Viharsarok népe, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-19 / 115. szám

ViUaisai&lc Hé^ie 1933 máJiKs 19, kedd Megyénk dolgozói forró lelkesedéssel, ünnepélyesen adták szavazataikat a Magyar Függetlenségi Népfrontra A nap első sugarai alig jelennek meg, amikor már ébredezni kezdenek megyénk, városaink, községeink lakói. Ünnepi ruhába öltözött öregek és fiatalok indulnak el otthonról, hogy mielőbb leadják szavazatukat a Magyar Függetlenségi Népfrontra — a bé­ke, jólét és felemelkedés programmjára. Megyénk dolgozói boldog lelkesedéssel készültek erre a nap­ra. Már előző napon felvirágozták, feldíszítették a szavazóhe­lyiségeket, hogy amikor a nagv napon megjelennek az első szavazók, kellően fogadhassák őket. Még mess'ze van hét óra, amikor asszonyok és férfiak, fiatalok és öregek már ott állnak a szavazóhelyiségek előtt, s várják a szavazás megkezdésének idő­pontját. Megmutatják ezzel azt, hogy nemcsak a munkában, hanem az állampolgári jogaik gyakorlásában — a szavazásban is elsők. Lencsés Sándorné sem volt nyugodt a csorvási határban addig, míg el nem indult hazulról a sokat Ígérő búzatáblák között a nyolcas körzet felé. Elsőnek akart leszavazni Rákosi elv­társra, megyénk első képviselőjelöltjére, őrá és a békére szava­zott: «Fiam katonatiszt, hadnagy. Fiam és lányom boldog életé­ért, nagyszerű jövőnk védelméért szavaztam le elsőnek. Ezt még ma megírom a gyerekeknek.» Szeretettel és büszkeséggel szavaz­tak megyénk dolgozói Rákosi elvtársra, megyénk első képviselő­jére Vésztőn, Endrődön, Tótkomlóson és a többi községekben. Gyermekeink is ott voltak ezen a választáson. Boldog mosoly­gósuk, kacagásuk, népi táncaik, rigmusaik, melyekkel a szavazókat köszöntötték, magukkal ragadtak valamennyiünket. Megyénk dol­gozói boldog örömmel ünnepelték a választás napját a jövő re­ménységével, a mi nagyszerű úttörő ifjainkkal, akiknek tevé­kenysége visszatükrözi pedagógusaink lelkes munkáját is. Orosházán, a Rákóczi-telep 37. körzetében lel 7 órakor már mintegy nyolc- vanan várták a szavazóhelyiség megnyitását. A 36. körzetben a 85 éves Kiss Mihály bácsi botra támaszkodva jött szavazni s ezt mondta: «Ezért a választásért már 60 éve küzdöttem én is.» A második körzet szavazóhe­lyiségében a III. számú általános iskola úttörői rigmusokkal, csasz- tuskákkal és népi táncokkal gyö­nyörködtették a szavazókat, akik miután leadták szavazatukat, ott maradtak és gyönyörködtek az úttörők játékában. Mikor egyik jelenetükben bemutatták azt, ho­gyan szavaztak a múltban az öregek, sokan mondogatták: bi­zony, úgy volt. Iglicz Mária DISZ-tag, aki most adta le első szavazatát, ezt mondta: «Nagyon boldog vagyok, hogy már én is szavazhatok, hogy mi, fiatalok is beleszólhatunk az országos ügyek intézésébe. Míg a kapitalista államokban a fiata­loknak nincs meg ez a lehető­ségük. Rájuk is gondolok, mikor a népfrontra adom szavazato­mat.» A huszas körzetben a Ba­lassa Pál-utcából énekszóval jöt­tek az asszonyok, — a kis óvo­dások virággal köszöntötték őket gyesi István, Ander Lajos, Szilá­gyi János, Nagy Sándor egyéni­leg dolgozó parasztok. — Nekem négy fiam van — mondja Zsoldos János 8 holdas egyénileg dolgozó paraszt. — La­jos rendőr, János a gépállomá­son dolgozik, Zoli a néphadsereg katonája, Józsi velem dolgozik, DISZ-tag. Ezért akartam elsőnek szavazni, de meg kellett elégedni a harmadik hellyel is. Die a mun­kában nem hagynak el. Eddig