Viharsarok népe, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-26 / 121. szám

1953 május 26., kftlil

3

A jelenlegi nemzetközi helyzetről

A „Pravda“ szerkesztőségi cikke______________________________ ViUai&atok Plé'/it ______________________________

(

Folytatás a 2. oldalról.)

—, hogy a legbecsületesebben ragaszkodunk Nyugat-Németország- gal fennálló egyezményeink szelleméhez és szövegéhez.» «Semmiképpen sem szándékunk lemondani —- hangsúlyozta a miniszterelnök — azon kötelezettségeink teljesítéséről, amelyeket Nyu- gat-Németországgal kapcsolatban vállaltunk magunkra.» Nem következik-e ezekből a kijelentésekből, hogy a nagyhatalmak között az egységes, békeszerető, demokratikus Németország megteremtése érdekében kötött egyezmények szellemét és szövegét áldozatul vetik oda más olyan egyezmények szellemének és szövegének, amelyeket elkülönülve kötöttek és amelyek szentesítik Németország széttagoltságát, Nyugat-Németország újrafelfegy- verzését, Németország e részének átalakítását a militarizmus és a támadó révansszellem tűzfészkévé?

Figyelmen kívül hagyjuk Chur- chiilnek azt a teljesen helytelen állítását, hogy a német probléma kiéleződésének oka a szovjet politika. A Németországban előállott helyzet valóságos okát ismételten is megvilágították a Szovjetunió tekintélyes képviselői és nincs értelme itt elismételni őket. Nem foglalkozunk Chur- chillnek azokkal az elég erős szavaival, amelyeket a keletnémetországi helyzet negatív jellemzésére válogatott össze. Mi, természetesen, nemcsak hogy nem kevésbbé lecsepülő, hanem még jóval igazabb szavakat is találhatnánk a myugflínémetorszá- gi helyzet jellemzésére, de most nem az a dolog lényege, hogy kölcsönösen szidalmazzuk egymást.

Mindenki előtt világosnak kell lennie, hogy Németország széttagoltsága a háborús veszély tűzfészkének feltámasztását jelenti Európa szívében. A német nép nem nyugszik bele, hogy elveszítse egységét, melyet majd egy évszázaddal ezelőtt vívott ki nagy erőfeszítések és áldozatok árán. Németországot illetően ezért a legfőbb feladat az, hogy megszüntessük a német állam jelenleg fennálló száltagoltságát, s olyan békeszerződést készítsünk elő és kössünk meg Németországgal, amely a nagyhatalmak potsdami megegyezése alapelveinek megfelelően biztosítja az egységes, demokratikus, békeszerető Németország megteremtését. E téren a német agressziótól nem egyszer szenvedett országok fő gondja a német militarizmus fel I ámadásának megakadályozása kell, hogy legyen. Ezzel együtt minden feltételt biztosítani kell a német népnek Németország békeiparának fejlesztéséhez, ahhoz,' hogy termelési-technikai színvonalának megfelelően résztvehes- sen a világ gazdasági életében, hogy tovább fejlődjék gazdag nemzeti kultúrája.

Az új békeszerződésnek ebben a vonatkozásban ki kell küszöbölnie a versaillesi rendszer hibáit, amely e nagy nemzet leigázására irányult. Senki előtt sem titok, hogy a versaillesi rendszer kidolgozóit sokkal inkább Foglalkoztatta a világpiaci versenytársként szereplő Németország gazdasági újjászületésének megakadályozása, semmint Németország újrafelfegyverzésének lehetetlenné tétele.

Churchill azzal, hogy megkerült olyan rendkívül fontos kérdéseket, mint Németország egyesítése és a német békeszerződés megkötése, azzal, hogy hangsúlyozta az angol kormány hűségét a Nyugat-Németországgal szemben vállalt legutóbbi külön-köte- lezeltségei iránt, megzavarta azokat is, akik beszédében a mai világ nézeteltéréseinek rendezésére irányuló tényleges törekvést szereltek volna látni.

