Viharsarok népe, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-07 / 132. szám
Békealkotásaink az egész nép jólétét szolgálják Az acél bölcsője ruk emelik hatalmas karjaikkal a súlyosabbnál súlyosabb vasúj lakóinak nyújtanak kellemes belon és vaselcmeket. A képen pihenést. A gyermekek egészsé- látható nagyolvasztót is gépek gét sein veszélyezteti a gyárak segítségével építették a város új •egészssógtelen füstje, hiszen a vá- "építői. Ez a nagykohó egymagáflazánk legnagyobb békealkotása Sztáünváros, — Sztálin Vasmű. Ez a város egészen inás, mint a kapitalista országok -vá- i osai. A házak között nagy füves, virágos kertek szabad és 'ép életünket bizonyítják. A város számos helyén elhelyezkedő sétányok, parkok a város roslól távol épül a hatalmas üzem, melyet egy erdősáv is elválaszt a lakóházaktól. A gyártelepen, a Sztálin Vasmű építkezésénél a legkülönfélébb dalian olyan nagy lesz, mint az elmúlt év elején felépített 700 köbméteres diósgyőri nagyolvasztó. A nagyolvasztóhoz szükséges vasal hajón hozzák a Dunán, míg a kokszot, mely az olvasztáshoz szükséges, a közeli komlói és pécsi bányák szolgáltatják. Tisza vizével itatjuk a szomjas Hortobágyot Ila valaki közülünk pár év múlva a Hortobágyon halad végig, nem győz majd csodálkozni, micsoda változásokat lehet végrehajtani egy olyan országban, mint hazánk is, — ahol a szocializmus felépítéséért harcolnak a dolgozók. Csodálkozni fog azon, hogy a »délibábos nagy róna- ság« helyén hatalmas gabonaföldek virulnak. A földeket viszont szakaszonként körül határolja a mezővédő erdő hatalmas lomb- koronája. Nem tud majd úgy száguldani a szél, mint régen a pusztán. Mindezt annak köszönhetjük majd, hogy megépítjük a tiszalöki vízlépcsőt és 'az erőművet. A Tisza vízállásának felemelése lehetővé teszi, hogy a hatalmas folyam elegendő vízzel lássa el a Hortobágyot, az erőmű viszont a környékben újonnan épülő üzemeket, városokat látja el elegendő villanyáramra aj. &. béke Megváltozott életünkről ad számol a képről feléiik.tiiruló kori- szerű, világos szombathelyi egészségügyi iskola, — a békelerv egyik létesítménye.. Hazánk számos fiatalja sajátítja el itt az egészségügy bonyolult tudományát, hogy azután iskoláinak végeztével kint az üzemekben, városokban felügyeljen a dolgozók egészségére. Alkotmányunk kimondja: legfőbb érték az ember. Ezért államunk a legmesszebbmenőkig törődik a dolgozókkal és sok-sokezer forintot áldoz azért, hogy hazánk egészségügyi helyzete még tovább javuljon. Ez az épület is egészségünk egyik bázisa. r * AZ IGAZI BARÁTSÁG Elbeszélés A nyirkos tavaszéji pára és a go- molygó, kék cigarettafüst vad csatát vívott a «Vorosilov» tszcs pártirodájának nyitott, felső ablakában. A csoport és a patronáló üzem vezetői tanácskoztak arról, hogy a gépállomás segítségén kívül, — amit megkaptak végre a növényápoláshoz, — hogyan biztosítsák a még hiányzó családtagok bevonását. Késő este lett, mire elkészült a hadi- terv: ötven főt, azaz 25 pár népnevelőt ad az üzem, úgy, hogy egy párra mintegy 2—3 család jusson. A népnevelők jelentései alapján készülnek majd a kultúrcsoport dicsérő és bíráló rigmusai, harmadik vonalban pedig az úttörők jönnek a békevédelmi lapokkal. Egy térképet is rajzoltak az erőviszonyokról: hova kell erősebb, hova gyengébb munka. Megbeszélték még az idénybölcsőde és az üzemi konyha felállítását is. — Még egyet, elvtársak, — szólt Kovács Sándor, a Textilkombinát párt- titkára. — Nyomatunk néhány röplapot is, stencillel. Ilyenformán: «Vorosilov» tszcs dolgozó parasztjai! Hallottuk, hogy a növényápolás kátyúba szorított benneteket! Vasárnap majd megbeszéljük, hogyan gondolkoznak erről nálatok az asszonyok! Addig is jó munkát kíván nektek a Textilkombinát!» Szerdai nap járt kint náluk Kovács