Viharsarok népe, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-24 / 120. szám

1953 május 24, vasárnap

___________________________________ I/iUoisawk Hép-t

S

zlovák anyanyelvű ifjak első érettségije a békéscsabai szlovák gimnáziumban

Népünk új töiténetmének lapjai elevenednek meg a békéscsabai Szlovák Gimnáziumban, Tótkomlós!, békéscsabai szlovák- anyanyelvű ifjak érettségire készülnek. A diákotthont lelkes izgalom tölti meg. A májusi napsütésben ketten hárman faárnyé- kában hajolnak a könyvre. Halk mormolás. Az egyik hálószobában felírt jelszó fűti őket: »Veda je moc!« — a tudás hatalom. Ezt megértették Horthyék is. Nem is engedték a munkás- és parasztszülők gyermekeit az elemi iskola padjain túl. Ha mégis akadt ilyen, azt a tőkés társadalom szolgájává »nevelték«. Népgyűlöletükre különösen fényt vetett nemzetiségi politikájuk. Hazánkban nem volt szlováknyelvű középiskola. A szlováklakta Tótkomlóson az elemi iskolában is legfeljebb a hittant tanulhatták anyanyelvükön.

Szégyen volt Horthyék idejében a szlovák szó

Egy ízben, amikor a békéscsabai polgári iskolában a tanár, a tanulók anyanyelve iránt »érdeklődött«, Pataj Marika felállt és azt mondta: szlovák.

— Te tót vagy — ront rá a tanár — és magyar kenyeret eflzel ? í

Ez volt Horthyék és előttük is Magyarország nemzetiségi kultúrpolitikája: a népeket egymás iránti gyűlöletre nevelni. A gyűlölet mérgét már a gyermekek lelkében elhintem. Nem hiába kesergett Ady: »... hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad«. Éppen ennek megértését gátolták, azt, hogy a népek találkozzanak »süvöltve az eszme barikádokon«. És mégis találkoztak. Sztálin fiai letörték az évszázados bilincset Magyarország népeinek kezéről is. A magyar kommunisták harcba indultak és harcba szólították a népeket egy új ország felépité- >éie. És Ady tétele fordított értelmet kapott: magyar, román szláv öröm »mindigre« egy öröm marad. Szlováknyelvű gimnázium létesült Békéscsabán 1919- l>eii. És jöttek Tótkomlósról. Békéscsaba környékéről az ifjak, hogy anyanyelvűkén folytassák általános iskolai tanulmányaikat. E hetekben évszázadok bűnei omlanak össze:

érettségi vizsgái tesznek

a négy évvel ezelőtt első glm náziumban beiratkozott tanulók. Ott van közöttük Bencsik Anna tótkomlósi lány. így beszél erről: édesanyámnak három ele' mi után szolgálni kellett .menni. Amikor férjhez ment, édesapámmal uradalmi cselédek lettek.

Ez volt a múlt: keserű cse- Iódkenvór. S a jelen: Bencsik Anna szülei tszcs-tagok, ő pe- dagógusnák készük Elvégezve majd a felsőbbfokú tanulmányait, tanítja a még fiatalabb nemzedéket a szabad haza Szóró totó ne, minden nép megbecsülésére.

Bármelyik tanulóhoz fordulunk, a mottó ugyanaz: keserves múlt, örömteli jelen. Skra- vák Anna édesanyja a negyedik elemiből maradt la. »Szolgálni kellett neki« — ahogyan ezt most érettségiző lánya mondja.

— Apámat meg, aki cseléd volt, a gazda azért szidta mindég, mert szlovákul beszólt. Már nem bírta tovább, elment kőműves mesterséget tanuLni. Itt sem volt másként, a kisiparos »segédek«, hányt» vetett élete jutott neki. Most: a tszcs kőművese. Én

jobb tanulással próbáltam megköszönni új életünket. Féléves bizonyítványom 4.6 volt. De nem elégszem meg, hogy leteszem az érettségit ,tovább tanulok. Sokat vár tőlünk népünk. Külügyi főiskolára akarok menni. Szüleim az elemiben is csak hittant tanulhattak anyanyelvükön, én

felső iskolán

tanulhatok

anYanyelvemen

Most tizenkilencen érettségiznek és tizenheten mennek felsőbb iskolára. Lesz közülük bányamérnök, vegyész, orvos, pedagógus. Jövőre még többen érettségiznek és mennek felsőbb iskolára. Négy esztendő múlva pedig megkétszereződik számuk, hiszen az 1952—53-as tanévi leéső osztályának 26-os létszáma majdnem megduplázódik ebben az évben. Mind több szlovák anyanyelvű ifjú magasabb szakképzett-eget akar elnyerni, hogy gyarapítsa a »kiművelt emberfők, sokaságát«, ezzel hazáját, népét szolgálja.

