» nagyesatából a »Má­jus 1« tsz kommunistái, DlSZ-ia- tái győztesen akarnak kikerülni.1 Ehhez minden feltétel megvan: megvan a harci elszántság, a győ­zelembe vetett hit. Csspkó Etelka, Augusztus 10-én megkezdik az üzemekben * a HL békekölcsönkötvények kiosztását Tíz hónappal ezelőtt a minisz­tertanács felhívására dolgozó né­pünk egységesen vett részt a béketábor erősítését, nép­gazdaságunk fejlesztőét elő­mozdító III. békekölcsön jegyzé­sében. Három millió 154.627 dol­gozó 1 milliárd 752 mi liő 683.200 forintot jegyzett. A III, békekölcsönnél az égés:; kötvény az eddigitől eltérően nem kétszáz forint, hanem száz forint névértékű. A száz forint névértékű címleteken kívül kibocsátásra ke­rültek ötszáz és kétszáz forintos ötszörös, illetve kétszeres címle­tek, valamint ötven, és huszonötfo­rintos töredék címletek is. A több­szörös címletek értéküknek megfo-t lelően öt, i Uvo két kötvónyszám- mal rendellceznék s így ötszöiös, il­letve kétszeres eséllyel vesznek 'részt a sorsolásban. Á törodékcini- letekot az eddigi módszerhez hason­lóan A, B, illetve A, 15, 0, D betű­vel jelölték meg. Ebben a hónapban fizették txj a részlet jegyzők a III. békekölcsön utolsó részletét. Az Országos Ta­karékpénztár augusztus 10-én ün­nepélyes keretek között kezdi meg a kötvények kiosztását. 0 Népstadion ünnepélyes megnyitása napján a moszkvai Szpárták labdarúgó csapata játszik Budapesten A moszkvai Szpárták labdarugó csapata a Népstadion ünnepélyes megnyitása napján, augusztus 20-án 16.30 órakor a Bp. Hon­véd együttesével játszik a Nép­stadionban. A magyar dolgozók — fővárosiak és vidékiek egy­aránt — hatalmas érdeklődés­sel várják a négyszeres szovjet bajnok és ötszörös kupagyőztes moszkvai Szpárták, valamint a magyar bajnok Bp. Honvéd ta­lálkozóját. Németország Kommunista Pártja elnöksége titkárságának ülése Berlin. (TASZSZ) Az «ADN» liírügynökség düsseldorfi jelenté­se szerint Németország Kommu­nista Pártja elnökségének titkár­sága közleményt adott ki augusz­tus 3-án tartott üléséről. A közle­mény egyebek között ezt mondja: «Németország Kommunista Pártja elnöksége titkárságának augusztus 3-án tartott ülésén Ma c Reimarm, Németország Kommu­nista Pártjának elnöke beszámo­lót tartott Németország Szocia­lista Egységpártja Központi Bi­zottságának nagyjelentőségű XV. teljes üléséről. Az NKP elnökségének titkár­sága egybehangzóan üdvözli a NSZEP Központi Bizottsága XV. teljes ülésének «Az új irányvonal iás a párt feladata» című határo­zatát. A titkárság megingathatatlan bizalmát nyilvánítja a NSZEP Központi Bizottsága és újonnan választott politikai bizottsága iránt.» Idő járásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhőátvo­nulások, holnap kevesebb helyen cső. Mérsékelt, időnként élénkebb északnyugati, északi szél. A hűvös idő tovább tart. Várható bőmérsékleti értékek az ország területére: ma reggel 11—14, délben 20— 23 fok között

Next

/
Oldalképek
Tartalom