Figyelmet érdemel az a tény, hogy Churchill egyáltalán nem tett említést annak az angok- szovjet kölcsönös segélynyújtási szerződésnek létezéséről, amelyet 1942-ben Londonban kötöttek egy újabb német agresszió megakadályozása céljából. Ezt a szerződést egyébként mind a Szovjetunió, mind Anglia biztonsága megerősítése érdekében kötötték és teljes összhangban áll a németkérdéssel foglalkozó legfőbb nemzetközi okmányokkal, többek között a'potsdami megállapodással. Churchill érintette beszédében az osztrák-kérdést, rámutatva, hogy az osztrák államszerződés megkötése szintén előmozdítaná a jelenlegi nemzetközi helyzet feszültségének megszüntetését. Ezzel kapcsolatban alá kell húzni, hogy az osztrák államszerződés kérdésében a döntés elhúzódásáért közvetlen felelősség terheli az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia és Franciaország kormányait, amelyek nemcsak komoly ingadozást mutattak, hanem egyenesen el is fordullak a négy hatalom között korábban összehangolt ' állásfoglalástól.

A dolog odáig , fajult, hogy a három nyugati hatalom elutasította az osztrák államszerződésnek azt a szövegét, amelyben hosszas tárgyalások után majdnem teljesen megegyezett a négy hatalom. A szerződés összehangolt szövegével szembeállították a Szovjetunió részvétele nélkül kidolgozott saját, úgynevezett «rövidített szerződést», amely dui-ván sárba tiporja a Szovjetunió jogait, valamint az osztrák nép demokratikus jogait.

Mindez megmutatja, kitől függ az osztrák államszerződés megkötésének útjában álló akadályok kiküszöbölésének lehetősége.

Az alsóházi vita során több képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a brit miniszterelnök egész beszámolójában nem tett említést Kínáról. Ezeknek a megjegyzéseknek volt alapja.

Az a tény, hogy a kínai nép a Lársadalmi fejlődés széles útjára lépett, lényeges változást jelentett az egész nemzetközi helyzetben. Ez magától értetődő módon nem kerülhette el a brit minisztereL nők figyelmét. Ha Churchill ezúttal nem érintette Kína kérdését, Attlee, a labouristák alsóházi vezére emlékeztetett arra, hogy nem szabad semmibe venni a nagy Kínai Népköztársaság törvényes jogait és érdekeit.

«Kínának — mondotta Attlee — el kell foglalnia jogos helyét a Biztonsági Tanácsban. Minden arra mutat, hogy Kína számba- veendően nagyhatalommá válik. Joga van ahhoz, hogy az öt nagy egyike legyen». Ez a megállapítás természetesen nem Attleenek a kommunizmus iránt táplált ro- konszenvére támaszkodik, amivel talán csak McCarthy gyanúsíthatta meg őt, hanem Anglia reális gazdasági érdekeire, amelyek, mint ismeretes, a politikai érdekek alapjai. Attlee igen észszerűen fejtegeti, miért érdekelt .Anglia a Kínával való viszony rendezésében. Hangsúlyozza, hogy Angliának az Egyesült Államokkal folytatóit kereskedelem fokozásához fűzölt reményei erősen megcsappantak, az Egyesült Államok «segélye» pedig nem képes jóvátenni a kereskedelem összezsugorodásából származó kárt. «Kereskedelmet, nem segélyt» — ezt az álláspontot védelmezi Attlee, s ezt az álláspontot észszerűnek kell elismerni Anglia és nemcsak Anglia létérdekei szem- ponljából. Attlee eléggé keserűen így fakad ki a tengerentúli szövetségesek ellen: «Állandóan unszolnak bennünket, hogy ne kereskedjünk Kínával — mégolyán cikkekben sem, amelyeknek alig van közük a háborúhoz. Nekünk éppannyira életbevágó érdekünk, hogy rendeződjék a kínai ügy, mint bármely más országnak».

Egy másik tekintélyes labour ista, Bevan, a labour ista párton belül fellépő ellenzék vezére nemrégiben nyilatkozatokat tett, amelyek még jobban hangsúlyozzák a Nagy-Britannia és Kína közötti viszony problémája megoldásának halaszthatatlanságát.