Az ifjak ilyen fokú öntudata

a gimnázium pedagógusainak munkáját dicséri

Dicsén munkájukat az, hogy az érettségizők osztályának tanulmányi eredménye 3.8. És többek között, hogy a feledésbe merült szlovák kultúrkineseket is igyekeznek feltárni. Fari Katalin tanár feldolgozta például a pestmegyei Cséve község »csévei for- gós«-át, mellyeL a gimnázium tánccsoportja Budapesten is nagy sikert aratott. Ugyanakkor nem hiányzik az ifjak lelkesedése sem. A osévoi forgós feldolgozásánál a gíúmáztum két' csövei' tanulója is segített, hogy a tánc egyes mozzanatait minél liűobbé tegyék.

Az érettségi előtti lelkesedés, az egységes akarat a jobb eredményekért abban nyert kifejezést, hogy egymást segítve készülnek a tanulók. Szilárd László éís Hu- bacseh Ferenc az osztály legjobb matematikus tanulói, matematikában segítik tanulótársaikat. Valamennyien egvet akarnak: minél jobban tudják szolgálni a népet, a hazát.

így elevenednek meg új történelmünk lapjai a békéscsabai Gimnáziumban; érettségiznek a múltban kétszeresen megvetettek gyermekei, a szlovák anyanyelvű ifjak. Hazánkban először. Uj győzelem ez — népünk győzelme. Cserei Pál.

Amire a levelek tanítanak;

Silózzunk már most

Nagyon figyelemre méltó dologra, hívja fel néhány dolgozó levele a termelő- szövetkezetek dolgozóit és az egyéni parasztokat. A silózásról van szó, amire 6ok egyéni gazda, de egyes termelő csoportok dolgozói is nemhogy tavasszal, de még ésszel is csak nehezen szokták magukat úgymond »rászánni«.

»Már két silóba besilóztuk a zöldtakarmányt« — irja az örménykút! »Petőfi« tsz-bői András Mária.

»Százhetven köbméter őszi takarmánykeveréket silóztunk a marhák részére és 40 köbmétert pedig sertéseknek«, — számol be Apáti Nagy Lajos, a kamuti »Vörös Csiilag«-bói.

»A looernát levágtuk, a tavaszi takarmánykeveréket is, 250 köbmétert beeil óztunk és másodnövényt vetettünk a helyére, silókukoricát« — közli Bohiiy- ját György, a kondorosi »Dolgozók« tsz tagja.

Ezek a példák és ez az előrelátás követésre méltók mind- n?ok számára, akik ilyenkor megfeledkeznek a silózásról, vagy talán eszükbe 6cm jut. Bezzeg, amikor nincs., elég takarmány, mindenki mást okolnak, csak ’éppen saját magukat nem. Szívleljék meg azok, akiket illet — ideértve a helyi vezetőket is — a levelezők néhány sorát, ezek figyelmeztetések is.

Tovább növelik a verseny lendületei a pályafenn tartós dolgozol

A Békéscsabai Pályafenntartási Főnökség dolgozói igen fontos, munkát végeznek. Ök biztosítják, hogy vonatszerelvényeink mindenkor megfelelő biztonsággal haladhassanak kint a nyílt pályán.

— Egy szóval a vonatok »nyugodt járását« biztosítjuk — szá mólnak be munkájukról Ternovszki Lajos brigádjának dolgozói. Minden lassú jelzés a vonatok késleltetését jelentené. Már pedig, ha az iparban a »Termelj tna többet, mint tegnap« jelszóval harcolnak az egyenletes termelés fokozásáért, akkor ez a vasútnál azt jelenti: »Közlekedj ma jobban, mint tegnap«.

Ezért harcoltak a választási bé- keversenyben. Most egyre többet emlegetik jó munkájuk alapján a főnökségen a gyomai III as pálya- mesteri szakasz dolgozóinak munkáját, akik 135 százalékos átlagot vállaltak a választás napjáig és 139 százalékot értek el. Minden munkát teljesítménybérben végeztek. Hozzájárult ehhez Kovács Sándor vezető páíyamester és Szaká- las Mihály csoportvezető élőmunkáé jó versenyszervező munkája. Gyors »tempót« diktáltak maguknak a mezőberényi pályamesteri szakasz dolgozói is, akik 127 százalékos vállalásukat 140 százalékra teljesítették.

