Viharsarok népe, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-19 / 168. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! r A Központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1953. évi népgazdasági terv II. negyedévének teljesítéséről 1 M D P B É K É S h 4egyei pártbíz O T T S#Á G Á N A K L Á P 3 Á 1953 JÜLIUS 19 , VASÁRNAP Ára SO fillér IX. ÉVFOLYAM, 16S. SZÁM Sürget érett giiliona ^ fejezzük be az arat ást! A gabona gyors beadásáért dó emelése. A bő termés nagy szerű kilátásai messzemenően elősegítik ezt a kormány számára, megkönnyítik a feladat megvalósítását, a bőségesebb élelmiszerellátást...» — mondotta Nagy elvtárs országgyűlési beszédében. Mindebből kitűnik az is, hogy a kormány programmjának megvalósításában nagy szerepet szán a paraszti termelő készségnek, ezen belül pedig a begyűjtési tervek teljesítésének, amely az ellátás állandó javulásának legfontosabb alapja. Amidőn kormányunk épít a beadási tervek teljesítésére, amidőn az életszínvonal emelésére, az ellátás megjavítására szolgáló intézkedéseinek végrehajtásában számít dolgozó parasztságunkra, minden eszközzel segíti is dolgozó parasztságunkat terméseredményeinek növelésében. A kormány programmjának bejelentése óta eltelt időben már mindenki meggyőződhetett arról, hogy a párt által javasolt, már említett célkitűzések végrehajtására kormányunk eredményes intézkedéseket is tesz. Már megjelentek az első rendelkezések, amelyek megkönnyítik a dolgozó parasztság gazdálkodását, biztonságosabbá teszik termelését. Csak megyénkben több mint 25 ezer azoknak a termelőknek a száma, akiknek a közeli napokban minden feltétel nélkül tanácsaink törlik az eddig beadás elmulasztása miatt kivetett kártérítési ősz- szegeket, ami több mint 12 millió forintot tesz ki. Ez a 12 millió forint most megyénk termelőinél marad, amelyet saját gazdaságuk megerősítésére, saját céljaikra fordíthatnak. (Ha a most törölt kártérítési összegen pl. mindenki kerékpárt vásárolna, akkor közel 12.000 darab kerékpárt adnának el üzleteink a dolgozó parasztság körében.) Ugyanilyen nagy kedvezmény kormányunk részéről az az újabb törvényerejű rendelkezés, amely a búza-, rozs-, árpa- és zabbeadás cséplőgéptől való teljesítése esetén törli a múlt évről fennálló valamennyi beadási hátralékot. Ezen rendelkezés végrehajtásával többszáz vagon kenyérgabona, még ennél is több kukorica és takarmánygabona, valamint egyéb termelvény marad vissza termelőinknél, amit az idei gabonabeadásuk teljesítése után szintén saját céljaikra szabadon felhasználhatnak, megőrölhetnek, értékesíthetnek. A vízkár, jégkár, vagy más elemi kár miatti kötelezettségmér- eékléselc — amelyeknek mértékére ezekben a napokban tesznek javaslatot tanácsaink — szintén az igazságos eljárást bizonyítják, amellyel kormányunk méltányolja a termelőket ért egyéni károsodást. A nagyüzemi gazdálkodás útjára tért dolgozó parasztságunk, termelőszövetkezeti csoportjaink tagságát, mintegy 30 ezer dolgozó parasztesaládot érint a beadási kötelezettség 10 százalékos mérséklése, amelynek végrehajtását már szintén megkezdték tanácsaink. Mindezek az intézkedések, hozzávéve a hónap elején már egyes fontosabb ruházati cikkek 15—30 százalékos árcsökkenését, kézzelfogható módon bizonyítják kormányunk politikájának megvalósítását, a paraszti termelés és tulajdon biztonságának megszilárdítását. Ezek a kedvezmények, intézkedések a paraszti termelés biztonságosabbá való tétele