Lehet, hogy Churchill kommunistaellenes érzületében nem marad el Nyugat néhány más ál- lamférfia mögött, akik «Moszkva kezét» látják a gyarmati és félgyarmati népek összes nemzetifel szab adító mpzgalmaiban. Amin t Azonban beszédéből kitűnik, nem hagyta szabadjára ezt az ,érzületét. Ezt bizonyítja többek között a következő kijelentés: «Meg kell mondanom, hogy véleményem szerint — bátorkodom kimondani véleményemet — a Victminh csapatainak a sziámi határ felé irányuló váratlan előretörése nem kell, hogy annak a következtelésnek levonására késztessen bennünket, miszerint a szovjetek által sugalmazott lépésről van szó». Minél több nyugati államférfi fog számolni az egyre erősödő ázsiai vagy a földkerekség bármely más részén kibontakozó nemzeti és nemzeti-felszabadító mozgalmak okainak értékelésénél a valóságos tényékkel, annál nagyobb lesz a kilátás a kölcsönös megértésre «Nyugat» és «Kelet» között, annál több lehetőség lesz a felesleges bonyodalmak és vérontások elkerülésére.

Meg kell jegyezni, hogy Churchill a burzsoá államok néhány más vezetőjétől eltérően nem szorítkozott általános kijelentésekre a nemzetközi viszonyokban fennálló nézeteltérések békés rendezésének kívánatosságáról. Konstruktív javaslatokat terjesztett elő a nemzetközi helyzet megérlelődő! t kérdései megvizsgálásának módszereire.

Churchill kijelentette, hogy «hosszas halogatás nélkül össze kell ülnie a legmagasabb színvonalú értekezletnek a vezető hatalmak között» és hogy «ezen az értekezleten lehetőleg minél kisebb számú hatalomnak és személynek kell rész tvennie. Ennek a találkozónak bizonyos mértékben nemhivatalosnak és még nagyobb mértékben titkosnak és zártnak kell lennie».

Amint látható, Churchill nem követi néhány más államférfi példáját, nem kapcsolja össze az

értekezlet összehívásáról szóló javaslatát bizonyos előzetes kötelezettségekkel egyik vagy másik fél számára.

A nemzetközi viszonyok terén hosszú éveken át szerzett gazdag tapasztalatok nyilvánvalóan megóvják Churchillt attól az elemi tévedéstől, hogy békés viszonyok közölt az egyik fél diktálhatja a másik félnek — méghozzá olyan félnek, mint a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége — a vitás nemzetközi kérdésekben létrehozandó megegyezés előzetes fel lételeit, Churchillnek feltétlenül számolnia kellett azzal a nemzetközi gyakorlatban általánosan ismert körülménnyel, hogy a tárgyalások előzetes feltételeit csak vagy háború idején diktálhatja a győztes fél a legyőzött félnek, vagy egyenlőtlen erőviszonyok mellett diktálhatja az erősebb fél, ha valamit ki akar csikarni a gyengébb féltől, és az utóbbinak erejét felülmúló háborúval való fenyegetőzéssel arra akarja kényszeríteni, hogy fogadja el a diktált «béke»-feltételeket. Nem szabad megjegyzés nélkül hagyni annak a javaslatnak fontosságát, amelyet Winston Churchill terjesztett elő, s amely nyilvánvalóan a vezető államférfiak között a közelmúltban lezajlott közvetlen találkozók tapasztalataira támaszkodik. E javaslat számos országban élénk, pozitív visszhangra talált, s ez a tény megerősíti jelentőségét.

Ilymódon az a, Churchill beszédébe foglalt felhívás, hogy rendezzék legalább a néhány legfőbb problémát és ezzel enyhítsék a nemzetközi helyzet élességét, a jelenlegi körülmények közölt teljesen időszerű.

Május 13-án látott napvilágot az Egyesült Államok külügyminisztériumának nyilatkozata a brit miniszterelnök beszédéről, emellett Eisenhower elnök közölte, hogy helyeselte e nyilatkozat szövegét.