Külső szemlélő nem sokat lát ezekből a munkákból. Abból, amikor a dolgozók munkájuk fölé hajolva csákánnyal verik alá a talpfáknak a kavicsot, hogy a sin süppedését megszüntessék. Ifven munkát végeztek pénteken Ter- novszki Lajos brigádjának dolgozói. Még reggel megbeszélték, ho gyan osztják be egymás között a munkát, hogy a választás napjára elért, eredményeiket továbbra is megtartsák. Takács Ferenc Dudás Mihállyal, Herman Ferenc pedig Bozóla Balazszsal végzi ma munkáját — beszélte meg velük a brigád vezetője, áld azért is felelős, hogy minőségi munkát végeztünk, — számol be — most sem lehet másként.

Közben a Szeged felől érkező személyvonat miatt abba kell hagyni a munkát. Míg elrobog mellettünk, beszámolnak arról, hogy a választási béke verseny ben majdnem négy nappal előzték meg ehavi tervüket azzal, hogy 130 százalékos átlagteljesítményt értek el.

— Afrói is számoljába —• mondja Dudás Mihály, a- brigád egyik tagja Takács Ferencnek, — hogy ezt az eredményt továbbra is megtartsuk, hogy a félévi tervünket sikerrel fejezhessük !*e.

Amikor a vonat elhaladt előttünk. újból munkához láttak, hogy teljesítsék Ígéretüket. Fél 4 órakor felmérték elvégzett munkájukat. Megállapították: jó munkát végeztek. Hiszen 131 százalékot értek el, hogy a vonatok egyre pontosabban, biztonságosabban közlekedhessenek. (Nagy) I

IDŐSZERŰ JEGYZETEK

„Hűség és ragaszkodás...“

A dolog azzal kezdődött, hogy egy levél érkezett a szerkesztőségbe. Nos, a levélben, hogy, hogy nem — szó esett arról is: Schwalm Dániel, a dévaványai téglagyár egykori tulajdonosának fia és felesége égőtök a volt gyárukban. Tévedés ne essék, nem azt helytelenítjük, hogy ők fizikai munkát végeznek. Különösen pedig nem azt, hogy ők egyáltalán dolgoznak. Azért, mert a múltban gyáruk volt? — Dolgozni ma nekik is joguk van, de kötelességük is. Csalchát miért éppen a volt gyárukban? Azonkívül pedig: miért éppen égetőkként, amely munkánál válik el: milyen minőségű lesz a tégla? Nos, éppen ezeket a nem tetsző kérdéseket sejtették ki Botdog János aíapszervezeti párttitkár, Csapiár Mátyás telepvezető, Táncos Sándor üb.-titkár, a Viharsarok Népe érdeklődéséből. Merthogy ez az érdeklődés »rosszul esett« és hogy Schwalm, szerintük, »vó delemre méltó«, azt egy s más bizonyítja:

»A valóságnak megfJil, hogy Schwalm Dánielt felterjesztette a telepvezető sztahánovista oklivtllel való kitüntetésére, azt azonban visszautasítottam.«

— irja levelében a Megyei Tanács Téglagyári Egyesülése igazgatója. Az előbb említett három téglagyári vezető aláírásával ellátott jegyzőkönyvben Schwarm dicsérgetésére ez teszi fel a koronát: »hegy a sztahánovista kitüntetést nem kapta meg (értsd: Schwalm — a szerk.) az is részben a levél írójának köszönhető.« Mindent összegezve és másképpen kifejezve ezt úgy lehetne mondani: »Mégiscsak tűrhetetlen, hogy Schwalm Dánielt egyesek nem hagyják érvényesülni.«

Amint a jelek mutatják, az Egyesülés vezetőségének is »nagyon rokonszenves« lehet az említett jegyzőkönyv és Schwalm is. Mert amikor a dévaványaiak jegyzőkönyvét megküldte a szerkesztőségnek, csak egyszerű és »tárgyilagos« sorok kísérték. Mégcsak célzást sem tett arra, hogy talán túl erős a szimpátia, ragaszkodás Schwalm Dániel iránt. (!) A ragaszkodás jelét az említetteken kívül még másban is fel lehetett fedezni. Bár az Egyesülés igazgatója beszélgetésünk során kijelentette: Amennyiben a szerkesztőségnek más volna a véleménye és Schwalm nem éget majd, akkor sem áll meg a téglagyártás« — ugyanekkor olyasmit is megpendített: »osalchát ennyi, meg ennyi égető kellene és csupán ennyi van. És hát az égetés munkáját megtanulni ... ahhoz egy év is szükséges. Azonkívül meg.. . nem olyan könnyű elsajátítani a tüzelés módszerét, mert a lángokból kell megállapítani, hogy jól tüzelő valaki?«

Jól lehet, Schwalm már 1950 óta éget —, ilyenformán tehát azóta még nem akadtak emberek, akik az égetés módszereit elsajátították volna, legalább annyira, mint amennyire magának Schwalmnak sikerült elsajátítani. (?)