is első voltain a beadásban, vetésben, növényápolásban — ezután is első leszek A községben 78 DISZ-fiatal van, akik most szavaztak először. Az új szavazók között van Deák Gábor, Kincses Feri, Gyenge Jó­zsi is. A község új választói 8 órára leadták szavazatukat. Minden szavazó körzetben, minden urna előtt újból és új­ból más és más ajkakról hang­zik el: Rákosi elvtársra, a bé­kére, gyermekem szép jövőjére, az unokám boldog életére szava zok. — Nekem is három kis csalá­dom van — mondja Bordás Györgyné, a méhkeréki «Rákosi» tsz tagja. — Szebb, boldogabb életükre szavazok. Ujszalonta után Körösnagyhar- sányban, Méhkeréken, Zsadány- ban adták le a község összes dol­gozói szavazatukat. A községek hangosak a vidám énekektől, a fiatalok és idősebbek hangos ka­cagásától. Vannak, akik a határ­ba igyekeztek, hogy tovább is jó munkájukkal, az -egyelés be­fejezésével, a kapálás elvégzésé­vel szavazzanak továbbra is nap mint nap a békére, a további jólétre. Délután 5 óra. A sarkadi já­rás összes községében minden vá­lasztó leszavazott. A szarvasi járás dolgozóinak többsége már a kora reggeli órákban leszavazott. Az egész járás dolgozó népét lelkesítet­te, hogy alig néhány nappal eze+őtt a magyar nép szeretett vezére, me­gyénk első képviselője meglátogatta őket. Büszkén számoltak be arról, hogy a megyében elsők a begyűj­tésben. Most e nagyszerű terv- épitő harcukat szavazatukkal pe­csételték meg. Lelkesen készült az egész járás május 17-re. Kondoros minden utcája ünnepi díszt ijltött. Piros rózsákkal, transzparensekkel foldiszitett úton ölegek, fiatalok, a »Dolgozók« tsz szövetkezeti község nagyszerű dol­gozóit. Egymásután lépnek az urna elé: Tyichi Mátyás, akinek már 332 munkaegysége van, aztán özv. Garai Mihálynó, akinek eddig 137 munkaegység dicséli munkáját. Ez­után sorakoztak a többiek. Egyik másikuk elolvasta a szavazólapon felsorolt képviselőjelöltek neveit, Rákosi Mátyás nevének elolvasása elég ahhoz, hogy leadja szavaza­tát, hiszen őutána sorakoznak a többi képviselők, mind, mind a dolgozók legjobbjai. Ott olvassák Konyecsnyi György nevét, áld az tagjai együtt meneteltek a vörös 6 termelőszövetkezetüknek az el zászlók alatt a szavazóhelyiség felé. Ők yoltak az első szavazók. Út­törők táncai, énekkara, a DISZ- fiatafok zenekara köszöntötte a ilöko és igy szépen éOTjában, mint ahogy a szavazólapokon sorakoztak fi nevek, sorakoztak ők is fel mind egy szálig Rákosi elvtárs mögé. Békéscsabán a Kulich Gyula-, Katona-utca dolgozói, a Tulipán-utcai élmun- kásház lakói és a többi kerüle­tekből, üzemekből a dolgozók — köztük az első boldog szavazók­kal — ünnepélyesen, víg ének­szóval, úttörők kíséretében vo­nullak az urnák elé. Fel virágo­zott kocsikon indultak szavazni a Vörös Október és a többi ter­melőszövetkezetek dolgozói. A szavazóhelyiségekben -— ahogy ez a IV. kerületi Májernyik család­nál is történt — apró gyermekek virágcsokorral üdvözölték a sza- vazatszedő bizottságokat, a sza­vazólapot pedig a gyermekek dobták az urnába, hogy ezzel is jelképezzék: legdrágább kincsünk­ért, a gyermekekért, az ő békés, még boldogabb jövőjükért is sza­vazunk. A szavazásra várakozó ünnepi tömegeket a faluszínház s a város számos kultúrbrigádja köszöntötte, szórakoztatta. Az ur­nák előtt megható jelenetek tö­mege játszódott le. Ifj. Lagzi György sztanánovista, Pintes Gyu- láné sztahánovista, Krnács Mihály téglagyári dolgozó és sokan