mellett elsősorban a dolgozó parasztság egvéni érdekeit, egyéni jólétét szolgálják, amit a dolgozó parasztság az állam iránti kötelezettség példás és gyors teljesítésével viszonoz. A munkát megkönnyítő mind több és több gép, a bőséges ipari és fogyasztási cikkek az ipari dolgozók munkája" nyomán jut el a falu dolgozóihoz. Minderre a válasz a beadási kötelezettség gyors teljesítése lehet. Ezen a téren már vannak eredmények megyénkben. Árpából pl. 3969, búzából 422 termelő közvetlenül a cséplőgéptől teljesítette egész árpa-, illetve búzabc- adási kötelezettségét. Ezck_ közül mintegy 2800 termelő július 10-ig a rendes áront felül a beadott gabona után mázsánként 5 forintos prémiumot is kapott. Július 20-ig 3 forint prémium jár a beadott gabona mázsája után. A gyorsbeadás előfeltétele a gyors cséplés. Elsősorban tehát az aratás és a behordás a legfonto sabb feladat, de emellett most már teljes erővel a eséplésre kell az erőket összpontosítani. A gépállomások most már minden cséplőgépet húzassanak ki a rayon- ba, hogy ezzel is a gyors behor- dásra ösztönözzék termelőinket. Helyi szerveink, tanácsaink karolják fel a cséplés mielőbbi befejezésére a munkacsapatok között beindult versenymozgalmat. Fel kell eleveníteni a tavaly is jól bevált módszert: a községekben naponta értékeljék a cséplőgépek közötti versenyt, a kultúr- csoportok, úttörők köszöntsék a cséplési és beadási versenyben legjobbakat. A gyors teljesítés következménye a szabadpiac elnyerése. Tanácsaink a legszélesebb körben népszerűsítsék azokat a termelő- csoportokat, dolgozó parasztokat, akik gyors teljesítésükkel harcolnak a község szabadpiacának mielőbbi megszerzéséért. Állandóan tudatosítsák, hogy az a termelő, aki a géptől eleget tesz kenyér- gabona-, árpa-, zabbeadásának, feleslegét azonnal megőrölheti s őrleményét saját községében szabadon értékesítheti. A törvény előírása, de a jól teljesítők érdeke is megkívánja, hogy mindenki a géptől teljesítse beadását, mert akkor hamarabb szerezheti meg a szemesgabona értékesítési jogát. A tanácsok pontosan tartsák nyilván s a törvényes rendelet szigorát alkalmazzák azokkal szemben, akik saját hibájukból, spekulációs szándékból nem teljesítik gabonabeadási kötelezettségüket. Az ilyen termelők nemcsak a törvény rendelkezése ellen vé- (Folytalás s 2. Megyénkben elsőnek Gerendás község befejezte az aratást Megyénkben elsőnek Gerendás termelőszövetkezeti község fejezte be az aratást. Még szom baton a «Petőfi» és a «Táncsics» tsz-eknél volt néhány hold aratnivaló, de a «Viharsarok* és az «Előre» termelőszövetkezetek tagjai — akik még a hét elején befejezték az aratást — segítettek a lemaradt szövetkezeteknek. A járási kultúrotthon kultúrcsoportja szombaton este vidám műsorral köszöntötte Gerendás község dolgozóit jó munkájukért. Befejezés előtt áll az aratás Gádoros, Nagykopáncs, Pusztaföldvár és örménykút községekben is. AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK Túlérett a gabona. Mmden perc drága most, felismerték őzt gépállomásaink dolgozói is, ezért javult az elmúlt napokban a gépkihaszná- lás, növekedett az egy gépié eső teljesítmény. A legjobbak, a betakarítási munka élharcosai közé, újabb és újabb dolgozók küzdik fal magukat. R. Balogh János a doboza gépállomás kombájnvezetője, 29 hold gabonát aratott la egy nap aratt, s 261 mázsa búzát csépelt el. Napi teljesítményével 318 foiintot keresett. Sztravecz János, a kondorom gépá loroás