»Foltétien hűség és ragaszkodás« Schwalm Dánielhez és feleségéhez az égetésben — »megértés és barátság« az égetésen kívül, esténként, szabad időben. Ez már ezzel jár. De akkor hol a hűség a néphez, a téglagyár új, jogos tulajdonosához? Tóth Géza,

NÉHÁNY JÓ TANÁCS

LEVÉL ÉS VÁLASZ

Takács Julianna levelező, a reformátuskovácsházi «Dózsa» tsz tagja az alábbi levelében tanácsot kér szerkesztőségünktől:

«Az utóbbi időben többen szinte menekülnek a tsz-ből. Például ifjú Seres Lajosáé is. A férje az ősszel lépett be földdel egyült, közben elment méhésziskolára, jól tanult s amikor az iskoláról kikerült, lep vezető lett. Felesége semmi szín alatt nem akar dolgozni. Kijelentette, bármit csinálnak, ő úgy sem jön tovább dolgozni, mert ő nem tag. Ilyenek többen is vannak. Végvári Sáudorné férje csoporttag, állásija ment, ő pedig nem bír (nem ukai-) dolgozni. Balogh Lajos most készül Pestre, hogy ott dolgozzon, a felesége nem hajlandó a csoportban dolgozni. Tóth Józsefné is Pestre készül, pedig neki is 14 éves kislánya van. Ezeknek a répáját az MNDSZ-asszonyok egyelték ki és így be van fejezve az egyelés. A terület hiába van egyéneimé kimérve, otthagyják. Aki rendesen jár munkába, képtelen a saját területén kívül még azt is pontos időre elvégezni. Ha pedig valamit idő után csinálnak, az a termelés rovására megy. Most jön a herekaszálás, széna- gv iij lés és félő, hogy nem lesz munkaerő.

Kit terhel ezért a felelősség? A Isz-elnök sokat vitázott már u tanácselnökkel emiatt. A tanácsol kértük, mit tegyünk ezekkel? Én az iskolán úgy tanultam, hogv a funkcionáriusok feleségeit vonjuk be a termelő munkába. A tavasszal még is próbáltam. A végén nekem és az MNDSZ titkárnőnek azt mondották, hogy nem tudjuk, kit kell agitálni.

Annyit mi is tudunk, hogy semmiesetre sem a főlisz- leletcst, hanem azt, aki csoporltag. A foghagyma- dugdosás idején levelet írtunk Túri Lajosnénak, hogy jöjjön velünk dolgozni ő is. Ha nem bír, akkor legalább a 16 éves nagy fiát küldje ki. A levelet megmutatta a pártlilkár elvtársnak és a tanácselnöknek, azok jól lekaptak bennünket. Azt mondották: Túriné férje termény begyűjtő, megélhetésük ott van biztosítva és mi csak azokat hívjuk, akiknek a megélhetése a csoportban lesz. Annyit mégis elértünk, hogy a fiú jár dolgozni és az ácsmunkában segédkezik.«

• * *

Szerkesztőségünk a kővetkezőket tanácsolja:

A termelőszövetkezet dolgozói bátran írják ki szégyentáblára és bírálják meg azokat az asszonyokat, családtagokat — akik bár elvárjálc, hogy legyen jó termés s ennek nyomán elegendő élelmiszer —, de akik mégsem vesznek részt a termelő munkában. Ismertessék helyi példákkal, hogy milyen kára származik abból mindenkinek, de főleg a csoport- tagoknak, ha nem művelik megfelelően a földet, nem gondozzák a növényeket. Egyénenként is beszélgessenek el velük mindezekről.

A tanácselnök elvtárs figyelmét pedig felhívjuk arra, hogy ne az ellenkezőjét csinálja annak, mint, ami helyes és szükséges. Személyesen is beszélgessen el az olyan vezetőkkel és feleségeikkel, családtagjaikkal, akik nem őrlik még, mi a feladatuk. Tellát ne a (munka ellen, hanem a munkára buzdítsa őket.