Viharsarok népe, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-22 / 170. szám

2 Párt és pártépitée A népnevelők nyújtsanak as 1953—54-es pártoktatási év A többtermelés harci kérdés elsősor­dolgozók életszínvonalának eme­lése, a dolgozókról való gondos­kodás foglalja el. Ahhoz, hogy élelem, ruha, ci­pő és még egész sor egyéb köz­szükségleti cikkből az eddiginél bővebben és olcsóbban jusson a dolgozóknak: többet kell ter­melni. értelmében háromtagú bizottságot kell alakítani — nagyobb párt­szervezetnél több bizottságot is — amelynek tagjai a párttitkár, vagy pedig egy vezetőségi tag, egy pártbizalmi és a propagan­dista. A határozat értelmében a párttagságnak 50—60 százalékát kell az oktatásba bevonni. Az elmondottakból is látható, hogy az oktatás előkészítése, a hallgatók helyes kiválogatása és képzettségükhöz mérten való be­osztása nem könnyű feladat. Párt­szervezeteink azonban ezen a té­ren vajmi keveset tettek eddig. A népnevelő elvtársak számta­lan esetben bebizonyították, hogy jó munkát tudnak végezni a so- ronlévő feladatok végrehajtásá­ért. A népnevelők munkája nem kis mértékben járult hozzá a má­jus 17-i választások sikeréhez is. Az új kormány prograinmjá- ban egyik legfontosabb helyet a A A harc folytatásához ban fegyver kell és nem is akár­milyen fegyver. Szocializmust építő hazánkban a termelés emelése elválaszthatatlan az osz­tályharctól. Az osztályharcban pe­dig csakis az tudja jól megállni a helyét, aki szakadatlanul nö­veli marxista-leninista tudását. Tehát állandóan fejleszti, képezi Pártunk Központi Vezetőségé­nek határozata értelmében az 1953 ü4. oktatási évadra a hall­gatók kiválogatását szeptember 1-ig be kell fejezni. A határozat nagy munkák idején lehet le­mérni azt, hogyan javult egyes elvtársak munkához való viszo­nya. Hogyan javult az áliam iránti kötelezettségek teljesítése érdekében a harcosságuk, az el­múlt. oktatási évadban elsajátított marxi-lenini elmélet felhasználá­sának segítségével. Nyilvánvaló, hogy az oktatási bizottság nem képes megbirkózni ezzel a nagy és sokoldalú fel­adattal. Segítségre van szüksége. Ezt a segítséget a népnevelő és pártbizalmi elvtársak tudják meg­adni. Helyesen cselekszik a párt- szervezet vezetősége, ha meg­bízza a népnevelő elvtársakat és a párlbizalmiakat, hogy már most beszélgessenek el az elvlarsak- kal, milyen segítséget nyújtott nekik az elmúlt évben a pártok­tatás. Bízzák meg a népnevelő segítségei előkészítéséhez és pártbizalmi elvtársakat, hogy beszélgetésük során ismertessék, milyen oktatási formákon lehet tanulni és azt is, hogy kik me­hetnek magasabb oktatási for­mára .tanulni. Helyes, ha azt is megérdeklődik az elvtársaktól. melyik oktatási formán szeretnék tudásukat továbbfejleszteni. Bízza meg a pártszervezet ve­zetősége a népnevelő eh társakat, ők is éljenek javaslattal az elv- társak felé, az ő meglátásuk sze­rint melyük oktatási formán lát­nák helyesnek, hogy tanuljanak. A népnevelő és pártbizalmi elv­társak egyéni beszélgetése és a propagandista elvtársak vélemé­nye alapján c^ész biztos kevesebb hibát követnek el az oktatási bi­zottságok, mint az elmúlt évad­ban. Ezzel a módszerrel kettős célt tudnak a pártszervezetek