Az Egyesült Államok külügy- m in i sz tér ium ának n y il a tkoz a I a

nem tagadja ia Churchill által javasolt szűkkörű értekezlet megszervezésének lehetőségét az ál« lamférfiak közölt, azonban újból felveti azoknak az előzetes feltételeknek ismert eszméjét, amelyeket — nem tudni miért — egyoldalúan a Szovjetunióval szemben állítanak fel. Mint kiderül, a Szovjetuniónak még tennie kell valamit a panmindzsoni tárgyalások sikeressége és az osztrák államszerződés kérdésének eldöntése érdekében, jóllehet az összes történtek után egészen nyilvánvaló, hogy mindkét esetben nem a Szovjetunión múlott a dolog, hanem az Egyesült Államokon és Anglián, amelyek még nem vállallak «igazságos» részt sem az egyik, sem a másik esetben.

Amint a sajtóvisszhangokból, valamint az Egyesült Államok külügyminisztériumának nyilatkozatából kitűnik, Churchill álláspontját, amelyet Anglia politikai pártjainak tekintélyes képviselői támogattak, az Egyesült Államok bizonyos felelős köreiben «tartózkodóan», sőt «hidegen» fogadták. Lehetséges, hogy az Anglia és az Egyesült Államok ál- lamférfiai közölt mutatkozó bizonyos nézeteltérés a közöltük egyre világosabban kiraj-^lódó

gazdasági ellenlétekkel magyarázható, ami nem csekély mértékben összefügg az Egyesült Államok njerev állásfoglalásával a nyu- gateurópai országok kereskedelmének korlátozása terén.

Ami pedig a Szovjetuniót illeti, amellett, hogy a szovjet közvélemény negatív álláspontra helyezkedett Churchill fenlehh már részletezett több konkrét javaslatával szemben, mindemellett érdeklődéssel fogadta beszédének néhány konstruktív mozzanatát. A jövő megmutatja, mennyire fejezik ki ezek a mozzanatok a Churchill vezetése alatt álló angol kormány tényleges szándékait.

Be kell ismerni, hogy már vannak olyan tünetek, amelyek szükségképpen az óvatosság érzését ébresztik fel e vonatkozásban a szovjet emberekben és a béke ügyét védelmező nemzetközi körökben. A három hatalom — az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország — kormányfőinek tervezett találkozójáról van szó. amely állítólag a közös irányvonal vagy az összeegyeztetelt állásfoglalás kidolgozását célozza a nagyhatalmak esetleges tárgyalásai esetére. Ha ez így van, ez azt jelenti, hogy a nyugati hatalmak továbbra is folytatni szándékoznak egymásközölti elszigetelt tárgyalásaikat a Szovjetunió rovására.

Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy Churchill valójában már visszalépett a «legmagasabb színvonalú értekezlet» összehívásáról szóló javaslatának, ha nem is a szövegétől, a szelleniétől azonban mindenesetre, mivel ilyen értekezletre, amennyiben a Szovjetunió részvételéről is szó van, csakis abban az esetben kerülhetne sor, ha a felek mindenféle előzetesen lerögzített követelések nélkül jönnek az értekezletre. A három halalom vezetői tervezeti találkozójának viszont nyilvánvalóan laz a célja, hogy ilyen követelésedet dolgozzon ki a Szovjetunió elé való terjesztés céljából. Ugyanakkor a tervezett előzetes háromhatalmi értekezlet folytatását jelenti annak a régi, semmivel sem indokolt irányvonalnak, hogy az ideológia és a társadalmi-politikai rendszer elvei alapján szembeállítják egymással az államokat. Magától értetődő, hogy a nyugati hatalmak csoportjának újabb összebeszélése ma nemcsak, hogy nem mozdítja elő a nemzetközi helyzet enyhülését, hanem ellenkezőleg, a nemzetközi viszonyok térén uralkodó feszültség további fokozódásához is vezethet.

Egészen nyilvánvaló* hogy bármennyire különbözzenek is egymástól az egyes állampk társadalmi rendszerei, számos olyan létfontosságú mozzanat van, amelyekben ezen államok népeinek érdekei megegyeznek. E létfontosságú mozzanatok közé tartozik mindenekelőtt a béke, a népek kereskedelmi-gazdasági és kulturális együttműködésének fejlesztése.

A Szovjetunió mindig kész teljes komolysággal és lelkiismeretességgel megvizsgálni minden olyan javaslatot, amely a béke biztosítására, az államok között mind átfogóbb gazdasági és kulturális kapcsolatok megteremtésére. irányul.