Sándor. Pénteken már kint voltak a röplapok. Buhané, az egyik vallásos özvegy, aki két holdjával tavaly lépett a csoportba, de a brigádjában bizony ritkán látták, azon nyomban összebeszélt híveivel. Megállapodtak, hogy vasárnap elmennek hazulról. De gyűlést tartott az MNDSZ is. • — Asszonyok! — kezdte Krivánné, az egyik lelkes csoporttag. — Hát már elég volt a szégyenből. Eddig csak néztük valahogy, ami itt megy. De most már ez tovább nem mehet. A gépállomás, az iskola, a könyvtár, az orvosi kezelés, a babakelengye, meg a föld, meg a szabadság az mindnek jó itt. Az mindnek jó, hogy a grófnak, meg az uradalom botosispánjainak útilaput kötöttek a talpára. De kapálás helyett bezzeg most sok asszony csak odahaza sündörög a férjem-uram mellett, mint valami páva ... — Hát a szoptatás, meg a pelenka- mosás? Azt ugyan ki végzi el helyettük? — fortyant közbe Sipkáné, a juhász asszonya. — Igaz, Rozi, erről megfeledkeztem. Krivánné zavartan hallgatott. Valami mocorászás hallatszott hátulról. Odanéztek az asszonyok. Sótyi János volt olt, a csoport párttitkára. — Na okos, most beszéljen! — frics- kázott feléje egy másik asszony. — Lesz bölcsőde, ne ágáljanak úgy. Bizony hiba, hogy ezt eddig elhanyagoltuk... — így Sótyi János. — No ugye mondtam, — csattant fel Krivánné. Aztán beszélt tovább. A jelenlévők, mintegy harmincketten, elhatározták: vasárnap ünnepi ruhában, az iroda elé felvonulva fogadják az üzemieket. Addig pedig beszélnek min, den asszonnyal, aki eddig elmaradt a munkából, hogy legyen ott és tegyen hitet velük: A «Vorosilov» tszcs asszonyai nem hagyják szégyenben csoportjukat! Meg is indult a nagy készülődés vasárnapra: sütés, főzés, vasalás, még éneket is tanultak a tanítótól. Krivánné boldog volt. Igaz, hogy sok családnál az asszonyok csak hümmögtek, de ő rózsás színben látta a dolgokat, nem tudta, hogy az emberek nem mindig teszik is azt, amit megígérnek, akkor meg pláne ritkán tesznek valamit, ha nem is nagyon Ígérnek, csak hümmög- nek. * * * Kovács Sándor a városban minderről nem tudott. De ennek ellenére nem becsülte le az előttük álló feladatokat. Sőt: vasárnap helyett szombat délutánra tette át az «ütközet» időpontját, mert sejtette, hogy páran elszelelnek hazulról, vasárnap. Szombat délután kettőre hívta össze az agitátorokat az üzemi kultúrterembe. Röviden beszélt. — Elvtársak, segítenünk kell a cso■asaBGBBaBBBBaaaisaaaaaaaaBa portot, ez saját érdekünk is. Mi sok harcon és sikeren túl vagyunk már, odakint a mi parasztságunk csak most teszi első lépéseit a szocialista építés útján. Most kezdenek csak bölcsődéket, konyhát felállítani. Tucatnyi asszony még most kezd tűnődni azon, kivegye-e részét a munkából, a csoport munkájából. Nem látják eléggé, hogy a gyom elleni harc a békéért való harcot is jelenti. Meg kell erről győznünk őket, szívósan, türelmesen. Javarészük megérti majd, különösen, ha mérlegre tesszük a régi és a mai életet, saját példáinkból s az ő példáikból. Ismeritek ezeket. Ugyan mikor járt tehenész fia gimnáziumba, hogy csak egyet említsek a sok közül? Persze, lesznek makacsabbak is, ezeket majd kinótáz- zuk egy kicsit... Gsorpák bácsi, az üzem asztalosa s egyben kultúrfelelőse és rigmusírója, ^akit a munkások tréfásan csak Csoszi- nak hívtak, itt harsányan közbevágott: — Jó lesz így, Kovács elvtárs? — s már kezdte is a citerával a rigmust: De szépen halad a munka Vorosilovékuál, Ni de amott egy menyecske ugyan miért sétál? Azért diétái !>iz ékelme dúlok helyett otthon, Hogy a csoport jövedelme kevesebbet hozzon, S hogy a gaz megegye vígan a sok cukorrépát, Jövőre meg cukor nélkül ehessük a tésztát... Hej, étet, élet, betyár élet ez aztán az élet. Nem dolgozni, s panaszkodni, ezt oszt nem művészet... — Éljen Csoszi! — hangzott a tömegből.