vezetői elérni. Egyik: az oktatási bizott­ság előtt megjelenő elvtársak már felkészülten és mondhatjuk, hatá- rozoílan tudatában lesznek am aV, hogy hol, milyen fokon akarna,, tanulni. A másik cél: az oktatási bizottság nem kapásból dönti el, hogy kit milyen oktatási formára osszon be, mert nemcsak a pro­pagandista elvtárs véleményére kell támaszkodniok. Tehát a pártmunkások tíz- és százezreire — népnevelőkre, párt­bizalmiakra — vár az a megtisz­telő és egyben legkitüntetőbb fel­adat, hogy a párttagság tömegei­vel megértessék a pártoktatás je­lentőségét. UiUa^-mto-U tté^e __ A nagy munkákra hivatkozva még nem kezdték meg a hallgatók kiválogatását Megfeledkeznek arról; éppen Áz üzemi bizottság legfőbb feladata — gondoskodás a dolgozók egészségéről ' írta: Alekszej Popov; a mitisesitMzki gépgyár társadalombiztosítási tanácsának elnöke A mitiscsinszki gépgyár üzemi szakszervezeti bizottsága nagy munkát fejt ki a társadalombiz­tosítás megszervezésében, a mun­kálok és alkalmazottak egyre nö­vekvő anyagi és kulturális igé­nyeinek kielégítésében. Az üzemi bizottság elnöke egy­ben a társadalombiztosítási ta­nács elnöke is. A társadalombiz­tosítási tanács igen sok kérdéssel foglalkozik, ezért tevékenységét hét csoport között osztották fel. Ezeknek a csoportoknak vezetői — munkások, technikusok, mér­nökök — a társadalombiztosí­tási mííhelvbizottságok tagjaival együtt képezik a társadalombiz­tosítási tanácsot, amely munká­jában körülbelül 450 tagot szám­láló szakszervezeti aktívára tá­maszkodik. A társadalombiztosítási tanács nagy figyelmet fordít a dolgozók munkafeltételeinek javítására. A tanács egyik csoportja minden év végén u. n. egységes komplex ter­vet dolgoz ki a következő évre. Ennek a tervnek összeállításában és megbírálásában az üzemi orvo­sok, a munkavédelmi részleg dol­gozói, az igazgatóság tagjai és a szakszervezeti aktivisták vesznek részt. Maguk a dolgozók is szá­mos javaslatot tesznek. Komoly munkát végez az or­vosi segélynyújtási csoport. A csoport tagjai rendszeres ügyéle­tet tartanak az üzem polildiniká- ján és rendelőiben, résztvesznek az ellenőrző orvosbizottságok munkájában, egészségügyi tárgyú előadásokat és felolvasásokat tar­tanak a műhelyekben. Ebben az évben a szakszervezet kezdemé­nyezésére üzemi kórház építését kezdtek meg. A tanács egy külön csoportja foglalkozik a társadalombiztosí­tási alap helyes és időben történő felhasználásával. A társad a lom- biztosítási alapot a gyár dolgo­zóinak üdülésére és szanatóriumi gyógykezelésre fordítják. E cso­port végzi az ingyenes és ked­vezményes beutalások szétosztá­sát. Az elmúlt évben az üzemi szakszervezeti bizottság társada­lombiztosítási tanácsa körülbelül 700 ingyenes és kedvezmény es be­utalót osztott ki a dolgozók kö­zött, a Szovjetország különböző üdülőhelyeire! 