aratógépkezelője egy nap alatt 25 holdat aratott le a »Viharsarok« tsz-ben, ezzel 7 munkaegységet és 56 forintot keresett. Kamanyeczki Kálmán, a kunágotai gépállomás. fe-'sáö* vezetője a oséplésben jár élen, 1370 mm-es gépével 209 mázsát csépelt el, 110 forintot keresett. A cséplőmunkacsapat tagjai 60 kiló gabonát kerestek Személyenként napi teljesítményük után. BÖKFI KAROLY elvtárs, a megye legjobb traktoristája a füzes- gyarmati gépállomáson dolgozik. Éves tervét május 17-ig teljesítette. A növényápolásban is szép eredfftényeket' ért el. Az aratási munkákban már az első napokban szép teljesítményével az elsők közé küzdötte fel magát. Knotek aratógépével eddig 175 holdon vágta le a gabonát. Vállalta, hogy az aratás befejezése után cséplőgépénél bevezeti az óragrafikon alkalmazását, hogy minél előbb a zsákokba, a magtárba kerüljön a gabona. GYARAKI FERENC elv tóm szintén a füzesgyarmati gépállomáson dolgozik, fiökfi Károly elvtárs párosversenytársa. Az elmúlt év őszén lett sztahanovista. Éxes tervét már ő is teljesítette. K- 8-as aratógépével már eddig is kiváló teljesítményeket ért cl. A megye legjobb aratógépkezelői közé került. 168 kát. holdas teljesítésével halad versenytársa nyomában. Vállalást tett arra, hogy 250 hold kalászos aratását végzi el aratógépével. TÁVIRAT Viharsarok Népe szerkesztőségének, Békéscsaba. Örömmel jeleutjük, liogy R. Balogh János, gépállomásunk kombájn vezetője 17-én* péntekem délelőtt a megyében elsőnek teljesítette aratási tervét. 200 hold kalászost vágott le s 2503 mázsát csépelt el. Óragraíikonos módszerrel dolgozik s vállalást tett arra, hogy 400 hold gabonát vág le gépével. Egyben örömmel jelentjük azt is, hogy gépállomásunk aratási tervét 107 százalékra teljesítette. Dobozi gépállomás vezetősége. Békéscsaba város, a gyomai és szeghalmi járások még mindig sereghajtói az aratási versenynek Megyénk több községében már befejezés előtt áll az aratás. Az elmúlt héten jó eredményt értek el a sarkad! járás községei. A ne- gyali'c helyről az első helyie lnerü tok. Móh- keiék községien máj" a hordást is elvégezték 45 százalékban. A gyulai járásban az elmúlt héten az aratásban sok segítséget adtak a gépállomások. Kiemelkedő eredményt ért el a ki- gyósi gépállomás két kombajnosa: Tóth László és Imre Károly, akik például pénteken 23—21 holdat vágtak le. A mezőkovácsházi járásban a terme*ő- szö vetkezető!: jó munkája mellett visszaesés van, mert a második helyről a negyedik, helyre kerültek. Az orosházi járás 88.8 százalékos teljesítésével továbbra is a harmadik helyen maiadt. A Lemaradás több helyen azért volt, mert a gépállomás gépeim vártak és kézi erővel nem kezdtek meg az aratást. Az olyan helyeken, mint a békési »Bélre« termelőcsoportban, ahol nem vártak a gépekre, hanem kézzel hozzákezdtek a búza C'» U - ^ T vágása hoz is, kiosztották a terít etet egyénekre, már az elmúlt hét utolján befejezték az aratást. A szarvasi járás 78,6 száza'ókos teljesítésével továbbra is az ötödik helyen maradt. Igen nagy lemaradás van a kondorosa »Magvető* és »Viharsarok« termelőszövetkezeteknél. A »Magvető« termelőszövetkezet elnö- í/i íi NM. ( ke, Braun Lajos az aratás ideje alatt vette ki a két hét szabadságát 8 nem törődött azzal, hogy a szövetkezet többi tagja nem jár ki a munkába. Ezért a hanyagságéért még senki sem vonta felelősségié a termelőszövetkezet elnökét. Legnagyobb lemaradás még mindig a gyomai. Szeghalmi járás és Békéscsaba városnál \a.i.