má­sok megígérték: nemcsak szava­zatukkal, de további jó munká­jukkal, az anyagtakarékosságért, a minőség fokozásáért folytatott harcukkal is erősítik a népfron­tot, a béke táborát. Balogh Mária pedagógus elmondotta: «Szavaza­tomat az elért eredményekre, a béke további megvédésére adom.» Békéscsaba nagyszerű munkás- osztályának, szövetkezeti paraszt­ságának, öntudatosodó értelmisé­gének a választási békeverseny­ben még szorosabbá vált egysége magával ragadta a város egész dolgozó népét, úgy, hogy a vá­lasztók 90 százaléka már 11 óra­kor leszavazott. Olyanok is el­jöttek, mint Hrabovszki Mária Fiumei-u. 4. szám alatti lakos, aki fél éve beteg, de személyesen akarta leadni szavazatát. A délutáni, esti órákban a vá­lasztási harc ünnepe a dolgozók népünnepélyévé vált: késő estig tartott az utcabál a Csaba-szálló előtt s a színházból, mozikból, cirkuszból hazafelé tartó mun­kások, parasztok, értelmiségiek a győzelem tudatával búcsúztak május 17-től, s készültek fel to­vábbi feladataik még jobb meg­oldására. Sarkadi járás Csoportosan érkeztek pontosan 1 órára az újszalontai «Béke» tsz tagjai. Vagy 35—40-en. Mindenki ünneplőben, virágokkal jött sza­vazni. Lányok, asszonyok, fia- alok és idősek közösen jöttek a rera reggeli órákban, bogy le- idják szavazatukat Rákosi elv­áltra. ... Az óra 9. óra 30 per­cet mutat. Most bontják fel az urnákat. Ujszalonta község min­den választó polgára leadta sza­vazatát. A mezőgyáni két szavazó kör­zet előtt már 7 óra előtt nagy csoportban szavazók várakoztak. És jöttek, egyre jöttek. A szava­zásnál elsők között voltak: He­Kondoros szövetkezeti község minden utcáján kisebb nagyobb cso­portok haladtak a szavnzúhely isé­gek felé. Amott egy felvirágozott vontató hozta az idősebbeket és a távollakókat. A másik utcán felcsendült a dal: a »Micsurin« tszcs tagjai mentek együtt sza­vazni. Másutt DISZ-fiataíok feldí­szített kerékpáron siettek leadni szavazatukat. A község dolgozóinak zöme már a reggeli órákban lesza­vazott. Örménykút dolgozói elsőnek szavaztak le a járás területén A hatalmas nagy tanyakörzetben a dolgozó parasztok zöme már a klóra reggeli órákban élt alkotmány adta jogával. Csabaosüd lelkes népnevelői egy­másután jelentették: »Az én kör­zetiem leszavazott.« Antal Dániel né, Lestyán Flórián népnevelő 8 óra 40 perckor boldogan vitték a hírt, hogy körzetük leszavazott 100 százalékig. Szarvas községben is délután há rom óráig minden dolgozó élt sza­vazati jogával. Doboz-Gerlán a szép, új iskolaépületben lévő I sednek itt. Amit itt látez, mindop szavazóhelyiség elől csaknem az új. A tanácsháza, a körülötte lévő egész rohamosan fejlődő új falut! G0 családi ház, hatalmas gazdasági lehet látni Az eo^wsöoes ói la- épületek. 4 modem iskolaépületre most kerül rá a tető. A napközi­otthonon és kerítésén még rajta lehet látni. Az egészséges új la­kásokból már a reggeli úrákbaií az utcára özönlöttek a gyermekek Is a felnőttek egyaránt. Az úttörők egy része vidám műsorszámokat adott elő. Másrészük gyöngéden díszokleveleket tartogatott a ke aóben a legfiatalabb szavazók, a 18 évesek számára. Ott járkál az ünneplő dolgozók között V. í?zabó Lajos s hunyorogva, hol a vidám gyermeksereget, hol az új házso­rokat, hol pedig az ifjú új szava­zókat nézegeti. — Ej, ej! — só­hajt fel — én 76 éves létemre csaj most szavaztam harmadszorra. De mind a hárojn szavazatnak megvan az értelme. Sok ház épült azóta