'A tanács egy másik csoportja a táppénz kifizetések ellenőrzé­sével foglalkozik. A társadalombiztosítási tanács a gyermekekről is gondoskodik. Gyárunkhoz 4 óvoda, löbh böl­csőde, állandó nyári úttörőtábor tartozik. A tanács gyermekgondo­zási csoportja ügyel a helyiségek időben történő rendbehozására és kényelmes berendezésére, a ke­rületi közoktatásügyi osztály kép­viselőivel együtt felülvizsgálja a nevelőmunkát, a szünidőkben ki­rándulásokat rendez. A gyerme­kek úttörőtáborokba való beuta­lása szinten kedvezményes. A társadalombiztosítási tanács ellenőrzi, hogyan tartja be a gyár vezetősége a kollektív szerződés­nek azokat a pontjait, amelyek az egészségügyi intézkedésekre vonatkoznak. A Szovjetunióban az állami tár­sadalombiztosítás ügye teljesen a szakszervezetekhez tartozik. Min­den üzemi bizottságnak saját tár­sadalombiztosítási költségvetése van. Ez a költségvetés évről-évre bővül. Gyárunkban 1946-ban 3 millió 34Ó ezer rubel volt a költ­ségvetés összege, 1953-bau már 5 millió 750 ezer rubel! Ez újabb bizonyítéka annak a nagyfokú gondoskodásnak, amelyet a szövő­jét kormány a dolgozók egész­sége iránt tanúsít. 1 Szo¥i6fisnio küliigvmiiiiszteriielvettese jegyzéket amim át a moszkvai török nagykövetnek Moszkva. (TASZSZ) Zorín szovjet külügymmiszterhelyettee július 20-an az alábbi jegyzéket nyújtotta át Hozar moszkvai török nagykövetnek: »A Szovjet Szocialista Köztár­saságok Szövetségének külügymi­nisztériuma szükségesnek tartja kö­zölni a Török Köztársaság nagy­követségével: A tötök külügyminisztérium ér­tesítette az ankarai szovjet nagy­követséget, hogy július 22 és 27 között az Egyesült Államok hajó­hadának tíz egységből: két cirkáló­ból, három torpedórombolóból, négy aknakutatóból és egy csapatszilli- tóhajóból álló köteléke fog tartóz­kodni az isztambuli kikötőben. A török külügyminisztérium ezt követőleg közölte az ankarai szov­jet nagykövet-léggel, hogy július 27-© és augusztus 3-a között az J*z- tanbuli kikötőben fog tartózkodni az angol hajóhad 22 egységből, többek között liárom cirkálóból, négy torpedórombolóból, hat akna­kutatóból és négy esapatezállitó- hajóból álló köteléke. E közléssel kapcsolatban nem mulaszthatjuk el felhívni a török külügyminisztérium figyelmét arra, hogy az utóbbi időkben mind gyak­rabban futnak be nagy hadihajó­kat is magukban foglaló külföldi hadihaj ókötelékek a feketetea veri szorosok kikötőibe. A tiz amerikai és huszonkét angol hadihajó fent jelzett látogatását az is/,tanbuli ki­kötőben pedig a katonai tüntetés egy formájának lehet tekinteni. A szovjet kormány, tekintettel az említett körülményekre, reméli, hogy bővebb tájékoztatást kap a török kormánytól.« Hozar moszkvai török nagykövet ígéretet tett arra, hogy a jegy­zéket eljuttatja a török kormány" hoz. líra július 22., szerda Magyar üdvözlő táviratok a Lengyel Hápköztársaság vezetőihez a lengyel nép felszabadulási évfordulója alkalmából BOI.ESLAW BIERUT elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsa elnökének, Varsó. A Lengyel Népköztársaság mai nagy nemzeti ünnepe alkalmá­ból a Magyar Nepköztarsasag minisztertanácsa és az egész magyar nép nejében forró üdvözletemet küldöm önnek és a baráti Len­gyelország népének. A magyar nép szívből örül azoknak a nagy eredményeknek, amelyeket a testvéri lengyel nép a szocializmus építése és jólété­nek állandó emelése terén elért. További nagy sikereket kívánok a lengyel népnek abban a harcban, amelyet közös felszabadítónk, a Szovjetunió oldalán a szocializmus felépítéséért és a béke megvédéséért vállvetve ví­vunk. Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. * ALEKSANDER ZAW ADZKI elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság államtanácsa elnökének, Varsó. Engedje meg Elnök Elvtárs, hogy a testvéri Lengyel Nép­köztársaság nagy nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa és a magam nevében őszinte szereucsckí- vúnalaimat tolmácsoljam. Együtt ünnepeljük a testvéri lengyel néppel a Szovjetunió ba­ráti támogatásával elért nagy sikereit és szívből kívánjuk, hogy a Lengyel Népköztársaság további nagy. eredményeket érjen el bé­kés épitőmunkájában. Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke. TÁVIRAT VIHARSAROK NÉPE SZERKESZTŐSÉGÉNEK, Békéscsaba Az aratást befejeztük, hordás 60 százalékos, őszi- árpacséplést befejeztük, 500 mázsa búzát elcsépeltünk. Magyardombegyházi Tanács ★ A tótkomlósiak versenyéhez csatlakozva, Mezőkovács- háza község ma este (kedd) 8 óráig befejezte a búza­aratást. Fokozzuk küzdelmünket, hogy a nemes cél érdekében az elsők legyünk. Mezőkovácsháza községi tanács elnöke ★ Jelentjük, hogy a kötegyáni .Kossuth' tsz búza-, árpa-, tej-, tojás- és baromfibeadási kötelezettségét száz százalékig teljesítette. A tarlóhántást eddig 70 szá­zalékban elvégezte. Sarkadi Járási Tanács Gépállomások! Minden gép csépeljen! Az aratás már befejezéshez közeledik megyénkben. Na­ponta jelentik a községek: befejezték az aratást, a hordás­sal is jól haladnak. Termelőszövetkezeteink tagjai, egyénileg dolgozó parasztok igyekeznek minél előbb asztagba hordani a gabonát, hogy a cséplést hamarosan megkezdhessék, hiszen csak így tudják biztosítani a szemveszieségnélküli betaka­rítást. A gyors, szemveszieségnélküli betakarítás azonban nem­csak a termelőszövetkezetek tagjai, egyénileg dolgozó pa­rasztok munkájától függ, hanem a gépállomásoktól is. Me­gyénkben a gépállomások vezetői nemigen érzik ezt a fele­lősséget. Ezt bizonyítja az is, hogy a 27 gépállomás közül mindössze Ecsegfalván húzatták ki a gépállomás udvarából a cséplőgépeket a beosztott területre. Megyénkben még 170 cséplőgép áll a gépállomások udvarában. A csorvási gépállo­más 35 cséplőgépe közül mindössze huszonkettőt huzattak ki, de ebből is csak nyolc dolgozik. Hasonló a helyzet Kaszape­ren is, ahol 36 cséplőgépből huszonnyolcat huzattak ki a terü­letre, de csak 17 dolgozik. A cséplőgépek munkáját akadá­lyozza az is, hogy nem gondoskodtak idejében felelős veze­tőkről. A szarvasi gépállomáson 59 cséplőből mindössze 13 dolgozik, mert 18 cséplőgépnek nincs felelős vezetője, nem tud munkába állni. Az ilyen hiányosságokért komoly fele­lősség térheti a gépállomások megyei igazgatóságát, mert nem ellenőrizték, hogy valóban hogyan szervezték meg a munkát. A legsürgősebben ki kell huzalni minden gépét a beosz­tott területre, hiszen minden perc drága. A gépállomások me­gyei igazgatóságának az ellenőrzésen keresztül több segítsé­gét kell adni a gépállomások munkájához. A felelőtlenül, ha­nyagul dolgozókat felelősségre kell vonni, mert rossz mun­kájukkal dolgozó népünk kenyerét vészé!) eztciik. Hátráltat­ják a cséplést. a gyors betakarítást, ezzei hátráltatják dol­gozó népünk jé ellátását, életszínvonalának emelkedései.

Next

/
Oldalképek
Tartalom