Gerlén. • * * Az emberek tekintete fürkészve kutatja végig a láthatárt, ha Te­lekgerendásra ér. Hevesebben do­bog a szive és szeretné átölelni az egész szép, ékes tájat. Az első ötéves terv létesítményei éke­vannak az avatási ünnepség díszí­tései. Ezelőtt egy héttel rakták rá. Az emberek is újak itt. Olya­nok, amilyennek Rákosi elv társ ne­vezte dolgozó parasztságunkat: ön­tudatosai!. Túlnyomó részük már délelőtt 11 órakor szavazott Te­lekgerendás továbbfejlődésére. Gyomai járás A járás egész területén már a kora reggeli órákban nagy tömegele álltak a szavazókörök előtt. A termelőszövetkezetek dolgozói, mint például: a gyomai »Kossuth« tsz, »Petőfi« tsz, valamint az ecsegfalvi »Kossuth« zárt egységben vonultak szavazni. A dolgozók lelkesedését sok olyan példa mutatja, mint Kracsó Zsófia és Bukovinszki Má­ria pái'tonlavüü szavazók, akik ál­lampolgári joguk gyakorlása után azonnal kérték; hogy osszák be őket népnevelőmunkára. Ki (esz a győztes? Hunya, vagy Ecsegfalva ? Délelőtt félíizenkettőre Ecsegfal- ván lezárhatták a szavazó urnákat, mert a községben minden dolgozó leszavazott. A szavazás befejezése után Ecsegfaiváról 15—16 vígkedvű da­los fiatal indult Dévaványára, hogy a győzelmes csatában szorzott ta­pasztalatokkal segítse előbb a népnevelők munkáját, a ványaiak választási győzelmét. Békési járás Verőfényes májusi napsütésben ünneplőbe öltöztek e nagy napra az emberek Békésen is. Már hét óra előtt sorakoztak az emberek, öregek és fiatalok a sziavazóhelyi- ségek elé. Mindenki első akart lenni. A sza vazóhelyiség előtt az úttörők rigmus-brigádja nótázik: »Már minálunk babám, már mi- nálunk babám az jött a szokásba, Ha egyszer elérted a 18 évet, me­hetsz szavazásra...« Valóságos versengés folyt a sza­vazásnál az első számú szavazó- körzetben is. Ünnepélyes komoly­sággal jött ki ^ fülkéből Papp József DISZ-fiatal, ala a deb­receni építőipari technikum tanu­lója. ígérte: munkahelyén, a tor- vozőrródában még jobban fog dol­gozni. Az óvoda előtt, az utcán, a Kosárfonó Vállalat kultúroso- portja, a magyar ruháiul öltözött fiatalok szórakoztatták a válasz­tókat. Bent az udvarban a Trak­tor sportkör fiataljai tomagyakor- latot mufatíak be. Csupa élet, csupa vidámság volt minden Békésen is mi a napon. A mezőhegyesi állami gazdaság dolgozói szavazataikkal is kifejezték hűségüket Rákosi elvtárs iránt A mezőhegyesi állami gazdaság dolgozói Pi á k ősi elvtárs iránt ér­zett rajongó szeretetüket a válasz­tás napján azzal is kinyilvánítot­ták, hogy a több mint kétezer sza­vazó délelőtt fél 10 órára leszava­zott. A kora reggeli órákban von­tatókkal, lovas kocsikkal dalolva indultak szavazni. A dolgozók kő zötfc sokan voltak olyanok, akik nem vártál! meg, hogy a vontatók és kocsik a következő fordulóban értük menjenek, hanem tizes és húszas csoportokban gyalog indul tak el, hogy minél előbb leszavaz­zanak a Népfrontra, Rákosi elv­társra. Forró lelkesedés fűtötte va- lamennyiülcet, hiszen nekik jutott az a nagy megtiszteltetés, hogy elsőként jelöllek megyénkben mind­annyinak szeretett atyját: Rákosi elvtársat. Május 17 ón a megye valaineny- nyi dolgozója szavazatával fejezto ki ismételten hűségét a párt, Rá­kosi elvtárs iránt. Az egész megye dolgozói kifejezték egységes aka­ratukat, hogy a Népfront prog- rammját magukénak vallják és minden , erővei harcolnak annak megvalésitásáért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom